-Amy, siess már! - kiáltok a konyhából a fürdőszobában készülődő lánynak.

Ez is egy ugyanolyan nap, mint a többi. A reggeljeim szinte változatlanok. Felébredek az ébresztőm borzalmas csörgésére - már nem egyszer megfogadtam magamnak, hogy lecserélem, mindig a szívbajt hozza rám. Felöltözöm, iszok egy kávét, aztán itt állok a fürdő előtt és várom, hogy kijöjjön a lakótársam. Minden egyes reggel eljátssza! Képes akár egy órát is odabent tölteni, én pedig mindig épp, hogy csak el nem kések a munkahelyemről. Ezzel ő is tisztában van.

Neki jelenleg nincs munkahelye, nem is értem, miért kel fel akkor, amikor én. Tudja, hogy sietnem kell! Nem is tudom, hova készülődik! A kanapéra? Az órámra pillantok és fújtatok egyet.

Jelenleg személyi edzőként dolgozom három sarokkal lejjebb. Nagyon jól felszerelt teremről van szó. Mikor ideköltöztem, épp edzőt kerestek, így jelentkeztem. Szerencsére meg is kaptam az állást. Minél hamarabb el akartam jönni a barátomtól és munkát keresni. Nem akartam a nyakán maradni úgy, hogy fizetni sem tudok neki. Bár nem is nagyon hagyta volna szerintem. Tekintve, hogyan kerültem hozzá.

Amy egy kávézóban dolgozott szintén nem messze innen. Ő szolgált ki és beszélgetésbe elegyedtünk. Annyira szimpatikus lettem neki, hogy megkérdezte nem bérlek-e vele egy kis lakást. Kicsit bizarr ezt egy vadidegentől megkérdezni, de ő már csak ilyen. Én pedig tudok vigyázni magamra. Jól jött ki a lépés, tekintve, hogy mind a ketten lakásvadászaton voltunk.

Húsz perc várakozás után eléggé felmegy bennem a pumpa. Nem tudom, mit képes eddig odabent csinálni. Gyönyörű arca van, a szőke hajáról már ne is beszéljünk! Természetesen a fürdő háromnegyedét az ő cuccai foglalják el. Szembe fordulok az ajtóval és ököllel rácsapok.

-Amy! - kiáltom a nevét, és újra a faajtóba csapok. - Ne csináld már, munkába kell mennem! - Semmi válasz. Az ajtó hirtelen kicsapódik és Amy Handerson sminkelt arcával találom szemben magam.

-Na, végre! - sóhajtok fel, előre lépek, hogy bemenjek. - Azt hittem, már lehúztad magad a vécén.

-Hé! - teszi ki elém a kezét, ezzel megállítva engem. Megfeszül az állkapcsom. - Még nem végeztem! Csak már untam, hogy kiabálsz - von vállat vigyorogva.

-Na, ne szórakozz! - horkanok fel. - Fél órája bent vagy és még nem végeztél?

-Nem lehet mindenki olyan gyors, mint te, Joyce! - azzal bevágja az orrom előtt az ajtót. Arra az egy szóra fókuszálok. Megremeg a kezem. Azonban gyorsan visszatérek a valóságba. Ismét az ajtóba ütök az öklömmel.

-Legalább a fogamat hagy mossam meg! - válaszképp az ajtó résnyire nyílik és Amy kidugja rózsaszín műkörmös kezét a résen. Benne a fogkefémmel és a fogkrémmel. Dörmögök neki egy nem túl kedves hangsúlyú köszönömön, majd kikapom a kezéből. A konyha felé indulok, hogy ott mossak fogat. Útközben benyomom a tévét és a híradóra váltok. A mosogató fölé érve elkezdem mosni a fogam.

-A New Yorki rendőrség az este ismét elkapott két, már rég üldözött gyilkost. Az egyikük azt állította, hogy egy nő kapta el, aki kapucnit és maszkot viselt. Nem ez az első eset, hogy a Foszlány néven ismert, új igazságosztó segíti a helyi rendőrök munkáját.

-Foszlányról van szó? - csapódik ki ismét a fürdő ajtaja. Amy szinte kiviharzik és leveti magát a képernyő elé. Egyik kezében szempillaspirállal, másikban szempilla göndörítővel. Úgy nézi a tévét, mintha kötelező lenne.

-Igen - válaszolom a fogkefémmel a számban.

-Hatalmas a csaj! - hüledezik. - Feláldozza a szabad éjszakáit, hogy bűnt üldözzön.

-Nem tudom miért kell felfújni ezt a Foszlány ügyet ennyire - motyogom, majd a mosogatóba köpök. Öblítek, lemosom a fogkrém maradékát az ajkamról, végül a konyharuhába megtörlöm. -Nem csak ő van New Yorkban. Ott van a Fenegyerek, meg a Bosszúállók - most a gyomrom ugrik görcsbe.

-Ja, ja! - legyint a kezével. - Ők már unalmasak!

-Unalmasak? - nevetek fel. Amy le se veszi a tekintetét a képernyőről. Kihasználom az időt és visszaviszem a fogkefémet a fürdőbe. Gyorsan megfésülködöm és összefogom a hajam. - Nem egyszer megmentették a várost és igazából a világot is - visszasétálok a nappaliba. - Meg nehogy beadd nekem, hogy ilyen gyorsan kiverted a fejedből a Kapitányt - súgom a fülébe. Eltátja a száját és majdnem megüt a spirállal. Felnevetek.

-Rendben - adja fel. - A Kapitány jól néz ki, de ennyi!

-Aha - vigyorgom és bemegyek a szobámba a táskámért. - Ha találkoznál vele, vagy összeesnél, vagy sikoltozni kezdenél - folytatom, ahogy visszalépek a helységbe.

-Nem is igaz! - csattan fel.

-Dehogynem! - úgy élvezem piszkálni. - Bár szerintem te az összeesős típus vagy - gondolkodom hangosan. Közben kiveszem a hűtőből a mai napra bekészített ebédemet és uzsonnámat. A terem felé majd megeszek egy almát, mivel nem hiszem, hogy lenne már időm reggelizni. A táskámban landol még a kulacsom tele vízzel.

-Mert te nem így reagálnál mi? - szól be. A kanapéról nem lehet ellátni a hűtőig, így nem látja, hogy egy pillanatra lefagyok. Nagyot nyelek. Becsapom a hűtőajtót. A híradóban most egy rendőr ad interjút az esetről.

-Nem - válaszolom.

-Én azért megnézném - rám pillant, majd vissza a képernyőre. A pultnak dőlők és ismét a gondolataimba merülök. Nyomás keletkezik a mellkasomban és elszorul a torkom. Amy hangja ránt vissza. - Egyébként minjárt hét ötven van.

-Bassza meg! - lököm el magam a pulttól. - Mindig miattad kések el! - gyorsan felkapom magamra a cipőm és már nyitom is a bejárati ajtót. Felkapom a cipősszekrényről a kulcsom és a mobilom. Az ötödik emeleten lakunk és nincs liftünk. Bezárom magam mögött az ajtót és egy másodperc erejéig hallgatózom. Nem hallok senkit sem a lépcsőházban. Így leteleportálok a földszintre. Rohanni kezdek a terem felé.