Már Bucky társaságában tértünk vissza a palotába. Útközben volt időm megismerni Steve barátját, és be kell, hogy valljam, bírom a csávót. Nagyon közvetlen és még a humora is jó, sokat nevettem a visszaúton. Buckynak köszönhetően megtudhattam olyan dolgokat Steveről, amiket eddig nem tudtam, hisz' iszonyat rég barátok voltak és van miről mesélniük az már szent. Az tetszett a legjobban, mikor elmesélte, hogy a kis asztmás Steve Rogers egy sikátorban maga elé kapta a mellette lévő kuka fedelét, hogy az majd pajzsként szolgáljon neki. A story vége, mint majdnem a legtöbb ilyen régi történetnek az lett, hogy Barnes sietett a Kapitány segítségére.

Hallottam már Natashatól, és néha Stevetől is arról, hogy mi lett a Tél Katonájával, de így, hogy itt van mellettem, ő is beavatott pár dologba. Elmondta, hogy a HYDRA miket hajtatott végre vele, hogy kitörölték az emlékeit, és hogy ők vitték el azután, hogy lezuhant a vonatról.

Bucky felőlem is érdeklődött, mondva, hogy ne csak ő koptassa a száját. Úgy ahogy ő is, én is elmeséltem neki dióhéjban a történetem. Mikor a képességeimet soroltam, nagyon meglepődött, elmondása szerint ő nem nézte volna ki belőlem, hogy mutáns vagyok.

Visszaérve a palotába épp, hogy beléptünk, szembe jött velünk T'Challa egy fehérhajú nő társaságában. Leesett az állam, miután felismertem a nőt.

-Nat!

Az említett nő széttárta a kezeit ezzel jelezve öleljem meg. Így is tettem, odafutottam hozzá és szorosan átöleltem. Jó volt látni, és egyben meg is nyugodtam, hogy vele is minden rendben van, él és virul.

-Szervusz, te kékség - nevette el magát a nő, miközben ölelgettük egymást.

-Mi ez a frizkó, Nat? – kérdeztem, miután elengedtem és hátrébb léptem, hogy jobban szemügyre vehessem az új színben tündöklő hajkoronáját. Rá kellett jönnöm arra, hogy jól áll neki ez a hajszín.

-Kell a változás – kacsintott rám, majd elmosolyodott.

-Kapitány – lépett az említett elé T'Challa, Nat és én is feléjük fordultunk. - Shuri kifejlesztett pár edző robotot, és szeretné letesztelni őket. Megkért, hogy kérdezzelek meg, nem segítenél-e neki ebben?

-Természetesen – válaszolta Steve.

-Akkor kövessetek - intett nekünk is, elindultunk a palota egy belsőbb helyiségébe, majd a föld alá ereszkedtünk egy lift segítségével. Végül egy spirálos, sima felületű lépcsőszerűségen lesétáltunk egy még fehérebb és fényesebb terembe. – Ez itt a labor - tárta szét kezeit T'Challa.

-Ahol nagy ritkán te is felbukkansz - lépett elő egy konzol mögül egy igen fiatal leányzó, aligha lehetett több 18-nál. Haja gondosan fel volt kontyolva a feje tetejére, ruhája testhez simuló leginkább nadrágkosztümre emlékeztető, fehér ruha volt. T'Challa a lány csipkelődésére csak felnevetett, én pedig zavartan álltam Natasha és Steve között, ugyanis fogalmam sincs, ki lehetett ez a lány. Azonban a kérdésemre pár pillanaton belül választ is kaptam.

-Joyce, hadd mutassam be neked a húgomat, Shurit - mutatott a már mellette álló fiatal hölgyre. Közelebb léptünk a másikhoz, és kezet rázva köszöntöttük egymást.

-Kapitány - nézett Stevere boldogan Shuri, miután a többieknek is köszönt. – Jobb lesz, ha átöltözik, hacsak nem ezt a szép pólóját szeretné tönkre tenni.

-Ne bízd el magad ennyire kishölgy - nevetett fel Steve. – Majd meglátjuk, mire képesek a robotjaid a múltkori után.

-Na, na! - emelte fel minkettő mutatóujját Shuri. – Azóta sokat dolgoztam rajtuk, és fejlesztettem őket.

-Azt majd meglátjuk - nevetett fel ismét Steve. Melegség töltött el, mikor hosszú idő után újra hallottam Steve Rogers nevetését, boldog voltam, hogy ilyen jól kijön Shurival, és T'Challával.

Ezek után Steve Shuri kérésére elment átöltözni, addig mi elmentünk egy edzőteremnek nevezett csarnokba. Hatalmas nagy, kör alakú placc volt a küzdőtér, míg mi az úgynevezett nézők, kicsit magasabbról egy vastag üveg mögül nézhettük az egészet. Rengeteg konzol, gomb és képernyő volt az ablak előtt, de még így is kényelmesen ki tudtunk látni rajta. Míg Stevere vártunk, rákérdeztem Natnál arra, hogy mit értett Steve a múltkori eset alatt. Elmesélte, hogy azok a robotok még csak prototípusok voltak, és Steve könnyűszerrel szétkapta őket.

Shuri leült a pult mögötti székre, felvett egy a fejhallgatót a fejére, majd még jobban megvilágította a küzdőteret. Nattal és Buckyval megálltunk az üveg előtt, hogy jobban lássuk majd Stevet harc közben, T'Challa pedig a húga mögött állt meg.

Nem kellett sokat Stevere várnunk, mikor kilépett a velünk szemben lévő ajtón, elkerekedtek a szemeim. A megszokott ezüst csillag helyett, most egy fekete színű csillag díszelgett a mellkasán, ruhája kékje most már inkább fekete volt, illetve a hasán lévő piros-fehér sávok se voltak a régiek. Lehet a kosztól, de valószínűbb, hogy Steve direkt akarta így hagyni, ezzel jelezve, hogy már nem ugyan az, aki régebben volt.

-Kezdhetjük? - beszélt bele a mikrofonba Shuri, amit Steve a küzdőtéren hangszórók segítségével hallott. Mindannyian azt hittük, igennel fog válaszolni, de ehelyett felmutatta a mutató ujját jelezve, hogy várjunk még egy picit, majd rám pillantott. Shuri ezt kihasználva még ügyködött egy picit.

-Mi a baj? - kérdeztem a fejemben, mivel Steve kapcsolatba akart velem lépni mentálisan. Annak érdekében, hogy ezt senki ne vegye észre, főleg Shuri vagy T'Challa ne, lehajtottam a fejem.

-Shuri nem tudja, mire vagy képes - vágott rögtön a közepébe Steve. – Mi lenne, ha meglepnénk? - éreztem, ahogy elmosolyodott.

-Benne vagyok! - nevettem fel magamban.

-Majd jelzek - zárta le a beszélgetést Rogers, majd szétkapcsoltam magunkat. Felemeltem a fejem, és az üvegen keresztül lenéztem Stevere, aki halványan elmosolyodott.

-Kezdhetjük! - jött Steve hangja a hangszóróból. Shuri erre azonnal felkapta a fejét, megnyomott pár gombot, majd még utoljára beleszólt a mikrofonba.

-Akkor mennek a kicsikék - sunyi mosoly ült ki az arcára. – Sok sikert Kapi!

Steve nem válaszolt, csak ökölbe szorította a kezeit és várta, hogy a plafonon lévő nyílásokból előbújjanak a Shuri álltal készített gyakorló robotok. Nem kellett sokat várni rájuk, pár másodperc elteltével hat robot szállt le Steve elé a földre. Nem voltak egymagasak vele, ha jól láttam innen fentről, akkor egy fél fejjel Rogers fölé értek szürke színük volt, mellkasukra a Fekete Párduc jól felismerhető sisakmintája volt felfestve lila színnel. Néhol kilátszódtak a robotokat összekötő drótok, amik nem meglepő módon lilák voltak, arcuk lapos volt, szemük széles mélyedése fehéren világított. Shuri megnyomott még pár gombot a konzolon, amely következtében a robotok nekitámadtak Stevenek. Rogers könnyedén vette az akadályokat és egy perc elteltével az egyik robotnak sikerült letépnie a fejét. Lopva Shurira pillantottam, aki erre nem reagált semmit, azonban bátyja megveregette a vállát. Gondolom ez még a könnyebbik verziós bunyó volt, hagyták, hogy a Kapitány elhiggye, neki van több esélye. A mellettem álló Natasha elmosolyodott, mikor Steve a következő robotot is kiiktatta azzal a taktikával, amit oly' sokszor Natashánál szoktunk látni.

A maradék négy robot, Shuri utasítására egyszerre támadt. Ráugrottak Stevere és a földre terítették. Megfeszült az állkapcsom, és már türelmetlenül vártam, mikor jelez Steve, hogy menjek be én is. Rogersnek végül sikerült kitörni a robotkupac alól, felkapta az egyiket, azt nekivágta a másik háromnak. Az amelyikkel ütött, kettészakadt majd, hogy biztos ne kelljen fel, a fejére taposott. A három robot közül kettő lekapott a hátáról egy-egy hosszú botot és azzal támadtak a Kapitányra, miközben a másik mögé repült. Shuri diadalittasan felnevetett, azt hitte, hogy sikerült túl járnia Steve eszén, azonban tévedett. Az egyik robot kezéből kitépte a botot, majd azt maga mellett megpörgetve nyársra húzta azt. 

A mögötte álló robot a hátára vetette magát, melynek következtében Steve megtántorodott, mikor azonban megtalálta az egyensúlyát, háttal a falnak ugrott. Recsegő-ropogó fémhang járta be a küzdőteret, majd Steve megfordulva, háttal lefelé a földre ugrott, a testsúlyával összetörve a robotot. Shuri kicsit meglepődött, megnyomott még egy gombot a pulton, melynek következtében még négy robot érkezett a küzdőtérre, így már öt robottal találta szembe magát Rogers.

Steve gyorsan rám pillantott, majd vissza a robotokra. Összekötöttem magunkat mentálisan, majd miután mondta, hogy itt az ideje elszontyolítani Shurit, elmosolyodtam. Steve közben rávetette magát az egyik Wakandai robotra. Lehunytam a szemeim és eltűntem Nat és Bucky mellől.

-Joyce! – hallottam még Natasha kétségbeesett hangját, a fent ülők azonnal rá kapták a tekintetüket, és döbbenve vették észre, hogy már nem vagyok ott.

-Hova lett? - kérdezte aggodalmasan T'Challa.

-Ezt nem hiszem el - nevetett fel Bucky, majd az üvegen át Stevere és rám mutatott. Shuri elkerekedett szemekkel nézett minket fentről, míg Natasha csak felnevetett, ő tudta, hogy milyenek vagyunk, így nem lepődött meg úgy, mint a király és annak húga.

Steve ez idő alatt elintézte az egyik robotot, így már csak négyen álltak velünk szemben. Összenéztünk a Kapitánnyal, aki látva a szemem színét elmosolyodott.

-Legyen a kedvenced - ajánlotta fel.

-Reméltem, hogy ezt fogod mondani - vigyorodtam el.

A fent lévők közül csak T'Challa és Shuri néztek rám furán a szemem miatt. Stevevel ismét szembe fordultunk a négy robottal, majd megindítottuk a támadást. Steve összekulcsolta az ujjait, majd térdét kicsit megrogyasztva fél oldalasan felém fordult. Léptem pár lépést hátra, majd nekifutottam. Steve elé érve beleléptem a markába, mire ő a magasba dobott, ő közben felvette a földről az imént legyőzött robot botját, hogy azzal essen nekik. A levegőben megpördültem a tengelyem körül, és egy pörgő rúgással fejbe rúgtam az egyik robotot. Földet érve kirúgtam alóla a lábait, amelynek következtében az elterült a földön. Steve idő közben leválasztotta a bot segítségével a másik robot fejét, majd a fegyvert átdobta nekem, amivel én átszúrtam a földön fekvő gépezet fejét. Két robot maradt. Steve odasétált, majd pedig hátát neki vetette a falnak, kérdőn felé fordultam.

-Még van kettő - szólaltam meg a fejemben, Steve felnevetett, majd hangosan válaszolt.

-Azt neked hagyom - mutatott a maradék kettő robotra előttem. – De gyorsan intézd el.

Elmosolyodtam, mivel tudtam, ezzel mire célzott. Szembe fordultam a maradék kettő, Shuri által készített robottal, akik ennek következtében megindultak felém. Jobb lábamat előrébb helyeztem ezzel megtámasztva magam, kezeimet a szám elé emeltem, majd azokat széttárva elsikítottam magam. A hanghullámok, amelyek a torkomból szabadultak fel, sebesen közelítettek a két felém tartó robot felé. Mikor a hangom elérte a fémet, összeroppantotta a robotok burkolatát, amelynek következtében azok a földre rogytak. Steve mellém sétált és átölelte a vállam egy elismerő mosoly kíséretével.

Visszasétálva a laborba Shuri elképedt arca fogadott minek, míg a mögötte álló Nat elismerően vigyorgott.

-Ez meg mi volt? - kérdezte csodálkozva Shuri, alig bírta elhinni azt, amit az imént vittünk végbe Stevevel. Ez számunkra teljesen normális volt, de Shuri még nem látott így minket, illetve fogalma sem volt róla, hogy mutáns vagyok. – Eszméletlen volt! Igaz a robotjaim tropára mentek, de teljes mértékben megérte.

Felnevettem a lány még mindig ámulattól teli tekintetére.

-Emberek számára tökéletesek a robotok gyakorlásra - vette magához a szót Steve. – De a mutánsoknak ez még kicsit kevés.

-Nem is próbálkozom többet a ti mércétekhez készíteni robotokat - nevetett fel a király húga. – Ha a mi katonáinknak ezek megfelelnek, akkor elértem a célom. Majd leteszteltetem Okoyevel - nevetett fel szórakozottan Shuri.

-Annak biztos örülni fog - tette hozzá T'Challa.

Pár óra elteltével a nappaliban ülve beszélgettünk, Nat, Steve, Sam és én. Bucky mondva, hogy nem akar minket zavarni, visszament a város határához a kis kunyhójába. Sam úgy egy fél órája kelt csak ki az ágyból. Én már meg se lepődők a lustaságán, ehhez is van egy jó kis történetem, de azt majd máskor elmesélem. Shuri a robotjait hozza épp rendbe, azért nincs most itt velünk, T'Challa pedig ugyanarra hivatkozott, mint Bucky, nem akar minket zavarni.

Hosszas beszélgetés után felálltam, hogy elköszönjek tőlük, ugyanis már kezdett esteledni, és akár mennyire is szerettem volna még velük maradni, mennem kellett. Megígértem Pietronak, hogy sietek, illetve Wandával is van egy igen fontos elintéznivalónk.

-Joyce - sietett utánam Steve, a nevem hallatán megtorpantam és visszafordultam. Steve végig sietett a hosszú folyosón, majd csatlakozva hozzám tovább indultunk az egyik erkély felé. – Vigyázz magadra - nézett rám aggódva. – Tudod mire értem, ugye?

-Igen - bólintottam. Tudtam, hogy az álmom előszedésére gondolt, amit Wanda fog véghez vinni. Görcsbe rándult a gyomrom, most fogtam csak fel igazán, hogy mit is fogunk csinálni. - Ne aggódj miattam, megleszek.

-Ha bármi olyat látsz, ami nagyon is fontos - fordult felém, és mélyen a szemembe nézett ezzel nyomatékosítva szavait. – Ígérd meg, hogy azonnal szólsz!

-Úgy lesz, ígérem!

Kiérve az erkélyre mélyen magamba szívtam Wakanda friss levegőjét, majd búcsúképpen átöleltem Stevet. Pár lépést hátráltam, hogy biztonságosabban el tudjak teleportálni. Steve szomorkásan rám mosolygott, amit viszonoztam, majd lehunytam a szemeim és már ott se voltam.

Szemhéjaimat felnyitva szembe találtam magam Vízióval, aki épp egy bögrét szorongatott a kezében, kiengedte a benn tartott levegőjét és nevetve ennyit mondott:

-Megijesztettél.

-Joyce!

Hallottam meg Pietro hangját, majd egy széllökést éreztem, azzal már előttem is termett. Átkarolta a derekamat, majd közelebb húzva magához megcsókolt. Boldogság töltött el, jó volt újra vele lenni. Igen, csak egy napig nem láttam, de hiányzott, és tudtam, hogy aggódott miattam. Mikor elváltunk egymástól elmosolyodtam, mivel eszembe jutott, hogy mielőtt elmentem még nem nagyon tudott futni, most meg azzal üdvözölt, hogy szélsebesen elém futott. Örültem annak, hogy jobban van.

Wanda is csatlakozott hozzánk, és így, hogy már mindenki itt volt elmeséltem nekik, mi történt Wakandában. Élménybeszámolómat befejezve, Wanda nyugtalan tekintettel rám nézett, majd megkérdezte:

-Akkor megcsináljuk?

Egy mély levegővétel után, összenéztem Pietroval, aki mellettem foglalt helyet. Megfogta a kezem, majd gyengéden megszorította, ezzel jelezve, hogy mellettem van. Ettől függetlenül láttam a szemén, hogy nem nagyon tetszik neki az, amit csinálni akarok.

-Igen.

---------------------------------------------------

STORY TIME

A héten, szerdán volt a gitár tanszaki koncertem, amin fel léptem. Nem meglepő módon a Bosszúállók zenéjét játszottam el, de ami a lényeg... a gitárosoknak egy, a földszinten lévő teremben kellett gyülekezni. Mikor beléptem már volt bent kettő kisfiú, egy kislány és a tanárnőm. A két kisfiú, mikor megláttak összesúgtag, de úgy, hogy hallottam mit mondtak. Idézem " Ő fogja játszani a Boszzúállókat. " Ebben csak az volt a meglepő, hogy rajtam és a tanárnőmön kívül, tudtommal, nem tudta senki mit fogok játszani. De olyan kis édesek voltak! Utána az egyikőjük oda jött hozzám, és csak hogy biztosra menjen megkérdezte én játszom-e azt. Kicsivel később meglátták a telefon tokomat is - amin a Bosszúállók Végtelen Háború egyik plakátja volt - és megkérdezték, hogy direkt erre az alkalomra csináltattam-e:D Olyan aranyosak  voltak^^ 

Egyébként, hogy tetszett a rész? Szerintetek mit fog látni Joyce, mikor Wandával fa felszínre hozzák az álmait? 

na de ennyit szerettem volna:D Most pedig repülök Tankcsapda koncerte*.*