-Nem akarok haza menni-dőlt bele a fűbe-nem maradhatnánk itt éjszakára?
-Sajnos egyszer minden véget ér-sóhajtottam a viharfelhőket nézve.
-Néhány dolgot sajnálok, hogy véget ér-bólintottam a kijelentésére.
-Igen, sajnos-gondoltam apámra-de élvezni kell, amíg van, mert lehet soha többet nem lesz rá lehetőséged.
-Enned kell, ugye tudod?-Nézte a bordámra rátapadó bőrömet Loki.
-Nem igazán vagyok éhes-néztem magam elé, majd hátradőltem én is, így a fejünk egy vonalban volt-azóta nem igazán ettem, ami óta, tudod-fordultam el a szikrázó szemektől.
-Nem tett jót neked a bezártság.
-Nem tudom màr nekem mi tesz jót-éreztem, ahogy egy könnycsepp legurul az arcomon.
-Hogy érted?
-Anyám lényegében a kezedbe adott engem, úgy hogy én nem is tudtam róla, mert meg kell mentemi mindenkit. Az esküvőn pedig meg sem jelent, nehogy szembe kell nézzen velem. Hiányzik, de egyben dühös vagyok rá, mert nem szólt. Thor pedig-felsóhajtottam-mindig itt volt nekem kicsi korom óta. Most pedig ő a király, ezért nem akarom zaklatni őt, igazából senkinek sem tudok semmit sem mondani, mert mindenkinek van jobb dolga, mint az én panaszkodàsomat hallgatni. Neked is van elég gondod-fordultam felé-úgy értem, hogy neked is fenekestül felfordult az életed az elmúlt időben. Nem akarlak az én gondjaimmal lefoglalni téged.
-Linnea-simította ki a hajamat a szememből-ugye tudod, hogy rám bármikor számíthatsz?
-De nem akarok teher lenni-suttogtam.
-Nem vagy teher, főleg nekem nem, hiszen-itt egy pillanatra elgondolkodott-mindegy.
Egy darabig csendesen feküdtünk egymás mellett a puha fűben és néztük a felettünk összegyűlő felhőket. Mindketten gondolatainkba merültünk és ez így is volt jó. Engedtem, hogy az apró esőcseppek szeplőket fessenek az arcomra. Éreztem, ahogy Loki óvatosan megfogja a kezemet és felhúz magához. Gondolkodàs nélkül öleltem magamhoz a férfit és szívtam be a bőrének melegét. Akaratlanul is eszembe jutottak a csókok, amikről, még mindig egy szót sem szóltunk egymásnak. Valahogy titokként kezeltük, amit mindketten tudtunk. A mi kis titkunk. Éreztem, ahogy az eső egyre sűrűbben és nagyobb cseppekben esik.
-Azt hiszem mennünk kéne-suttogta a fülembe és tette a hátamra a köpenyemet a férfi.
-Igen-indultam el a lépteimet szaporázva a lovak irányába és néhány perc múlva már Asgard utcáin vágtattunk előre a szakadó esőben.
A palotához érve Loki mindkettőnk lovát átadta az egyik lovászfiúnak majd beléptünk a hatalmas ajtón és egy dühös, majd meglepett Thorral találkoztunk.
-Azt hittem, hogy elszöktetek!-Csattant ránk hangosan.-Egész reggel óta titeket kerestünk!-Nézett végig rajtunk.-Egy szolgáló bement mindkettőtök szobájába, hiszen ebédig senki sem hallott rólatok? Mikor mentetek ki?-Thor megindult felénk, mire Loki automatikusan kettőnk közé állt.
-Jól tudod testvérem, hogy én is meg tudom védeni magunkat, ha bármi bajunk esne, elszökni meg ilyen időkben a legrosszabb döntés lenne, nem gondolod?-Köpte Loki a szavakat.
-Az én ötletem volt-kerültem ki Lokit és álltam meg Thor előtt-dobj a tömlőcbe, ha akarsz, viselem tettem következményeit.
-Többet ilyen meg se forduljon a fejedben-morogta Thor-szárítkozzatok meg, utána pedig egyetek valamit-indult el a király a trónterem felé.
-Nem kellett volna magadra vállalnod a dolgokat, elintéztem volna én is-állított meg Lokiq a szobám előtt és fogta meg a csuklómat-jég hideg vagy. Talán jobb, ha veszel egy forró fürdőt.
Ekkorra egész Asgard sötétségbe borult a vihar miatt és csak néhol egy-egy villám világította meg Loki szigorú arcát. Szemében fáradt gyengédség lapult.
-Jól vagyok, nem is fázok-mondtam kicsit remegve magam elé.
-Makacs vagy te harcos lány-nevetett fel halkan és adott az arcomra egy csókot-a helyedben viszont tényleg elgondolkodnék a fürdőn. És még valami-fordult vissza az ajtóból-előttem nem kell megjátszanod magad.

Ahogy beléptem a szobámba, meztelenre vetkőztem és beültem egy kád forró vízbe. Forró ajkak az ajkamon. Loki halk nevetése a fülemben. Azok az égető smaragd szemek. Életem első csókja. Sosem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rám. Ahogy a bőröm felizzik a bőre alatt. Nem tudtam nem az érintésére gondolni. Hallottam az eső kopogását az ablakon, láttam a villámok fényét az elhúzott függöny mögött. Igyekeztem még jobban belemerülni a vízbe, hogyhideg testem átmelegedjen. Nem is vettem észre idáig, hogy milyen hideg van.
Kiszálltam a kádból és magam köré csavartam egy puha törölközőt és engedtem, hogy a nedves hajam a hátamra omoljon. Kinéztem az ablakon. Csak bámultam, ahogy az esőcseppek versenyt futnak egymással, a fák pedig mintha saját haláltusájukat vívnák. Soha életemben nem láttam még ekkora vihart. A sötétté festett levegőben szálltak az apróbb dolgok, mint például a most is kint dolgozó szolgálólányok fejkötői.
A szekrényemhez léptem és kivettem belőle egy hálóinget. Ekkor vettem észre, hogy a köpeny és a ruha is eltűnt a padlómról, maga után apró, száradó foltot hagyva. A törölközőmet szépen összehajtogatva leraktam a fürdőszobában található kis szekrény tetejére, nedves hajamat meg kifésültem és hagytam, hogy a levegő megszárítsa.
Akaratlanul is a hatalmas ajtó felé néztem, reménykedve, hogy Loki belép rajta. A vihar gyönyörű volt, de rémisztő is egyben. Jó lett volna, ha ott lett volna mellettem. Lassan lépkedtem az ajtó felé, ami halk nyikorgással nyílt ki. A halvány fényben is tudtam, hogy melyik ajtóhoz kell mennem, majd kopogtam és az kinyílt előttem. Becsuktam magam mögött a fát és megindultam az ablak felé néző férfihez.
-Meghalt-mondta, amikor odaértem mellé. A szeme vörös volt és kisírt.-Miatta van a vihar. Most mindenki zaklatott és ezt az asgardi időjárás is mutatja.
-Loki-simogattam meg a karját, amitől libabőrös lett-én nagyon sajnálom-suttogtam.-Hogyan tudnék neked segíteni?
-Sehogy-a hangja hűvösebb volt-akkor ment el, amíg mi a tónál voltunk. Nem kellett volna ott lennünk!-Ütötte meg a falat olyan erővel, hogy az egyik kép leesett róla. Felvette a képet és lerakta az asztalra. A családja volt az apró festményen, Thor Odin ölében, Loki pedig Friggáéban. Édesen mosolygott.-Mondd el kérlek, mi jár a fejedben?
-Nagyon sok minden-suttogtam-boldoggá akarlak tenni, úgy érzem megszakad a szívem, hogy szomorúnak látlak. Nem tudom mit tudnék tenni, hogy neked jobb lenne-fordultam felé. A teste enyhén be volt görnyedve, szeme lehunyva. Láttam, ahogy a testén megfeszülnek az izmok.
-Apámat már nem menthetem meg-suttogta megtörten maga elé-Asgardot viszont muszáj. Miatta.
-Bűntudatom van.
-Apám meghalt, míg mi kette egy tóban csókolóztunk. A helyünkben mindenkinek bűntudata lenne. Nem volt helyes ma reggel elszöknünk a várból, hogy-elharapta a mondatot-nem volt helyes.
-Igazad van, nem kellett volna azt mondanom, hogy menjünk. Nem kellett volna elindulnunk hajnalban. Nem kellett volna apró csókokat lehelnünk egymás ajkára.-Láttam, ahogy enyhén megremeg.-De nem tehetünk semmit. Ami megtörtént, az megtörtént és biztos vagyok benne, hogy pont ezek miatt sosem fog újra megtörténni, de a múltat nem tudjuk megváltoztatni. Elindultunk ma reggel és ez bizony egy rossz döntés volt, viszont egyikünk sem lát a jövőbe-fordítottam neki hátat és indultam el az ajtó felé, mire ő elkapta a csuklómat és gyengéden magához húzott.
-Nem akarom a ma estét egyedül tölteni-suttogta az ajkamra nyugodtan, ám a szemében nagyobb vihar tombolt, mint az ablakon túl.