Miután a doktor kifejtette miért Wandához kell mennem, minden értelmet nyert. Először is azt hozta fel indoknak, hogy a Maximoff lány közelebb áll hozzám, mint ő, majd pedig azt, hogy Wanda talán meg tudja oldani, hogy ne fájjon annyira.

Hallottam már, hogy Wanda megbabonázta a Kapitányt, Natashát, Thort, Bannert és Tonyt is. Ők akkor olyanokat láttak amitől nagyon maguk alá kerültek. Tony látta a Bosszúállók halálát, és ki tudja igaz-e az amit láttatott vele Wanda. Lehet a jövőnket látta. De az biztos, hogy ha velem is megteszi az nem tesz majd jót nekem, legalábbis a doktor szavaiból és a hallottakból ez jött le. De meg kell tennünk, ugyanis nem seftelhetünk életekkel. Ki tudja miket álmodok már lassan több mint két hete, lehet már alig van időnk. A gyomrom görcsbe rándult, ugyanis nagyon féltem attól amit majd látni fogok.

A doktor közölte velem ezek után, hogy várjam meg az estét, ugyanis New Yorkban akkor lesz reggel, és hát csak nem akarok oda állítani az éjszaka közepén. Meg ki tudja hogy áll Tony. A szívem azt mondta menjek azonnal, hisz' nagyon aggódtam Pietro miatt. De Strange megnyugtatott, hogy az ellenszer és Tony ügyessége meggyógyítja, így nagy nehezen ugyan, de bele mentem, hogy maradok még pár órát.

-Joyce.

Szólított meg a doki, szokásos nyugodt, érzelemmentes hangjával. Már épp indulóban voltam a birtokra.

-Igen? - fordultam vissza a lépcső aljában álló köpenyes férfi felé.

-Ne feledd amit mondtam - folytatta - Lehet nem lesz jelentősége annak amit látni fogsz, de ne hagyd figyelem nélkül - bólintottam, ezzel jelezve, hogy megértettem - És ha olyat látsz, akkor minden féle képpen keress meg.

-Úgy lesz - léptem még pár lépést hátra aztán vettem egy mély levegőt - Köszönök mindent! Viszlát doki - köszöntem el mosolyogva.

-Viszlát Joyce - finoman bólintott.

Lehunytam a szemeim és egy szempillantás alatt a new yorki Bosszúálló birtok udvarán voltam.

Mikor felnyitottam a szemeim ledöbbentem. Pár órával ezelőtt itt jártam és nem tűnt fel, hogy Stark felújítatta a birtokot. Modernebb és nagyobb lett. Most komolyan ennyire nem figyeltem volna, ez elég gáz.

Most már rengeteg ember sürgött-forgott az épületen kívül. Akkor vajon mi lehet bent? Egy fekete audi hajtott el mellettem, ami elől félre kellett lépnem, nehogy nekem jöjjön. Nem nagyon foglalkoztam vele, hogy a sofőr azonnal a fékbe lépett és ki is szállt. Felsiettem a lépcsőn és egyenesen bementem az épületbe. Eszméletlen, hogy átalakította az egészet. Mikor ide költöztünk a toronyból, rohadt nehéz volt eligazodni, erre Stark átépíti, most ismét jön az a pár hét, hogy a térképet és Pénteket hívhatom segítségül annak érdekében, hogy eltaláljak egyik pontból a másikba.

Egy hatalmas üvegfal előtt álltam meg és kipillantottam a birtokra. Szebb mint volt, Tony ismét kitett magáért. Egy öltönyös férfit és egy fiatal srácot láttam felsietni azon a lépcsőn amin az előbb én is feljöttem. A szemeimet résnyire húztam, hátha jobban látom majd az öltönyöst, ugyanis nagyon ismerős volt. A figyelmemet azonban elterelte az épp felszálló Quinjet.

Mögöttem egy nagy tartó oszlopon - vagy minek szánta azt oda Stark - egy hatalmas Bosszúálló logó díszelgett. Szomorúan elmosolyodtam a betű láttán és abban reménykedtem, hogy ezt egyszer majd mindannyian látni fogjuk.

-Joyce? - hallottam egy ismerős hangot mögülem. Megpördültem és láttam a felém közeledő öltönyöst, és a fiatal srácot. Happy volt az, aki megszólított - Joyce! - ismételte el a nevem hatalmas mosollyal az arcán, miután megbizonyosodott róla, hogy én vagyok az.

-Szia Happy! - köszöntem mosolyogva. Örültem, hogy újra láthatom. Az ő mosolya is őszinte volt, ám a mellette álló fiatal csak elkerekedett szemekkel figyelt engem. - Ennyi idő után még felismersz? - kérdeztem szórakozottan.

-A csodás türkiz hajadról elég könnyű - válaszolta, majd halkan felnevetett. - Egyébként majdnem elütöttelek.

-Á! - kerekedtek el a szemeim - Szóval te voltál az a gengszter az audival? - kérdeztem szúrósan, ám a végén sikerült elnevetnem magam.

-Igen - vakarta meg az arcát zavartan Happy - Bocs! - legyintettem egyet a kezemmel, jelezve, hogy nem számít.

- Ki van veled? - néztem a már mögötte álló fiúra.

-Oh, tényleg - csapott a homlokára. Imádom Happyt, olyan szenvedélyesen végzi a munkályát. Nem mellesleg nagyon jó társaság, és humora is van. Történt egy, s más míg a toronyban éltünk, de azt majd máskor elmesélem. - Joyce, had mutassam be neked Peter Parkert - mutatott a fiúra, aki előrébb lépett és kezet nyújtott, amit én természetesen elfogadtam - Ő pedig itt Joyce Hopper.

-Ön a Foszlány, igaz? - kérdezte, még mindig csodálattól ragyogó arccal.

-Igen - kuncogtam fel - De kérlek tegezz, nem vagyok olyan öreg - Peter erre csak bólintott egyet - Egyébként mi járatban vagytok? - kérdeztem kíváncsian.

-Tony beszélni akar a sráccal - válaszolta Happy egy vállrántás kiséretében.

-Hűha - ráncoltam fel csodálkozva a homlokom. - Szabad tudnom miről? - kérdeztem mosolyogva Petert.

-Igazából én sem tudom - vakarta meg zavartan a tarkóját.

-Várj! - végig néztem a srácon. Ekkor vágott belém a felismerés. Hogy nem vettem eddig észre? Hogy nem ismertem fel? - Te vagy Pókember, igaz? - döbbentem le. Peter nagyon meglepődött azon, hogy így felismertem még a szája is tátva maradt. Kereste a szavakat, nem tudta, hogyan kellene erre reagálnia. - Téged vont be a Kapitány ellen.

-I-igen - válaszolta egy rövid némaság után, kicsit félve.

-Azta - nevettem fel halkan - Még mindig nem tudom felfogni, hogy bevont - ráztam a fejem, és bevallom egy kicsit ideges lettem Tonyra, de csak egy futó pillanatig.

-Miért? - kérdezte Peter Parker.

-Mert még fiatal vagy, és nem sok közöd volt az egészhez, már meg ne harahudj - egy fejrázással jelezte, hogy nem bántottam meg azzal amit mondtam - De azt is hallottam, hogy helyt álltál a balhéban - kacsintottam rá. Válaszolni akart de ezt valaki, nem hagyta.

-Á! Itt is vannak - hallottam mögülem egy nagyon is felismerhető hangot. Ismét a hang irányába fordultam és egy döbbent Tony Stark állt pár lépéssel előttem. - Joyce?

Tony mintha meglepődött volna azon, hogy itt vagyok. Levette a szeme elől narancssárga üvges napszemüvegét, hogy meggyőződjön nem csak képzelődik. Peter értetlenül nézett minket, és mintha kicsit meg is lepődött volna Tony arca láttán. Tony arcán ugyanis több érzelem is átsuhant abban a pillanatban amikor meglátott. Szomorúság, sajnálat, döbbenet, boldogság. Vissza gondolva, nagyon régen találkoztunk. Mióta elmentem Londonba nem is láttam, és az se most volt, és az igazat megvallva..hiányzott az az egoista fejte.

Nem válaszoltam. Odasiettem hozzá és átöleltem. Meglepődhetett, ugyanis nem ölelt rögtön vissza, de mikor leesett neki, azonnal átölelt. Happy elmosolyodott mögöttünk, míg Peter összevont szemöldökkel figyelt minket, és próbt rájönni arra mi is történik pontosan.

-Örülök, hogy újra látlak - mondta halkan, miután elengedett.

-Én úgyszínt - mosolyodtam el. - Pietro? - kérdeztem egy kicsit aggódva.

-Jól van - válaszolta. Ez volt az a két szó, amitől azonnal egy hatalmas kő esett le a szívemről. Tudtam, hogy sikerülni fog neki. Ugyan úgy bíztam Strangeben ahogy Tonyban is. - A szobádban van - összehúztam a szemöldököm, ugyanis nem nagyon értettem azt amit utóbb mondott - Vagyis a szobátokban - javította ki magát, közben pedig elvigyorodott.

-Meghagytad a szobánkat, annak ellenére ami történt? - kérdeztem döbbenten.

-Mindenkiét meghagytam - válaszolta.

Na ez volt az, amivel még az előzőnél is jobban meglepett. Szétment a csapat, nem kicsit össze balhézott Stevevel, a csapat feléről azt se tudja hol van, de még így is meghagyta a szobáikat. Ebből azt szűrtem le, hogy hiányoznak neki a régi idők, a Bosszúállók. Talán még azt is sikerült kivennem az arcmimikájából, hogy szeretné minél hamarabb újra látni őket, és ezzel szerintem nincs egyedül.

Hátra nézett a még mindig mögöttünk álló Peterre és Happyre, majd vissza rám.

-Menj, keresd meg - bökött hátra az egyik lépcső felé a fejével - Később majd felmegyek én is, csak még van egy kis elintézni valóm Mr. Parkerrel.

A Mr. Parker megnevezésre akaratlanül is felnevettem. Semmit se változott. Válaszképp csak bólintottam és elindultam megkeresni a szobát. Út közben vissza fordulta és intettem Peternek és Happynek, akik azonnal vissza integettek. Iszonyú hálás vagyok Tonynak, amiért segített Pietronak és, hogy nem vitte hadbíróság elé.

Nem kellett sokáig keresgélnem. A lakó rész nem lett nagyon átalakítva, de azért itt is voltak változások. Úgy , ahogy az átalakítás előtt, most is az első emeleten voltak a háló részek. Végig siettem a folyosón és az ajtóra helyezett táblák segítségével meg is találtam a szobát.

Joyce & Pietro

Boldogság öntött el, mikor megláttam a nevünket az ajtón. Aztán habozás nélkül benyitottam és megláttam a szoba túloldalán lévő, jobb oldali sarokban Pietrot amint az ágyon fekszik félmeztelenül, hasa gondosan be volt kötve. Azonnal felkapta a fejét, ahogy meghallotta az ajtó nyitódását. Egy másodperc töredéke alatt az ágy mellé teleportáltam, leültem Pietro mellé aki idő közben ülő helyzetbe tornászta magát.

Arcom után nyúlt, majd miután egyik kezével megfogta azt, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

*Tony szemszöge*

-Belátom, hogy tévedtem - fogtam kicsit komolyabbra a szitut, miközben Peter vállát fogva sétáltam - Bár rád fér még egy kis gyakorlás, itt a helyed a csapatban.

-A csa-csapatban? - kérdezte Peter döbbenten.

-Igen! - válaszoltam, majd a tőlünk balra lévő ajtó felé mutattam - Na figyelj! Úgy 50 újságíró vár odakint. Komoly arcok, nem bloggerek - az órámhoz nyúltam, pötyögtem rajta párat melynek hatására szétnyílt az előttünk lévő félkör alakú szekrény szerűség, amelyből felemelkedett egy fényűző és egyben csodálatos szerelés. - Ha készen állsz, próbáld fel ezt - sétáltam közelebb az új Pókember öltözékhez. Peter meg se bírt szólalni, annyira ledöbbent. - És akkor bemutatom a világnak a Bosszúállók legújabb tagját, Pókembert.