Carolina Witte

Elégedett mosollyal állítom le az autóm motorját, miután művi pontossággal sikerült a garázsban parkolni. Vetek egy érdeklődő pillantást Marco-ra, aki rajtam tartja a szemeit, s amint észreveszi, hogy nézem, rögtön kedves mosolyt villant rám.

- A játéktól függetlenül ez egy jó este volt. - jelenti ki.

- Szerintem is. - nyúlok a táskámért a hátsó ülésre, majd ezek után szinte egyszerre szállunk ki a járműből.

Az autót megkerülve sétálok Marco mellé aki derekamat átkarolva húz magához és puszilja meg a hajamat. A garázsajtó lassan elindul lefelé, mi pedig a garázst elhagyva sétálunk fel a lakásba. Nem igazán beszélünk, de amíg a hálószobáig jutunk szinte egész végig egymáshoz érünk.

- Akarsz valami furát hallani? - kérdezi a férjem suttogva, miközben a hálószobánkban óvatosan szembefordít magával és derekamat átkarolva közelebb húz magához.

Cinkos mosoly kúszik az ajkaimra.

- Mindennél jobban. - suttogom az ajkaira.

- Szerintem tetszel Schlotti-nak.

Félig lecsukódott szemeim kipattannak, amint felfogom a szavait és szemöldökömet ráncolva kezdem méregetni a vonásait, amiket nehéz kivenni az egyetlen éjjeli lámpa gyér fényében.

- Ezt mégis miből gondolod? - kérdezem végül halkan.

- Nem tudom. - von vállat. - Talán abból, ahogyan rád néz.

- Ugyan már, Marco. - nevetek fel. - Ez hülyeség. Pár hét és elég komfortosan fogja magát érezni, hogy elkezdjen ismerkedni. Nem mellesleg lesz egy rohadt menő lakása, ahova szégyentelenül majd fel is viheti ezeket a lányokat, ők pedig boldogan részesítik majd őt orális szexben. Én pedig... - sóhajtok fel jóleső mosollyal. - Veled vagyok és... téged akarlak orális szexben részesíteni, most azonnal. - halkul el a hangom.

Szerencsére úgy tűnik, hogy ezzel az utolsó mondattal sikerül kitörölnöm Nico-t Marco gondolatai közül és a hálószobánkból is. Az én elmém pedig annyira sokrétű, hogy az egyik hátsó szegletében elraktározom Schlotti-t egyelőre és elhatározom, hogy másnap majd alaposan megfigyelem, hogy mégis hogyan néz rám.

Boldogan viszonzom Marco csókját, miközben lassan elkezdem a franciaágy felé tolni, ő pedig engedelmesen teszi meg ezt a pár lépést hátrafelé, egy pillanatra sem elszakadva tőlem. Kezeimet a vállaira csúsztatom és finom mozdulattal nyomom ülőhelyzetbe, ő pedig ámulattal szemeiben pillant fel rám, amin muszáj vagyok pimaszul, féloldalasan elmosolyodni.

- Mondd csak Marco... - kérdezem elgondolkodva, hajamat ráérősen dobom a vállam mögé. - Neked tetszettem ma este?

Ő mély sóhajjal hunyja le a szemeit és nedvesíti meg az ajkait.

- Kibaszottul. Most is tetszel, mindig is tetszettél, Lina... teljesen mindegy, hogy mit viselsz. - feleli fojtott hangon.

Elégedetten mosolygok a szavain. A szemkontaktust egy pillanatra sem megtörve lépek ki a cipőimből. A lábaim végre megkönnyebbülnek, én pedig teljes biztonsággal vágom el a köztünk lévő távolságot. Úgy terveztem, hogy rögtön a tárgyra térek és szándékoztam volna letérdelni Marco előtt a szőnyegre, ő azonban határozottan kapja el a derekamat, és mielőtt visszavehetném a helyzet irányítását, az ölébe húz, térdeim a csípője két oldalán, a matracon landolnak. Sietve kap ismét az ajkaim után, csókjai követelőzőek, de ugyanakkor nagyon édesek és boldogan viszonzom.

Az összes porcikám bizseregni kezd Marco közelségétől, csípőmet engedem az övének feszülni, aminek következtében jóleső nyögés hagyja el az ajkait miközben elszakad tőlem.

- Megharagszol ha visszautasítom az orális szexre vonatkozó ajánlatodat? - lehel pár apró csókot a nyakamra.

Csodálkozó pillantással hajolok távolabb tőle, hogy ismét a szemeibe nézhessek. Próbálok nem felnevetni és nem Schlotterbeck-re gondolni, a kíváncsiságom pedig segít is ebben.

- Nem haragszom meg, de... baj van? - kérdezem egy icipicit bizonytalanul.

- Nincs. - igazít egy hajtincset a fülem mögé kedves mosollyal. - Nagyon szeretnék veled lenni, Lina. Úgy igazából. - mondja csendesen. - Mit gondolsz?

- Jézusom, Marco. - nyögök fel kissé. - Nem akarod tudni, hogy milyen állapotban van a bugyim; meghalok, ha nem lehetek veled, én csak... - rázom meg a fejem tanácstalanul. - Gondoltam a kettő nem zárja ki egymást, de... - hebegek kissé tanácstalanul.

- Engedd, hogy ma én kényeztesselek. - kacsint rám finoman, miközben egy alig érezhető puszit lehel az ajkaimra.

Mindenhol megremegek ettől az óvatos és szeretetteljes gesztustól.

- Alig várom. - lehelem alig hallhatóan. - Marco... - szólítom meg bizonytalanul.

Ujjaim kissé idegesen kezdenek játszani a hajszálaival. Ő türelmesen és várakozóan néz rám.

- Védekeznünk kell. - mondom ki remegő hangon. - Nem akarom, hogy baj legyen, nem telt el még sok idő.

- Tudom, ne aggódj emiatt. - biztosít.

Ujjai végigsimítanak az arcomon, s miután pár hosszú másodpercig csak kémleli az arcomat, továbbra is rendkívül gyengéden húz közelebb magához és csókol meg ismét. Mindkettőnk szíve eszeveszett sebességgel ver. Nem csak a szexuális izgatottság és feszültség miatt. Az enyém fájdalmasan sprintel, mert tudom nagyon jól, hogy hamarosan nem fogom tudni ennyivel elintézni ezt a kérdést. Rettegtem attól, hogy Marco komolyan fel fogja hozni ismét a baba-témát, és ezúttal megpróbál majd rábeszélni hogy vizsgáltassam ki magam. Nekem pedig ötletem sem volt, hogy fogok kibújni ez alól.

Várakozásaimmal ellentétben egyáltalán nem fájdalmas amikor ismét magamban érzem őt. Az agyam nem képes rendesen működni, így feladom a kísérletet arra, hogy összeszámoljam pontosan hány hét vagy hónap telt el azóta, hogy utoljára együtt lehettünk. Nem számított. Csak az számított, hogy itt voltunk egymásnak, számomra pedig olyan elsöprő és pozitív élmény volt az egész, mintha most először történt volna meg.

Valahogy ugyanolyan lassúnak, édesnek és szeretetteljesnek érzem, mint a legelső együttlétünket, persze ez most nem tart órákig. Mindketten fáradtak vagyunk, mégis, mikor mindkettőnk orgazmusa után kapok pár apró csókot a kulcscsontjaimra és Marco óvatosan elválik tőlem, nem érzem úgy, hogy hamar el tudnék aludni.

Zuhanyoznom is kellene, mert reggel nem akarom ezzel húzni az időt, időre kell mennem, hogy elintézzük a matracvásárlást, és...

- Lina... - Marco óvatosan húz a karjai közé, én pedig engedelmesen simulok hozzá, fejemet a nyaka és válla közötti részen támasztom meg, egyik karommal lazán átölelem a felső testét.

- Hm? - kérdezem hangtalanul, szemeimet is felfelé irányítom, de ezt ő nyilván nem láthatja.

- Imádlak. De tényleg. - mondja könnyedén.

- Ahh, micsoda hazug vagy te, Marco Reus. - sóhajtok drámaian. - Én is imádlak. - mosolyodom el szélesen és miután az orromból kiáramló levegővel kellően végigcsiklandozom a nyakát, sietősen megcsókolom a férjemet. - El kellene mennem zuhanyozni. - közlöm vele.

- De hát nem vagy büdös. - közli velem egyszerűen, belőlem pedig kirobban a nevetés.

- Nem gondolod, hogy az már régen rossz, ha valaki csak akkor zuhanyzik ha büdös? - húzom fel a szemöldököm érdeklődve.

- Ahh, Lina felőlem büdös is lehetnél, akkor sem akarnám, hogy most elmenj innen. - nyöszörög.

- Nagyon imponáló, de nem akarok felfázni vagy hasonló, szóval... sietek. - ígérem neki, miközben lassan felülök, majd egy utolsó hosszúra nyúlt csók után ténylegesen távozom a fürdőszobába.

A forró víz alatt állva eléggé tanácstalannak érzem magam. A néhány percig tartó eufória olyan hirtelen szállt tova, mintha soha nem is lett volna. Az agyam ismét a másnapi teendőimen kezd pörögni és azon, hogy mi lesz a továbbiakban a szexuális életünkkel.

Kiráz a hideg, amint kinyitom a zuhanykabin ajtaját. Sietősen nyúlok a törölközőmért, gyorsan áttörlöm magam, majd az anyagot testem köré csavarva lépek a tükör elé és mosok fogat, ezek után pedig bekenem az arcom valami csodaszerrel, ami azt ígéri, hogy nem fogok olyan gyorsan ráncos banyává válni, mint azt érdemelném.

A szobába lépve Marco-t már alsónadrágot viselve találom és épp annyira rendes, hogy a használt ruháinkat dobja a szennyestartóba, ezek után pedig ő is eltávozik fogat mosni. Ráérősen öltözöm fel és a késő nyári vagy kora őszi időszak ellenére is fázósan bújok ismét a takaró alá.

Állítok ébresztőt és felteszem a telefont töltőre, mégsem érzem úgy, hogy álmos lennék. Épp ezért várakozó pillantásokkal és enyhe mosollyal fordulok Marco felé, mikor visszatér mellém. Régi jó szokásához híven ismét magához húz, én pedig meglepődöm, hogy mennyire kellemesen meleg a teste, így boldogan simulok hozzá.

- Min agyalsz ennyire? - kérdezem tőle alig hallhatóan, mikor pár percig nem mond semmit, arca azonban annál több érzelmet és kétséget elárul vele kapcsolatban.

- Semmin. - rázza meg a fejét.

- Ezt nem veszem be. - emelem rá a szemöldököm. - Én tudom a legjobban, hogy nem egy üresfejű focista vagy, bármennyire is szeretnéd néha megtéveszteni az embereket. Ezenkívül pedig elmondhatod nekem, ha bánt valami. Nem kell ennyire elkeseredni egy Koppenhága elleni döntetlen miatt.

- Most elbuktál, mint gondolatolvasó, kedves Lina. Nem a meccsen gondolkodtam.

- Hanem? - kérdezem kíváncsian.

- Rajtad. - néz rám komolyan, én pedig azt érzem, hogy annak ellenére, hogy az előbb még fáztam, most kegyetlen sebességgel ver le a víz.

Marco nyugtatóan kulcsolja ujjait az enyém köré.

- Szereztem elérhetőséget egy orvoshoz. Endokrinológus és a szakterülete...

- Wow Marco, lassíts. - rázom meg a fejem kétségbeesetten, sőt annyira kényelmetlenül érint az egész, hogy el is húzódom a férjemtől és ülőhelyzetbe tornázom magam. - Nem szeretnék orvoshoz menni.

- Lina, ha valami nem oké, akkor szeretném ha tudnánk róla és kezeltetnénk, mielőtt még egyszer megtörténne az, ami már kétszer előfordult. - mondja komolyan.

- Nem oké? Mármint úgy érted, hogy valami nem oké velem, ugye? - kérem számon, s próbálom nem felemelni a hangom, de mégis annyira megrémít az egész, hogy a kezeim remegnek és ordítani lenne kedvem. - Elvégre csak velem lehet a baj, kizárásos alapon csak velem történhet meg az, hogy elvesztek egy babát és ez csak és kizárólag az én hibám lehet.

- Lina, nem ezt mondtam. - kezdi Marco nyugalmat erőltetve a hangjára.

- Mégis engem akarsz orvoshoz küldeni, hogy... hogy szétszúrkálják a vénáimat meg a pajzsmirigyemet. Aztán majd kitalálják, hogy petesejteket akarnak meg mindenféle dolgot, hogy bebizonyíthassák, hogy valami nem oké velem.

Marco gondterhelten sóhajt és lemondóan megrázza a fejét.

- Ez csak pár teszt. Milliónyi ember átesik rajta naponta. Olyan nagy áldozat lenne vagy miért akadsz ki ennyire? - kérdezi értetlenül.

- Mert nem bírom az orvosokat, és ez a pár teszt nekem igenis komoly megpróbáltatás, Marco! Elfelejtetted, hogy mennyire féltem minden egyes vizsgálat előtt?

- És történt valami rossz? Nem! Túlélted? Igen!

- Te kibaszott könnyen beszélsz. - csúszok az ágy szélére, majd lassan fel is állok és Marco-val szembefordulva beszélek tovább. - Ebben az egész folyamatban neked csak annyi dolgod van, hogy egy szenvedélyes menet közepette hozzájárulj a terhességhez és ennyi! Ha időd engedi elviszed a nőt orvoshoz. Huh. Igazán felelősségteljes szerepkör. De ennyi. Nem te hánysz reggelente, nem a te nyelőcsöved görcsöl tőle, nem te szédelegsz a fejfájástól, amire nem lehet csak úgy gyógyszert bekapkodni. Nem benned turkál az orvos és nem neked mondja azt hogy éppen túl sokat fogytál vagy híztál. Nem tőled vesznek vért minden kis szarságért, nem te ájulsz el minden egyes alkalommal és...

- Lina! - szakít félbe türelmetlenül és hozzám hasonlóan ő is feláll. - Észreveszed, hogy... folyamatosan csak magadra gondolsz? Szerinted nekem nem volt rossz így látni téged? De az volt, és aggódtam érted, de tudtam, hogy ezek mind elmúlnak majd később. Az orvosokkal való hisztid pedig...

- Te tényleg egy üresfejű bunkó focista vagy. - szalad ki az ajkaimon, Marco pedig nem is tudja tovább folytatni, annyira megdöbben a szavaimon. - Nem akarok neked gyereket szülni. - teszem hozzá drámaian, s mielőtt Marco bármit is mondhatna, kiviharzom a szobából, át a vendégek részére fenntartott egyik hálóba és hangos csattanással vágom be az ajtót magam mögött.

Nico Schlotterbeck

Másnap délelőtt esik az eső és még hideg is van. 10:35-öt mutat az órám, amint harmadszor is rápillantok és idegesen tekintek körbe, mert Linának vagy az autójának még nyoma sincs. Nem szokott késni. Nem is írt, hogy közbejött volna valami vagy dugó lenne a városban vagy egyáltalán bármit. Két további perc telik el, mikor az X1-es BMW befordul az áruház parkolójába és sietős manőverrel elfoglalja az első szabad helyet. Lina sebesen kipattan és futva szalad a bejárat széles előtetője alá, ahol várok rá. Sportcipőt, egyszerű, szűk kék farmert és kapucnis vízlepergető anyagú kabátot visel.

- Szia, ne haragudj, hogy késtem. - mondja mindezt egy gondterhelt sóhajjal, majd a kapucnit ledobva a hajáról pillant fel rám.

- Szia. - viszonzom a köszöntését, hangom azonban eléggé megilletődöttre sikerül, ugyanis Lina szemei az enyhe smink ellenére is meggyötörtek és fáradtak, a barna íriszeket övező erek a normálistól pirosabbak, tekintetében pedig annyi fájdalom tükröződik, hogy hirtelen megijedek. - Minden oké? - kérdezem bizonytalanul.

- Persze. - legyint. - Menjünk be, mert iszonyat hideg van.

Az áruházba lépve arcon csap a kellemesebb hőmérséklet. Lopva a mellettem sétáló nőre pillantok, ő pedig idegesen járatja körbe a tekintetét az itt lévő dolgokon.

- Azt javaslom, hogy először nézzük meg az ágykereteket, aztán ha tudjuk, hogy pontosan milyet szeretnél, keresünk abba illő matracot. - szólal meg.

- Rendben. - egyezek bele.

Nehezemre esik a feladatra koncentrálni, mert nagyon foglalkoztat, hogy mégis mi történt vele, amiért ennyire szomorúnak látom, mégsem tudom, hogy kérdezhetném ezt meg. És nem utolsósorban hol és mikor.

Körülbelül öt milliónyi különböző hálószoba modell van ebben az áruházban, én pedig lassan elég tanácstalan leszek arra vonatkozóan, hogy melyiket válasszam.

- Ezek most elég népszerűek. Az ágyhoz tartozik mindkét oldalon éjjeliszekrény és ilyen beépített világítás van hozzá, ami tök hangulatos tud lenni. - szólal meg Lina, mikor leszobrozok egy garnitúra előtt. - A jó hír pedig hogy a kiszemelt hálószobád elég nagy, hogy beférjen egy ilyen.

- Király. - engedek el egy sóhajt. - Felveszem ezt a listára, aztán ha még szembejön valami azt is.

Velem egyetemben Lina is lefényképezi a bútor kódját, majd csendben sétálunk tovább.

- Ahh, ezek itt már nagyon elmentek a hercegnős irányba. Menjünk a matracokhoz, elvileg a következő emeleten vannak. - mondom, miközben kezemet Lina hátára téve kezdem őt tolni a mozgólépcső felé, ő pedig némán engedelmesik.

Az egyetlen pozitív dolog ebben az időben és időpontban, hogy nincsenek itt sokan. A matracok szintjén csak egy eladó van még rajtunk kívül, aki rögtön le is csap ránk, és miután megbeszéljük, hogy milyen ágyrácshoz milyen matrac jöhet szóba, magunkra hagy minket, hogy kedvünkre kipróbálhassuk az összes közepesen kemény habszivacs matracot.

Az első 3-nál még élvezem is, aztán pedig totál nem érzek már semmilyen különbséget egyik vagy másik között. Lina elgondolkodva üldögél az egyik bemutató darabon, majd lábait lassan felemelve fekszik le az ágyon. Kezeit összekulcsolja a hasán majd ajkait összepréselve bámulja a plafont.

Lassú léptekkel megyek oda hozzá, és óvatosan fekszem le mellé az ágyban.

- Ez nagyon kényelmes. Bár ez nem közepesen kemény, hanem nagyon kemény. - fordul felém egy halvány mosollyal.

- Gyerekkoromban imádtam azokon a puha matracokon aludni, amik szinte elnyeltek. Kár, hogy nem jó a gerincnek. - sóhajtok drámaian.

Lina oldalra fordítva vet rám egy kósza pillantást. Vonásai kicsit ellazulnak.

- Nekem volt egy ágyam még kiskoromban, amiben ez az idióta rugós cucc volt, ami nagyon kreatívan mindig befészkelte magát két szabadon választott borda közé ha hason aludtam. - nevet fel keserűen.

Csak egy fájdalmas mosollyal díjazom az élménybeszámolóját. Egyszerűen nem jön semmi értelmes reakció az ajkaimra, ezenkívül úgy érzem, hogy megőrülök, ha nem tudhatom meg, hogy miért ilyen szomorú.

Pár hosszú másodpercig csak némán kémleljük egymás arcát. Mély sóhajjal veszek erőt magamon és szólalok meg.

- Mi történt, Lina? - kérdezem a lehető legfinomabban.

Kiszáradt ajkai megremegnek, amint újból összepréseli őket.

- Semmi olyan, amiben segíteni tudsz nekem, Schlotti. - suttogja remegő hangon.

- Értem. - mondom egy gondterhelt sóhaj kíséretében. - Még ha így is gondolod... szívesen meghallgatnálak. Szerintem számodra is könnyebb lenne, ha beszélhetnél róla.

Lina egy horkantás kíséretében engedi ki a benntartott levegőjét.

- Nagyon csúnyán összevesztem Marco-val. - közli végül elvékonyodó hangon.

Egy pillanatra ledöbbenek, és arra gondolok hogy az, hogy tegnap este pár percet kettesben töltöttünk talán túl sok és túl illetlen volt.

- Ismét a gyermekvállalás és a terhesség és a többi. - ingatja fejét lemondóan, én pedig egy egész kicsit megkönnyebbülök, bár ez rohadtul nem segít most Linán.

Tekintetét ezúttal a plafon felé fordítva fekszik, de nem folytatja.

- Mi az amiben nem értettek egyet? - kérdezem végül, és én magam is összeráncolom a szemöldököm azon, hogy mennyire furán is hangzik ez tőlem.

Lina élesen szívja be a levegőt.

- Marco nem képes elfogadni, hogy nem állok erre most készen. - sóhajt. - Nem vagyok képes... ismét átmenni ezen. Nem vagyok képes kivizsgáltatni magam. - fordul felém hirtelen. - Marco szerint ez csak hiszti, de én... tényleg nagyon félek az orvosoktól, hányingerem van, ha hozzám érnek, ha megérzem a gyógyszerek és fertőtlenítők illatát... - sorolja kétségbeesetten. - Ezenkívül pedig nem állok készen arra, hogy anya legyek. Tudom, hogy öreg vagyok, de... most nem megy. Így nem. - nyel nagyot, szemeit pedig ellepik a könnyek.

Legszívesebben szorosan magamhoz ölelném és vele együtt bőgnék egy kicsit.

- Marco szerint önző vagyok és csak magamra gondolok és szerinte tuti biztos, hogy velem van a baj, elvégre... hah, én veszítettem el két kisbabát is ugyebár. - teszi hozzá kétségbeesetten, mikor nem reagálok.

- Lina... - a hangom még számomra is túlviláginak tűnik, annyira meg vagyok illetődve. - Először is... nem vagy hisztis vagy bolond vagy ilyesmi csak azért mert félsz az orvosoktól.

- Nem voltam mindig ilyen. - mentegetőzik elcsukló hangon. - Ez az utóbbi 5-6 évben lett ennyire rossz. Nem tudom, hogy miért.

- Talán... beszélned kellene erről egy szakemberrel, aki... segít neked megérteni, hogy honnan jön ez az egész, és hogy tudnád helyén kezelni. - ajánlom félve, hiszen nem szeretném ha azt hinné, hogy őrültnek tartom. - Ez egy létező probléma, és Marco nem érti, mert számára ismeretlen. De azt ugye tudod, hogy nem élhetsz le úgy egy életet hogy nem mész orvoshoz? - kérdezem finoman, ő pedig keserű mosollyal bólint.

- Igazad van. - leheli megsemmisülten. - De...

- Nem kell magyarázkodnod Lina... nekem nem. Nem azt mondtam, hogy holnapra egyeztess időpontot egy pszichológussal. - próbálok küldeni felé egy kedves mosolyt, miközben óvatosan megérintem a vállát. - Gondolkodj rajta, kérdezz meg másokat erről, akiknek adsz a véleményére. Esetleg olvass utána, hogy vannak-e emberek hasonló problémával és hogy nekik mi segített.

- De Marco... - rázza meg a fejét tanácstalanul.

- Marco felnőtt ember, és ha nyugodtan elmagyarázod neki, hogy mi a helyzet meg fogja érteni. - szakítom félbe, holott ebben a mondatban rohadtul nem vagyok biztos.

Szeretném, ha Reus megértené ezt és normálisan kezelné, de nem láttam a fejébe, nem tudtam sokat arról, hogy milyen Linával. Zavart ez az egész, amit nem is igazán értettem.

- Miért döntöttél úgy legelőször, hogy beleegyezel a gyermekvállalásba? - kérdezem halkan, de annál kíváncsibban.

Idegesen tördelni kezdi az ujjait, majd nagy nyelés után lassan fordítja felém a tekintetét ismét.

- Ez rém idiótának hangzik, de azért mert ez az élet rendje. Mindenki ezt várta el tőlem. - mosolyodik el fájdalmasan, szemeit pedig minden eddiginél jobban lepik el a könnyek, amit egy zsebkendővel hihetetlen gyorsan itat fel. - Ekkor még nem voltam teljes tudatában annak, hogy én nem ezt akarom. Legalábbis nem most. Az első vetélésem korán történt, 8. hét körül, nem volt semmi extra, magától kezdődött és fejeződött be. - fújja ki remegve a levegőjét. - Mindenki azt mondta, hogy első terhesség, megesik, próbálkozzunk újra, nem kell hónapokat várni.

Általában sosem érdekeltek az ilyen témájú filmek vagy történetek, most mégis alig tudtam kivárni, hogy Lina ismét beszélni kezdjen és tőle tudhassam meg, hogy mi és hogyan történt.

- Amikor ismét teherbe estem, nem tudtam neki örülni. Egyszerűen csak féltem. - hunyja le szemeit fájdalmasan. - Nagyon rosszul voltam, az orvos azt mondta, hogy a napi mozgásom a hálószoba - fürdőszoba - konyhára korlátozódjon, ezenkívül feküdjek és ne csináljak semmit. Azt hittem megőrülök. És közben iszonyatosan féltem. Egyszerűen éreztem, hogy valami nincs rendben. És nem is volt. Hiába léptük túl a kritikusnak számító 12. hetet... pár héttel később közölték, hogy a babának nincs szívhangja. - fejezi be elcsukló hangon. - Elég szörnyű ezen átmennie valakinek orvos undor nélkül is szóval el tudod képzelni, hogyan éreztem magam. - rázza meg a fejét, s szemeit ismét törölgetni kezdi.

- Jézusom, Lina... - szólalok meg. - Annyira sajnálom. Tényleg. Ezek után senkinek nincs joga azt állítani, hogy hisztis vagy.

Lina felém fordul, ajkai egész picit felfelé görbülnek, szemeit azonban ismét ellepik a könnyek, ő pedig próbálja visszanyelni a könnyeit, s csak pár hangos szipogást enged el.

- Ne haragudj. - ül fel lassan és oldalra fordulva lábait a padlóra helyezi. - Teljesen hülyét csinálok magamból.

- Nem igaz. - csúszok mellé és felsőtestét átkarolva húzom magamhoz.

Nem érdekel, hogy ez mennyire helyes és az sem, hogy ki lát most minket együtt. Egyszerűen csak vele akarok lenni és azt akarom, hogy enyhüljön a fájdalma.

- Minden rendben lesz, hm? - kérdezem tőle, miközben bizonytalan mozdulatokkal végigsimítok a haján. - Te és Marco megbeszélitek ezt majd nyugodtan. Most mindketten dühösek és zaklatottak vagytok... először neki is és neked is kell egy kis idő.

Lina elenged pár mély sóhajt, légzése egyenletessé válik, szipogásai is alábbhagynak. Pár percig nem reagál szavakkal semmit, egyszerűen csak próbál megnyugodni.

- Mi van, ha Marco időközben rájön, hogy... nem én vagyok számára az igazi? Annyi más nő van a világon rajtam kívül, aki most rögtön szülne neki legalább 5 gyereket. - kérdezi tanácstalanul.

Csak elmosolyodom ezen a rendkívül női logikával kigondolt kérdésem. Párszor végigsimítok Lina felkarján és kicsit elengedem, hogy elhúzódhassak annyira, hogy láthassam az arcát.

- Kizárt dolognak tartom, hogy Marco mást akarjon rajtad kívül. A helyében én inkább azért aggódnék, hogy ha továbbra is ilyen pöcs módon viselkedik, akkor komolyan fel kell vennie a versenyt azzal a sok-sok pasival akik mind arról álmodnak, hogy te szülj nekik gyereket... és nem mellesleg arról, hogy az arcukra ülj. - teszem hozzá, a mondat utolsó részét egyenesen Lina fülébe suttogva, biztosítva ezzel, hogy más még csak véletlenül se hallhassa meg.

******

Sziasztok!

Na hát, Marco és Lina között megint elrontottam mindent is - mondjátok meg mit gondoltok erről és arról, hogy ezzel egyetemben Nico igencsak közel került a főszereplőnőnkhöz.

Puszii.