-Stark hol vagytok? - hallottam egy hangot magam mellett. Ismerős volt. Résnyire kinyitottam a szemem, de nem láttam semmit, csak feketeséget. A fejem Matt felé döntöttem. Még mindig itt feküdt mellettem. Tőlünk nem messze tűz égett, nem is kicsi. - Szólj a tűzoltóknak is! Én elviszem Joycet a központba, ti hozzátok a Fenegyereket - éreztem amint a hang tulajdonosának karja előbb a térdeimhez ér hozzá, majd a másik a hónom alatt nyúl át. Aztán egy nyögés kiséretében felemelt. - Igen, jól hallottad. A Fenegyerek itt fekszik eszméletlenül és nem néz ki valami jól. Siessetek! Banner előkészítette az ágyakat? - szünet. Gondolom most válaszolnak neki - Rendben - mondta, majd velem a karjaiban elszaladt. Ismét magába szippantott a feketeség.

X

Iszonyatosan fáj a fejem. Erre a legjobb kelni. Kinyitottam a szemem és egy fehér kórszobában találtam magam. Egy ágyban fekszem. A mellettem lévő ágyban Matt feküdt, de a Fenegyerek ruhája nélkül. Ekkor eszméltem rá, hogy az én arcomat sem takarja semmi. Remélem nem egy kórházban vagyunk, nem lenne vicces ha kiderülne kik vagyunk valójában. Ekkor eszembe jutott a hang, amit az este hallottam a parkban. Olyan ismerős volt. Aztán beugrott. Pietro. A számhoz kaptam a kezem, a szemeim pedig könnybe lábadtak. Megmentett.

-Látom jobban vagy - jött egy hang az ajtó felől. Banner lépett be a helyiségbe. Elöntött a boldogság és a megnyugvás. Tehát nem egy kórházban vagyunk, hanem a Bosszúálló központban New York határán. Míg Bruce mellém sétált folyamatosan mosolyogtam. El sem hiszem, hogy megint látom.

-Szia Bruce! - köszöntöttem halkan a tudóst, majd mikor mellém ért megöleltem.

-Nagyon megilyesztettél minket, ugye tudsz róla?! - mondta mikor elengedtem, mire én csak lesütöttem a tekintetem.

-Sajnálom, hogy...

-Nem kell! - vágott a szavamba, majd rám mosolygott - Semmi gond. Mindent tudunk és értünk. Nem kell magyarázkodnod - megnyugodtam - Na de azért te sem vagy semmi - felnevetett - Még hogy te vagy a FoszLány. Először el se hittem - itt már én is felnevettem - Örülök, hogy újra itt vagy.

-Én is - válaszoltam röviden, majd elmosolyodtam. A szememből ebben a pillanatban megszökött egy könnycsepp. - Van valami súlyos sérülésünk? - kérdeztem majd előbb Mattra majd magamra néztem.

-Nincs. Egy-két kisebb karcolással megúsztátok - Matt felé fordulva folytatta - A barátodnak a szeme viszont...

-Tudom - vágtam a szavába - Vak. Balaset érte gyerekkorában.

-Oh - szomorúan felsóhajtott - Így már értem. De még így is küzd a jó érdekében. Hihetetlen.

-Igen, az - helyeseltem, majd Mattre mosolyogtam - Mennyi idő múlva ébred fel?

-Nemtudom. De mivel te már ébren vagy, így szerintem ő is nemsokára köztünk lesz - mondta mosolyogva Banner - Gyere - indult el az ajtó felé, közbe intett a kezével, hogy kövessem.

-Hova megyünk? - kérdeztem ilyedten közben pedig leszálltam az ágyról.

-A csapat aggódik miattad. Hozzájuk megyünk - nyeltem egy nagyot. Biztos akarom én ezt? Ennyi idő után kiállni eléjük? Nem tagadom de nagyon félek. Sőt, rettegek. Nemtudom, hogy fognak fogadni. Leginkább Pietrotól félek.

Kimentünk a szobából, végigmentünk egy hosszú folyosón majd beszálltunk egy liftbe.

-Jelenleg a Bosszúálló központ alatt vagyunk. Nagy a telek, de az orvosi szinteket, illetve a labort is a föld alá helyeztük. Kinn van egy lakó épület. Ott vannak a hálószobák, konyha, nappali, könyvtár, fürdőszobák, játékterem még mozi szoba is van. Egy másik épületbe a S.H.I.E.L.D. ügyködik, hozzájuk egy folyosó vezet a lakó épületből. Van egy nagy edzőtermünk is, meg egy csarnokunk. Hatalmas garázsunk is van, rengeteg autóval, motorral és helikopterrel. Kinn hatalmas füves udvar fogad majd medencékkel. Futópálya, foci pálya és még egy két ínyencség. Majd felfedezed a többit.

-Azta rohadt - válaszoltam. Míg Banner körbeírta a helyet én tátott szájjal figyeltem - Stark mindenre gondolt.

-Igen - nevetett fel Banner - Ért az ilyenekhez - a lift egy huppanással megállt, majd kinyíltak az ajtók. Egy hatalmas szobába léptünk. Előttem a konyha volt, tőlünk balra egy lépcső ami felfelé vezetett. Jobbra volt a nappali. És persze a Bosszúállók. Mindenki itt volt, kivéve Thort, Rhodeyt és...és Pietrót. Elszomorodtam. Mikor észrevettek mindenki felém fordult. Csend telepedett a szobára. A feszültséget vágni lehetett volna köztem és a Bosszúállók között. Végül mindezt Tony törte meg. Egy szó nélkül elindult felém. Még mielőtt ide ért volna észrevettem a szemét. Könnyes volt. Mikor oda ért elém megtorpant. Egy ideig szemeztünk, majd megölelt. Meglepődtem és össze zavarodtam. De vissza öleltem.

-Sajnálok, mindent! - súgta a fülembe, majd elengedett. Válaszként halvány mosolyra húztama szám. Jelenleg nem futotta többre. Aztán mindenki odajött és megölelt.

-Többet ilyet ne csinálj velünk, jó Kicsi?! - lépett hozzám Barton. Hiányzott hogy 'Kicsi'-nek szólítson.

-Nem fogok - válaszoltam nevetve, de a szemem mégis könnyes volt. Utoljára Wanda jött oda hozzám. Megállt előttem végig nézett rajtam, majd jó szorosan megölelt.

-El se hiszem, hogy itt vagy.

-Én sem - válaszoltam rekedten, a könnyeimmel küszködve - Hiányoztatok!

-Te is nekünk - mondta miután elengedett. Szomorúan elmosolyodtam és ismét végig néztem a szobán, hátha idő közben valamilyen csoda folytán előkerült Pietro. De nem volt itt. Wanda megszorította a felkarom majd hozzá tette - Fenn van - homlokráncolva ránéztem - A fenti emeletre ha felmész egy előtérbe lépsz. Tőled jobbra lesz egy hatalmas üvegfal és egy ajtó az erkélyre. Ott van kinn - biztatón rámmosolygott.

-Köszönöm - mondtam majd elindultam a lépcsőn felfelé. Mikor felértem elfordultam jobbra és egy hatalmas üvegfal fogadott, ahogy azt Wanda is mondta. Pont velem szembe volt egy nagy ajtó, ami most nyitva volt. Az ajtó túl oldalán volt az erkély és Pietro. Háttal állt nekem, neki támaszkodva a korlátnak. Csak bámult ki a fejéből. Rossz volt így látni. Most olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnt. Vettem egy mély levegőt és összeszedtem minden bátorságom és kisétáltam az erkélyre. Szép lassan oda sétáltam Pietro mellé és én is nekitámaszkodtam a korlátnak. Felnéztem a nálam magasabb fehér hajú fiúra, ő úgyszint rám emelte tekintetét. Szeme még mindig gyönyörű kék színben pompázott, de most nem volt vidám. A szeme szomorúságot és fájdalmat sugárzott.

-Szia! - köszöntem neki halkan, majd szomorúan elmosolyodtam. A szememből megindult egy könnycsepp, majd még egy és még egy. Pietro csak nézett, nem mondott semmit. Az ő szemében is kezdtek gyűlni a könnycseppek. Megfeszült az arcizma. - Figyelj, tudom hogy... - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni, mert Pietro elém lépett majd magához húzott és átölelt. A nyaka köré fontam mind két karom és jó szorosan vissza öleltem. Hiányzott. Újra érezhettem Pietro tapintását és illatát. Most tudatosult bennem, hogy újra itt van nekem. Az, hogy többet nem akarom elveszíteni. Szeretem őt. És ezen semmi nem változtathat. Lassan eltávolodtunk egymástól, de nem engedte el a derekam, az én kezem pedig a mellkasán állapodott meg. Mélyen a szemembe nézett, majd elkezdett közeledni. Az orrunk már összeért. Már majdnem megcsókolt, mikor visszább húzta az arcát. Homlokráncolva felnéztem rá. Elengedte a derekam, majd lépett egyet hátra. A szeméből lefolyt egy könnycsepp, majd rekedtes hangon megszólalt :

-Sajnálom - azzal fogdta magát és elfutott. Utána fordultam de eltűnt. Leguggoltam, hátamat neki támasztottam a korlátnak és sírni kezdtem. Felhúztam a térdem a kezeimmel pedig átkulcsoltam. Csak úgy folytak a könnyeim. Elvesztettem.

Érdekel: Eddig,hogy tetszik a történet?

Publikált: 2018.04.11.
Javított: 2018.05.21.