Egy ütésre ébredtem fel, amit egyenesen az arcomra kaptam. Zavartan nyitottam ki a szemeimet és odébb toltam Daniel kezét. Ez ám az ébresztés...

Jobb oldalamra fordultam és a mellettem fekvőt néztem mosolyogva, amint nyugodtan lélegzett. Borzos hajával és kissé nyitott szájával is nagyon aranyos volt. Ujjaimmal gyengéden a pucér mellkasán "járkáltam", mire lassan kinyiltak szemei.

-Jó reggelt! - nézett rám egy óriási mosollyal rekedtes hangon. Te jó ég.

-Neked is - csak néztem őt, mert nem voltam biztos abban, hogy megcsókoljam, vagy sem. De ő megtette helyettem is. Lassan felelevenedtek a tegnap esti képek. Mmm...

Némán néztük egymást, végül hozzá bújtam. Ennél jobb érzés talán nincs is a földön.

-Nem akarok kínos pillanatot vagy bármit... de akármi is van köztünk, ezt én még a mi kis titkunknak akarom megtartani - mondtam ismét a mellkasán körözve ujjaimmal.

-Megértlek... és igen, ezt az egészet jó lett volna normálisabb körülmények között megbeszélni, nem egy hancúr party-val lerendezni - nevetett fel - Nem mintha ellenemre lett volna - védekezett egyből - Figyelj... elég nehéz számomra kibontakozni. A régi kapcsolatom kudarccal végződött, és félek, hogy ismét belecsöppenek egy ilyenbe - nyílt meg, mire felnéztem rá - De ennek ellenére bennem ott van az érzés, hogy megszeretném próbálni veled - mosolyodott el a végén, ahogy én is.

-Ennek örvendek - nyomtam egy puszit a szájára - Amúgy sokkal izgalmasabb lesz úgy találkozni, ha titkoljuk - szólaltam meg hirtelen. Daniel nevetni kezdett.

-Izgalmas és nehéz - mélyen a szemembe nézett, majd hajamat a fülem mögé helyezte - Annyira gyönyörű vagy!

Elpirultam egyből és kuncogni kezdtem, mint egy kisiskolás.

Kicsivel tizenegy óra után értünk ki a pályára. Christian már azzal fogadott minket, hogy kukkantsunk bele a helyi újságba, mivel megemlítenek engem Daniellel és Sebastiannal együtt.
Csak találgatások vannak, hogy az ismeretlen lány vajon ki lehet, mit csinált Vettellel - akinek barátnője és két gyereke van - vagy Daniellel, aki szingli. Az olvasókkal pedig megígértették, hogy a hétvége alatt több információval fognak szolgálni.

Szemeimet forgatva adtam át Dannek is az újságot, de ő csak vigyorgott.

Miután elrendezték a csapattal a dolgaikat, Daniellel elindultunk a városba.

-Merre tartunk? - kérdeztem türelmetlenül.

-Vidámparkba - néhány másodperc erejéig kíváncsian nézett rám, hogy hogy fogadom a választ.

Nekem persze felcsillantak a szemeim, a bennem élő gyerek pedig éledezni kezdett.

-Ugye komolyan mondod? - ujjongtam kissé ugrándozva az ülésen. Daniel nevetni kezdett.

-Természetesen!

A Luna Park bejárata egy óriási bohóc arc volt, aminek a tátott szája volt az ajtaja a mini Paradicsomba.

-Kíváncsi lennék hány bohóc fóbiás mer ezen keresztül menni - szólaltam meg kacagva.

-Nem lennék a helyükben - vihogott ő is velem együtt.

Az egész parkot a hullámvasút vette körül, a közepén pedig számtalan kipróbálásra váró játék szemezgetett velünk.

-Mielőtt bármit is szeretnél mondani, az első a körhinta! - hadartam el, amint észrevettem gyerekkorom egyik kedvencét.

Daniel csak kapkodta a fejét, mivel előre rohantam a tömegben. Lehengerlő volt a feelingje a parknak, mindenki mosolygott, sehol sem lehetett látni szomorú arcot. De hát a nevében is benne van a vidám parknak, hogy nem sírni jár ide az ember.

A körhinta előtt ácsorogtam, amikor Daniel jegyekkel a kezében  toppant mellém.

-Hölgyem, a lovak készenlétben várják önt, válassza csak amelyiket szeretné - hajolt meg kissé engem előre engedve. Válaszom egy nagy nevetés volt és azonnal fel is ültem egy benti világos barna lóra, Daniel pedig mellettem foglalt helyet. Arcunkon egy-egy fülig érő mosoly hevert, amit senki le nem tudott volna hervasztani.

-Kiskoromban gyakran vittek el a szüleim a barátnőmmel vidámparkokba - meséltem, mielőtt elindult a hinta.

-Voltam én is párszor, de engem apum miatt a kocsik jobban érdekeltek - nyújtotta ki rám nyelvét.

-Leharapom! - fenyegettem meg a rudat fogva, Daniel felé dőltem.

-Úgysem mered...

Alig mondta ki, én már meg is csókoltam és kuncogva távolodtam el tőle. 

Lehet furán néztünk ki a gyerekek között, de senkit nem érdekelt, még a kis lurkók is élvezettel figyeltek ránk néha, ahogy szüleik is.

-Remélem egy rajongó sem rontja el a hangulatunkat az itt tartózkodásunk alatt - mondta egy kis csend után.

-Engem nem zavarnak, úgyhogy lazulj el, én is rád támadnék ha itt látnálak, szóval megtudnám érteni őket - néztem rá komolyan. Egyszerre kezdtünk el nevetni.

-Kényelmesen utazik? - tette fel kérdését.

-Igen... Gerald, maga tudja, hogy hova hozzon el egy nőt - említettem meg azt a nevet, amit még a Milton Keynes-i szerepjátékunkkor használtam. Azonnal elkezdett nevetni, de nem esett ki a formából.

-Nem lesz baj abból, hogy egy lovászfiúval élvezi szabadidejét? - hajolt közelebb suttogva.

-Ugyan, Gerald, azzal töltöm az időmet, akivel akarom! - fordultam felé, mire ő kihasználva az alkalmat, megcsókolt - Valaki még meglátja! - csaptam rá vállára. Viszont eddig bírtuk, fulladozva kacagtunk mindketten.

Következő állomásunk a Szellemvasút volt, ami kissé csalódás volt számunkra ijedés szempontjából. A berendezés nagyon tetszett, de nem tudtam megijedni igazán. 

Viszont az Égi Lovas az valami fantasztikus volt. Vízszintes pózba felkötöttek minket egymás mellé egy erős kötélre. Lassan homorú alakba kezdett a gép himbálni minket, ami egyre gyorsabbodott. Eszméletlen érzés volt.

-Azt hiszem megsüketültem - fogta bal fülét Daniel, ugyanis rengeteget kiabáltam.

-Bocsi - nevetve Dan elé álltam és kezeimbe fogtam arcát - Megbocsájtod az úrnődnek, ugye? - néztem rá ártatlanul. Felhúzta szemöldökeit.

-Igen, természetesen, hiszen én csak egy lovászfiú vagyok - forgatta szemeit komolyan, de aztán elmosolyodott és nyomott egy puszit a számra.

A hullámvasutat hagytuk a végére. A kilátás a sínek tetejéről eszméletlen volt, főleg, hogy azonban esteledni kezdett. 

-Nyerjek neked egy óriási macit? - kérdezte kihúzva magát a célba dobó előtt.

-Úgysem fog sikerülni - cukkoltam egy félmosollyal. Ennyi kellett neki, már fizette is ki a körét és neki rugaszkodott az első dobásának. Talált. Tízből tízet kell megcsinálnia a plüssért.

Míg figyeltem őt, ahogyan koncentrál, minden egyes mozdulatát, hogy mennyire komolyan veszi ezt a kisebb kihívást is, alig vettem észre, hogy épp azt kérdi, melyik színű mackó kell. Fehér, rózsaszín vagy krémszínű. Az utóbbira esett a választásom. Boldogan csaptam a hónom alá és úgy indultunk el a kijárat felé. Amíg a tömegben voltunk, Daniel megfogta a kezemet, amitől a pillangók a hasamban erősen verdesni kezdtek, alig bírták ki szegények, míg elengedte.

-Van még negyed óránk a családom érkezéséig - tudatta velem karórájára pillantva. A plüsst bevágtam a hátsó ülésre, majd magamat is előre.

A reptérre menet azon kattogott az agyam, hogy biza én mindjárt találkozom a szüleivel, meg a testvérével. Vajon hogyan fog bemutatni? Biztos fogják sejteni, hogy van valami közöttünk, ha esetleg nem említené meg nekik a kapcsolatunkat. Izgultam, remélem nem leszek számukra antipatikus. Nem szoktam azon aggódni, hogy az emberekre milyen benyomást teszek, de ez fontos volt számomra és ezen meg is lepődtem.

Míg a kocsiban vártunk, bátorítóan fogta meg a kezemet és mosolyogva nézett.

-Biztos vagyok benne, hogy hamar megfognak szeretni - mondta, mintha gondolatolvasó lett volna. Bólintottam - Nem elítélő típusúak. Szeretik előbb megismerni az embert.

-És utána jöhet a nem-kedvelem-rész? - kérdeztem, mire a mellettem ülő felnevetett és nem-et intett a fejéve.

Daniel mikor kiszállt az autóból, követtem példáját és félénken álltam meg a járgány orra előtt.

-Gyere már ide - nevetett fel. Úgy tettem. 

-Daniel! - közeledett egy mosolygó nő, aki azonnal meg is ölelte fiát. Majd jött a családfő, végül a testvére.

-Csá, köcsög - köszöntötte mosolyogva Danielt, aki válaszként megborzolta a haját, a lány persze erre haragos fejjel kezdte igazgatni bozontját.

-Bemutatom nektek Sophia Turnert, a barátnőmet - itt félve rám pillantott, hogy ugye nem baj, az, amit mondott. Hát már hogy lett volna?! 

-Örvendek! - nyújtotta kezét az anyukája felém - Grace Ricciardo. Örvendek! - mosolya őszinte volt, ami egy fokkal jobb kedvre derített.

-Joe Ricciardo - egy újabb meleg fogadtatás, még meg is puszilt.

-Szia, Michelle - mosolygott egy nagyot - Részvétem, hogy egy ilyen emberrel vagy együtt, tudom milyen - mondta halkan egy sóhajtással, persze mindannyian hallották. Szinte egyszerre tört fel belőlünk a ropogós nevetés.

-A te fehérneműidet is viselte titokban? - kérdeztem hunyorítva - Valahogy le kellene szoktassam erről - csóváltam meg a fejemet. Erre pedig még jobban kezdtünk vihogni.

-Na jó elég lesz, azért ennyire ne szokjatok össze már az első percben - komolyodott le Daniel.

-Jajj ne légy már ilyen! - vágta oldalba Michelle testvérét. Egy újabb kacagás után beültünk a kocsiba. Michelle ölébe került az óriás macim, a csomagtartóba már nem fért be a bőröndök miatt. Röviden elmeséltük a mai kirándulásunkat, utána rólam kérdezgettek, de nem esett nehezemre válaszolni, ugyanis egyszerű dolgokról érdeklődtek.

-Sophia, remélem nincs programod az estére és eljössz velem egy nagyon jó helyre! - szólított meg már a hotel halljában Michelle, amikor hallótávolságon kívül került a szüleitől.

-Egyet tippelhetsz, hogy mi a válaszom - vigyorogtam rá.

-Nagyszerű! - tapsikolt boldogan. Már látom, hogy ez a tapsikolás is közös vonás a két testvérnél, ugyanis Daniel is így reagálta le, amikor azt mondtam, hogy maradok még két napot Milton Keynes-ben.