Lassan sétáltunk egymás mellett a palota kertjében. Odin temetése nemrég ért véget, én pedig nem akartam ilyen állapotban Lokit magára hagyni, de semmit nem tudtam mondani neki, ezért csendesen sétáltunk egymás mellett, áthaladtunk a réten, majd megálltunk egy sziklánál, amit erdő vett körül. Asgard legszéle. Loki egyszerűen a szikla széléhez sétált.
-Rossz érzés tudni, hogy a vízben van-nézett le maga elé-habár nem szeretett annyira, mint Thort, apaként szerettem őt és harcosként tiszteltem.
A háta mögött megálltam és óvatosan megérintettem a vállát. A lenge szél belekapott a hajamba.
-Hogyan tudok segíteni?-Suttogtam.
-Maradj itt velem-fordult felém. Szemében könnyek csillogtak.
-Persze, hogy itt maradok veled-fogtam meg a kezét és húztam el a szikla peremétől lágyan-itt maradok, amíg te azt szeretnéd.
Arcán a sebhelyek már szépen gyógyultak, szerencsére, viszont arcát a bánat torzította. Ajkán nem játszott az a mosoly, mint általában. Szeme alatt fekete lett a bőr az alváshiány miatt. Igyekeztem minden este megbizonyosodni arról, hogy alszik, mielőtt én elaludnék. Azóta, amióta a palotába beszabadultak a bűnözők, nem tud egyedül aludni. Nem tudom, hogy ez az én féltésem vagy szimpla félelem miatt van-e.
Kézen fogva húztam őt vissza a palotába, behúztam őt a szobámba és megállítottam őt magam előtt, miután becsuktam az ajtót.
-Hunyd le a szemed.
-Miért?-Húzta fel a szemöldökét.
-Mert ismertem annyira Odint, hogy nem akarta volna, hogy szomorú legyél miatta-fogtam meg a kezét.
-Igazad van-sóhajtott, majd lehunyta a szemét-de miért kell ezt csinálnom?
-Boldoggá szeretnélek tenni, úgy akarlak látni, mint akkor ott a tónál, mint a réten, a fűben feküdve, amikor csak mi ketten voltunk és a világ eltűnt körülöttünk.
-És mégis hogyan tudnál boldoggá tenni?-Hangja gondterhelt volt.-Sosem lesz soha semmi olyan, mint akkor.-Elengedtem Loki kezét és behúztam a sötétítő függönyt, majd sötétben léepkedtem vissza hozzà, hogy a kezem újra megtalálja az övét.
-Nyisd ki a szemed-suttogtam szinte a mellkasának és arra gondoltam, hogy mennyire boldoggá akarom tenni az előttem álló férfit, és a tervem bevált, amikor Loki smaragd szemét kinyitotta, akkor ezer meg ezer apró csillag lebegett a fejünk felett.-Tudom, hogy nem az igazi, de amikor a réten voltunk, ilyen volt az ég.
-Csodálatos-suttogta maga elé, majd rámnézett-hogyan csinálod?
-Arra gondoltam, hogy megint át szeretném élni veled azt a pillanatot-néztem elpirulva a padlót.
-De én nem azt az egy pillanatot akarom átélni. Én új pillanatokat akarok. Annyit, ahány csillag van itt a fejünk felett-nézett körbe, majd megállapodott rajtam a tekintete.
Abban a pillanatban mindenemet odaadtam volna egy mosolyért cserébe. Szomorú arca hatalmas sebet ejtett minden alkalommal a szivemen.
-Miért csinálod ezt?-Nézett mélyen a szemembe.
-Mégis micsodát?
-Miért akarod ennyire, hogy boldog legyek?
-Mert-haraptam el a mondatot-fáj az, hogy nem vagy boldog. Fáj a szomorúságod. Minden egyes pillanat, amit mosoly nélkül töltesz el, olyan, mintha mély seb keletkezne a szivemben és... Rossz embernek érzem magam ettől. Olyannak, aki nem méltó hozzád.
Loki arcán halvány mosoly játszott, miközben én ezeket mondtam. Láttam rajta, hogy ezzel tényleg boldoggá tettem.
-Ha tudnád mennyire könnyen boldoggá tudsz tenni-suttogta-ha tudnád, sosem mondanád azt, hogy nem vagy hozzám méltó-a homlokunkat összedöntötte és megemelte az államat, hogy egy apró csókot adjon ajkaimra.
Mint a lágy szellő, úgy simogatta ajkával az ajkamat. Csak mozdulatlanul álltam ott, nem tudtam mit tegyek. Néhány napja csókolóztunk a tónál, mégis olyan érzésem volt, mintha még sosem, de mégis ezer csók csattant volna el köztünk. Ajkam bizsergett az érintésétől, a belsőmben pedig éreztem, ahogy egy apró láng gyúl, megmelegítve az egész testemet.
Az egész testem magától mozgott. Akaratlanul mozgott az ajkam egyre mohóbban az ajkán, markoltam a ruháját. Éreztem, ahogy addig húz magához, amíg levegőt venni is alig tudok. Ujjaim az arcát cirógatták, amitől erősebben ölelt. Éreztem a szapora lélegzetvételét. Ahogy az ujjai a derekamat simogatják és a hajamba túrnak. Minden porcikámmal magamba akartam szívni az érintését, a csókjait. Az érzés, hogy egyre közelebb kell lennem hozzá, nem akart szűnni, hiába voltam hozzá olyan közel, amennyire lehetséges.
Szépen lassan lépkedtünk az ágyam felé, amire Loki rögtön rá is döntött és fölém mászott. Sötét szemével az ajkamat pásztázta. Az ujjaim óvatosan az ingének felső gombjához értek. Most a sötét szempár a szemembe nézett. Az ujjaim lebénultak a gombot fogva az arcának látványától. Ajka meggyszínben pompázott, haja rendezetlenül omlott az arcába. A sötét szemek játékosan csillogtak, az enyhén kipirult arcán pedig mosoly játszott.
-Segítsek?-Lehelte az ajkamra egy kaján vigyor kiséretében, majd ujjai finoman eltolták a kezemet és az ingének két felső gombját kigombolta. A sötét anyag alatt szinte világított a fehér bőre. Óvatosan cirógattam a fedetlen területet, ám egy idő után lassan megéreztem a súlyát magamon.
Ajkunk valahogy megint összetalálkozott, lassan de mégis forrón, mintha nem mernénk a másiktól többet kérni. Ujjai a combomat cirógatták feljebb és feljebb tűrve a ruhámat. Belesóhajtottam a csókjába, amitől ő intenzívebben csókolt. A tüdőm megtelt az illatával minden egyes remegő levegővételnél.
Éreztem, ahogy az idő megfagyott körülöttünk és senki más nem volt, csak ő és én. A remegő csókok, a két test, amik olyan közel akartak lenni egymáshoz, mint még soha. A karcsú, simogató ujjak a forró bőrön, kusza fürtök között. A mámorító illat, édes, mint a méz, ahogy a bőrön megtapad. A kapkodó levegővételek, mintha minden egyes pillanat fájna, amíg nem simulnak egymáshoz a puha ajkak.
-Kérlek-suttogta az ajkamra-Kérlek sose hagyj egyedül.-Kinyitottam a szemem és életem legszívfacsaróbban gyönyörű látványa fogadott. Loki arcán a könnycseppek szűntelenül folytak le, szemében láttam a könyörgést. Elvesztem azokban a tökéletes smaragd tengerekben és éreztem, ahogy a mély magával ránt. Ahogy egyre jobban mozdul meg bennem az az érzés, amiről idáig a tündérmesékben hallottam. A gyomrom összerándult, a szemem könnybe lábadt, én pedig ott feküdtem a férfi alatt, aki olyan sebezhető és ártatlan volt abban a pillanatban. Arca még sosem volt ennyire rózsás, ajkát pedig a csókok meggyvörösre festették.
Ujjaimmal letöröltem a könnycseppeket az arcáról, amitől lehunyta a szemét és mint egy félő kisgyerek, hajtotta a tenyerembe az arcát.
-Ha akarnálak, se tudnálak egyedül hagyni-suttogtam, miközben megéreztem a szívverését a szivemen.
-Annyira gyönyörű vagy-lágyan zengő hangját alig hallottam a fülem mellett.
Aznap este semmi sem történt, mégis több, mint amire bárki vágyhatna-néztem a mellkasomon alvó férfit, aki úgy ölelt, mintha soha el nem akarna engedni. Egész éjjel újra és újra elképzeltem azt a pillanatot, amikor a gyomrom bukfenceket hányt a mellkasomban, én pedig nem tudtam nem elmosolyodni rajta. Ránk pedig ezer meg ezer csillag mosolygott vissza.