Ott álltam a szobámban egyedül. Ott álltam a ruhásszekrényemmel szemben és bámultam a katasztrófát. Nyitva volt a szekrény ajtaja, a ruháimon mintha egy tornádó söpört volna végig. Mivel ma nincs semmi programom úgy döntöttem rendet rakok a szobámban. Elsőként a szekrényemben. Elindultam a szekrényem felé, majd kivettem az első ruhadarabot ami a kezem ügyébe akadt a nagy kupacból. Egy fekete kötött pulcsi volt. A szekrény mellé odahúztam az asztalomat, hogy majd arra pakolom a már összehajtott ruhákat. Így hát össze hajtogattam a pulcsit és megkezdtem az első kupacot. Épp mikor leraktam az asztalra kopogtak az ajtómon. Odamentem és kinyitottam. Egy szökéshajú férfi állt az ajtóm előtt, aggódó tekintettel nézett le rám. Steve volt az.

-Szia Wanda. Beszélhetnénk? - kérdezte.

-Persze! Gyere be. - válaszoltam, majd betessékeltem a szobámba. - Ülj le valahova. - mutattam az ágyamra majd a székre miközben vissza sétáltam a szekrényemhez és folytattam a hajtogatást.

-Aggódok miattad. Miattatok. - nyögte ki végül, majd leült a szekrényemmel szembe található ágyra. Nem válaszoltam rögtön.

-Te, vagy az egész csapat? - kérdeztem majd egy pillanatra felé fordultam, aztán vissza és leraktam a már összehajtott nadrágot az asztalra, a pulóverem mellé.

-Mindenki. - válaszolta majd sóhajtott egy nagyot és folytatta - Lassan 2hónapja, hogy Joyce meghalt. - a "meghal"-ni szónak a végét elharapta, de nem kérdeztem rá miért - Te még úgy ahogy feldolgozdtad. Mondjuk nem nagyon látunk, csak a kötelező edzéseken, illetve néha ha összefutunk veled a konyhában. Senkivel sem beszélsz. Még a bátyáddal sem. - itt levágtam a kezemben lévő másik nadrágot az asztalra, mire Steve hirtelen befejezte. Várt egy kicsit, majd folytatta, én addig két pólót tettem az asztalra. - Pietro még az edzésekre se jár. Nagy ritkán kimegy a konyhába...ennyi.

-Mindenki máshogy gyászol, Steve.

-Ezzel tisztában vagyok.

-Azzal is tisztában vagy, hogy Pietro szerette Joycet? És hogy milyen érzés lehet most ez neki? - fordultam szembe Stevevel miközben a kezemben lévő újabb pólóval hadonásztam.

-Tisztában vagyok vele, hogy szerette. - vett egy mély levegőt majd felállt - De 2hónap nagyon hosszú idő Wanda. Nem kellene egyedül emésztenie. Meg kellene valakivel beszélnie.

-Tudom! Én próbáltam beszélni vele Steve! De nem hagyta...egyszerűen semmibe vett mikor hozzá akartam szólni, mikor segíteni szerettem volna neki. Hogy ne kelljen egyedül végig menni ezen. - a szemeim könnybe lábadtak és szinte már kiabáltam - Érted, a saját bátyám semmibe vett. -
Itt már kifakadt belőlem minden. Elkezdtem sírni. Steve oda sietett hozzám és átölelt. Ott zokogtam Amerika Kapitány vállán. Jó szorosan átölelt és probált megnyugtatni. Így álltunk legalább 3 percig. Majd mikor megnyugodtam és eltávolodtam a kapitánytól megtöröltem a szemeim.

-Jól vagy? - kérdezte halkan Steve.

-Megvagyok. - mondtam majd vettem egy mély levegőt - Ne haragudj, hogy így neked rontottam.

-Semmi baj. Csak aggódsz a bátyád miatt. Ennyi az egész. - mondta majd lágy mosolyra húzta ajkait - Egyébként szépen berendezkedtél.

-Hát azt nem mondhatnám. - mutattam a hátam mögött lévő szekrényre. Borzalmas látvány.

-Annyira nem rossz a helyzet. - válaszolta nevetve. - Egyébként mit gondolsz a helyről?

-Ahoz képest, hogy ez régen egy raktár volt... Eléggé szépen kirittyentette Stark.

-Hát az már biztos.

-Meg itt van friss levegő. Nem kell New York szennyes levegőjét szívnunk akárhányszor kimegyünk az erkélyre.

-Igen. - válaszolta nevetve Steve - Eldugott hely az már biztos. Nem zavarlak tovább, hagyom hogy hajtogass.

-Köszi. - nevettem fel. Majd elkisértem Kapit az ajtóig. Mikor kiment és visszafordultam a szekrényem felé elfintorodtam. Sóhajtottam egyet és neki kezdtem újra hajtogatni.

X

Kimentem a konyhába egy kis kávéért. Ugyanis este 20:38 volt és még minding nem végeztem, plusz kezdtem fáradni. Mikor megfordultam, hogy levegyek egy poharat Pietro állt mögöttem. Csodálkozva néztem, majd szép lassan oda sétált elém és megölelt.

-Tehát hallottad. - mondtam miután elengedett. Ismét a könnyeimmel küszködtem.

-Igen. - válaszolta halkan - Sajnálom.

-Hé. - megfogtam a kezét - Semmi baj. Megértem.

-De akkor sem kellett volna így viselkednem. - válaszolta majd lehajtotta a fejét. Épp válaszra nyitottam a szám, amikor a rádióból Stark hangját hallottuk.

-Megtaláltuk! - csodálkozva összenéztünk Pietróval,majd megkérdezte.

-Kit?

-Foszlányt! - recsegett fel újra a rádió - New Yorkban van. Küldöm a helyzetét. Most már tényleg kapjuk el!

Pietro ismét rámnézett,mire én csak bólintottam. Felkapott és elszáguldottunk a birtokról egyenesen New York felé.

Publikált: 2018.03.04.
Javított: 2018.05.21.