Legalább egy 20percig kinn ültem az erkélyen. Nem értem mi ütött Pietróba. De elhatároztam, hogyha jobban leszek beszélek vele. Ezt meg kell beszélnünk! Miután megnyugodtam és rendesen vettem levegőt feltápászkodtam és lementem a kórház szintre. Azaz az alaksorba. Nem volt hülye ötlet Starktól, hogy a föld alá tegye le a korházat, így sokkal védettebb helyen van. Mondjuk menekülni nehezebb onann. De hey...valamit valamiért. Vörös, kisírt szemekkel léptem be abba a kórterembe amibe vittek minket. Csodálkozva vettem észre, hogy Matt már ébren van. Oda siettem hozzá és bár feküdt, de ennek ellenére átöleltem. Jó szorosan. Most nagyon nagy szükségem volt erre.

-Jól vagy? - kérdezte csodálkozva.

-Persze - válaszoltam, majd letöröltem egy újabb könnycseppet az arcomról. Ekkor Matt oldalra döltötte a fejét és felráncolta a homlokát.

-Ne hazudj! Hallom a szívverésed - jelentette ki, majd nagy nehezen ülő helyzetbe tornászta magát.

-Tudod, ez elég bizarul hangzik - jelentettem ki fintorogva - de én már megszoktam. Ezt mások előtt ne nagyon hangoztasd - tettem hozzá az utolsó mondatot már mosolyogva.

-Nem akartam - válaszolta mosolyogva - De most komolyan - itt már újra el komolyodott - mi a baj? - vettem egy mély levegőt, majd elmondtam neki mindent, ami azután történt, hogy felébredtem. Matt az a személy akiben igenis megbízom. Ő segített nekem mikor nem emlékeztem semmire. Mikor végeztem ismét kezdtek gyülekezni a szememben a könnycseppek. Matt várt egy kicsit a válasszal, gondolkodott - Érthető, hogy így reagált.

-Tessék? - kérdeztem döbbenten, azt hittem engem fog támogatni.

-Figyelj Joyce... - előrehajolt ültében és úgy folytatta - Pietro szeret téged. Nagyon. De gondolj bele milyen érzés lehetett az neki, hogy abban a tudatban élt, hogy te halott vagy. Majd egyszercsak megszólalsz a fejében, hogy menjen neked segíteni és most meg újra itt vagy. Ő abban a hitben élt, hogy elvesztett téged. Nem lehet neki most ez könnyű - felsóhajtottam. Mattnak igaza volt - Kell még egy kis idő míg ezt feldolgozza. Utána majd szépen megbeszélitek és minden olyan lesz mint régen - a végén biztatón rámmosolygott.

-Rendben. Köszönöm, Matt! - válaszoltam útszintén mosolyogva. Aztán Steve nyitott be a kórterembe, majd meg is torpant az ajtóba.

-Zavarok? - kérdezte zavartan.

-Nem, dehogy - válaszoltam nyugodtan - Történt valami? - kérdeztem egy kis aggodalommal a hangomban.

-Csak Stark azt mondta menjünk a tárgyalóba - magyarázta Rogers - És mondta vigyelek fel titeket is - zavarodottan ránéztem Mattra, aki csak vállat vont. Aztán végül nagy nehezen kikászálódott az ágyból, majd Steve segítségével elindultunk fel a tárgyalóba. Már mindenki benn volt a teremben. Stark az asztal másik végén állt és Bannerrel beszélgetett. Az asztal jobb oldalán ült Barton, Nat, Wanda és Pietro. Az asztal bal oldalán foglalt helyet Banner, Sam és Vízió. Mattat Steve leültette Pietro mellé, ő maga Vízió mellett foglalt helyet én pedig Kapi mellé ültem.

-Most, hogy mindannyian itt vagyunk - kezdett bele Tony - sőt, egyel többen - itt Mattra mutatott, aki üveges tekintettel bámulta az asztalt - Bosszúállók, bemutatom Matthew Murdockot, más néven a Fenegyereket.

-Matthew Murdock? - kérdezte döbbenten Barton - Az aki megtalálta Joycet? Az ügyvéd?

-Igen, ő az - válaszolta Stark.

-Azannya - döbbent le Clint, majd hátradőlt a székében és összefonta a karját a mellkasa előtt.

-Akkor folytatnám - vette magához a szót ismét Stark - Nos arról lenne szó, hogy valaki belebabrált a biztonsági felvételeinkbe, a központi adatainkba.

-Mégis ki lehetett az? - kérdezte Nat.

-Ezt szeretnénk kideríteni - válaszolta Stark, majd megnyomott pár gombot az asztal végén lévő konzolon. Aztán mögötte felvillant pár kép. Olyan képek amiken azt lehetett látni hol és mikor babráltak bele a rendszerünkbe. Először azt hittem Lieberman volt az, de aztán rájöttem, hogy nem akarnak ők semmit a Bosszúállóktól. Legalábbis Frank nem mondott semmi ilyet, és jelezni se jelezte. Szóval ez ugrott. Stark közbe elkezdte magyarázni mit is látunk pontosan. Pietro rám se nézett, ami nagyon rosszul esett. De látszott rajta, hogy feszült.

-Elektra - ennek a névnek a hallatán visszaugrottam a valóságba. Matt mondta ki a nevet. Mindenki döbbenten figyelte a Fenegyereket.

-Ki? - kérdezte Sam.

-Ez Elektra műve. Tudja, hogy itt vagyok - válaszolta Murdock, majd feléjük fordította a fejét.

-Ki az az Elektra? És honnan tudja, hogy itt vagy? - kérdezte Stark idegesen.

-Egy régi ismerős - válaszolta Matthew, majd hozzátette - De azt nemtudom, hogy honnan tudja, hogy itt vagyok. Elutazott úgy egy hónapja és azt mondta egy ideig nem jön vissza.

-De mégis itt van - mondta Stark ingerülten. - Mégis mit akar?

-Mattat - válaszoltam Matt helyett. - Biztos segítségre van szüksége, és lehet látta a Híradót, a robbanásról és ezért gondolta azt, hogy itt vagy - miután befejeztem a mondatot néma csend telepedett a teremre. Mindenki belemerült a gondolataiba. Végül Matt törte meg a csendet :

-Köszönöm a vendéglátást, de mennem kell. Elektrának szüksége van rám, nem véletlenül üzent.

-Üzent? - kérdezte értetlenül Banner.

-Ez az egész, hogy megbabrálta a rendszereteket egy üzenet, hogy itt van. Ha kellett volna neki valami tőletek, megszerezte volna...észrevétlenül.

-És most mit akar csinálni? - kérdzte Tony.

-Visszamegyek a Pokol Konyhájára és megvárom amíg felkeres.

-Veled megyek - jelentettem ki - Segítek.

-Nem! - mondta egyszerre Tony és Matt.

-Itt maradsz velük - folytatta Murdock.

-Segíteni akarok! - erősködtem - Ennyivel tartozom.

-Nem tartozol semmivel - mondta Matt, majd felállt.

-Dehogynem! - nem adtam fel - Figyelj...már jól vagyok - ennél a mondatomnál szinte mindenki rámnézett. Volt aki aggódva, volt aki kíváncsian - Tényleg. Eskü!

-Joy, még nem vagy jól akármennyire is jól érzed magad - fordult vissza felém Matt.

-Matt... - kezdtem bele, de nem fejezhettem be mert Matt nem hagyta.

-Joy, tudod mi történt a múltkor! - Stark közelebb sétált hozzánk, a többiek pedig néma csöndben figyeltek minket - Nem vagy még jól. Pihenned kell és erősödnöd - nem válaszoltam, csak lesütöttema tekintetem a kezeim pedig ökölbe szorultak.

-Mi történt a "múltkor"? - kérdezte Stark.

-Nem mesélted el nekik? - nézett felém Matt csodálkozva.

-Nem - vágtam rá.

-Elmondanátok? - szólt közbe Pietro, amin nem tagadom kicsit meglepődtem. Homlok ráncolva Mattra néztem. Nem kellett mondanom semmit, tudom, hogy hallja a szívem, ami most hevesen vert. Nem akarom, hogy elmondja. De elfogja.

-Mikor Joyce felébredt hozzám teleportált - kezdte Matt - Nem emlékezett semmire. Se rám, se arra, hogy honnan jutott eszébe neki a lakásom. Rátok sem. Azt se tudta ő maga kicsoda. Teljesen össze volt zavarodva - Steve és Tony itt összenéztek, én pedig lehajtottam a fejem ugyanis elkezdett könnyezni a szemem. Nem valami kellemes emlékek ezek - Elmagyaráztam neki mindent. Elmeséltem, hogy ő Joyce és, hogy ti kik vagytok - kesrűen felsóhajtott - De ez sem segített. Két hónapja van tőletek távol, ebből egy úgy telt el, hogy semmire nem emlékezett. És ez még a kellemesebbik mellékhatás volt - éreztem magamon Pietro tekintetét, de nem emeltem fel a fejem - Volt olyan éjszaka,hogy rám támadt, volt olyan, hogy majdnem megölte magát, vagy épp mást. Volt olyan nap, hogy meg se mozdult. Abban az egy hónapban, ami teljes sötétség volt számára alig evett. Teljesen össze volt esve a teste. Velem is alig beszélt.

-Aztán eltelt az az egy hónap - folytatta Matt - és akkor szépen kezdtek visszatérni az emlékei. Egy hét alatt fejlődött annyit, hogy elhatározza ő lesz a FoszLány. Újra megtanulta használni a képességeit, edzett, beszélgetett. Eszébe jutott ki is ő valójában - itt tartott egy kis szünetet, majd keserűen hozzátette - De még mindig nem volt száz százalékos.

-Nem emlékeztem rátok - mondtam rekedtes hangon. A fejemet még midig leszegve tartottam a könnyeim miatt - Nagyon sokáig egyikőtökre sem emlékeztem. Aztán egy FoszLányos éjszaka során megsérültem. Egy teljes napig voltam eszméletlen... - itt elcsuklott a hangom, alig bírtam vissza tartani a feltörő sírásom. Gyorsan megtöröltem a könnyes arcom, majd felemeltema fejem - Az alatt az egy nap alatt, amíg nem voltam magamnál...minden emlékem visszajött.

-Ez volt úgy 2hete - egészített ki Matthew.

-Ezért nem vettem fel veletek a kapcsolatot - folytattam elhaló hangon. A szememből megindult egy könnycsepp. Ránéztem Pietróra és hozzá tettem - Sajnálom! - azzal felálltam és kimentem a teremből. Leszaladtam a lépcsőn, majd kiléptem a hatalmas udvarra. Egy másodpercre ledöbbentem mekkora ez a telek, majd elindultam. A távolba láttam pár padot így elhatároztam, hogy oda megyek.

Publikált: 2018.04.14.
Javított: 2018.05.21.