Az ujjai a hajamba túrtak, másik kezével a derekamat simogatta. Nagyot sóhajtva emeltem fel a fejemet és néztem az arcát. A szeme hiába volt csukva, az arcán megjelenő mosolyból arra tudtam következtetni, hogy tudta, hogy nézem.
-Nem hiszem, hogy ilyen érdekes lennék-fáradtan nyitotta ki a szemét.
-Azt hittem aludtál-mondtam elpirulva.
-Tudom, hogy tudod, hogy nem aludtam-húzta a fejemet addig magához, amíg az orrunk hegye egymáshoz nem ért. Hirtelen maga alá gyűrt és a fejem mellett támaszkodva nézett velem farkasszemet.
-Honnan veszed, hogy nem hittem azt, hogy aludtál?
-Tudod, ritkán szokott valaki másokat álmában simogatni-ajkán egy győztes mosoly jelent meg. Éreztem, ahogy a teste egyre jobban simul az enyémhez, államat pedig felemelte úgy, hogy az ajkaink között egy apró rés legyen.-Még mindig azt hiszed, hogy aludtam?-Suttogta az ajkamra. Már majdnem összeért az ajkunk, amikor egy vérfagyasztó sikolyt hallottunk a folyosóról.-Maradj itt.-Pattant ki Loki az ágyból, de én utána indultam.-Nem akarom, hogy bajod essen, az ajtót bezárom, itt nem eshet semmi gondod.-Nyitotta az ajtót, majd kirohant a füst borította folyosóra.
Percek vagy órák telhettek el azóta, hogy utoljára láttam Lokit és idegesen járkáltam emiatt a szobában fel és alá. Néha hallottam, ahogy valaki sikít. Az ajtó majd kiszakadt a helyéről, amikor ütötték, rajtam pedig eluralkodott a félelem. Féltem attól, hogy Loki nem jön értem vissza, hiszen a hangját egy ideje nem hallottam.
Hirtelen valaki átlépett az ajtón. Rögtön felismertem, de arca csupa vér volt, mellkasán jó néhány felületes vágás éktelenkedett. Loki karon ragadott és a szobám mellett felállított virág mögött megnyomott egy gombot és egy ajtó nyílt a falban. Magával húzott a sötétségbe, majd nagyon sok lépcsőzés után egy apró szobában találtuk magunkat, ahol Loki térdre rogyott és szapora lélegzetekkel próbálta meggyógyítani magát, több kevesebb sikerrel. Mellé térdeltem és a vágásokra helyeztem a kezem és emlékeztem, hogy Loki könyvében hogy van leírva a sebek begyógyítása.
Élned kell-suttogtam magamban-nem érdemled meg a halált. Inkább én haljak meg, mint te.
A szememből ömleni kezdtek a könnyek a hirtelen fájdalom hatására, de éreztem, ahogy a sebei szépen lassan beforrnak.
Túlságosan szeretlek ahoz, hogy meghalj-dőltem rá fájdalmamban, de minden sebe begyógyult. Felült és a falnak támasztotta hátát. Éreztem, ahogy minden erő kiszállt a testemből. Gyengéden húzott magához.
-Köszönöm-suttogta a hajamba, én pedig hozzábújtam. Az érintése némiképp elűzte a hatalmas fájdalmat a mellkasomban.-A vihar és a pánik miatt kiszöktek a börtönből a rabok. A legtöbb a királyi lakosztály felé mehetett,szerencsére ott több a katona, mint a mi lakrészünkön, így anyámnak nagy eséllyel semmi bántódása nem esett.
-Hányan voltak nálunk?
-Elég sokan, de mindegyiket elintéztük Thorral meg néhány katonával, így nincs mitől félni.
Egy darabig csendben hallgattunk, próbáltam nem aggódni a többiek miatt. Loki a fejét a falnak döntötte, én pedig megnyugtatásképp hallgattam a szivének egyenletes dobogását. A fent elhúzódó harc hangjait nem hallottuk, így az egyetlen hang a lélegzésünk volt a szobában.
-Loki-hallottam a saját halk és remegő hangomat, de nem tudtam mit mondhatnék neki. A karjai jobban körém fonódtak. Éreztem, ahogy sír.
-Sosem öltem senkit eddig-suttogta nekem-hogy bírod ezt ki?
-Ők támadtak meg minket és te azokat védted, akiket szeretsz. Ha te nem ölöd meg őket, sokkal több halálos áldozat lenne, mint így. Tudod-néztem magam elé-még most is bűntudatom van néhány halál miatt, mert... Ki tudja? Lehet harcolni sem akartak, csak kényszerítették őket. Ők viszont nagy valószínűséggel maguktól harcoltak, nem kényszerültek rá.
-A többséget épségben visszaviszik a börtönbe. Tudtommal a palota területét egy bűnöző sem hagyta el, de néhány katonát tábolabb is küldtünk.-Hangja gondterhelt volt. Idegesen túrt a hajába.
-Azt tetted, amit tenni kellett-simogattam meg a sebhelyes arcát-elcsúfítottam az arcod, sajnálom.
-Nem csúfítottál el, szebben fog begyógyulni, mintha nem csináltál volna semmit. Mellesleg-harapott a szájába.-Hallottam, amit gondoltál, miközben gyógyítottál. Tényleg szeretsz?
-Én-sütöttem le a szemem-nem tu-ebben a pillanatban Thor belépett a szobába.
-Loki, el kell vinnünk téged a gyógyítóhoz, Linnea, segítesz?-Fordult felém és ketten igyekeztünk Lokit elvinni a szobájáig, hogy a gyógyító láthassa őt.

-Szépen begyógyította a sebeit-nézett rám az alacsony férfi, miközben Loki egyik sebét kötözte be-a herceg örülhet magának, hogy ott volt, különben már elveszítettük volna.
-Igyekeztem-hajtottam le a fejem.
-Nagyon jó munkát végzett-kelt fel a gyorsan lélegző férfitől, majd a kezembe nyomott egy üveget-altató. Adja oda a hercegnek, amikor már nem bírja a fájdalmat, majd egy szolgálóval üzenjen nekem, hogy odaadta neki. Lehet nem is lesz rá szükség-lépett ki az ajtón és kettesben maradtunk újra.
Leültem a félig alvó férfi mellé az ágyra. Zöld szemeivel lustán nézett rajtam végig.
-Megmentettél-suttogta alig érthetően-köszönöm-megszorítottam a kezét.
-Nincs mit megköszönnöd, azt tettem, ami helyes-mosolyogtam.
-Sokaknak nem ment volna.-Fordult teljesen felém, de felszisszent.-Azt hiszem egy darabig lábadozni fogok-nevetett fel.
-Azt hiszem jobb, ha átöltözök és újra lefürdök-néztem végig a, Loki vérétől vörös, hálóingen.
-Ne menj-pattantak ki a szemei és kétségbeesetten néztek az enyéimbe.
-Ígérem visszajövök-nyomtam csókot a homlokára. Biztos megviselte az egész nap és a gyógyító is adott neki valamit, amitől nem fog emlékezni arra, hogy mi történt vele. Legalábbis a sebek kitisztítására nem, aminél hangosan jajjgatott.
Amilyen gyorsan csak tudtam, lezuhanyoztam és új ruhát húztam, mert tudtam, hogy a szomszéd szobában a zöld szemű férfinek szüksége volt rám és, én sem akartam ezek után egyedül tölteni az éjszakát. Szerencsére a folyosón semmi nyoma nem volt már annak, ami néhány órával ezelőtt történt. Lassan lopóztam át a habkönnyű ruhámban a mellettem lévő szobában, ahol Loki enyhén szuszogó teste fogadott, ahogy egy párnát ölelt magához.
Amikor becsuktam az ajtót és mellé sétáltam, akkor vettem észre, hogy a szeme résnyire nyitva engem figyel. Letérdeltem mellé az ágyra és kisöpörtem az arcába hulló éjfekete tincseket. Arca enyhén a tenyerembe nyomódott, mintha vágyott volna az érintésemre. Minden sokkal nyugodtabb volt közöttünk, mint bármikor idáig. Csak néztem a halvány mosolyát és a kicsit megbódult arcát. Hosszúkat pislogott, majd ajka elnyílt.
-Olyan vagy így, mint egy angyal-suttogta és lassan nyúlt felém és megsimogatta az arcomat-mint valami nem evilági gyönyörűség, akit egyszerűen nem lehet nem megcsodálni.-Elpirulva hajtottam le a fejem, amit ő felemelt az államnál fogva.-Tudod, olyan a szemed mint a méz. Egész nap nézném-nézett velem farkasszemet. Lassan húzott be az ágyába, éreztem, hogy néha fel-fel szisszenve de magához húz. Óvatosan ölelt át.-Tudod-morogta a hajamba-én is téged.