A pénteket szabadnak vettem ki, ugyanis ma megyünk Daniellel anyumhoz San Francisco-ba.
A repülőnk fél óra múlva indul, így bezártam magam mögött a lakást és taxit fogtam. Daniel már a reptérnél volt.

-Szia - köszöntem a mosolygó ausztrálnak, miután kipattantam a taxiból. Csak egy kis táska volt nálam, ugyanis nem maradunk sokáig.

-Szia - meglepetésemre megölelt - Hogy vagy?

-Még jól - nevettem el magam. Ideges voltam de nagyon - Semmi nagyot nem várok el anyumtól, főleg nem azt, hogy esetleg megismer... - motyogtam egy sóhaj kíséretében.

-Reménykedjünk a legjobbakban! - bátorított jó kedvűen.

Az út rövid volt, pedig megdupláztam volna szívesen, nem voltam még felkészülve a találkozásra. Nem is tudtam hirtelen felfogni, hogy egy éve nem voltam meglátogatni a saját anyámat.

-Itt is vagyunk - szólt hátra a sofőr mosolyogva.

Danielt megelőzve fizettem és ki is szálltunk az autóból.

Komoly arccal néztem fel az otthon épületére. Árnyekot vetve magasodott fölénk a maga öt emeletével.
Szótlanul igyekeztünk be a recepcióra.

-Jó napot! Clara Turner-hez jöttünk, a lánya vagyok - mondtam gyengén.

-Jó napot! Itt tessék aláírni - nyújtott elém egy lapot ujjával az aljára bökve. Gyorsan aláfirkantottam - Amint látom rég volt nála - nézett fel a számítógépéről.

-Igen - süttem le szemeimet. Most nagyon szégyeltem magam.

-Szólok a doktor úrnak, hogy menjen fel. Tudnak majd beszélni - fejezte be, miután Danielre nézett és elmosolyodott. Egy mély levegő vétel után összeszorított állkapoccsal figyeltem, amint tekintete Danielen pihen. Le vedd a szemed róla, ha jót akarsz!!! - kiáltotta bennem egy hang dühösen.

Végül megmondta, hogy melyik szobában és hányadik emeleten van anya, azzal végre ott hagytuk a recepciót.

Daniel elég csendben volt, szerintem nem tudja kezelni ezt az egész szituációt.

A lifthez tartottunk. A folyosón végig sétálva bekukkantást nyertünk egy terembe, ahol közös foglalkozások voltak az időseknek. Voltak teljesen normális emberek is közöttük, viszont volt beteg is. Rossz volt látni, hogy valaki mennyire tönkre tud menni.

Beszálltunk a liftbe és megnyomtam a négyessel ellátott gombot. Feszülve figyeltem, amint a kijelzőn változnak az emelet számok. Szinte észre sem vettem, amint Daniel keze az enyémbe fonódott. Így léptünk ki a mozgó dobozból egyenesen a 410-es ajtó elé.

-Menni fog, nyugi! - szólalt meg végre - Bármit mondjon is, bármi történjen is, én itt vagyok veled. Minden rendben lesz! - küldött felém egy bátorító mosolyt, ami nagyon sokat segített. Viszonoztam és a szabad kezemmel a kilincs felé nyúltam, míg a másikkal megszorítottam Daniel kezét.

Anya az ablak előtt álldogált kissé meggörnyedve. Kezével az ágytámlába kapaszkodott és lassan lélegzett. Lehetett hallani, amint befogadja tüdeje az oxigént, majd kiküldi.
Kicsit később eszmélt fel, hogy becsukódott az ajtó. Lassan fordult meg.

Arcomra egy nagy és kellemes mosoly ült ki. Annyira jó volt újra látni őt. Hogy lehettem ennyire bolond, hogy nem látogattam meg?

-Szia anya - böktem ki végül, de szemei Danielen pihentek.

-Azt hittem már sosem jössz haza! - csillantak fel szemei. Persze én összezavarodva fogadtam mondatát, viszont Daniel is homlokráncolva nézett ki a fejéből - Tegnap Sophia verekedett az iskolában és szeretném, ha te mennél be és beszélnél a tanárnővel - közölte az ágyra leülve - Kit hoztál magaddal? - nézett rám végre egy kis mosollyal.

-Ő Sophia, Clara... - próbálkozott Daniel.

-Kegyedet is úgy hívják? - nevetett fel harsányan - A kislányunkat is. A dédmamájáról neveztük el... Milyen volt Angliában? - ismét a mellettem állóra nézett.

Eleinte fura volt, mintha tudta volna, hogy honnan jövünk, viszont leesett, hogy Danielnek azt hiszi, ő a férje, Bob. Apám pedig sokat dolgozott Angliában, amit oda súgtam Danielnek is.

-Remek! Csak sajnos a szokásos borús idő fogadott - válaszolta.

-Igen. A múlt hónapba is ez volt - mosolyodott el a falon lévő tájképre nézve.

-Anya... megismersz? - próbálkoztam.

-Mondjad édesem - fordította felém a fejét - Bob, ki ez a lány?

-A repülőn találkoztam vele - kezdte, majd rám nézett - Nagyon kedves, gyönyörű és okos egy lány... na meg vicces - szavaiban valami más is volt, mintha ezeket inkább nekem mondta volna - Tudom, hogy a mi kislányunk is ilyen bájos teremtmény lesz, és büszkék leszünk rá! - végig engem nézett és lágyan mosolyra volt húzódva a szája.

-Igen - bólogatott hevesen anya - Biztos rád is nagyon büszkék a szüleid! - közeledni kezdett felém. Kezét az arcomra helyezte és végig simított rajta. Újra gyereknek éreztem magam, és mintha ismét a régi anyukám állt volna előttem, aki gondoskodó tekintetével nézett rám. Mintha újból a szobámban álltunk volna és épp megvígasztalt volna egy rosszabb jegy után, mert maximalista voltam. Nem tartottam vissza a könnyeimet, nem is tudtam volna.

-Jajj ne sírj, drágám - komolyodott le hirtelen és megölelt.

Erősen és egyben óvatosan szorítottam magamhoz törékeny testét. Hihetetlen öröm járta át a lelkemet.

-Bob, hagynátok aludni most? Elfáradtam egy kicsit - mosolygott rá Danielre, aki bólintott - Örvendtem a találkozásnak... és fel a fejjel!

-Úgyszintén, köszönöm!- mondtam.

Könnyes arcomat törülgetve hagytuk el a szobát.

-Köszönöm - ugrottam Daniel nyakába hálásan. Ő pedig boldogan szorított magához.

Az orvos sok jót nem mondott sajnos, de nem is vártam pozitívumokat. Sokat olvastam utána az Alzheimer kórnak és tudom mivel jár. Az orvos még beszélt anyáról, hogy hogyan viselkedik, mi történt röviden vele az elmúlt hónapokban.

Három hétre rá Daniel a céges faxgépem száma iránt érdeklődött, nem tudtam elképzelni, hogy mit akarhat, mivel nem árulta el. Mint kiderült, egy Ausztráliába szóló repülőjegyet küldött át.

Sajnos az emlúlt hetek Daniel számára húzósal voltak. Egyszer tudtunk még találkozni, de azon kívül közbe közbe beszélgettünk telefonon vagy írtunk egymásnak. Azok a beszélgetéseink voltak a kedvenceim, amikor csak úgy küldött képet  magáról, miközben vicces arcot vág vagy, hogy épp mit csinál.

Két napra rá a jegyek érkezése után pedig már indultam is a reptérre. A gyomrom csak úgy forgott. Könnyen rájöttem az okára. A repüléssel nincs bajom, rossz ételt nem ehettem, nincs semmi bajom... egyszerűen izgulok, hogy végre láthatom Danielt. Már figyelmeztetett, hogy nem ígéri tudunk sok időt együtt tölteni, mivel a helyi rádiók, tv-k meg a többiek biztos, hogy lefogják támadni.

Az utat végig aludtam, érkezésem után írtam egy sms-t Danielnek, hogy itt is vagyok. Válaszként azt kaptam, hogy egy testesebb férfi fog várni Red Bullos pólóban, kezében a nevemmel ellátott táblával.

Összesen hat napot fogok itt tölteni, legalábbis Daniel úgy vette a jegyeket. Nélkülem elég hamar eldöntötte tartozkodádom idejét, de nem volt ellenemre.
A táskám megtalálása után kétségbeesetten kapkodtam a fejemet, mivel sehol sem láttam a Daniel által leírt férfit. Fél órát rohangásztam fel s alá, Daniel sem vette fel a telefont, már azon voltam, hogy hívok egy taxit és megmondom hová vigyen, de bejutni úgysem tudnék a pályára.

-Ne haragudj! - hadartam el, amint neki ütköztem egy napszemüveges, ferrari sapkás férfibe.

-Semmi baj - szólalt meg kedvesen. Láthatta rajtam, hogy kissé feldúlt vagyok, ezért nem ment tovább - Minden rendben van?

Nem tudtam, hogy elmondjam neki, vagy sem, hogy mi is a problémám. De végülis nem veszíthetek semmit.

-Úgy volt, hogy várnak rám, de valahogy mégsincs itt senki - ismét körbe néztem - Elkellene jutnom az ausztrál versenypályára...

-Oda tartok én is, elvigyünk? - kérdezte meglepetten de mosolyogva - Amúgy Sebastian Vettel vagyok - nyújtotta felém a kezét, amit megráztam. Elég ismerősen csengett a neve, mintha már hallottam volna egyszer.

-Sophia Turner. És igen, nagyon jó lenne egy fuvar - bólogattam.

A kijárat felé haladva Sebastian megállt párszor és egy pillanatig furán néztem, amint aláírásokat osztogat vagy épp egy kép erejéig pózolgat emberekkel. De aztán hamar összeállt bennem a kép, hogy egy pilóta lehet ő is.

-Daniel Ricciardohoz jöttem - szólaltam meg, miután felszabadult.

-Igen?

-Csak nem reagál a hívásaimra...

Egy pillanat erejéig végig mért.

-Új szezon, új barátnő? - vonta fel szemöldökeit egy félmosollyal.

-Nem - válaszoltam halkan felnevetve. Sajnos.

Látszott rajta, hogy nem igazán győztem meg ezzel a válasszal de sebaj.

A reptér előtti autóhoz tartottunk, amikor hirtelen vaku fények kezdtek körül venni és azt kérdezgették a mögöttül megbújó emberek, hogy ki vagyok. Próbáltam lesütött fejjel eljutni a Sebastian által kinyitott kocsihoz, ahová hamar bepattantam.

-Csá Antti - kezelt le a sofőrrel, aki mint kiderült a személyi edzője Sebastiannak.

-Holnap már mindenki azon fog csámcsogni, hogy ki vagy te és mit csinálsz a négyszeres világbajnokkal - nevetett a gyors bemutatkozás után Antti.

-Holnap? Öt perc múlva már mindenki tudni fogja - legyintett Sebastian.

-Csak nem akartam ráijeszteni - utalt rám.

Válaszom csak egy sóhaj volt.

A pályán Vettel segítségével bejuttam a garázsokhoz és még el is vezetett a Danieléhez.

-Ha gondolod elszórakoztatlak, míg meg nem jön - vigyorgott Seb. Nagyon közvetlen amúgy, mintha régi ismerősök lennénk.

-Nem kell, épp ott jön - motyogtam egy nagy mosollyal az arcomon, amint megpillantottam - Köszi mindent! - pillantottam rá hirtelen és Daniel felé sétáltam.

Kicsit későn vett észre, de amint látta, hogy ki is vagyok, megvillantotta szokásos óriási mosolyát, ami őszintén szólva eléggé hiányzott.

Köszönés után egy nagy ölelés következett, utána pedig kérdőre vontam, hogy miért nem várt senki a reptéren.

-Tudtam, hogy Carl elfelejti! - csóválta a fejét - Pedig mondtam neki, hogy ha kell küldök neki egy emlékeztető üzenetet... sajnálom... de örvendek, hogy összefuttál Sebastiannal! Gyere, bemutatlak pár embernek - azzál már el is kezdett húzni maga után, de hirtelen elengedett - Mindig elfelejtem, hogy kicsit visszafogottabbnak kell lenni itt a riporterek miatt - sóhajtott bocsánatkérően.

-Semmi baj - mosolyogtam rá és elindultunk egymás mellett.

Estére teljesen elfáradtam. Azzal telt az egész napom, hogy új arcokkal ismerkedtem. De ennek ellenére mindenki nagyon kedves volt velem.
Persze az sem maradt ki a pakliból, hogy a Red Bullosok fele megkérdezte: "Daniel és te együtt vagytok?"

Max, Daniel csapattársa meg is említette, hogy tényleg úgy viselkedünk, mint egy pár.
Legbelül igen, eljátszodtam a gondolattal, hogy mi lenne ha... de ő hónapokon keresztül járja a világot, otthon nekem meg cégem van. Lenne értelme? Egyelőre a barátságunk sokkal többet ér, hiába, hogy annál azért valamivel többet érzek.

Daniel folyton úton volt, ezért a garázs munkásai szívesen vállalták a szórakoztatásomat, ha dolgoztak ha nem.
Néhány pilótával is volt alkalmam megismerkedni, Vettellel pedig ismét váltottunk pár szót.
A csapatától rengetegszer hívták, de úgyis ott maradt velem, nem akartam, hogy esetleg bajba kerüljön miattam.

-Nincs kedved holnap velem reggelizni? - kérdezte, mielőtt ténylegesen is elvonult volna a garázsába.

Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, tény, hogy jól érzem magam a társaságában, de Daniel miatt jöttem ide, ő hívott meg, és mint férfi, jobban szimpatizálok is vele.

-Ne haragudj, de megígértem már Danielnel - válaszoltam szemrebbenés nélkül.

-Úgyis elkaplak majd egy valamire - kacsintott, azzal megfordult és eltűnt.

------------------------------------------------------------

Sziasztok!
Gondoltam ide írom a végére, hogy mennyire örvendek Dan dobogós helyezéséért. Megérdemelte már! 😁❤ Személyszerint neki és még Vettelnek szurkolok, jó volt kettejüket ott látni a pódiumon. 😄