Mindenki nagyon feszült. Helyet cseréltem Vízióval, így most már én ülök Wanda mellett a kanapén. Rápillantok Pietrora, aki kezeit a térdén támasztva ült és aggódva nézett vissza rám, tenyereit idegesen összedörzsölte, közben megnyalta a száját. Ideges, látom rajta, ha nem mutatná ki, akkor is tudnám, hogy az. Félt, és nem oktalanul. Tudom, mivel jár az, ha Wanda belemászik valaki elméjébe, ettől függetlenül én még mindig meg akartam ezt tenni. Bíztam Wandában, hogy amennyire csak tudja óvatosan fogja csinálni és megpróbál nem maradandó károsodást okozni.

Vissza fordulok a Maximoff lányhoz, aki ebben a pillanatban összepréseli ajkait. Egy gyors bólintással jelzem, hogy csinálhatja. Vesz egy mély lélegzetet, kényelmesen elhelyezkedik előttem a kanapén, majd megfeszíti az ujjait. Abban a pillanatban körül ölelte mind a tíz ujját, és kézfejét a skarlátvörös fény. A gyomrom görcsbe rándul, és bevallom egy picit félek is, de ez várható volt. Most már semmiféleképpen nem fogok visszalépni, meg kell tennünk, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Wanda a fejem magasságába emeli a kezeit, majd lassan megmozgatja néhány ujját, aminek köszönhetően megindul felém a vörös fény. A szemem sarkából látom, hogy Pietro elkapja a fejét, majd idegesen fúj egyet, végül visszanéz rám. Összepréselem a szemeimet, mikor a fény eléri, majd körbe öleli a fejemet. Wanda összeráncolja az orrát, fogait kivillantva megfeszíti az állkapcsát, így erőlködött azon, hogy minél gyengédebben jusson be a tudatomba.

Érzem, ahogy Wanda eléri a tudatalattim és próbál bele mászni, engedem neki. Szemhéjaim ellágyulnak, ajkaim résnyire kinyílnak, majd finoman kifújom rajtuk a levegőt. Wanda tovább feszíti és mozgatja az ujjait. Megrezzenek, mikor érezem, hogy a tudatalattimban van, vagyis most már ténylegesen benne van. Valami csípni kezdi a szemeim, majd érezem, ahogy a könnycsatornámon végigszalad. Végül lefolyik az arcomon, először lassan, majd egyre gyorsabban.

-Wanda! - Ugrik fel Pietro a kanapéról, ida akar futni mellénk, de Vízió megállítja. Pietro idegesen és aggódva figyeli a szememből induló fekete könnyemet, ami végig folyik az arcomon. Vízió súg valamit neki, majd hallom, ahogy visszaül a kanapéra.

Ezek után minden megszűnik körülöttem létezni. Nem hallom a házban lévő apróbb neszeket, a hűtő és a lámpák zúgását. Egyikünknek se hallom a lélegzetvételét, az utcáról beszűrődő zajokat is kizárom a fejemből. Nem látok, nem érzek és nem hallok semmit. Sötétség ölel körül. Végül rengeteg emlékkép villan be, van, ami hosszabb ideig tart, van, ami csak pár másodpercig. Összetörtem...

X

Elsőnek Asgard villan be.

X

Egy hatalmas hegy szélén állok, a hajamba bele kap a hideg szél, amibe beleborzongok. Óvatosan lepillantok a hegyről, egy hatalmas szakadék terül el alattam, melynek épp, hogy csak látom az alját. Megfordulva látom, hogy két hatalmas kőszerű oszlop magasodik nem sokkal mögöttem.

-Az a sorsom, hogy mindenkit ismerjek. -Jön mellőlem egy rekedtes, mély és egyben fájdalmas hang. Abba az irányba kapom a fejem, és egy sötét, szinte árnyéknak vélhető alak áll pár lépésre mellettem, a csuklyája miatt nem látom az arcát.

-Hol vagyok?- Kérdezem remegő hangon, habár próbálom elrejteni ijedtségemet, azt mégis ki lehet hallani a szavaimból.

Az idegen alak nem válaszol, meg se mozdul. A következő pillanatban egy kéz simul a derekamra, döbbenve látom, hogy Pietro itt van előttem. Összehúzom a szemöldököm, nem értem, mit kereshet itt. Lágyan összeráncolja a szemöldökét, majd szomorúan rám mosolyog, közelebb hajol hozzám és gyengéden megpuszilja az arcomat. Kezét leveszi a derekamról és elsétál mellőlem, zavartan fordulok utána. Ekkor ő megáll, és csak most veszem észre, hogy a hegy peremén áll, háttal a mögötte mélyedő szakadéknak. A szemeimbe könnyek szöknek, megijedek, a szívem elkezd hevesen verni. Közelebb lépek hozzá, ő azonban megálljt parancsolón felemeli kezét, jelezve, hogy ne menjek közelebb. Legördül egy könnycsepp az arcomon, majd azt még egy követi.

-Pietro?- Kérdezem rekedt hangon a torkomban lévő gombóc miatt. A Maximoff fiú arca elkomorodik, tekintete üveges lesz, majd lelép a szikláról. Felsikítok és a peremhez rohanok, még látom, ahogy a teste tehetetlenül zuhan a mélybe, közben sós folyadék árasztja el az arcomat és kínkeservesen nézem, a már élettelen testét a szakadék mélyén.

X

Egy nőt látok, fekete és zöld ruhában. Hosszú fekete haja a hátára omlik, tekintete pedig rideg. Kezeivel megsimítja a fejét, aminek következtében magára ölti fekete, agancsos fejfedőjét. Mögötte ameddig a szem ellát hullák vannak egymásra dobálva. Elszörnyedve nézem a mögötte lévő, kínhalált szenvedett áldozatait. Előtte tűz lobban, aminek fénye elől el kell takarnom a szemem. Mikor újra felé fordulok, a nő már előttem áll, ördögien elmosolyodik, és a hasamba szúrja fekete tőrét. Az összes levegő kipréselődik a tüdőmből, a pólómon azonnal látni lehet a vörös, meleg folyadékot, ami egyre nagyobb, és nagyobb lesz. Megfeszül a nyakam a fájdalomra, de nem tudok felkiáltani. Vér folyik ki a számból, végig az államon, majd onnan le a nyakamig. A fekete, agancsos nő szabad kezével megragadja a fejem, mire én alig hallhatón felnyögök, a lábaim remegni kezdenek, érzem, hogy nem fogják már sokáig bírni.

-Azt hiszed, megmentheted őket? - köpte felém dühtől izzó szavait. - Tévedsz angyalom! Veszteni fogsz!

Elenged, majd hagyja, hogy a földre rogyjak. A gravitáció átveszi felettem a hatalmat és oldalra dőlök, a nő hátat fordítva nekem ott hagy elvérezni.

X

Stevet látom, ahogy erőlködve felordít.

Pókembert, amint a mélybe zuhan, a fejét nem takarja a maszkja.

Egy fájdalmában felkiáltó Stranget látok, amint a levegőben, vízszintesen fekszik.

Csettintések visszhangoznak a sötétségben, majd vakító fény tör elő a semmiből.

Wakanda pusztasága tárul elém rengetek harcossal.

Űrhajók csapódnak a földbe több helyen a bolygón.

Egy helikopter neki csapódik a felhőkarcolónak, lángolva robban fel. New York zsúfolt utcáin az autók egymásba mennek. Kitör a pánik.

Tony arcán legördül egy könnycsepp.

Fájdalmamban felsikítok, a számat hanghullámok sokasága hagyja el és a földre rogyok. Nem a testi fájdalmak miatt, hanem a tömérdek lelki fájdalom miatt.

X

Thort látom az Asgardi trónon ülni, kezében egy lándzsaszerű fegyvert szorongat. Rémült sikolyok töltik be a tróntermet, majd Thor mögött felcsapnak a lángok. Lokit látom, ahogy térdre rogy, majd szeméből megszökik egy könnycsepp.

X

Felsikítok, mire Wanda hátraesik a kanapén. Elteleportálok, de csak pár méterrel arrébb és neki esek a falnak.

-Joyce! - Ugrik fel azonnal Pietro, míg Vízió Wanda mellé siet. A Maximoff fiú egy pillanat alatt mellettem terem, majd letérdel mellém a földre. Térdeimet felhúzva ülök remegve a földön, és csak bámulok ki a fejemből könnyes szemeimmel. Pietro aggódva mindkét kezével megfogja az arcomat, ezzel a mozdulattal szétkeni a már arcomon lévő fekete könnyeket, és próbálja úgy fordítani a fejem, hogy tekintetünk találkozzon. Fejem ide-oda inog, ahogy Pietro mozgatja, majd a szememből legördül egy könnycsepp, ez már tiszta nem fekete. Minden porcikám remeg a félelemtől, az ijedtségtől és a látottaktól. Az ajkaim eltávolodnak egymástól, zihálva veszem a levegőt, az állam mindeközben remeg. Kezeimmel átölelem magam, majd mikor tekintetem találkozik Pietróéval, látom, hogy az ő szeméből is megszökik egy könnycsepp. Tekintetem ismét cikázni kezd.

-Joyce - tompán hallom ugyan, de ki tudom venni Pietro szavaiból a féltést. - Szerelmem, nézz rám.

Hangja halkan cseng, nagy nehezen, de sikerül újra a szemébe néznem, amitől most valahogy sikerül megnyugodnom. Nem tudom, hogy képes erre, de a légzésem normalizálódik, amit ő is észrevesz. Ültében közelebb csúszik hozzám, fejemet megfogva finoman a vállára húzza, majd átölel. Sírni kezdek és továbbra is meg-megremegek.

-Meg fogunk halni - nyögöm ki halkan, miközben Pietro vállába fúrom a fejem. - Mindannyian.

Egy kis ideig így ülünk, majd eltávolodom Pietrotól és kisírt szemekkel a szemébe nézek. Borostás arcán ismét végiggördül egy kósza könnycsepp, jobb kezével megtörli könnyes, helyenként fekete arcom, majd letörten elmosolyodik.

-Ezt, hogy érted? - kérdezi a mögötte álló Vízió feszengve.

-Valaki – kezdek bele remegő hangon. - Vagy inkább valami - összehúzom a szemöldököm és próbálok visszatartani egy újabb sírás rohamom. - Közeledik. Valami közeledik, és kifutunk az időből.

Wandának szerencsére nem lett semmi baja, miután olyan hirtelen megszakítottam a kapcsolatot. Nehezen, és többször is megakadva elmeséltem nekik, mit láttam. Szörnyülködve hallgatták végig, Wanda szemébe néhol megcsillanni láttam egy könnycseppet, de nem engedte útjára. Én is próbáltam visszafojtani a sírásomat, kisebb-nagyobb sikerrel. Miután befejeztem, Vízió és Wanda elkezdte megvitatni a hallottakat, néhol Pietro is becsatlakozott a beszélgetésbe. Én nem tudtam többet megszólalni, így is csodálom, hogy el tudtam mondani azt, amit láttam. Gondolkodóba estem. Próbálom megemészteni, és megérteni a látottakat. Aztán bevillan valami. Az előhozott álmom Asgarddal kezdődött és végződött ennek biztos van valami jelentése, nem? Felugrok Pietro mellől a kanapéról, és ijedten, de ellentmondást nem tűrve kijelentem:

-Asgardba kell mennem!

Döbbent csend telepedik a szobára, mindenki csodálkozva, elkerekedett szemekkel néz rám. Épp arrébb akarok menni, hogy el tudjak teleportálni, de Pietro utánam kap.

-Mi az, hogy Asgardba kell menned? - kérdezi kicsit mérgesen.

-Az álmom Asgarddal kezdődött és végződött - fordulok vele szembe. - Ez nem lehet véletlen. Plusz amikor ott voltam, Loki ült a trónon, az álmomban pedig Thor, míg Loki térdre rogyott. Történt velük valami, érzem.

-Mi van akkor, ha mégse, - kérdezi Vízió. - Mi van, ha csak a jövőt láttad?

-Nem - vágom rá azonnal. - Valahogy tudom, hogy ott kell lennem.

-Ha ennyire nem tágítasz, akkor veled megyek - jelentette ki Pietro.

-Nem lehet - mondtam szomorúan, mire kérdőn felhúzta a szemöldökét - Azt szeretném, hogy szóljatok Tonynak, Strangenak és Stevenek, avassátok be őket is, hogy fel tudjanak készülni.

-De ha - kezdett bele Pietro, de nem engedtem, hogy befejezze.

-Csak megyek és jövök - vágok a szavába, majd elélépek és egyik kezemmel megsimogatom az arcát. Borostái csiklandozzák a tenyerem, de nem zavar. Pietro kezei a derekamon állapodnak meg, lesüti a tekintetét majd megfeszül az állkapcsa. – Meggyőződöm róla, hogy Thorék jól vannak, és jövök vissza.

-Csak mész és jössz - nézett rám féltőn. Nem tetszik neki, hogy megint elmegyek ráadásul nélküle, de most az fontosabb, hogy a többiekhez eljusson az információ miszerint bajban vagyunk és már időnk sincs sok.

-Igen - hajolok közelebb hozzá.

-De ha pár óránál többet leszel ott, azt fogom hinni, hogy bajban vagy és...

Ismét nem hagyom, hogy befejezze, de most nem vágok a szavába. Megcsókolom.

Eközben:

-Ha itt lennél, meg is ölelnélek.

Azzal a kezemben lévő kis tárgyat felé dobom, amit nagy meglepetésemre... elkapott.

-Itt vagyok.

-------------------------------------------------

BUMM! Hogy tetszett a rész?^^