Az Omis-i kirándulásunk csodálatos volt. A hely lenyűgöző, a szállásunk egy sziklás dombocska oldalán volt, ahonnan beláttuk a várost meg az Adriai-tengert. Péntek kivételével mindennap a városban meg a parton lófráltunk. Bejártunk minden zegzugát Omisnak. Azt hiszem életemben ennyi képet nem készítettem, mint ezalatt a három és fél nap alatt.

Úgy gondolom mindkettőnkre ráfért ez a kirándulás a kikapcsolódás miatt. Végre nem kellett a munkán agyaljunk, csak a pillanatnak éltünk. Minden estének romantikusan vetettünk véget, úgy éreztem sokszor magam, mint egy királynő.

Méretes szobánkban egy nagy és kényelmes baldachinos ágy boldogította estéinket. Az ággyal szembeni balkon ajtajai folyton nyitva voltak, a szellő pedig lágyan simogatta a könnyű függönyöket. A hangulata a szobának tíz pontos volt, legszívesebben soha el nem mentem volna innen. Jó lett volna megállítani az időt és addig itt maradni, míg meg nem unjuk - ha egyáltalán ez megtörténne.

-Szoláriumoznom sem kell elmennem egy jó ideig szerintem - nevettem fel a bőröndöm mellett megállva. Utolsó napunkat töltjük, végül nem ma, hanem holnap reggel korán hagyjuk el Horvátországot, hétfőn.

-Valamire akkor csak jó volt ez a kirándulás - szólalt meg az alsógatyában fekvő Daniel vigyorogva. Karjait a feje alá támasztotta és úgy nézett engem az ágyból.

Nevetve az ausztrál felé közeledtem és rádőltem. A hirtelen ránehezedő súlyom miatt felnyögött, majd védelmező karjait körém fonta.

-Köszönöm! - böktem ki, miután talán percekig néztünk egymás szemébe.

-Ugyan, Sophia - aranyosan elmosolyodott és megcsókolt - Ez a legkevesebb... és még nekem is hasznom vált belőle, hogy eljöttünk ide - sejtelmesen elvigyorodott - Nem hagytam ki az edzést sem.

Erre mindketten felnevettünk. Igaza volt, de azért játékosan a vállára csaptam. Fejemet a mellkasára helyeztem és behunyt szemekkel szívtam magamba Daniel parfümjét, ami a tenger sós illatával keveredett össze. Mennyei volt.

Egy jó darabig így maradtunk, aztán összekaptuk magunkat és sikeresen felöltöztünk. Úgy terveztük, hogy egy utolsót még megmártózunk a tengerben, majd veszünk szuvenírt a családtagoknak. Este pedig talán elmegyünk egy étterembe, ezt még én sem tudom biztosra.

-Szerintem én Oliviának, Hannanak, Sebnek és Michelle-nek veszek valami nagyobb ajándékot, na meg a szüleidnek. Maurizio külön megkért arra, hogy vegyek neki valamit, cserébe amiért elengedett veled... - soroltam fel az emberkéket mosolyogva egy ajándékboltban nézelődve. A tengerben való úszkálással már végeztünk, ideje volt vásárolni.

-A szüleimnek vehetnénk együtt is valamit, így egyszerűbb lenne, nem? - kérdezte, miközben hűtőmágneseket nézegetett.

-Ugye nem olyat akarsz nekik? - nevetve léptem Daniel mellé.

-Annyival egyszerűbb lenne - sóhajtott fel kacagva.

-Körbe nézek, addig keresgélj valami értelmes ajándék után - kezemet végig húztam a derekán, mialatt elsétáltam mellette.

Oliviának egy türkiz színű, várra hasonlító illatosító mécsest vettem, melléje pedig egy levendula olajat, amit majd belecsepegtethet. Oda s vissza van a levendula illatáért, de meg is tudom érteni, melléje pedig egy tengerpartosan kidíszített képkeretet, amibe egy rólunk, barátnőkről készült képet fogok majd beletenni. Hannahnak is ezt terveztem a képpel kapcsolatosan. Melléje pedig még egy színes, tenyérméretű sugar skull-t, ami kerámiából készült. Még régebb mondta, hogy szeretne egy ilyen tetoválást, tehát biztos, hogy fog tetszeni neki. Sebastiannal egy kicsit bajban voltam, de aztán rábukkantam egy nagyon régi stílusú Ferrari kocsira, amin pont egy ötös szám díszelgett, egyből tudtam, hogy ez tetszeni fog neki. Michelle-nek egy nagyobbacska mézeskalács stílusú ékszerdobozt választottam, hiszen ékszer mániás. Végezetül vettem még tíz hűtőmágnest azoknak, akiknek szerettem volna valamit innen elvinni magammal.

-Meg is vagyok! - sétáltam a nézelődő Daniel mellé egy nagy szatyorral.

-Mi? - kétségbeesetten nézett rám, azon az arckifejezésen muszáj volt nevetnem - Én még sehol sem vagyok!

Férfiak... a nők nélkül nem boldogulnak...

A segítségemmel fél órán belül végeztünk, a fontosabb személyeknek különleges ajándékokat választottunk, a többieknek szintén hűtőmágnest.

-Menjünk tegyük le a házba - szusszant fel Daniel, amint elhagytuk a boltot - Nem való nekem a vásárlás - fejét csóválva átvette tőlem a tasakot és neki indultunk az előttünk ágaskodó dombnak. Kacagva fogtam meg a kezét és úgy haladtunk tovább.

Mikor a házhoz értünk, Daniel azt mondta maradjak kint, épp beszalad a csomagokkal és jön is. Míg bent volt, két helyi is elsétált előttem, mosolyogva köszöntek, mindig is szerettem az ilyesfajta gesztust. 

Daniellel végül egy fagyizónál lyukadtunk ki, megegyeztünk abban, hogy úgy csinálunk, mintha nem is formula 1-es pilóta lenne, így talán a lelkiismerete is elfogadóbb lesz vele szemben a két gombóc jégkrém miatt.

Nem maradhatott el az sem, amikor egymást össze fagyizzuk, eleinte az orromat nyomta bele, amit sikeresen vissza is adtam, de amikor az ujját belemártotta az ő fagyijába, tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Hát nem igazam lett? Ott röhögtünk az utcán fagyis arccal, ami aztán megolvadt és tiszta ragacsok lettünk. Szerintem rajtunk több kötött ki, mint a hasunkban.

-Van ott egy szökőkút! - mutatott maga elé csillogó szemekkel - Legalább megtudjuk mosni az arcunkat - kézen ragadott és kissé szaladva a vízig húzott. Benedvesítettük a kezeinket és elkezdtünk mosakodni. Daniel egy idő múlva tányért formálva a tenyereivel felém fordult, víz volt benne.

-Meg ne próbáld! - tiltakoztam szigorúan kezeimet magam előtt tartva - Daniel, légyszí... - be sem tudtam fejezni, gyermeki kacajjal öntötte rám tenyere tartalmát - Na megállj!

Mint két csíntalan gyerek, úgy futkorásztunk a szökőkút körül egymást lefröcskölve. Annyit nevettem, hogy már a hasam is belesajdult. Csurom vizesek voltunk. Néhány ember mosolyogva vagy nevetve nézett minket. Mikor már esteledni kezdett, Daniel száraz helyet keresett ruháján, amibe nedves kezét törülheti, majd a telefonjára pillantott.

-Na gyere, menjünk - jelentette ki egy nagy mosollyal.

-Miért, takarodó van? - kérdeztem felvont szemöldökökkel.

-Igen, a pizsama már a balkonon vár minket - kacagva az én orromnak dörgölte az övét, majd magához húzott és megcsókolt.

-Csukd be a szemed! - utasított kedvesen, amint a kis lakásunk bejárati ajtajához értünk, izgatottan vigyorogva fogadtam szót neki. Megragadta a kezemet és lassan bevezetett a hálóba. Rózsa illatot éreztem, meg valamiféle ételét is, amiről nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet az. Ajkamba haraptam, amikor megállított. Elengedte a kezemet.

-Kinyithatom már? - kérdeztem türelmetlenül.

-Még nem! - vágta rá egyből, valamivel szöszmötölt. Vártam és vártam - Na most!

Megmerek rá esküdni, hogy kihagyott pár ütemet a szívem, ahogy pilláim alól kikukkantottam a szobára. Főleg akkor, amikor a kék rózsaszirmokkal kirakott szöveget elolvastam. Az erőm elhagyott és elsápadva néztem Danielre, aki felém kezdett közeledni.

-Te most hülyéskedsz! - fogalmam sincs, hogy ezt miért mondtam ki, de Daniel nevetve reagálta le. Megállt előttem, majd letérdelt. Értitek? Letérdelt ez a bolond!

-Sophia Turner... szeretlek és vagyok annyira bátor, hogy szeretném veled leélni az életemet - nagy levegőt vett és kinyitotta azt a kis fekete, bársonnyal bevont dobozkát, amit szorongatott - Hozzám jössz feleségül? - barna szemei találkoztak az enyémekkel. Meg sem tudtam szólalni, letaglózva álltam. Tekintetem a gyűrű és Daniel közt cikázott - Jó lenne ha mondanál valamit, kezd begörcsölni a lábam - mondta a formáját hozva. Nevetve és egyszerre könnyezve szöktem a nyakába.

-Igen, igen, igen! - hadartam el. Számat az ajkaira nyomtam, aztán eltávolodtam tőle, hogy feltudja húzni a gyűrűt az ujjamra - Uram Atyám! - hüledezve tartottam magam előtt a kezemet - Gyönyörű ez a gyűrű!

-Michelle segített a kiválasztásában, a nagy ékszer bolond - tudatta velem derűsen.

-Jajj nem hiszem el - felnevettem és Danielre néztem - Szeretlek! - megcsókoltam.

-Basszus, a vacsora, még kihűl! - azzal a balkonra mentünk, ahol egy kis asztalka megvolt terítve, középen egy gyertyával, meg egy vázával, amiben szintén kék rózsa díszelgett. A balkon korlátjára fehér égősorok voltak elhelyezve. Daniel kihúzta a széket és leültem, majd ő is velem szembe. 

-Kivel csináltattad ezt meg? - kíváncsiskodtam.

-A vacsorát étteremből rendeltem, a többit a ház tulajával rendeztem le, nagyon kedves férfi tud lenni, ha egy kis összeg éri a tenyerét - erre mindketten felnevettünk. A lába mellől előhúzott egy üveg bort, kinyitotta és töltött.

-Koccintsunk... magunkra. Arra, hogy szerencsémre igen-t mondtál - itt bele kacagtunk a beszédébe, de folytatta - Arra, hogy mennyire hálás vagyok azért a napért, amikor veled találkoztam, az együtt eltöltött pillanatokért... öhm, rám, természetesen, de legfőképpen rád, Soph, köszönöm, hogy vagy nekem! - a könnyeim hamar utat törtek, miután koccintottunk. Áthajolt az asztal fölött és megcsókolt.

-Én is köszönöm, hogy vagy! - böktem ki, miután lenyugodtam.

-Annyira aranyos vagy így lefolyt sminkkel - fejét kissé oldalra döntötte és úgy nézett mosolyogva - De én így szeretlek! 

-Nagyon helyes! - nevetve belekortyoltam a borba, utána neki fogtunk enni.

Szerintem ezt az egészet még egy hónap múlva sem fogom tudni elhinni...

----------------------------------------

Egy kis gondolkodás után, úgy döntöttem, hogy lassan lezárom ezt a történetet. Úgy érzem, hogy megért már a befejezésre, de persze nem ezzel a résszel. Talán még kettőt megírok, mert rendesen szeretném befejezni, egy kis jövőbe tekintéssel együttvéve. 

Ez még nem a búcsú ideje😄 úgyhogy még nem kezdek el hálálkodni, főleg nem azért, mert lehet meggondolom még magam, és az esetleges tervezett következő két részből talán több lesz, szóval értitek 😂 

Csóóóókollak benneteket! 💖