Éles fájdalom hasít az oldalamba, melytől azonnal térdre esem. Thanos még ingatja a fejét a sikolyomtól, viszont szája ördögi vigyorra kanyarodik.

-Ne! - hallom Steve kétségbeesett kiáltását.

-Azt hiszed, nem számítottam rád? - kérdezi nevetve Thanos. Lepillantok az oldalamra, amiből most egy kisebb kés áll ki. Egy gyors mozdulattal kihúzom magamból a fegyvert. – Lehet, hogy a múltból jöttem, de az infót a jövőből kaptam. Pontosan tudom, hogy kell téged megállítani, mutáns!

Szédülni kezdek. Tekintetem újra a késre emelem és látom, hogy megcsillan rajta valami. Valami, ami nem csak a vérem.

-Mit tettél velem? - emelem tekintetem a Titánra, aki idő közben már álló helyzetbe tornázta magát.

-Én semmit - néz rám ridegen. - De Loki annál többet.

Összevonom a szemöldököm szavaira. Loki? De hiszen Ő meghalt, Thanos ölte meg! Szemeimet egyre nehezebben tartom nyitva, érzem, ahogy gyengülök. Még látom, ahogy Thanos csatlósai leereszkednek a hajóról. Majd minden a sötétségbe veszik.

X

-Te sose leszel Isten! - hallom Loki utolsó szavait. Majd a feketeség eltűnik, látom, ismét végig kell néznem, ahogy Thanos megöli a csínytevések Istenét. Azonban most nem járja át a testem fájdalom, üresség, gyász. Most valami megváltozott. Mintha meg sem történt volna ez az egész.

-Szia, Joyce! - szemeim felpattannak, ahogy meghallom a nevem, és azt a lágy, ismerős hangot. Minden fehér. Megfordulok és Lokival találom szemben magam.

-Loki? - szemeimben könnyek gyűlnek. - Mi ez az egész? Megint az erőm játszik velem?

-Nem - mosolyodik el gyengéden.

-Akkor? - vonom össze a szemöldököm.

-Megcsináltátok.

-Mi? - értetlenkedek. Hirtelen történik minden, semmit sem értek.

-Mikor Thanos azt mondta neked, hogy Ő nem tett semmit, én viszont annál többet - kezd bele Loki. - Akkor azt a múltbeli énemre értette. Az, ami most behatolt a testedbe, nem méreg. Mindössze csak félre akart állítani, mert tudja milyen erővel rendelkezel.

-Te adtad neki?

-A múltbéli Loki, igen - bólint rá. - Sajnálom.

-Mégis mit? - ráncolom fel a homlokom.

-Azt, ami most következni fog - szemei fájdalmat sugallnak, melyet látva enyhe félelem fog el.

-Halott vagy?

Nem kapok választ, mert Loki szertefoszlik. Majd csettintések sokasága kezd visszhangozni a fehér semmiségben.

-Az a sorsom, hogy mindenkit ismerjek - hallom a csuklyás fazon hangját, azonban nem látom sehol.

-Mit csináltál? - üvölti Thor.

-Mr. Stark! Nem vagyok túl jól - hallom Peter fájdalmas és gyenge hangját.

-Lekéste az időablakot, itt kellene lennie - most Bruce ideges hangja üti meg a fülem. A fejemet csak ide- oda kapkodom, de nem látok sehol senkit.

-Semmi baj - Natasha. Ez Nat hangja volt.

Asgard, majd a Központ. A Bosszúállók torony. A képek sorba villannak fel előttem. Merlin. Tony, Steve, Nat, Barton. Pietro arca, mielőtt elvesztettem. Wakanda. Volmir. Peter és Carly.

Mi ez az egész?

Majd egy sikoly. Egy olyan erős sikoly, ami nem az én szám hagyja el, érzem, ahogy a hanghullámok elérnek és hátra repítenek. Mikor kinyitom a szemem az eget látom, néhol fehér felhőkkel. Összevonom a szemöldököm, mert nem tudom, mi volt ez az egész.

Csak álmodtam volna?

Érzem, ahogy a puha fű simogatja a bőröm, hallom, ahogy a fák lombozatába belekap a szél, ahogy csörögnek a falevelek.

Ülőhelyzetbe tornázom magam. Egy tisztáson vagyok, tőlem jobbra pedig egy erdő van. Felállok, majd hallok egy lépést magam mögül. Ahogy megfordulok, szembe találom magam...saját magammal. Azonban valami nem stimmel. Akivel szemben állok az én vagyok, ahhoz kétség nem fér. Azonban a hajam barna. A ruha, amit viselek a Tony által készített ruha, annyi különbséggel, hogy helyenként szakadt, sebeket fedezek fel a másik Joyceon. Értetlenül nézem magam.

-Mi ez az egész? - ejtem ki hangosan a gondolatom. Az előttem álló ÉN csak elmosolyodik, majd eddig lehunyt szemeit rám szegezi. Nem barna, nem is fehér. Vörös íriszei dühhel vannak tele.

-Szervusz Hopper - vigyorog rám ördögien.

Még mielőtt válaszolhatnék, vagy feltehetném a fejemben kavargó ezer kérdés egyikét, támadásba lendül. Kezeit a szája elé kapja, majd sikít. Döbbenetemben nem tudok időben reagálni, így a hanghullámok amint elérnek, hátra dobnak. Ismét a fűben fekszem. Fülemet megüti a lába dobogása, ezért gyorsan talpra ugrok. Még időben, így ki tudom védeni első ütését. Gyorsan mozog, össze kell szednem magam! Betalál az első ütése, így oldalra tántorodom. Visszavágok, azonban csak a negyedik ütésem talál.

Úgy mozog, mint én. Nem tudom meglepni, tudja minden lépésemet, minden technikám. Ugyanazokkal az erőkkel rendelkezik, mint én. Nem tudom legyőzni saját magam.

Mi gyártjuk a démonjainkat. Én pedig itt állok most az enyémmel szemben. Saját magammal szemben. Egy ütésem talált, míg neki több. Érzem, ahogy az orromat elhagyja egy meleg, ragadós folyadék. Sikerült orron ütnie, így most vérzek. A sebem, amit Thanos okozott is vérzik, az oldalamnál eláztatta a ruhám, de már ha jól érzem, elállt ott a vérzés. A másik Joyce ezt a sebem se kímélte, több ütését odairányította, így hamar legyengültem.

Még egy az arcomba, egy a sebembe az oldalamon, amitől felnyögök. Egy jól irányzott rúgás a hasamba, majd egy mindent eldöntő sikoly.

Ismét a hátamon fekszem, ellenfelem hagyja, hogy talpra álljak.

-Ki vagy te? - kérdezem, bár tudom a választ.

-Hát nem látod? - nevet fel. - Te vagyok. Az a Te, akit nem engedsz a felszínre, akit elnyomsz magadban.

-Nem - rázom meg a fejem. - Én nem ilyen vagyok.

-Persze hogy nem, mivel nem hagysz érvényesülni - mosolyodik el. - Lehetnél erősebb, birtokolhatnál olyan képességeket, amiket még nem engedtél a felszínre, amiket nem mersz kipróbálni!

-Állj ellen – hallok meg egy hangot, de nem tudom kié. – Erősebb vagy! – halkan hallom. Tony? Vagy Steve?

-Nem vagyok elég erős – hajtom le a fejem.

-Sose leszel, ha nem hagysz a felszínre törni – nevet fel a velem szemben álló önmagam.

-Az vagy! – Pietro hangja. – Mindig is az voltál, erősebb bármelyikünknél.

Zavartan összevonom a szemöldököm, mire a másik Joyce felemeli a bal kezét, melyet azonnal meg is feszít. Ujjait körbe öleli a fehér szín, majd engem is. Reagálni sem tudok. Egy erőteljes mozdulat balra, majd én is abba az irányba repülök. Meghempergek a fűben, majd pedig elterülök.

-Elvesztettél mindenkit kislány! - indul meg lassan felém.

-Joyce, ébredj! – szólít meg egy hang, de nem tudom beazonosítani. Nagyon távoli, halk, azonban ismerős.

-Meghalt a vőlegényed, mert nem voltál elég erős. Elvesztetted Wandát, Víziót, Natashát, mert nem voltál ott, hogy segíts nekik! - ismét talpra állok. Szememben könnyek gyülekeznek. - Hagytad meghalni őket! Egytől-egyig! - üvölti. - Lokit, Petert, Mattet - szembe fordulok magammal. - És most a többiekkel is ez fog történni.

-Ne hallgass rá, Joyce – ismét egy hang, de ez most nem ugyan azé, mint aki az előbb is szólt. Viszont közelebbinek érzem. Loki.

-Ez nem a valóság, Kicsi - Barton.

-Nem vagy itt.

-Már hogy ne lennék?! - nevet fel, majd behúz egyet. - Nem érzed, hogy itt vagyok? Szerinted csak képzelődsz, Joyce? A sebeid valódinak tűnnek, nem?! - ismét egy ütés.

-Nincs ott senki – ez biztos, hogy Thor és már mintha hangosabban hallanám. – Ébredj fel Joyce!

-Meg fognak halni. Mindannyian. És te végig fogod nézni!

-Nem vagy itt! - szemeimet ráemelem, érzem, hogy fehérek. - Ez csak a képzeletem. Thanos műve vagy.

-Össze-visszabeszélsz - kacag fel. – Nem bírod túltenni magad a veszteségeken. Nem kell sok és összetörsz, és hagyod, hogy felemésszen a bűntudat és a harag. Mert nem tudtad megmenteni őket. Mindannyian miattad haltak meg. Mindenki el fog hagyni! Vagy azért, mert meghalnak, vagy mert már nem bíznak meg benned.

-Tévedsz! – emelem rá a tekintetem. – Mindig mellettük voltam és leszek is. Azon vagyok, hogy összetartsam a csapatot, hogy újra együtt legyünk, hogy visszahozzuk azokat, akiket elvesztettünk! És igen, hibás vagyok a történtek miatt. De, akik itt maradtak, akiket nem vesztettem el a csettintés során, mellettem álltak, segítettek átvészelni. Segítettünk egymásnak. Tartották bennem a lelket, támogattak és ezt sose fogom tudni nekik megköszönni. És azok után, ami történt, mégis itt vagyunk!

A következő ütését kivédem, amin ellenfelem meglepődik. Szabad kezemmel most betalálok. Majd még egy ütést kap, aminek hatására távolabb kerül tőlem.

-Nyerni fogunk - szegezem neki szavaim. - Bruce csettintett. Idők kérdése és mindenki visszajön. Thanos pedig nem szerzi meg újra a kesztyűt. Meg fog halni! - ellenfelem felnevet, majd szembe fordul velem.

-Nem - mondja, majd arca elkomorodik. - Tévedsz.

Azzal szinte egyszerre, mintha a tükörképemet nézném, mind a ketten felemeljük a kezünket, majd mindkettőnk száját elhagyja a szirén sikoly. Amint a hanghullámok összetalálkoznak, egy kisebb robbanás keletkezik. Mind a ketten hátra vetődünk. Majd egy ismerős hang üti meg a fülem, ami azonban nem innen jön. Talpra ugrok és keresni kezdek. Ez kintről jön.

-Kapitány itt Sam. Hallasz?

Könnyek, ismét könnyek gyűlnek a szemembe. Sikerült.

-Joyce - hallom Thor hangját. -Joyce, ébredj! Gyere vissza.

Még utoljára a szemébe nézek, azokba a dühtől izzó vörös szemekbe. Fájdalmasan elmosolyodom. Nyertünk. Azzal ismét magába szippant a sötétség, végül Thor hangja felerősödik.

X

-Joyce, hallasz? - kérdezi félve Thor. Szemeim kipattannak, majd ülőhelyzetbe ugrok. - Nyugi kislány - mosolyodik el. - Örülök, hogy nem haltál meg.

-Visszajöttek? - kérdezem könnyes szemekkel.

-Bal oldal - üti meg a fülem Sam hangja. Thorral a Kapitány felé nézünk, és látjuk ahogy mögötte megnyílik egy kapu. Egy sárga peremű kör, amit már sokan jól ismerünk. Thor talpra segít, és csak döbbenten bámuljuk azt, ami épp történik.

Az első kapuból megjelenik T'Challa, Shuri és Okoye. A Kapitány, ahogy mi is, alig hiszünk a szemünknek. Majd őket Sam követi, kirepül az átjáróból és tesz egy kört. Ezt követően több, szinte megszámolni se tudom hány kapu nyílik meg. Következőleg Strange, Mantis és Drax jelenik meg, mögöttük Quill és Parker.

-I bambe! - kiáltja el magát T'Challa, melyet a sok száz Wakandai egyszerre mond neki vissza. Hajók sokasága jelenik meg. Majd megpillantom Buckyt és Grootot is. Valkyrt egy szárnyas lovon, majd Wandát. Wongot, aki mögött ki tudja hány mágus áll. Megjelenik még Hope is, majd Pepper a neki készített vaspáncélban. Tony lepődik meg a feleségén szerintem a legjobban. Majd tőlem jobbra, egy másik kapuból kisétál Matthew a Fenegyerek ruhájában, mellette Elektra és Frank Castle. Annyira hihetetlen az egész, hogy elnevetem magam. Végül egy erős széllökést érzek. Mikor arra fordulok, meglátom Pietrot, ahogy boldog mosollyal az arcán néz vissza rám. Ebben a pillanatban szökik meg egy könnycsepp a szememből.

-Remélem, nem találtál időközben egy másik vőlegényt magadnak - poénkodik, majd elém lép.

-Olyan hülye vagy - nevetek fel, miközben újabb könnycsepp hagyja el a szemem.

-Mindenki itt van? - kérdezi Strange, majd Wong felé fordul.

-Valakit hiányolsz? - kérdez vissza. Végszóra a Központ törmeléke alól kitör Scott óriás formájában, kezéből pedig leugrik Bruce, Mordály, Rhody és Carly.

-Bosszúállók! - kiáltja el magát Steve, mire többen köré gyűlünk, Ő pedig magához hívja a Mjönlirt. - Gyülekező.

Thor, majd pedig T'Challa is elordítja magát, megkezdve ezzel a támadást Thanos és csatlósai ellen. Pietro előre száguld, míg Peter és Carly a hajókon hálóhintázva jutnak előrébb. Aki tud repülve teszi meg a távot előre, a többiek azonban futnak. Szemem, amint elindulunk fehérré válik, mindenkit összekötöttem, aki itt van velünk. Pár lépés után kezeimet megfeszítem, amiket átölel a fehérfényű erőm. Azokat magam mellé lefelé csapva a magasba lendülök, majd mikor beérkezek az ellenség közé, kezemet a földnek csapom, így azt egy nagyobb sugarú fehér robbanás hagyja el, megsemmisítve ezzel a körülöttem lévő szörnyeket.

-Váó! - áll meg egy pillanatra Pietro. - Miről maradtam le?

-Sok mindenről - mondom nevetve.

-Esküvő, nászút, gyerekek - csatlakozik a beszélgetésbe Tony. - Semmi extra igazából.

Tony beszólására csak megforgatom a szemem, majd felnevetek. Jó érzés, hogy mindenki itt van. Most van esélyünk. És nyerni fogunk!

Itt is szeretnék megemlékezni a mi Királyunkról! 

Nyugodj békében!