Néhány hét telt el az óta, hogy Sophia ott volt nálunk, és megismerkedett a fiúkkal. Nagyon jól ki jön a fiúkkal, aminek örülök, ők is megkedvelték, viszont nem akartak változtatni semmin, amiben megegyeztünk... viszont, már nincs túl sok időm, hogy meggyőzzem őket, ugyan is elérkeztünk a vizsgaidőszakhoz...

Már kora reggel óta itt vagyok a suliban, még át akartam nézni az anyagot a zh előtt. Nem túl sokat haladtam vele, még mindig az első oldalon tartok, mivel egész nap Sophia jár a fejemben, hogy hogyan oldjam meg ezt a dolgot... úgy érzem, hogy nem fog túl jól sikerülni ez a vizsga... tanultam rá, de minden gondolatom Sophia körül forog... sóhajtottam egyet amikor kijött a teremből a felügyelő tanár és szólt nekünk, hogy mehetünk be a terembe.

Helyet foglaltam már az egyik asztalnál, amikor a tanár beakarta csukni az ajtót, de abban a pillanatban futott be a terembe az a lány, aki mostanában kitölti a gondolataimat. Elmosolyodtam, amikor észrevett, és elindult az előttem lévő helyre, hogy leüljön, de előtte oda jött hozzám, és egy csókkal köszöntött. Mindenki tudja már az Egyetemen, hogy együtt vagyunk, eleinte nagyon ellenezték, és terjengtek a szokásos pletykák, amik ilyenkor szoktak, de ez hála az égnek befejeződött, és senki nem piszkálja Sophiat sem.

- Tanultál? – kérdezi amikor helyet foglalt előttem és hátrafordult hozzám.

- Is-is. – válaszolom, mert az igazság az az, hogy tanultam, de nem maradt meg túl sok minden, hogy állandóan a gondolataim között van... ezt... azért csak nem mondhattam, igaz?

Miután a tanár minden szükséges dolgot elmondott, amit kellett az ilyen vizsgáknál, neki álltunk a hosszú sok oldalas zh kitöltésének...

----------

- Na, hogy ment? – kérdezi Sophia ahogy kiléptünk a teremből miután végeztünk.

- Hát... a segítséged nélkül biztos vagyok benne, hogy nem ment volna ennyire jól! – mosolygok rá köszönet képen, majd lehajolok hozzá egy csókra.

- Ah! – legyint egyet. – Ugyan már! Nélkülem is szerintem nagyon jóra meg tudtad volna írni! – mondja, majd mielőtt még tudnék válaszolni, megjelennek a srácok is, akik másik teremben írták a vizsgát.

- Sziasztok! Na, hogy sikerült? – kérdezi egyből Mark miután

kezet fogtunk egymással Sophianak meg egy öleléssel köszönt.

- Hála ennek a gyönyörű lánynak, nem fogok megbukni! – dicsekedem nekik miközben az említett lányra mutatok egy nagy vigyorral az arcomon.

- Menjetek már a francba Gerardal együtt! – akad ki Henry. – Neki is itt van Cheryl és segített neki! Nekem is kell egy barátnő! – duzzog be, mint egy kisgyerek, mire mellettem Sophia felnevet.

- Tényleg! Erről jut eszembe! – emelem a fiúkra a tekintetem. – Hova maradt Gerard és Cheryl? – kérdezem tőlük.

- Cheryl szüleihez mentek! – válaszol Joe, aki eddig csendben volt.

- Akkor ezek szerint ők nem jönnek velünk egyet ünnepelni, hogy túl vagyunk az első vizsgán. – mondom, mire a többiek helyeslően bólintanak. Úgy terveztük, hogy így együtt elmegyünk valahova bulizni, az első vizsga után, mert utána már úgysem lesz időnk, de akkor ezek szerint ketten nem jönnek, vagyis csak én Sophia, Mark, Joe és Henry megyünk, meg lehet, hogy még csatlakozik hozzánk Brien és a barátnője. Mióta elmondtam neki, hogy mi a szitu, az óta egész jóban lettünk, meg a fiúkkal is kijön.

- Na jó, akkor szerintem mi mentünk, aztán majd 8-kor találkozunk a szórakozó előtt! – szólal meg Henry, majd miután mind elköszöntek, Sofiaval elindultunk a kocsimhoz.

- Nálunk alszol, ugye? – fordulok felé amint beültünk mind a ketten az autóba.

- Persze! – kezd el bólogatni. – És akkor már ha itt tartunk akkor rendesen be is mutathatsz a szüleidnek, mert eddig eléggé furcsa helyzetekben találkozhattam csak vele... - vakarja meg zavartan a tarkóját, mire enyhén felnevetek az emlékek hatására, de igaza van, még nem mutattam be a szüleimnek, mert sose volt rá alkalmam, meg nem mertem... féltem, hogyha bemutatom nekik, utána meg történik valami köztünk, ami miatt elhagy, itt a fogadásra gondolok, de szerintem meg sem kell említenem, úgy is mindenki tudja, hogy mire gondolok... úgyhogy féltem, de most már nem félek, hogy tudom, hogy szeretem, és mindent megtennék azért, hogy ne veszítsem el... oké... azért azt meg kell hagyni, hogy a kapitányi címemről azért nem mondanék le, mivel hogy az az álmom, hogy valaki felfedezzen, és szerződést ajánljon nekem... de... akkor meg mégis mi a faszt csináljak...?

- Bejössz amíg összeszedem a cuccaimat? – kérdezi Sophia ahogy megérkezünk a bátyja és a barátnője háza elé. Mert hogy igen... van barátnője, sőt jegyese, nem rég ismertük meg Sophiaval is, mert eddig nem tartózkodott az országban, de ahogy visszajött, Jeremy első dolga az volt, hogy bemutatta nekünk.

- Szeretnéd, hogy bemenjek? – kérdezem egy halvány mosollyal.

- Esetleg segíthetnél kiválasztani a ruhát, hogy miben menjek az este a buliba. – néz rám sejtelmesen, mire egy perverz vigyor jelenik meg az arcomon, és egyből kinyitom a kocsinak az ajtaját, mire Sophia felnevet, majd ő is kiszáll az autóból.

Ahogy beléptünk az ajtón, én egyből a konyha felé vettem az irányt, kezdem magam otthon érezni, nem is kicsit.

- Mindjárt megyek, csak készítek magamnak egy kávét, ez a zh leszívta az agyam. – kiáltom ki neki. – Csináljak neked is? – kérdezem amikor bekapcsolom a kávéfőzőt.

- Azt megköszönném! – kiált vissza, és a hangja az emeletről hallatszik, szóval ezek szerint már felment előkészíteni a cuccait. Míg a kávé készül, addig elő vettem kettő bögrét, és mind a kettőbe tettem egy-egy cukrot. Ugyan úgy isszuk, így nem volt nehéz megjegyezni, hogy Sophia hogyan issza.

Jeremy, Sophia bátyja és barátnője sincs itthon, mivel mind a ketten dolgoznak még ilyenkor, így csak ketten vagyunk a lánnyal, aki az őrületbe kerget, ebben a nagy házban. Mennyi mindent tudnánk mi itt csinálni... de ez csak akkor következhet be, ha már tudja a fogadást, és azt is, hogy nem azért vagyok vele, mert ki akarom használni, hanem azért, mert szeretem.

Ahogy lefőtt a kávé, kiöntöttem a kettő pohárba, majd egy-egy kanalat tettem még hozzájuk, majd megfogtam őket, és elindultam velük az emeletre Sophia szobájába. Az ajtóban azonnal megtorpantam.

- Na ebben biztos, hogy nem jöhetsz! – szólalok meg, ahogy meglátom abban a bordó, combközépig érő, vállvillantós ruhában.

- Most miért? – kérdezi lekonyult ajkakkal, miközben megfordult előttem, így a ruhának a hátára is belátást nyerhettem, ami nem volt... az egész háta látszódott, nem takarta semmi...

- Nem engedem, hogy bárki más is szemet vessen rád! – mondom miközben leteszem a két kávét az asztalára. – Egyedül én nézhetlek téged, és ha ebben a ruhában jössz az este, akkor nem csak én foglak nézni, hanem az összes pasi, aki ott lesz! – mondom idegesen.

- Ahw! – nézett rám a gyönyörű barna szemeivel. – Olyan cuki vagy amikor féltékeny vagy! – mondja, miközben közelebb jön hozzám.

- Én nem vagyok féltékeny! – teszem karba a kezeim a mellkasom előtt.

- Nem, nem te nem vagy! – mondja egy nagy mosollyal az arcán, miközben a kezeit lassan a nyakam köré fonja, és úgy néz rám. Megforgatom a szemeim, majd lassan átkarolom a kezeimmel a vékonyka derekát, és közelebb húzom magamhoz.

- Na jó, igen, féltékeny vagyok! – kezdem, miközben egyre közelebb hajolok hozzá. – Mivel ilyen gyönyörű barátnőm van, és nem akarom, hogy bárki is szemet vessen rá, mivel hogy te csak az enyém vagy, senki másé!