Reggel nehezen keltem ki az ágyból a tegnapi buli miatt, a fejem hasogatott, és szédültem is egy kicsit. Mikor sikeresen eljutottam a konyháig, elő vettem egy fejfájás csillapítót, és egy kis vízzel le is nyeltem. Ekkor meghallottam, hogy jön le valaki az emeletről. Egy kómás, fejét fogó Mark lépett be a konyhába.

- Na mi van haver, túl hosszú volt az este? Ki fárasztott a csaj? - szóltam be neki egyből.

- Ha ha ha! Rohadt vicces vagy haver! Inkább fogd be és adj nekem is egy bogyót! - nyújtja felém a kezét, amibe bele teszem a gyógyszert, amit aztán lenyel egy pohár vízzel.

--------------------

– Emlékszel a tegnap estére? – kérdezi  Mark már akkor, mikor javában a suli felé tartottunk.

- Hát őszintén nem sok mindenre... onnantól képszakadás, hogy elkezdtünk üvegezni... - mondom egy kis gondolkozás után.

- Akkor gondolom a fogadásra sem emlékszel! – mosolyodik el gúnyosan, mikor beértünk a suli kapuján.

- Mégis milyen fogadásról beszélsz te? – kérdezem a szemöldököm összeráncolva.

- Cső skacok! Emlékeztek a tegnapi napra? – jelent meg mellettünk a bandánk másik fele.

- Nem emlékszik a fogadásra! – világosítsa fel Mark Joe-t, Henry-t és Gerardot.

- Hát az szar haver! – veregeti meg a vállam Henry.

- Valaki elmondaná milyen fogadásról van szó? – kérdezem ingerülten. Ekkor becsengettek.

- Nézd meg a telefonod jegyzetében! – mondja Gerard. Én csak összevonom a szemöldököm, majd mikor a teremben helyet foglaltam a leghátul, elő vettem a telefonomat, és beléptem a jegyzetbe. Amit ott találtam az teljesen ledöbbentett... én tényleg képes voltam ebbe bele menni?! Oké, hogy részeg voltam, de akkor is!

„A fogadás tárgya: Stephanie Sophia Samantha Black. Egy szemüveges, göndör barna hajú, nem túl magas lány, nevelőszülőkkel él, nem tudni, hogy van-e testvére. Egyetlen egy barátja van Brien Anderson, akinek meg van barátnője, akivel Stephanie jó kapcsolatot ápol. (Henry derítette ki ezeket, ne kérdezd, hogy hogy!)

Életkora: 20
Most kezdte ebben az évben az Egyetemet, ezért nem tudja, hogy ki vagy, és hogy milyen vagy (legalábbis ezt mi így gondoljuk).

Feladat: Hódítsd magadba, fektesd meg, aztán szakíts vele.

Ha nem sikerül a feladatot teljesíteni:  Fel kell adnod a kosárcsapat kapitányi címedet és át kell adnod az ellenségednek vagyis Cameronnak.  (Az én ötletem volt (Mark) mert tudom, hogy soha az életbe nem adnád Cameron kezébe a csapatot, még ha az életed is múlna rajta!)

Határidő: Az utolsó vizsgáig meg kell csinálnod, különben tudod mi lesz!

Ui.: Sok sikert a fogadáshoz! 😉 (gondolj a következményeire és akkor biztos, hogy sikerülni fog)

Ennyi állt a jegyzetben... mégis ki az a Stephanie? A következő szünetben megkaptam a kérdésemre a választ... igazából nem valami csúnya, de nem is valami szép teremtmény... azzal a Brien gyerekkel sétált a szekrények felé. Őt figyeltem, ahogy a cuccát pakolászta, mikor megjelent mellettem Patricia... már csak ő hiányzott a mai napra...

- Mit akarsz? – kérdezem tőle flegmán.

- Téged! – suttogja a fülembe azzal az idegesítő nyávogó hangján, amitől a falra tudnék mászni!

- Menj mást baszogatni, engem békén lehet hagyni! – mondtam, majd elindultam a lány felé, már egyedül volt, az a Brien már nem tartózkodott mellette. – Szia! – ahogy mellé érek becsapja a szekrénye ajtaját, majd lassan felém fordul. Egy darabig nézett, majd megszólalt.

- Szia! Mit szeretnél? – kérdezi semleges hangon.

- Téged! – hajolok közelebb, hogy az orrunk már szinte össze ért. Nem jött zavarba, nem reagált semmit, az arca ugyan olyan érzelemmentes maradt, mint mikor rám nézett... nehéz kihívás lesz az biztos, de szeretem a kihívásokat! Mélyen a szemembe nézett, majd a kezét a mellkasomra tette, hátra lökött... mi a szar?! Milyen erőszakos a cica! Ez tetszik! Elmosolyodtam.

- Ha még egyszer bele mászol az arcomba, esküszöm, hogy nem csak ellöklek, de még pofán is váglak! – mondta, majd vállal nekem jött, és itt hagyott... érted? Engem! Itt mert hagyni! Mégis mit képzel magáról?! Ekkor megszólalt a következő órára szóló csengő... na jó ezt most megúszta, de legközelebb nem leszek ilyen kegyes vele! Elindultam ahoz a teremhez, ahol a következő órám lesz, de megtorpantam, majd hírtelen a másik irányba vettem az utam lány után. Épp, hogy elkaptam a terem előtt, ott viszont, megfogtam a karját, és húzni kezdtem a szertár felé, amikor is hírtelen megfogta a karom a másik kezével, és hátra csavarta, mire egyből feljajdúltam.

- Engedj el te hülye ribanc! – kezdem el egyből szidni.

- Oh! Szóval most már szidsz! Az előbb mintha engem akartál volna! Akkor most hogy is van ez? – súgja a fülembe, majd elenged, és megint elindul a következő órája felé, de én megint elkapom a karját, és újból elkezdem húzni a szertár felé, de most olyan erősen fogtam azt, hogy nem tudta kirángatni a kezét, pedig nem kicsit próbálkozott. – Engedj már el te balfasz! – mordul rám. Még jó, hogy mindenki bement a termekbe már... - Nem hallod? Talán megnémultál?!

– Fhú... fogd már be! – mordulok rá, majd egyenesen behúzom a szertárba, és magunkra zárom az ajtót. Igen, van hozzá kulcsom... néha... khm... néhányszór már kezelésbe vettem ezt a helyet...

- Még is mit csinálsz?! Engedj ki, de most azonnal! – kiabált rám egyből.

- És ha nem, mi lesz?! – mosolyodok el sunyin.

- Hát ez! – ahogy ezt kimondta, gyomorszájon térdelt, amitől összegörnyedtem, a kulcsot meg kikapta a kezemből. Kinyitotta az ajtót, majd szépen kisétált rajta... én meg megpróbáltam felegyenesedni, ami elég nehezen ment, ez kurvára fájt! Mégis, hogy a faszomba tud egy lány ilyen erőset rugni?! Szóval így állunk! Oké cica, 1-0 neked, de ennek még nincs vége! Most te nyertél, de legközelebb ez nem így lesz! Miután kimentem a szertárból, Stephaniet már sehol nem láttam, így elindultam az órámra, ami már elkezdődött, de nem zavartattam magam, szépen benyitottam, és helyet foglaltam a haverjaim mellett. Néhány óránk kivételével szinte az összes együtt van.

- Hogy-hogy késtél? – kérdezi Henry.

- Stephanienél próbálkoztam... - válaszolom a vállam megrántva, mire az összes fiú rám nézett érdeklődve.

- Hogy sikerült?

- Hogy ment?

- Mit csináltatok? – jöttek az efféle kérdések, leintettem őket, hogy maradjanak csendben, különben nem tudom elmondani, hogy mi volt.

- Hogy tudtatok pont egy ilyen lányt kifogni nekem?! – kérdezem tőlük hitetlenül.

- Miért milyen? – kérdezik szinte teljesen egyszerre, ami megrémisztett egy pillanatra.

- Gyomorszájon térdelt, értitek ti ezt? – nézek rájuk meglepődötten. – Engem!!? A nagy Jonathan Clarkot! Aztán képes volt ott hagyni! – akadtam ki teljesen. A beszélgetésünket a tanár szakította meg.

- Khm! Minek vettétek fel ezt az órát, ha nem is figyeltek, csak beszélgettek rajta? – kérdezi tőlünk, mire mi csak egy vállrándítással le is rendeztük. Miután vége lett az összes órámnak, én Stephanie keresésére indultam. Az aulában találtam rá, épp ment kifele az épületből azzal a fiúval, elindultam utánuk. Tisztes távolságból követtem őket, míg nem megálltak. Beszéltek valamit, majd egy-egy puszival elváltak útjaik. Az a Brien gyerek lefordult az utcába, míg Stephanie ment tovább egyenesen. Én csendben követtem, egyszer csak azt vettem észre, hogy nagyon turkál valamiért a kabátja zsebében, majd egyszer csak elő vett egy gyújtót(?!) és egy szál cigit? Hm... nem is olyan jó ez a kislány, mint amilyennek kinéz... miután elszívta a káros anyagot, befújta magát parfümmel, amit még ilyen messziről is éreztem. Egész jó illata van. Egy kis idő után lefordult egy jobbra lévő utcába, és ott bal oldalt a harmadik háznál megállt, én is megálltam, és figyeltem mit csinál. Nagy levegőt vett, majd bement a kapun, és ahogy kinyitotta a bejárati ajtót, még én is kihallottam, ahogy egy férfi kiabálni kezd.

- Mégis hol a faszomban tartózkodtál ennyi ideg te kis hülye kurva?!