- Na végre, már csak ketten vagyunk! - szólalok meg, amikor Sophia bátyja elhagyta a házat, mert hogy munkába indult. - Már azt hittem, hogy sosem leszünk kettesben! - mondom, mire Sophia kuncogni kezd. - Te most kinevetsz? - nézek rá sértetten egy sunyi mosoly kíséretében. Sophia a plafonra emeli tekintetét és beharapja az ajkait, hogy elfolytsa vigyorgását, ami nem nagyon sikerül neki. Lassan elindulok felé, majd hírtelen elkapom a derekát és közelebb húzom magamhoz. Az ajkaink között csak néhány miniméter volt. Meg akartam szólalni, de egyszerűen nem tudtam, a szemeim összekapcsolódtak az ő szemeivel, elvesztünk egymás tekintetében, majd lassan levezettem szemeimet az ajkaira. Közelebb hajoltam hozzá, az egyik kezemet az arcára vezettem, és szenvedélyesen megcsókoltam. Sophia egyből viszonozta csókomat, és kezeit a nyakam köré fonta. Lassan elkezdtem hátra tolni, míg neki nem ütközött a falnak. A fenekénél fogva egy kissé megemeltem, jelezve neki, hogy ugorjon, amit meg is értett, és a lábait a derekam köré kulcsolta. A csókunk lassan lassulni kezdett, majd én szakítottam meg, hogy levegőhöz jussak. A homlokom neki döntöttem az övének és úgy néztem bele gyönyörű mogyoróbarna szemeibe. - Hiányoztál!

--------------------

Egy ideje már itt vagyunk fent Sophia szobájába és a dobozaiból pakolunk kifele.

- Kérdezhetek valamit? - jön mellém, és hagyja ott a könyveit amiket épp pakolt fel a polcra.

- Persze! Hallgatlak! - fordulok felé, amint beteszem az utolsó tancuccát a fiókjába.

- Hogy értetted azt amit a bátyjámnak mondtál? - kérdezi és a körmeit kezdi piszkálni és a szája szélét meg rágcsálni. Ez azt jelenti, hogy ideges.

- Pontosan mire is gondolsz? - lépek közelebb hozzá, és megfogom a kezeit, hogy ne piszkálj a körmeit, mert sebes lesz.

- Hát... úgy mutatkoztál be a bátyámnak, mintha a barátom lennél... ezt... komolyan gondoltad? - kérdezi szemeimbe nézve. Elmosolyodom.

- Szeretnéd, hogy igaz legyel? - erre a kérdésre zavartan beharapja az alsóajkát, mire a szemem egyből oda vezetem. Közelebb hajolok hozzá, és mosolyogva az ajkaira suttogva megkérdezem. - Lennél a barátnőm? - beszéd közben ajkaink súrolják egymást, mire Sophia élesebben szívja be a levegőt.

- Igen... - suttogja válaszát, mire egyből megcsókolom.

--------------------

Keddet írunk, tegnap ott ragadtam Sophiáéknál, ezért tőlük indultam el a suliba, de előtte még bekellett ugornom hozzánk, hogy összeszedjem a cuccaimat. Sajnálom, hogy nem jön suliba, már most hiányzik, pedig nem rég hagytam el a házukat...
A kocsival leparkoltam előttünk, és már pattantam is ki, hogy berohanjak a házba és összeszedjem a cuccaimat, amik kellenek.

- Hát te fiam, hol voltál az éjszaka? - lép elém anyám, ahogy beérek a házba.

- Sophianál! - válaszolom, miközben felrohanok a lépcsőn, és felkapom a táskámat az asztalom mellől.

- Ki az a Sophia?! - kérdezi szinte sértetten. - Azt hittem, hogy Stephaniet szereted fiam! Miről maradtam le?! - jön utánam ki az ajtón, egészen a kocsiig, ahol megtorpanok. Szeretem anyámat, imádom meg minden, de néha az agyamra tud menni.

- Anya! Most jól figyelj rám! - beszéd közben a kezeimmel kezdek gesztikulálni. - Sophia Stephanie második neve! És nem maradtál le semmiről, mindent elmondok neked, szóval majd szólok ha valaki mást fogok szeretmi Sophia helyett, oké? - nézek rá, majd válaszát meg sem várva beszállok a kocsiba, és egy intés kíséretében elhajtok a ház elől, egészen a suliig. Oké, lehet egy kissé bunkó voltam anyámmal, de na... néha fel tud cseszni idegileg...
Mivel késésben értem be, ezért elég nehéz volt parkolóhelyet találni, de ahogy ezzel megvoltam, már pattantam is ki a kocsimból, és utam a bejárathoz vezettem.

- Csá Nathan! Mizu veled? - jelenik meg mellettem Gerard. - Mostanában alig beszélsz velünk, és mintha még kerülnél is minket. Valami történt amiről nem tudunk? - kérdezi értetlenül. Sóhajtok egy nagyot... tény és való, hogy kerülöm őket, de azért, mert nem akarom, hogy megtudják, hogy mit érzek Sophia iránt, mert biztos vagyok benne, hogy nem hinnének nekem, kinevetnének, és azt hinnék, hogy csak ki akarok lépni a játékból. Tény és való, hogy kiakarok lépni belőle, de fogalmam sincs, hogy hogyan... nem akarom elveszíteni a kapitányi címem... de Sophiat sem akarom... mi a faszt csináljak?!

- Nem történt semmi érdekes, és nem kerüllek titeket, csak most... közbe jött valami... - rántom meg a vállam,majd elindulok az a terem felé, ahol az első órám lesz.

- Stephanieval mi újság? - kérdez rá a lányra, aki miatt, most vívódok magamban.

- A bátyjához költözik, ezért nem lógtam veletek mostanában, mert neki segítettem a költözésben! - mondom neki.

- Ah! - válaszolja, majd hírtelen megáll. - Van bátyja?! - meglepedség ül ki az arcára.

- Én is így reagáltam le, amikor megtudtam. - biccentek neki. - De ő is csak nem rég tudta meg! - teszem hozzá, miközben megrántom a vállamat, és újra elindulunk a folyosó végén található teremhez.

- És milyen? Találkoztál már vele? - kezd el egyből faggatni.

- Igen, tegnap találkoztam vele először. - válaszolom sóhajtva, miközben helyet foglalunk a többiek mellett.

- Mizu Nathan? - üdvözöl Henry egy biccentéssel, és már épp kérdezett vagy mondott volna még valamit, amikor Gerard félbeszakította.

- Stephanienak van egy bátyja! - mondja, mire a többiek egyből rá kaptak a témára.

- Azt a kurva! - Joe.

- Jó fej? - Mark.

- Találkoztál már vele? - Henry. Jöttek egyszerre tőlük a kérdések, és Joetől a kijelentés.

- Igen, nekem is ez volt az első reakcióm. Igen, már találkoztam vele, tegnap. És igen, nagyon jó fej! - válaszolok az összes kérdésre.

- Azt a picsa! - teszi még hozzá Mark.

--------------------

Most lett vége az utolsó órámnak, úgy döntöttem elmegyek Sophiahoz és meglepem, mint tegnap.

- Nathan jössz velünk? - megtorpanok az ajtóban.

- Hova? - fordulok vissza Joe felé.

- Megyünk bandázni a szokásos helyünkre, nem tartasz velünk? Már úgyis rég voltál! - biccent a többiek felé, akik az én válaszomra várnak. Tény és való, hogy rég voltam már velük, amióta Sophia képben van, de őszintén nem nagyon hiányoznak azok a berugós esték... mert hogy igen, egy kocsmában van a szokásos bandázós helyünk... de nem mondhatom le állandóan őket, mert akkor gyanut fognak, hogy elhallgatok valamit...

- Oké, megyek! - mondom egy sóhaj kíséretében, majd csatlakozom hozzájuk, mire vigyorogva megveregetik a vállam.

--------------------

Egy ideje már itt ülünk a kocsmában, mindenki beszélget és jól érzi magát... még Cheryll is itt van, sikeresen befogatta a csapat. Gerard az óta, hogy itt van neki Cheryll sokkal boldogabb, és kiegyensújozottabb, most sem iszik a többiekkel ellentétben, inkább halkan elbeszélget barátnőjével... bárcsak itt lenne most mellettem Sophia... bárcsak felvállalhatnám, hogy igen, ő az én gyönyörű barátnőm, és szeretem...! De... nem lehet, mert egy idióta balfasz vagyok, aki nem tud lemondani a hírnevéről egy lány miatt, aki totál elvette az eszét... és sajnos ez a nagyon gáz... hogy nem mondtam le a kapitányi címemről, hanem véghez vittem azt amit nem kellett volna... mert én vagyok a nagy Jonathan Clark, aki tönkreteszi mások életét, hogy megvédje a sajátját... bárcsak megse ismertelek volna inkább... nem akartalak bántani... mert hogy kibaszottul szeretlek...