Ott álltam a szobámban a tükör előtt. Dave nem csak lelkileg, hanem testileg is tönkretesz. A bőröm sápadt, a szemeim alatt halványlila karikák vannak, amik már-már néhol vörösek. Össze vagyok esve, látni lehet a bordáimat, egyszerűen nem tudok enni. A fejem egyfolytában fáj, néha elfog a hányinger, van mikor szédülök is. Körülbelül egy órája jöttem fel a kórházszintről, és ez alatt az egy röpke óra alatt, kétszer kellett megmosnom az arcom mind két olalát a fülemből meginduló vér miatt. Dave még itt van bennem. Érzem. Már nem tud irányítani, a képességeimet is vissza kaptam. De tudom, hogy belőlem merít erőt, hogy engem használ erőforrásként. Bruce nem mondta el nekem, de tudom, hogy haldoklom. Ha nem állítjuk meg minél hamarabb a bátyámat, akkor meg fog ölni. Elég gyakran érzem, ahogy fel akarja velem venni a kapcsolatot, vagy épp azt, hogy szívja az erőm. Ilyenkor az egész testem elkezd remegni és fájni - még a szokottnál is jobban. Fáj...mindenhol. Érzem, hogy gyengülök.

☆

-Ez Asgard? - kérdezem arcomon csodálattal. Wanda szobájában voltam, ugyanis társaságra volt szükségem és tudom, hogy Wandára mindig számíthatok.

-Hát valami hasonló - válaszolta Wanda miközben zavartan megvakarta a tarkóját - Megkértem Thort, hogy meséljen nekem Asgardról, és a sok-sok történetből én így képzeltem el.

-Ez gyönyörű - néztem tovább a vásznat, amire Wanda felfestette elképzelését - Mármint a festményed, de az is, ahogy Asgard kinéz.

A vásznon egy nagy híd volt látható, ami szivárvány színben pompázott. Ahogy a híd haladt a vásznon, úgy szűkült. A háttérben egy hatalmas aranyozott kastélyszerűség volt látható, több, kisebb arany épülettel, toronnyal körbevéve. Különleges kinézetű madarak is voltak a kéken pompázó égboltra festve.

A következő pillanatban éles fájdalom nyilalt bele a fejembe illetve a hasamba. A fájdalom hatására felnyögtem és leguggoltam, kezeim körbeölelték a hasamat. Éreztem, hogy valamilyen meleg folyadék kezd el folyni az orromból, rá a számra. Vér. Wanda oda sietett mellém, felsegített és leültetett az ágyára. Amint meglátta az orromból lefolyó vért azonnal zsebkendő után nyúlt, majd azt az orromhoz nyomta.

-Jól vagy? - kérdezte aggódva, én csak összeszorítottam a szemeim, a fájdalomtól nem jött ki hang a számon - Szóljak valakinek? - itt erősen megráztam a fejem. Wanda letérdelt elém és, hogy ne kelljen fognia a zsebkendőt így elvettem tőle, és most magamnak tartottam az orromhoz. Vettem egy mély levegőt, majd köhögtem párat. - Nem jó ez így Joyce! Minél hamarabb meg kell találnunk a bátyádat.

-Jól vagyok - erősködtem, miután sikerült megszólalnom - Tényleg!

-Ezt elég rosszul leplezed - hallatszott Steve hangja az ajtóból. Mivel nem csuktuk be magunk után az ajtót, így könnyen be jöhetett. Miután kérdőn Wandára pillantott, aki egy kézmozdulattal jelezte, hogy nyugodtan jöjjön be leült mellém az ágyra. - Had nézzem - megfogdta azt a kezem amiben a véres zsebkendőt tartottam, és csak annyira, hogy lássa mennyire vérzik az orrom elhúzta. Elfintorodott látva, hogy nem kicsit vérzett.

-Ne nézd már így - szóltam rá a Kapitányra, aki abban a pillanatban visszanyomta a kezem az orromhoz.

-Nem valami nyugtató látvány - nézett rám szúrósan - és te sem festesz valami jól, ne haragudj - húzta a szája szélét miközben a hófehér arcomat fürkészte.

-Egyre rosszabbul néz ki - tette hozzá Wanda, majd aggódva végigmért. Értetlenül összeráncolta a homlokát, majd hirtelen a szemembe nézett és megkérdezte - Mégis hány kiló vagy?

-Öhmm... - néztem Skarlátboszorkányra zavarodottan - Nem tudom. Miért?

Nem válaszolt, csak feltérdelt és felhúzta a pólóm. Mikor meglátta a bordáim elkerekedtek a szemei, ahogy a Kapitánynak is. Hideg ujjaival végigsimította bordáim. Minden egyes csontba bele ütközött lágy tapintása. Steve aggódva rám pillantott, majd megfogdta a vállam.

-Megtaláljuk a bátyád, és vissza fogod nyerni a régi önmagadat - gyengéden megszorította a vállam - Ígérem! - erre csak halványan elmosolyodtam. Tudom, hogy úgy lesz ahogy Steve mondja. Ha megígér valamit, akkor azt be is tartja, és törekszik, hogy sikerrel járjon. Főleg, ha a Bosszúállókról van szó.

☆

-Tudjuk hol van Dave! - hallatszott a hangszóróba Nat hangja. Azonnal felkaptam a fejem. Már a szobámban lévő kanapén ültem és az újfent vézrő fülemet törölgettem. - Mindenki jöjjön a tárgyalóba!

Nem kellett többet mondania. Abban a pillanatban felpattantam a kanapéról, ami nagy hiba volt mert megszédültem és visszaestem. Elkerekedett szemekkel bámultam magam elé, pislogtam egy párat és mélyen beszívtam a levegőt. Miután elmúlt a szédültség érzése lassan felálltam és a pólóm után nyúltam. Hogy miért ültem melltartóban? Mert át kötöttem a hasamon lévő sebet. Jelen pillanatban egy fekete térdig érő póló volt rajtam és egy rövid nadrág - de ugye ez a póló miatt nem látszott. A hajam, ami még sajnos mindig barna, egy konytyba volt összefogva. Őszinte leszek. Foggalmam sincs mi lett a kék hajammal, de abban biztos vagyok, hogy amint jobban leszek visszafestetem. Hiányzik a kék lobonc a fejem tetejéről.

El sántikáltam az ajtóig, majd azt kinyitva beleütköztem Pietróba. Értetlenül felnéztem a fehér hajú férfira, aki csak elmosolyodott.

-Épp most akartam kopogni - mondta vidáman.

-Én gyorsabb voltam - poénkodtam a szélvésszel.

-De most én leszek a gyorsabb - nem tudtam válaszolni, ugyanis a következő pillanatban felkapott az ölébe és felfutott a tárgyalóba. Ott lerakott egy székre, majd leült mellém. Nat, Steve és Tony már itt voltak mikor mi ide értünk. A többiekre se kellett sokat várni. Mihelyst mindenki itt volt Tony belevágott a témába.

-Ahogy azt Natasha is mondta, tudjuk hol van Dave.

-Honnan? - kérdezte Bruce.

Tony nem válaszolt. Rápillantott Natre aki abban a pillanatban odalépett az asztal sarkához és a kis kamerából kivetűlő billentyűzeten benyomott pár gombot, majd egy videó jelent meg mögötte.

-Ezt a videót adta le az esti híradó - vette magához a szót Steve - Nekünk címezték.

Az esti híradó... ismételtem magamban. Az 18:00-kor szokott lenni, most viszont 19:23 van. Ennyire nem figyeljük, hogy mit adnak a híradóban, hogy csak most vette valaki észre, hogy kaptunk egy névre szóló üzenetet a bátyámtól ami még a híradóban is benne volt. De mégis milyen üzenet lehet az, amit a tv-ben is leadnak? Natasha elindította a videót. Először a bemondónő mondott pár dolgot, majd kitért az üzenetre. Ezzel a címmel volt feltűntetve a híradó ezen része: " Tűzzel üzentek a hősöknek " . A nő elmondta, hogy hatalmas tüzet kellett a New Yorki tűzöltóknak eloltaniuk a Central Parkban. A földről csak tűznek látszott, de egy hír TVs helikopter ezt a felvételt vette fel a magasból, ahol tisztán olvasható volt az üzenet. Hatalmas betűkkel ez volt beleégetve a fűbe:

" Bosszúállók! Várlak titeket szerény hajlékomba, vagy megölöm a lányt! "

A következő vágóképen ismét a bemondónőt lehetett látni, illetve a jobb felső sarokban egy szőke hajú, körülbelül 5 éves kislány képét. Eltűntnek nyilvánították. A szemeim elkerekedtek. Dave elrabolt egy ártatlan kislányt és ha nem megyünk el hozzá, akkor megöli. A felvételnek vége lett, midenki némán ült és a gondolataiba merült.

-Hol van Dave 'hajléka' ? - kérdezte idegesen Sam.

-Foggalmunk sincs - válaszolta keserűen Tony.

-Arra gondoltunk, hogy nem-e ott, ahova téged is vitt Joyce - nézett rám reménykedve Amerika Kapitány.

-Mondtam már, hogy nem tudom hova vitt.

-Az lehet - vakarta meg a fejét Tony - De tudod, hogy nézett ki a szoba, nem?

-Óóó... - csodálkozott el Bruce - én értem mit akar.

-Igen - válaszoltam határozottan - Tudom. Mi a terv?

-Az, hogy elteleportálsz egyikünkkel oda - vette magához a szót Nat - Majd körülnéztek és vissza jöttök a telekre. Aztán az egész csapattal vissza megyünk, kihozzunk onnan a lány és elfogjuk Davet.

-Ez elég necces egy terv - vakarta a tarkóját Pietro.

-Tudom - válaszolta Romanoff, majd lazán megrántotta a vállát - Stark ötlete volt.

-Eddig tartott - sóhajtott fel Tony, majd beletúrt a hajába és elkezdett fel-alá járkálni az asztal végében.

-Szóval akkor ki jön velem? - kérdeztem  felvont szemöldökkel, majd körbenéztem a termen. Tony egyértelműen jelezte, hogy Steve lesz az a szerencsés akivel az ismeretlen helyre kell teleportálnom.

Stevevel megálltunk egymással szemben a tárgyaló terem végében. Homlokráncolva ránézett Tonyra, aki csak bólintott egyet. Újra találkozott a tekintetünk. Kinyújtottam felé a kezem, amit ő egy kis habozás után megfogott. Lehunytam a szemeim és koncentráltam. Azt hittem nem fog sikerülni a teleportálás, ugyanis nagyon legyengültem - hála a bátyámnak - ,de csodák-csodájára amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már abbana  bizonyos szobában voltam ahol Dave tartott bezárva. Steve kérdőn rám nézett, majd megkérdezte:

-Ez az?

-Igen - válaszoltam halkan. Steve elengedte a kezem és óvatosan elsétált az ablakig...

*Tony szemszöge*

Eltelt 2 perc. Majd 5. Sehol senki. Már mindannyian tűkön ültünk és vártuk, hogy Joyce és Steve visszajöjjenek. Most, hogy ezt így kifejtettem magamban, már előttünk is álltak. Amint vissza értek Joyce összerogyott és elkezdett vért köhögni. Steve szerencsére elkapta és segített neki letérdelni. Pietro azonnal Joyce mellé sietett, ahogy szinte mindenki más is.

-Vidd a szobájába - szóltam Pietronak, aki felsegítette a még mindig köhögő, véres kezű lányt. Mikor fel akarta venni az ölébe, hogy gyorsabban le jussanak Joyce intett neki, hogy most ne fusson. Pietro nem ellenkezett, az ölébe vette a már brutálisan vékony lányt, majd kisétált vele a tárgyalóból. Wanda és Natasha utánuk mentek, hogy megnézzék biztosan jól van-e Joyce.

-Na? - fordultam Steve felé, aki a véres kezét nézegette. - Tudjátok hol van Dave?

-Igen!