Február 21.
Este 23:00

Február 14. Ez volt az utolsó közös napunk. Bár ez sem igazán volt már az, inkább az utolsó pillanataid voltak velem közösek...

Egy hete történt. Egy hete saját életed oltottad ki. Miattam. Csakis én tehetek róla, kár lenne tagadni. Nyolc napja mégcsak nem is sejtettem, hogy elmész, lelkem egészét magaddal rántva. Köszönöm. Ha nem viszed el, sosem jöttem volna rá, mekkora egy szörnyeteg vagyok. Enélkül nem jöttem volna rá, hogy te éltetsz.

Készen állok a találkozásra. Kérlek várj meg... Ha a lelkek ítélőszékén akár egy pillanatra is láthatlak, nekem már megéri eldobnom az életem.

A leveleket lerakom a szőnyegre. A borítékokra véremmel írom a címzettek nevét. Nézem, ahogy még ezek után is csordogál. Nézem a homályosodó bútorokat, a távolodó falakat.

Nézem az egyre inkább vakító fehérséget és érzem a testemet elárasztó hideget...