Vasárnap Danielt behívta Christian. Úgy döntöttem, hogy vele tartok a Red Bull gyárba.

-Mit kell csinálnod odabent? - kíváncsiskodtam, amint kiszálltam az autóból.

-Szimulátorozni fogok - összezavarodott arcom láttan folytatta - Olyan, mint egy forma 1-es autó és egy számítógépes játék keveréke, megmutatom, ahogy beértünk - vigyorgott.

Az ajtó előtt ujját egy leolvasóra helyezte és kinyilt az ajtó. Jobb felől egy falra felfüggesztett f1-es autó volt kihelyezve. Bennebb érve pedig rengeteg díj virított egy plafonig érő szekrényben, egy pillanatra el is tátottam a számat.

-Ezek mind másolatok. A legtöbb Sebastian Vettel-é meg a csapaté. Ő már nem a Red Bull-nál van. 2014-ben voltunk csapattársak, jó fej, szinte annyira vicces srác ő is, mint én - tudatta kacagva mellettem állva - Az a négy - itt rámutatott a díjakra - Az enyémek - mosolyodott el csillogó szemekkel.

-Nem semmi... - csak ennyit tudtam kinyögni.

-Gyere - a kezem után nyúlt és úgy vezetett. Nem engedett el és egyáltalán nem is bántam - Szia Flora - köszönt oda egy pult mögött ülő lánynak, én csak mosolyogva biccentettem.

Fogalmam sincs, hogy hová vezetett, kapkodni tudtam csak a szemem. Nagyon bejött ez a hely.

-Sziasztok! - köszöntött bennünket Chris, mire Dan elengedte a kezemet - Hogy hogy maradtál? - nézett rám, miután Daniellel kezetráztak.

Vigyorogva az ausztrálra néztem.

-Ő tehet róla! - fogtam rá.

-Nem tudom mennyit dolgozik, de biztos sokat, gondoltam ráfér a kikapcsolódás. Holnap pedig együtt mennénk vissza, legalább nem fogok unatkozni az úton, mivel most nem magángéppel megyek.

-Jól tetted, így én is tudtam megint találkozni vele - rám nézett - Hiszen olyan hamar elmentél a bulib... jaaa, hogy jaaa! - húzta el a szót. Leesett neki, hogy miért és kivel hagytam ott őket. Tekintete rajtam és Danielen cikázott, de nem mondott semmit.

-Sophie bejöhet velem a szimulátor terembe? - kérdezte Daniel, amint elindultunk valamerre.

-Persze! - vágta rá Chris.

A terem, meg az a gyakorló gépezet is vagány volt, tetszett, viszont sokszor azt sem tudtam, hogy milyen nyelvet használnak. Volt néhány kifejezés, amit nem értettem.
Másfél óra után az ebédlőben kötöttünk ki, a legtöbben salátát fogyasztottunk.
Az asztalnál öten ültünk, valamilyen Rocky, Adrian Newey és a másik két jó madár, Chris meg Daniel.
Még mindig a munkáról beszéltek, én pedig kissé kezdtem unatkozni. A salátámat túrtam, amikor Daniel közel hajolt.

-Van valami baj?

-Nincs, csak... kezdek unatkozni. Érdekes ez az egész, tényleg. De egy csomó mindent nem értek és így nem tud fentmaradni az érdeklődésem... - böktem ki őszintén.

Megértően bólintott és elmosolyodott.

-Chris, van még valami? - kérdezte Daniel félbeszakítva társalgásukat.

Chris egy ideig nézett minket, végül kinyögte, hogy útnak enged bennünket, így gyorsan bekaptam a salátámat, elköszöntünk azoktól, akiktől kellett majd leléptünk.

Daniel ugrándozva szaladgált a folyosókon, ami a nevetéseimtől csengett. Elég nagy hangzavart csináltunk ketten, de senkit sem érdekelt.

-Merre tovább? - tettem fel a nehéz kérdést a kocsiba beülve.

-Szeretnél esetleg 4D-s moziba menni? Vagy síelni? - nézett rám a kormányt fogva, miután beindította a kocsit.

-Síelni? Hol?

-Van egy fedett pálya, ami egyben pláza is, sok üzlettel, mozival meg ilyesmikkel - magyarázta.

-De nem tudok se síelni se snowboardozni, szerinted hol próbáltam Los Angelesben? A Hollywood feliratnál?

Daniel válasza csak egy nevetés volt.

-Erre én is tudnék kontrázni, hogy Ausztráliában sem igazán havazik, de volt alkalmam havas helyekre járni és megtanultam... szóval most rajtad a sor! - döntötte el, azzal már el is hagytuk a gyár parkolóját.

Az Xscape feliratú óriási épülethez érve kezdtem izgulni, hiszen havat talán egyszer foghattam, amikor Párizsban elkaptuk a még olvadó havat decemberben. Így jár az, aki egy olyan helyen él, ahol amióta világ a világ, kétszer vagy háromszor hullott a hó.

-Holnap amúgy mikor indulunk? - érdeklődtem már az épületben sétálva.

-Délben és úgy este fél 11-re megérkezünk. Ma már megvettem a jegyeket...

-Mennyi volt egy? - utaltam ezzel arra, hogy fizessem ki az enyémet

-Ne hülyéskedj Soph, miattam maradtál tovább, ez a legkevesebb, hogy megvettem neked a repjegyet - nyugtatott meg egy aranyos mosollyal. Tetszett, hogy nevemet a rövidebb formában használta.

A sípályához érve Daniel kibérelt két snowboardot és két sílécet, hogy mindkettőt megtanítsa nekem. Kaptunk melegebb ruhákat is, hiszen nekünk nem volt.

-Kissé félek! - nevettem el magam az öltözőben.

-Ugyan, ha megtanulod, abba sem fogod tudni hagyni - vigyorgott a sínadrágját felhúzva.

A pályán hidegebb volt, de nem fagytunk meg. Elsőnek a sílécekkel kezdtük a tanulást, ezért először azt kértük ki.

-Segítek belelépni - motyogta és már le is guggolt. Hagytam, hogy végezze a dolgát, mivel nem értettem semmihez. Belecsatolta a bakancsot a lécbe, addig én ültem a padon. Ő is így tett - Kész - állt fel mosolyogva - Szóval...
Kezeimet megfogta és próbált megtartani, viszont eléggé csúsztam - Az egyensúlyzás mennyire megy?

-Azzal nincs bajom, de ha elkezdek csúszni, szerintem meg sem fogok tudni állni! - mondtam kétségbeesetten a lábaimra meredve. Féltem, hogy elenged, ezért görcsösen kapaszkodtam Danielbe.

-Nyugi, itt vagyok, vigyázok rád - bátorítóan rámnézett - Nem engedlek el! Először próbálj meg lenyugodni. Mély levegő... - itt mindketten azt tettük, amit mondott - ...és kifúj.

Még párszor elismételtük, kezdett hatásos lenni.

-Bot nélkül mozgasd előre hátra a lábaidat - utasított, miután felsegített. Azt tettem, amit mondott, de végig fogtam a kezeit - Lépj csak a bal lábadra, a másikat emeld fel... jó, most  csak a jobbra.... Igen, próbálj meg előre fele haladni, a lábaidat mozgatva előre hátra, így - közben észre sem vettem, hogy mikor engedte el a kezeimet és elég jól ment. Ezt viszonylag hosszú ideig kellett csinálnom, hogy szokjam a léc hosszúságát.

Eltelhetett egy fél óra is, mire abba hagytuk a kisebb gyakorlatokat.

-Most pedig a testtartás... - közelebb lépett hozzám, közben megszabadult a síléceitől - Csinálj egy kisebb terpeszt. Kicsit rogyaszd meg a térdeidet, oké. Sípcsontoddal enyhén támaszkodj neki a bakancsnak. A hátad görnyedjen meg - néha hozzám ért és pontosan annyiszor rezzentem össze. Jól esett.

Rengeteg mindent elmondott én pedig próbáltam helyesen azt tenni, amit kellett. Egy kisebb dombon le is ereszkedtem, míg Daniel odalent várt. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy nehogy elüssek valakit és próbáljak meg nem elesni. Viszont eléggé felgyorsultam.

-Lassíts Sophie! - kiáltott már messziről Daniel.

-Nem tudooook! - síránkoztam. Hamarosan neki is csattantam valaminek, illetve valakinek. Daniellel a hóban kötöttünk ki. A sílécek az esés közben leválltak a lábaimról, én pedig kábán kaptam fel a fejemet.

-Basszus, jól vagy? - kérdeztem Danielen elterülve.

-Igen - nyöszörögte - Gondolhattam volna, hogy nem foglak tudni egy óra alatt megtanítani - nézett rám fejével a hóban. Fekete sapkája már alig volt rajta a fején, így segítettem neki és felhúztam. Nem tudtam abba hagyni a vigyorgást.
Fogalmam sincs, hogy hány perc telhetett el úgy, hogy egymás szemeit tanulmányoztuk.

-Nem akarom megszakítani ezt a romantikus, filmbe illő pillanatot, de nem tudnátok arrébb csinálni ezt? - az utolsó szónál a férfi a kezében lévő botjával ránk mutogatott.

Kérdőn pillantottunk fel az illetőre és szinte egyszerre kezdtünk el nevetni.

-Elnézést kérünk... - mondtam Danielről lemászva.

-Mindegy - a férfi legyintett és elviharzott.

Alig tudtuk abba hagyni a kacagást. Daniel ott feküdt még mindig a hóban, én pedig a térdemet fogva próbáltam abba hagyni a vihogást.
Végül Daniel felé nyújtottam a kezeimet és felsegítettem.

-Jöhet a snowboard? - kérdezte.

-Hagyjál már, nem nekem való ez a sport. Talán szánkóval letudnék csusszanni innen de a lábaimon biztos nem...
Daniel pedig csak kacagott. Azért nem volt olyan vicces, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Be is vágtam egy ál megsértődöttséget.

-Na gyere ide, te! - vigyorogva magához húzott és megölelt. Basszus basszus basszus.

Mindketten úgy öleltük meg egymást, mint akik évek óta erre vártak. Mélyen szívtam be illatát, mindvégig csukott szemekkel.

-Húzzunk el innen - súgta a fülembe végül.

Nem kellett kétszer mondania. Fogtuk a síléceket és vissza vittük. Mivel a snowboardot nem kölcsönöztük ki, így annak az árát vissza adták.

Egy szót sem kellett szóljunk egymáshoz, Daniel egyből a lakására ment. A kocsiban felhangosítottam a zenét és úgy nézelődtem ki az ablakon. Annyira jó volt, hogy nyugodtan tudtunk ülni egy kicsit a csendben. Nem volt kínos egyáltalán.

-Lenne kedved márciusban eljönni az Ausztrál Nagydíjra? - tette fel hirtelen a meglepő kérdést - Otthon versenyzek és... hogy mondjam. Sokat jelentene - itt rám nézett. Felvont szemöldökökkel mosolyogtam - Tudom, hogy fura, de annyira jól érzem magam veled, és szeretném, ha ott lennél!

-Örömmel! - vágtam rá gondolkodás nélkül egy levakarhatatlan vigyorral az arcomon.