- Nathan! - köszönt egyből Mark. - Mégis mi tartott ennyi ideig?

- Bocs, elvoltam foglalva! - vakarom meg a tarkómat zavartan.

- Anyud itthon van? - néz körbe Joe ahogy beljebb jöttek a házba és becsuktam utánuk az ajtót.

- Nem, miért? - fordulok felé értetlenűl.

- Akkor mi ez a víz csobogás? - kérdezi összeráncolt szemöldökkel.

- Ja! - mondom ismét zavartan. - Sophia fürdik. - rántom meg a vállam, miközben bemegyünk a nappaliba és helyet foglalunk a kanapén, Gerard meg a fotelban, mert ő már nem fért el közöttünk. - Cheryl? - fordulok az előbb említett felé.

- Nem jött, azt mondta, hogy most nem akar minket zavarni, hagy legyen egy pasis napunk. - rántja meg a vállát.

- Egyébként mit keres itt Stephanie? Már akartam kérdezni! - szólal meg ezúttal Henry. Sóhajtok egyet... ki gondolta volna, hogy rá fog terelődni a téma... előre kezdek félni...

- Az volt, hogy a mai napot együtt töltjük, csak aztán mondtátok, hogy jöttök és már nem akartam elküldeni se őt, se titeket! - mondom őszintén. - Amúgy... ha már szóba került... - köszörülöm meg a torkom. - Nem fejezhetnénk be ezt a szar fogadást? - nézek rájuk felváltva. - Olyan gyerekes ez az egész, és nem akarom megbántani! - és szeretem... teszem hozzá magamban. A srácok összenéznek, majd elnevetik magukat. Ezen meg mi olyan vicces? Amint befejezték várakozóan nézek rájuk, és amint észre veszik, hogy komolyan gondoltam azt amit mondtam, elkomorodnak.

- Megegyeztünk! - mondja Henry széttárt karokkal. Hitetlenül felnevetek és túrok bele a hajamba. Ezt nem hiszem el! Mi a faszért kellett belemennem?!

- Haver veled meg mi van? - néz rám értetlenül Gerard.

- Gondolj bele abba, hogy mi van akkor, ha veled történik meg ez az egész! Mihez kezdenél a helyemben amikor rájönnél, hogy nem akarod tönkretenni a másiknak az életét, mert egy jó ember, de nem is akarsz kilépni a fogadásból mert egy olyan feltételhez kötötték ami az életed! - nézek rá idegesen és egyben kétségbeesve... mert nagyon kétségbe voltam esve... nem akartam elveszíteni Sophiat, de a kapitányi címemet sem akartam... ez volt az álmom...

- Szereted... igaz? - néz rám Mark a válaszomat várva, mire csak egy sóhaj kiséretében lehajtom a fejem, és bólintok.

- De ez jó, és ezzel most mi a baj? - kérdezi értetlenül Henry, mire hitelenül felkapom a fejem és Markra nézek, hogy ugye ezt a kérdést most nem gondolta komolyan!

- Ugye ezt a kérdést te most nem gondoltad komolyan?! - néz rá Gerard is értetlenül. Azt hiszem, hogy ő most már érti... de ahogy látom Joe is meg Mark is megértette azt amit mondtam... Henry védekezően feltette a kezeit, majd inkább csendben maradt... jobb is ez így, mert a végén még jobban felcseszi az agyvizem. Joe megköszörülte a torkát, mire rá kaptam a tekintetem.

- Lefeküdtetek már? - kérdezi, mire nyelek egyet, majd lassan csukott szemmel bólintok.

- Akkor végül is megnyerted a fogadást, szóval eltekinthetünk a többi feltételtől, nem? - néz körbe Gerard a fiúkon, mire mindenki egyetértően bólint.

- Egyébként lenne egy kérdésem! - szólal meg végül Henry egy kis csend után. - Miért nem mondtad nekünk, hogy szereted és nem akarod tovább csinálni a fogadást? - néz rám értetlenül. Már épp válaszoltam volna a kérdésére, mikor egy Sophia jelent meg a lépcső alján és könnyes szemekkel nézett az én szemeimbe. Bassza meg! Kérlek mond, hogy nem hallottál semmit! Ilyedten álltam fel a helyemről és indultam volna hozzá, amikor a kezeit maga elé tette és mélyen a szemeimbe nézett amikből a megbántottságot és az elárulást tudtam kivenni. Ne! Ne ne ne ne ne! Kérlek... nem akarlak elveszíteni...

- Milyen fogadás? - kérdezte elcsukló hangon, mire összeszorult a szívem, és tudtam, hogyha most bármit is mondok, akkor is lőttek mindennek és soha többet nem fog velem szóba állni. Gyűlölni fog... és mind ez miattam... mert becsaptam... hazudtam neki, és egy fogadás miatt álltam vele szóba...

- Én... - nem tudtam megszólalni, egy hang nem jött ki a torkomon. És nagyon jól tudtam azt is, hogy mindent hallott, mindent tudott, csak azért kérdezte milyen fogadás, mert az én számból akarta hallani... vagy azt, hogy ez nem igaz... de... egyeszűren már nem bírok hazudni neki... Sophia nyelt egyet, hogy visszafogja könnyeit, majd beszélni kezdett...

- Nagyon jól tudod, hogy mi történt a múltamban, tisztában vagy vele, hogy min mentem keresztül és, hogy miért nem akartam tőled semmit sem az elején! Nagyon jól tudod! - itt foyt le neki az első könnycsepp az arcán, amit legszívesebben azonnal eltüntettem volna onnan, de féltem ha megteszem akkor pofán vág, amit nagyon megérdemeltem volna... - Mégis odaadtam magam neked, mert hittem abban, hogy nem olyan vagy akinek megismertelek! Megbíztam benned! Szerettelek! De úgy látszik nagyot tévedtem! Te sose szeredtél engem igazán! - erőszakosan letörölte az arcáról a könnyeket, szipogott egyet, majd folytatta a mondanóját. - Nagyon nagyot csalódtam benned! - mondta majd elindult a bejárati ajtó felé, de elkaptam a csuklóját.

- Hagy magyarázzam meg! - könyörögtem neki, miközben nekem is könnyfátyolos lett a tekintetem. - Én igen is szeretl...

- Nem akarom hallani! - rántja ki a karját a kezem közül, és folytja belém a szót, majd mielőtt kilépne az ajtón, vissza néz rám. - Soha többet nem akarlak látni! - aztán a fiúkra nézett. - És titeket sem! Bennetek is óriásit csalódtam! - mondja, majd elhagyta a házat, nekem akkor csordult ki az első könnyem és folyt végig az arcomon... elvesztettem... elvesztettem azt akit szerettem... és ez nem a fiúk hibája... hanem az enyém... mert nem voltam vele őszinte amikor rájöttem mit is érzek iránta... akkor kellett volna cselekednem és elmondanom neki az igazat... különben most nem tartanánk itt... lehet még mindig itt lenne velem... bassza meg! Hogy fogom én ezt helyre hozni? Szeretem... mégis tönkre tettem... és ezt csak is magamnak köszönhetem...

- Mit tettem...? - suttogom a csukott ajtót nézve, amin nem rég még a szerelmem távozott könnyes megbántott tekintettel, amit soha nem fogok elfelejteni, mert én okoztam neki... én okoztam neki fájdalmat amikor nem akartam... hiszen szeretem... mégis hogy tegyem jóvá? Egy fogadást csak úgy nem lehet elfelejteni! De még sem bánom... mert ha nem megyek bele a fogadásba akkor nem ismerem meg és nem leszek szerelmes... valahogy jóvá kell tennem, nem bírom ki nélküle... azt hiszem tudok is valakit aki a segítségemre lehet, mert ő már egyszer keresztűl ment ezen... a fiúktól el sem köszöntem, csak megfogtam a kocsikulcsom és már indultam is ki az ajtón. Bepattantam az autóba, majd az utamat Cameronékhoz vettem. Ahogy megérkeztem, ki is pattantam a kocsiból, az ajtóhoz léptem és nyomtam meg a csengőt. Amint nyílt az ajtó, és szembe találtam magam Cameronnal, kétségbeesetten és szinte már könyörögve szólaltam meg.

- Azt hiszem nagyon elbasztam... kérlek segíts helyre hozni!

Éés el is érkeztünk az utolsó részhez, a következő rész már az Epilógus lesz.
Remélem nem okoztam csalódást ezzel a résszel, és nem haragudtok meg, ha le is zárom hamarosan a történetet, úgy gondolom, hogy nem fog ide kelleni második évad, ha mégis azt majd ti eldöntitek🤗
Hamarosan találkozunk❤❤
Remélem tetszett a rész, addig is vigyázzatok magatokra, az utolsó résznél találkozunk!
Sziasztok!❤