Reggel a telefonom csörgőjére keltünk Stephanieval.

- Ah! - mordult fel mellettem a lány, mire kuncognom kellett. - Kérlek nyomd ki azt a szart! - szólalt meg a fejét bele temetve a párnába, mire muszáj volt felnevetnem, de teljesítettem kérését, majd vissza dőltem a párnámra.

- Stephanie! - szólaltam meg.

- Hm? - hümmögött egyet, miszerint figyel.

- Ma edzésem lesz. - nem fordultam felé, a plafont figyeltem. - Meg vársz, végig nézed, vagy inkább elsétálsz hozzátok össze szeded néhány cuccodat és oda menjek érted? - miután végig mondtam mondandómat, csak utána fordultam felé.

- Nagyon szívesen megnézném az edzésedet, de inkább haza megyek, hogy összeszedjem a cuccaimat, mert ha végig nézném a kosarat, akkor utána meg kéne várnod míg összepakolok. - válaszolja felém fordulva. Annyira gyönyörű. Imádom a mogyoróbarna szemeit, amik elvesznek az enyémben.

- Khm... - megköszörültem a torkom, hogy eltüntessem az efféle gondolataim. - Rendben, akkor ahogy vége az edzésemnek megyek érted! Most viszont. - felültem az ágyban, amit Stephanie is követett. - Készülődjünk, haza viszlek a sulis cuccaidért!

--------------------

Most lett vége az utolsó órámnak, a tesi terem felé tartok, ahol általában az edzéseim szoktak lenni.

- Csá haver! - lép mellém Joe.

- Csá! - köszöntem neki egy kézfogással, majd már ketten folytattuk az utunkat a terembe. - Hol voltál egész nap? Nem is találkoztunk ma még! - kezdeményezek beszélgetést.

- Húgom reggel összeesett. - kezdte halkan. - Bent voltam vele a kórházban, nem akartam az órákra bejönni, de az edzést azt nem hagyhatom ki. Hamarosan meccsünk lesz. - én nem mondta semmit, csak megveregettem a vállát jelezve, hogy ha bármi van akkor csak szóljon. Sajnálom szegény srácot, van egy 19 éves húga, akit mind nagyon szeretünk, bele értve Joet is. Fél éve derült ki nála, hogy leukémiás. Az óta Joe alig jár velünk valahova, szinte minden idejét húga mellett akarja tölteni, mert ki tudja mikor láthatja őt utoljára. A srácokkal volt, hogy mi is meglátogattuk, mert borzasztóan jó fej lány, nagyon szeretjük mi is, ezért minket is rosszul érintett, mikor Joe mesélte, hogy mi történt vele. Ahogy megérkeztünk a terembe, és átöltöztünk az edző már szólított is minket a pályára.

- Srácok mielőtt még bele kezdenénk mindenbe, először is közölném veletek, hogy ma rövidebb lesz az edzés, mert közbe jött valami, de ezért két nap múlva csütörtökön 1 órával hosszabb lesz! - erre néhányan felnyögtünk, mert ez azt jelenti, hogy akkor 3 órás edzésünk lesz. - Ne nyafogjatok, inkább kezdjétek a bemelegítést! 10 kör futás! - csapta össze a tenyerét, mire lassan elkezdett futni mindenki.

- Gyerünk már srácok, gyorsabban! Ha így csináljuk a végén még valamelyikünk lesérül a meccs előtt és azt nem szeretném! - kiáltom el magam, mire néhányan elkezdenek káromkodni az orruk alatt, de csinálják azt amit mondok nekik.

--------------------

- Nathan! - kiált utánam Jack az egyik csapattársam. Visszafordulok az ajtóból és kérdőn nézek rá. - Nem jössz velünk?

- Hova? - kérdezek vissza.

- A szokásos helyünkre megyünk kajálni! - válaszol Jack helyett Henry.

- Bocs, de most nem, nem érek rá, dolgom van! - mondom a vállam megrántva, majd a kezem a kilincsre teszem, jelezve, hogy mennék, de ez Jackat nem zavarja, folytatja.

- Mi a... azta! - lepődik meg. - A nagy Jonathan Clark nem ér rá? Az, hogy lehet? - kérdezi meglepetten. Bocs haver, bírlak meg minden, de nem fogom az orrod alá dörgölni, hogy épp egy fogadást próbálok megnyerni, amibe a haverjaim belerángattak, muszáj mennem, hogy ne veszítsem el a kapitányi címemet. Ezt nem kell tudnia. Nem válaszoltam neki. - Csak neeem... egy újabb lány áldozat? - kérdezi perverzen vigyorogva. Én csak bólintottam, és meg sem várva a válaszát, kimentem az öltözőből, de még visszakiabáltam, hogy biztosan hallja mindenki.

- Aki a csütörtöki edzésen nem jelenik meg, az nem játszhat a meccsen! - erre csak annyit mondanék, hogy voltak néhányan, akik elküldtek melegebb éghajlatra.
Ahogy kiértem a parkolóba a cuccaimat bedobtam a kocsinak a csomagtartójába, majd már szálltam volna be a kocsiba, mikor meg jelent előttem Cameron.

- Mit akarsz? - csaptam be a kocsinak az ajtaját, majd neki dőltem, mert tudtam, hogy egy ideig úgysem tudok majd elmenni.

- Hallottam egy két dolgot, és meg akarok róla győződni, hogy tényleg igaz-e. - a kezeit össze fogta a mellkasa előtt és úgy nézett rám.

- Mit akarsz tudni? - forgattam meg a szemem.

- Hallottam a fogadásotokról. - kezdte, mire bennem rekedt a levegő. - A reakciódból ítélve igaz! - rázza meg a fejét lesajnálóan. - Előre sajnálom szegény lányt! - majd lassan megfordul és elindul a saját autója felé, de egy pár méter után meg áll, és visszafordul. - Csak egyet nem értek! - emeli fel a mutató ujját. - Hogy a franca bírnak téged a lányok? - kérdezi, mire összeráncolom a homlokom. - Mikor fogsz már végre felnőni? Minden lányt csak kihasználsz és összetöröd a szívüket! 22 éves vagy ember! Már felnőtt, nem egy taknyos tizenéves, aki egyik lyukból megy a másikba! Mikor lesz végre egy tartós kapcsolatod? Mikor fogsz leszokni arról, hogy kihasználod őket és fogadást kötsz rájuk? - ahogy beszélt, egyre jobban kezdtem magam szarul érezni. Igaza volt... teljes mértékben. - Tudod... borzasztóan szánalmas vagy! Te majd csak akkor fogsz felnőni és megkomolyodni, ha neked törik majd össze a szíved! - mutat rám, majd néhányat hátralép. - Remélem az a lány, akire a fogadást kötötted, nem fog nagyon sérülni! Vagy ha mégis, én ott leszek neki, és megpróbálom majd helyrehozni azt amit te elrontottál! Mert egy fogadás... soha nem végződik jól! Ezt tapasztalatból mondom neked! - igazat mondott, láttam a tekintetében, a szemei mérhetetlen sok szomorúságot és fájdalmat árasztottak. - A helyedben én még most kilépnék ebből, míg nem késő! - ezzel a mondattal hagyott magamra.

--------------------

Ahogy megérkeztem Stephanie-hoz, rossz előérzetem támadt, már állt egy kocsi a ház előtt. Elő vettem a telefonom és tárcsáztam a lány számát. Kicsengett.

- Vedd már fel! - morgom a süket telefonnak. Ekkor hallom meg nyitódni a ház ajtaját, majd látom meg Stephaniet ahogy szalad felém a cuccaival a kezében. Nem sokkal később az ajtóban megjelent Stephanie nevelőapja, aki nem tűnt valami boldognak. A telefont letettem és kiszálltam a kocsiból, hogy segítsek a lánynak berakni a csomagtartóba a cuccait.

- Meg mondtam neked, hogy ne gyere többet a ház és Stephanie közelébe! - kezdett el kiabálni a férfi és egyre közelebb sétált a kocsihoz.

- Gyorsan szállj be! - mondom a lánynak, mire ő bólint, és teszi azt, amit kérek tőle. Ahogy beszállt Stephanie, lecsaptam a kocsimnak a csomagtartóját és gyors én is bepattantam a lány mellé, majd már indítottam is a kocsit, hogy minél hamarabb el tudjunk innen tűnni. Ahogy elhagytuk az utcát, mind a ketten felsóhajtottunk. - Jól vagy? Csinált veled valamit? - kérdeztem egy pillanatra felé fordulva. Aggódtam, őszintén megmondom. Stephanie csak sóhajtott egy nagyot, majd a tenyerébe temette az arcát. - Minden rendben van? - kérdeztem teljes testemmel felé fordulva egy piros lámpánál.

- Csak... köszönöm, hogy itt vagy! - néz rám egy mosollyal. - Köszönöm, hogy nem később jöttél, mert akkor lehet már nem jövök ki a házból ilyen könnyen.

- Az edzőmnek köszönd, mert egy órával korábban elengedett minket. - mosolyodok el halványan, majd mikor zöldre vált a lámpa tovább hajtok, egészen addig amíg hozzánk nem érünk. Ahogy kiszállok a kocsiból átsétálok a másik oldalra, majd Stephanie ahogy felegyenesedett, magamhoz húztam egy ölelésre. A karjait lassan körém fonta míg én az egyik kezemmel a haját simogattam, a másikat meg a derekán tartottam. - Aggódtam érted! - suttogom halkan, hogy ne zavarjam meg a köztünk lévő csendet. - Biztos, hogy jól vagy? - tolom el magamtól egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni. Válasza csak egy bólintás volt.

- Köszönöm, hogy értem jöttél, és nem hagytál ott! - ahogy a szemembe nézett, elvesztem bennük.

- Gyönyörű szemeid vannak! - mondom halkan, miközben a homlokom az övének döntöm. Így állhattunk percekig, el voltunk veszve egymás tekintetében, ez csak akkor szakadt meg, mikor nyílt az ajtó és anyám jelent meg a küszöbön.

- Khm... - köszörülte meg a torkát, mire egyből szétrebbentünk. - Majd inkább bent faljátok fel egymást a tekintetetekkel ne kint az utcán, ha kérhetnélek erre titeket! - mondja egy nagy vigyor kíséretében.

- Anya!!!