Foszlány úgy egy hónapja tűnt fel New York utcáin. Senki sem tudja, ki ő és honnan érkezett, mire képes pontosan. Miután szárnyra kélt a híre, Tony a fejébe vette, hogy megkeresi és beszél vele. Azon gondolkodik, hogy beveszi a csapatba. Sokunkat nem érintett a legjobban ez a hír, de nem elleneztük. Bartonnak egyszer már majdnem sikerült elkapnia. Azonban a nő kijátszotta és sikerült eltűnnie. Sokat segített már a városon még ilyen rövid idő alatt is. Majdnem minden nap benne van a hírekben. Pont azok miatt, amiket tett, szeretne vele Tony beszélni, hátha belemegy abba, hogy a csapatunk tagja legyen. Nem először megyünk már vissza miatta a városba. Tony már nagyon kíváncsi a nőre.

Kivételesen most mi érünk a helyszínre először. A legutolsó alkalommal mi nem jöttünk. Egy sötét kis utcában állunk a város szélén. Pietro finoman letesz és elindulunk előre. Lassan sétálunk, minden lehetséges búvóhelyre benézünk. Sikátorokba, konténerek és kukák mögé. Nem ellenséges szándékkal jöttünk, de ő ezt nem tudja.

Pietro felém fordul és a fejével egy kört rajzol. Tehát futni akar pár kört, hogy körbe nézzen. Bólintok. Miután Pietro egy széllökés kíséretében eltűnik, én folytatom tovább az utamat. Mintha arra várt volna, hogy elmenjen a bátyám, már előttem is terem. Az egyik tetőről ugrott le. Kapucnit visel, ruhája fekete. Arcát kendő takarja, így csak szemét látom, ha épp úgy fordul. Barnák. Megjegyzem magamnak, hátha ez majd segít valamit Tonynak.

*Joyce szemszöge*

-Bukj le! - suttogja Matt, azzal megragadja a csuklómat és maga mellé ránt. Egy raktárépület tetején vagyunk New York szélén. Matt azt a fülest kapta, hogy a Megtorló ma este idejön. Már egy jó ideje próbálja őt elkapni, de eddig nem járt túl sok sikerrel. Ellenben jó párszor helyben hagyták már egymást. Fél órája itt vagyunk már, de még nem bukkant fel. Lehasalok Matt mellé és az alattunk húzódó utcát figyeljük. Matt biztos hallott valamit, ezért húzott le. Két alak tűnik fel, a sötét miatt nem látom őket tisztán. - Joyce! - kapja felém a fejét. Hangja meglepett, de egyben sajnálkozó is. Nem értem, miért. Majd mikor az egyik alak elfut, szemeim könnybe lábadnak. Matt biztos felismerte a szívverését.

-Ők azok - lehelem magam elé. Biztos, ezt akarta velem tudatni. Remegni kezdek. Matt megfogja a kezem.

-Ügyelj a légzésre! - szól rám finoman. Pietro előre futott. Wanda viszont még itt van. Nem tudom levenni róla a tekintetemet. Könny csordul végig az arcomon. -Joyce, figyelj rám! Nézz rám! - szót fogadok neki. - Légzés - jelez. Tisztában vagyok vele, hogy hallja a felgyorsult szívverésem és az egyenetlen légzésem.

-Ő az - a vörös szemlemezeket figyelem. Nem birok a szemébe nézni a sisakja miatt. Megsimítja a kezemet, amit fog. Pietro itt van.

-Igen - bólint. - De hideg fejjel kell gondolkoznod. Nyugodj meg, aztán kitalálunk valamit! - Wandára nézek. Már majdnem ahhoz az épülethez ért, amelynek a tetején mi vagyunk.

-Mit keresnek itt? - kérdezem csöndesen. Már nem csak a rossz fényviszonyok miatt nem látok tisztán.

-Nem tudom - rázza meg a fejét. - Derítsük ki! - azzal megpróbál felállni, de visszahúzom.

-Ne! Majd én lemegyek, megpróbálok beszélni Wandával.

-Biztos ne menjek veled?

-Biztos - bólintok. Elengedem a kezét, megtörlöm az arcomat, aztán felhúzom a kendőm. - Ne avatkozz közbe, csak ha jelzek! - felveszem a kapucnimat is. Felállok és amilyen halkan csak tudok, átugrok két épületet, hogy Wanda elé kerüljek. Majd leugrok az utcára. Nem sokkal előtte érek földet.

A Maximoff lány megáll, végignéz rajtam. Nem támad, így én sem.

-Nem akarlak bántani - szólal meg. - Csak beszélni szeretnénk veled.

-Kik? -kérdezek vissza, pedig tudom a választ. A fülembe jutott nekem is, hogy a Bosszúállók fel akarják venni velem a kapcsolatot. Bartonnak majdnem sikerült pár hete elkapnia. Nem álltam készen, így muszáj voltam lelépni. Most sem vagyok biztos benne teljesen, hogy itt lenne az ideje. Próbálom leplezni remegésemet Wanda előtt.

-A Bosszúállók, azon belül is Tony Stark! - Tony neve hallatára ismét könnyek gyűlnek a szememben. Wanda észrevette, hogy megváltozott a testtartásom. Nem, még nem mehetek vissza! Nem állok még készen erre. Mégis mit mondhatnék nekik? Az igazat? A mellkasomon lévő nyomás egyre nagyobb lesz. Figyelj a légzésre! Bármennyire is vissza akarok menni, még nem tehetem. Nem így! Nem Foszlányként!

-Ezt most kihagyom! - magamon érzem Matt meglepett tekintetét. Azzal sarkon fordulok és elindulok. Pár lépést teszek csak meg, mikor egy skarlátvörös fal jelenik meg előttem. Megtorpanok és megfeszül az állkapcsom. - Még ne avatkozz közbe! - szólok Mattnak a mentális kapcsolaton keresztül. Még mielőtt válaszolhatna, megszűntetem. Szembe fordulok Wandával. - Ne csináld ezt! - emelem fel a hangom, hogy jól hallja.

-Te akartad! - feleli. Megfeszített ujjait skarlát fény öleli körbe. Magához húzza kezeit én pedig hanyatt vágódom a vörös sáv miatt. Az eséstől egy pillanatra minden levegő kiszorul a tüdőmből. Azonban nem mozdulok, megvárom, míg ideér. Megpillantom a csizmáját. Lábaimat felé lendítem így most ő kerül a földre, én pedig a lendülettől talpra állok. Csizmámat a nyaka felé emelem, hogy ne tudjon felkelni. Nem nyomom vissza, nem akarom bántani.

-Nem akarlak bántani, Wanda! - adok hangot a gondolatomnak. Átsuhan valami az arcán. - Most elveszem a lábam és hagyod, hogy elmenjek! Ne akadályozd meg, mert nem lesz jó vége - nem mozdul, nem válaszol. Így lassan elemelem a lábam. Hallom, ahogy mozgolódni kezd. Ismét nem jutok messzire ugyanis egy doboz csapódik az oldalamnak. Megtántorodom. Mikor megfordulok, ismét két doboz repül felém. Az egyiket kikerülöm, de a másik eltalál. Felnyögök a fájdalomtól.

-Wanda! - veszem fel vele a mentális kapcsolatot. Körbe néz, biztos azt hitte, valaki kiabál neki. Pietrot keresi. Összeszorul a gyomrom. Kitérek a következő doboz elől. Fejemet végig lehajtva tartom, hogy ne láthassa meg a szemem. De még így is látom, hogy készenlétben áll. Mögötte három további karton lebeg. Beszívom az arcom. - Wanda! - próbálkozom ismét. Testtartása megváltozik, rájött, hogy a hang a fejében szólalt meg, nem mögüle vagy mellőle. - Én vagyok az! - ráemelem a tekintetem. Barna szempár helyett fehérrel néz farkaszemet. A szája elé kapja a kezét, a dobozok a földre csapódnak. Lábai feladják a szolgálatot és térdre rogy. A gyér fényviszonyok ellenére is látom, hogy csillog a szeme.

Vállam és a hátam fáj a dobozok miatt. Lépek egyet Wanda felé, nyomást érzek a mellkasomon és ismét a földön találom magam. Egy pillanatig semmi mást nem érzek, csak a hátamba nyilalló fájdalmat. Ilyet csak egy ember tud véghez vinni. Felkönyöklök, de ekkor mellkasomhoz tapad a férfi lába. Viszonyom a földre. Fájdalom suhan végig az arcomon, de nem a fizikai fájdalomtól. Pietro áll fölöttem, ő szegez a földhöz. Megszökik egy könnycsepp a szememből. Íriszeim már nem fehérek, így nem ismer fel, hajamat pedig gondosan hátra kötöttem.

-Nem számítottál rá? - kérdezi mosolyogva. Érzem, ahogy a szívem megreped. Nem tudja, hogy én vagyok! Ha tudná, nem bántana. Mozdulni se tudok, amikor leveszi rólam a lábát és leguggol mellém. Wanda kiabál neki valamit, de annyire el vagyok veszve, hogy nem hallom. Égkék tekintete az arcomat fürkészi. Keze megmozdul, a kendőm felé nyúl. Rémület lesz úrrá rajtam. Valami nem stimmel. Pietro elgondolkodik. Végül megfogja a kendőmet. Nem húzhatja le! Ne így tudja meg!

Sikerül megmozdulnom, elkapom a csukóját. Tekintetünk találkozik. Ismét Wanda hangját hallom, messze a távolból. Pietrohoz beszél. Fülem lüktet a rémülettől. Nem szorítom meg a csuklóját, emiatt meglepettség suhan át az arcán. Mondana valamit, de ekkor Matt ökle találkozik Pietro arcával. Hátra hőköl, keze kicsúszik az enyémből. Matt ismét mozdulna.

-Ne! - szólok rá a kapcsolaton keresztül. Megtorpan. Visszafordul felém, felsegít és eltűnünk az egyik sötét sikátorban. Nem próbál meg utánunk jönni, Wandához siet. Aki még mindig ott térdel, könnyei lassan folynak végig az arcán. Elteleportálunk.