Carolina Witte

- Mennyi a tapas limited? - kérdezi Schlotterbeck érdeklődve és kíváncsi pillantást küld felém az étlap mögül, nevetőráncai elárulják, hogy szélesen mosolyog.

Majdnem elnevetem magam a kérdésén.

- Sajnos csak 3 különböző fogás és utána meg akarok halni. Mondjuk lehet 4, ha a 4. csak olívabogyó. - gondolkodom el. - Neked mennyi?

- 5? - kérdezi, inkább csak saját magától.

- Ann-Kathrin Götze és én rengeteget jártunk ide régen. Ő képes volt egyszer 6 különböző kaját megenni. - mondom mindenttudóan.

- De hát tök vékony az a nő. Meg modell is vagy mi. - ráncolja a homlokát Nico értetlenül.

- Ugye milyen igazságtalan az élet? - sóhajtok drámaian. - Na mindegy, muszáj tintahalat ennem és olívát is, és... quesadillát rendeljek 3.-nak vagy patatas bravas-t? - kérdezem a focistát tanácstalanul, aki csak szórakozottan mosolyog rajtam.

Igazából rohadt sokat mosolyog és nagyon szép fogai vannak. És én is nagyon sokat mosolygok a társaságában. Többet, mint az elmúlt 3 hétben összesen.

- Kérd mindkettőt. A szabályaid szerint ez még talán belefér. Ha pedig nem, majd lopok a krumplidból. - ajánlja.

- Legyen így. - teszem le az étlapot elégedetten.

Legszívesebben még egy nagy adag sangríát is rendelnék, de tudom jól, hogy egyikünk sem ihat most és az különben is mindig az Ann-Kathrinos spanyol randijaim része volt, hogy spiccesre ittuk magunkat itt.

Nico kicsit még böngészi az étlapot én pedig végigmérem a vonásait, most igazán közelről, hiszen velem szemben foglal helyet egy nem túl nagy kétszemélyes asztalnál. A hajáról és arcáról végül lejjebb vándorol a pillantásom, s olyannyira elidőzöm rajta, hogy valószínűleg rajta is kap ezen az egészen, mikor leteszi a kezéből a menüt.

- Mi történt a kezeddel? - kérdezem meg hirtelen, miután nem hagy nyugodni, hogy bal tenyerének külső élén elfehéredett, gyógyult öltésnyomok tanúskodnak egy valaha volt sérülésről.

- Oh... - illetődik meg egy rövid pillanatra. - Egyszer rohadtul ráestem egy salakpályás edzésen. El is tört és eléggé csúnyán horzsolódott is, szóval ehm... megműtötték. - magyarázza rendkívül egyszerűen ahhoz képest, hogy én valami hasonlóba belehaltam volna.

- Wow. - lehelem végül és érzem, hogy kimelegedtem ettől a történettől. - Sajnálom. - teszem hozzá és sietősen nyúlok az előttem lévő pohár vízért.

- Jól vagy, Lina? - kérdezi a focista finoman.

- Igen. - vágom rá sietősen. - Én csak... elég komoly fehér köpeny szindrómával küzdök. - vallom be az igazságot és azt várom, hogy majd a többi emberhez hasonlóan jókedvűen elmosolyodik ezen és legyint rá.

Várakozásaimmal ellentétben azonban nem ez történik. Nico aggódva összevonja a szemöldökét és pár másodpercig csak kémleli az arcomat.

- Sajnálom, ez elég para. - mondja végül. - Én sem rajongok az orvosokért. Amikor eljöttem az orvosi vizsgálatra a szerződés aláírása előtt, vért vettek és... rohadtul úgy éreztem, hogy elájulok. Azóta is ezzel heccelnek a többiek.

- Oh... igen ez ismerős. - bólintok immár kissé megkönnyebbülve. - Rettegetek a vérvételektől.

Szerencsére nem kell tovább erről a témáról beszélnünk, mert egy pincér lép hozzánk, hogy felvegye a rendelésünket, s amíg Nico magyaráz neki, sebesen gondolkodom azon, hogy mégis milyen témát dobjak be, aminek semmi köze az orvosokhoz és vizsgálatokhoz.

- Na és voltál valamerre nyaralni idén? - kérdezem, mert semmi jobb téma nem jut végül eszembe.

- Huh, pár napot voltam Ibizán. - von vállat. - Ez a nyár elég rövid volt, tekintve, hogy Nemzetek Ligája meccseink voltak a válogatottal még júniusban is és az idei szezon pedig ennyire hamar kezdődött a VB miatt. Ti voltatok valahol Marco-val?

- Oh... - szalad ki az ajkaimon.

Tudom, hogy én hoztam fel a témát és lassan rá kell jönnöm, hogy nem sikerül semmi olyanról beszélnem, amivel ne hoznám saját magamat kínos helyzetbe.

- Lehet, hogy hallottál már róla, hogy mi történt velem és Marco-val nemrég. - mondom csendesen, próbálok egy apró és bocsánatkérő mosolyt is magamra erőltetni, hiszen nem Nico hibája, hogy megkérdezte ezt.

- Oh, igen. - szomorodik el kissé.

- Nos, hát... egész nyáron feküdnöm kellett az orvosok utasítására, mert nem ez volt az első vetélésem. Azt mondták, hogy kerüljem a stresszt, a sok mászkálást és a hőséget. Szóval így nem nagyon jutottunk el sehova. - mondom el végül.

- Ne haragudj, hogy felhoztam, nem gondoltam át, mikor megkérdeztem ezt. - szabadkozik.

Csak lassan megrázom a fejem és ezúttal tényleg őszinte, picike mosolyt küldök felé.

- Semmi baj. - szólalok meg könnyednek szánt hangon. - Nem tudom, hogy Marco-t behívják-e játszani a VB idején. Szeretném ha végre részt vehetne egy ilyen bajnokságon, megérdemelné. De már régóta nem játszott a csapattal, szóval ha mégsem jönne össze... majd elrabolom egy jó kis telelésre. - mosolyodom el halványan. - Te benne vagy a keretben, igaz?

- Igen. - bólint. - Kicsit sajnálom, hogy pont egy ilyen ellentmondásos VB lesz az első, amin szerepelhetek a felnőtt csapatban, de ez van.

- Tényleg elég fura az egész, de szerintem neked játékosként nem feladatod megoldani a morális kérdéseket. Neked csak jól kell focizni. - nevetek fel.

- Igen, megpróbálok csak erre koncentrálni. - ért egyet Nico. - És te egyébként tősgyökeres dortmundi vagy? - vált témát hirtelen.

Elengedek egy kisebb sóhajt ezt a kérdést hallva, de csak azért, mert megnyugszom attól, hogy ezúttal ilyen könnyű témát választott a beszélgetőpartnerem.

- Igen. Itt születtem, itt nőttem fel, itt jártam suliba és egyetemre. És nem, nem ismertem Marco-t azelőtt, hogy híres lett volna.

- Nem ér lelőni a következő kérdésemet. - csóválja meg fejét rosszallóan Schlotterbeck, én pedig csak nevetek rajta. - Na és hogy ismerkedtetek meg?

- Olyan nagyon bénán fanfiction-be illő módon. - nyögök fel kínosan. - A keresztanyámnak volt egy étterme a kertvárosban és... én akkoriban még egyetemre jártam, szóval néha segítettem ott felszolgálni vagy mosogatni mert nagyon jól jött a pénz. És... egyik este Marco ott volt a családjával valami szülinap vagy ki tudja mi miatt. - nevetem el magam kínosan. - Nekem adták az asztalukat. Persze tudtam, hogy ki ő, mert az apám amikor csak teheti kimegy a BVB meccseire, de nem izgatott különösebben, csak tettem a dolgom. Ő viszont... tudod, olyan tipikusan idegesítő vendéggé változott, aki rengeteg kérdést tett fel az ételekről. Rémségesen idegesített, de nem mutattam ezt neki, ő pedig később bevallotta, hogy csak azért csinálta, hogy figyeljek rá.

- Tipikus Reus. - neveti el magát Nico is.

- Aztán... a következő hétvégén nem sokkal zárás előtt megint betoppant. Én pedig ott voltam és nem tudtam levakarni magamról. Az étteremhez tartozott egy bár is biliárdasztallal... megkérdezte, hogy játszanék-e vele. Én pedig belementem és ötvenezerszer elvertem őt. - mosolyodok el elégedetten. - Ugyanakkor... annyi mindenről beszéltünk időközben. Mintha... mindig is ismertük volna egymást. Mesélt arról, hogy ő és Götze milyen közel állnak annak ellenére, hogy nemrég igazolt Dortmundba, ugyanakkor nagyon bántotta, hogy Mario azon gondolkodik, hogy eligazol Münchenbe. Ez 2013 tavaszán történt egyébként. - gondolkodom el. - Marco elkérte a számomat, én pedig megadtam neki, mert... úgy voltam vele, hogy úgysem akarhat igazából tőlem semmit. Én csak... egy átlagos csaj voltam, aki tűpontossággal tudott egyenes vonalat húzni vonalzó nélkül, de... nem voltam valaki olyan, aki nyilvánosságra és ismertségre vágyott. A várakozásaimmal ellentétben Marco egyébként sokat keresett, én pedig próbáltam hárítani ezt az egészet. Hetekig nem voltam hajlandó beleegyezni semmilyen randiba, ugyanakkor azon kaptam magam, hogy folyamatosan csak rá gondolok és... hogy hiányzik, az hogy ismét találkozzak vele. Szóval valamikor igent mondtam, de nagyon féltem az egésztől. Sokáig nem akartam vele nyilvános helyen találkozni, mert... nem tudom, hogy most mi a helyzet a rajongó lányokkal, de ezelőtt 10 évvel ronda dolgokra voltak képesek; ők is meg a riporterek is. Emiatt aztán egész sokáig nem éreztem helyesnek ezt az egész definiálatlan kapcsolatot köztünk. Olyan volt, mintha nem is az én életem lenne, hiszen a keresztanyámon kívül nem tudott erről senki. Ez azt is eredményezte, hogy sokáig nem is engedtem Marco-t olyan közel magamhoz... nos, ahogy azt tennéd normális esetben pár randi után. - érzem, hogy kissé elpirulok, hiszen nem feltétlenül terveztem ennyire részletesen beszámolni erről és többek között elmondani Nico-nak azt, hogy anno hosszú hetekig nem tudtam eldönteni mit akarok és emiatt nem is feküdtem le Reus-szal. - Tudom nagyon jól, hogy nem sok férfi tolerálja ezt és Marco is nehezen viselte, de valamiért mégis folyamatosan megpróbálta kiszedni belőlem, hogy mi bajom van. Elég sok vitánk is volt akkoriban, aztán... annyira hirtelen változtak meg a dolgok. Hivatalosan is bejelentették, hogy Mario Münchenbe megy, Marco pedig annyira szomorú volt. Szóval... lerajzoltam őt és Götzét a szokásos, közös gólörömük közben és úgy terveztem, hogy odaadom neki a rajzot, hogy jobb kedve legyen... és egyúttal szerettem volna tisztázni a köztünk lévő viszonyt is, hiszen nagyon fontos lett számomra. Ő pedig nagyon örült a rajznak és nekem is... és akkor este megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője, hivatalosan is, úgy, hogy együtt is mutatkozunk, én pedig... mindenbe is beleegyeztem, mert annyira szerettem volna, ha boldoggá tudom őt tenni. - fejezem be egy félszeg mosollyal, és azt az infót, hogy ezen az estén feküdtünk le először inkább megtartom magamnak, mert nem tartozik egy ilyen kissrácra, még akkor sem, ha egyébként úgy tűnik, hogy lekötötte ez a sztori velem kapcsolatban.

Nico csak kedvesen mosolyog rám, amint befejezem a mesélést.

- Szerintem egyáltalán nem béna sztori. A rajz pedig tényleg nagyon kreatív ötlet volt és biztos vagyok benne, hogy Marco-t azóta is nagyon boldoggá teszed. - mondja teljesen őszintén, én pedig el is csodálkozom azon, hogy micsoda komoly dolgok hagyják el a száját.

Mindössze egy esetlen mosollyal tudok reagálni és többel nem is kell, mert megérkeznek az első kis tányérkák rajtuk a rendelésünkkel, én pedig alig várom, hogy betegre egyem magam tintahallal.

Evés közben persze próbálom én is faggatni kicsit Nico-t, aki elmondja hogy Stuttgarthoz közel született és nőtt fel, és első állomásként mindig is szeretett volna a profi csapatban játszani ebben a régióban. Mesél arról, hogy fiatalként sokan kételkedtek benne - csakúgy, mint Marco-ban -és arról is, hogy végeredményben azért döntött a BVB-be igazolás mellett, mert eléggé kényelmetlenné vált Freiburgban az, hogy a saját testvére volt a poszt riválisa.

A vacsora és a Schlotterbeck-kel eltöltött idő úgy általában tényleg nagyon feldobja az estémet. Miután sikeresen kicselezem és kifizetem a fogyasztásunkat, vitázunk a témán egy kicsit, de összességében nagyon jó hangulatban sétálunk vissza az autóinkhoz.

- Csakhogy tudd, most már elmondhatom, hogy jó napom volt. - pillantok fel rá mosolyogva, miközben megállok a vezetőülés oldali ajtónál.

Ő drámaian elenged egy megkönnyebbült sóhajt.

- Ezt örömmel hallom. Tényleg. - bólint végül.

- Összegyűjtök pár dolgot a lakással kapcsolatban és megbeszéljük majd a következő alkalommal. Valószínűleg a következő meccsetek után.

- Rendben, ez jól hangzik. Gondolom, Lipcsébe nem jössz velünk megnézni a meccset élőben? - mosolyog rám érdekesen.

- Sajnos nem, de ígérem, hogy itthon rátapadok a tv-re és szurkolni fogok. - mondom neki és tényleg komolyan is gondolom. - Jó éjt, Nico. - teszem hozzá csendesen, majd szégyenlősen a kezeimben lévő kulcsokra fordítom a tekintetem.

- Jó éjt, Lina. Köszönök mindent. - viszonozza a köszönésem, én pedig egy utolsó gyenge mosoly után kinyitom az autót és beülök.

Egész hazafelé vezető úton mosolyognom kell. Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért. Olyan érzésem van, mint amikor sok évvel ezelőtt rájöttem, hogy Ann-Kathrin igazából jófej és nagyon jó barátnők leszünk majd.

Amint nem sokkal később hazaérek és a lakásba lépek, eszemben sincs továbbra is sértett kislányt játszani Marco-val szemben. Persze, ha úgy akarjuk, kényszerített, hogy végigszenvedjem a mai reggelit a családjával, de végtére is... minden házasságban és kapcsolatban van ilyen és a kettőnk kapcsolatán nem fog segíteni, ha nem szólok hozzá ma este sem.

- Szia. - fordul felém a kanapéról, amint besétálok a nappaliba, ahol megintcsak a hatalmas tv előtt ülve találom a férjemet.

A helyiségben mindössze éjjeli lámpa szolgáltat még fényt, és az egész hirtelen olyan nyugtató hatással van rám, hogy a kanapé támlához lépve hátulról magamhoz ölelem a férjemet és cuppanós puszit nyomok az arcára, amin eléggé el is csodálkozik.

- Szia. - viszonzom a köszönését végül. - Milyen napod volt? - teszem fel ezt a mai napon kritikusnak számító kérdést.

- Ehm... jó? - Marco továbbra is értetlenül méreget, miközben féloldalasan felém fordul.

Persze igaz, hogy ő már régóta nem kérdezett tőlem hasonlót, de én sem tőle, pedig igazán megérdemelte volna néha-napján. Sejtelmes mosollyal kerülöm meg a kanapét és foglalok helyet mellette.

- Jó volt az edzés? Elveritek a Lipcsét hétvégén? - húzom fel a szemöldököm szórakozva.

- Jó volt és nagyon remélem, hogy elverjük őket, ha már ez az áruló Rose odament edzősködni. - komorul el a tekintete egy pillanatra. - De mesélj, milyen volt Schlotti-val? - kérdezi, mire ajkaim széles mosolyra húzódnak.

- Jó. Rendes gyerek. Elmentünk vacsizni, hogy minden részletet át tudjunk beszélni. - vonok vállat. - Elvittem a tapas bárba.

- Nekem pedig hagytál egy üzit, hogy az ebéd maradéka a hűtőben van. - forgatja meg szemeit egy drámai nyögéssel, amin muszáj nevetnem.

- Remélem túlélted. Főzök neked valami finomat holnap, hogy teljes komfort érzéssel utazhass Lipcsébe. - ígérem.

- Istenien hangzik. - hajol közelebb hozzám és csókolja meg ajkaimat óvatosan, miközben védelmezően magához ölel.

Annyira jól esik. Annyira újnak tűnik, mint közel 10 évvel ezelőtt, amikor először történt köztünk hasonló. Az, hogy ma ismét felidéztem a megismerkedésünk történetét, fura érzéseket ébresztett bennem. Főként olyanokat - vagy legalábbis rendkívül hasonlóakat - amiket akkoriban éreztem Marco iránt. Ez pedig olyan izgalmas volt, hogy hirtelen úgy éreztem, hogy nem bírok magammal.

Odaadóan viszonzom Marco csókját, kezeimet a nyaka körül fonom össze és még közelebb húzom őt magamhoz.

- Arra gondoltam, hogy felmegyek zuhanyozni. - suttogom az ajkaira, mikor kis idő után elszakadunk egymástól. - Úgy örülnék, ha velem jönnél. - teszem hozzá, miközben bizonytalanul a szemeibe pillantok.

Marco mély sóhajjal hunyja le szemeit hosszan.

- Nem kell kétszer kérned. - suttogja fojtott hangon, majd egy hosszabb szájrapusziban részesít, ezek után pedig kissé sietősen húz fel maga mellé a kanapéról.

Most egy percig sem bánom, hogy a fürdőszobánk közvetlenül kapcsolódik a hálóhoz. Többnyire szavak nélkül, a másik néma pillantásainak kereszttüzében szabaulunk meg a rajtunk lévő ruhadaraboktól. Egészen fura módon én hamarabb végzem a művelettel - talán mert én nem stírölöm annyit Marco-t, mint ő engem-, majd mindenttudó kacsintás kíséretében indulok a zuhanykabin felé és nyitom meg a vizet.

Meglehetősen melegre állítom, s amíg a víz eléri a kívánt hőfokot, hajamat sietősen feltűzöm, majd be is lépek a hatalmas kabinba, Marco pedig másodperceken belül követ. Kezét kíváncsian tartja a víz alá, majd fájdalmasan el is fintorodik.

- Jézusom, Lina, ez nagyon forró. - húz magához és nyakamba csókol.

Én csak szórakozottan kuncogom.

- Nem is igaz. Olyan jó meleg. - simulok a mellkasához.

Persze engedek a rosszallásának és kissé lejjebb állítom a hőfokot, így nem kell egész zuhanyzás alatt a fintorgó arcát néznem. Sokkal jobban élvezem én magam is, ha azt láthatom, hogy Marco élvezi a lehulló vízcseppek kellemes melegét. Olyan rég csináltunk már hasonlót. Ahhoz képest, hogy mennyire hirtelen öntött el a vágy iránta odalent, mindketten hülyéskedünk egy sort, amíg tusfürdővel kenjünk be magunkat vagy egymást és lemossuk a női és férfi kencék egymással összekeveredett, de mégis különbözően illatozó habját.

Ezek után persze elég gyorsan vesztem el az eszemet, amint Marco teljesen közel húz és magához és megcsókol. Finoman, de mégis követelezőbben, mint tegnap. Ahogy meztelen testünk egymásnak simul, megremegnek a térdeim és enyhe nyögéssel töröm meg a csókunkat. Kérdő és bizonytalan pillantással nézek fel a férjemre. Nem vagyok benne biztos, hogy meddig szeretne elmenni, én magam sem tudom, hogy meddig szabad elmennünk. Nem szexelhetek vele, arra még várnom kell... talán egy hetet.

Marco tekintete egész kicsit aggódó, de mégis hetek óta először végre úgy néz rám, mint régen. Mint amikor még egy nőt látott bennem és nem egy potenciális anyajelöltet.

- El sem hiszed mennyire megőrülök érted. - suttogja, s ahelyett hogy bármi mást is csinálna egyszerűen csak magához ölel, szorosan, s alig érezhető puszikkal ajándékozza meg a vállamat.

- Nem csak te voltál eltiltva a szextől, Reus. - kuncogok fel tehetetlenül, miközben annyi távolságra húzódom tőle, hogy a kezemet a testünk közé vezetve végigsimogathassam az alhasát, végül tenyeremet a keményedő férfiasságára fonjam.

Kíváncsian pillantok felfelé. Marco ajkait beharapva hunyja le szemeit, miközben fejét kissé hátradönti. A hátamon lévő tenyereit lejjebb csúsztatja, az ölelésén is jócskán enyhít, hogy kényelmesebbé tegye ezt a szituációt mindkettőnk számára. Lassú és érzéki mozdulatokkal kezdem ingerelni, amit ő mély sóhajokkal és enyhe nyögésekkel jutalmaz, sőt amikor erősítek a szorításomon, egy igazi szenvedélyes csókot kapok jutalomként.

Pár percig munkálkodom ezután tovább csak, Marco viszonylag hamar elmegy, engem pedig amolyan mini győzelmi érzéssel tölt el ez az egész, főleg, hogy ennyi egyszerű kis örömszerzés után is istennőként pillant le rám. Miután mindketten kissé megnyugszunk, Marco óvatosan fordít háttal magának. Végigpuszilgatja az arcom egyik felét, a vállaimat, miközben kezeivel óvatosan simogatják a melleimet, s bal keze lassan kalandozik egyre lejjebb a felsőtestemen.

Fejemet megadóan döntöm hátra, annyira szeretném ezt, azt ugyanakkor nem tudom, hogy kellene közölnöm a férjemmel, hogy próbáljon nagyon óvatos lenni, mert én magam sem tudom, hogy mennyire fog ez fájdalommal járni.

- Nem akarok neked fájdalmat okozni, Lina. - suttogja a fülembe, ajkait óvatosan vezeti végig a fülcimpámon, nekem pedig ismét csak beleremeg a térdem ebbe az egészbe.

- Csak... - nyögöm ki. - Próbáld meg... ha nem lenne jó szólok. - lehelem elhalóan.

Marco egyetértően hümmög, s mielőtt bármit is csinálna fejemet oldalra fordítva kér, hogy csókoljam meg. Én pedig engedelmeskedem neki, hiszen annyira szeretném, ha az én testemnek is lehetne legalább picike pozitív erotikus élménye most. A focista finom és gyengéd mozdulatokkal simogatja az alhasamat, bal kezét végül először egyik belső combomra vezeti, ahol folyamatosan, továbbra is rendkívül finoman halad felfelé.

Először kissé bizonytalan és lassú mozdulatokkal simogat, számomra pedig már ez önmagában hihetetlen jó érzés, amit jóleső sóhajjal jelzek Marco számára. Egyik ujja körkörös mozdulattal érinti a legérzékenyebb pontomat, és hihetetlenül jó érzés.

Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy többet követeljek, Marco pedig nem elég bátor hozzá, hogy ettől tovább menjen és nem csúsztatja ujjait mélyebben belém, de tényleg nem bánom, mert az eddigi érintései is annyira érzékiek és átgondoltak, hogy nem sokkal később érzem, hogy én is elmegyek. Nincs részem hatalmas, mindent elsöprő orgazmusban, de több hónapnyi kihagyás után ezt is tökéletesnek élem meg. Amint a térdeim remegése kicsit alábbhagy, boldog mosollyal ajkaimon fordulok ismét szembe Marco-val és emelkedek lábujjhegyre, hogy édes csókban részesíthessem ezt a férfit, akibe ezalatt a pár perc alatt ismét olyan szerelmes lettem, mint amikor átadtam neki azt a Götzés rajzot közel 10 évvel ezelőtt.

Nico Schlotterbeck

- Mi van Schlotti, megártott a sok tapas, azért vagy ilyen lassú? - Reus ördögi vigyorral fordul felém, miután könnyűszerrel kicselezett és kegyetlenül berúgta a kapuba a labdát az edzőpályán.

- Fogadjunk, hogy csak irigykedsz, amiért te nem jöhettél velünk. - sóhajtok végül és ezúttal normálisan átveszem a nekem passzolt labdát.

- Nyugi, Lina alaposan megvigasztalt miután hazaért. - kacsint rám mindenttudóan.

Kényszeredetten elmosolyodom, miután sikerült legyőzni a döbbenetet, amit az előbbi mondat kiváltott belőlem.

- Lina klassz nő. - kommentálom végül, s próbálom kizárni a képeket a fejemből, ahol Marco és Lina szexelnek, vagy egyáltalán ahol ez a nő meztelenül és bármilyen erotikus vonatkozásban jelenik meg.

- Ja, tényleg az. - ért egyet Reus. - Tényleg jót tett neki, hogy végre azzal foglalkozhat, amit szeret, szóval kösz, hogy beáldoztad a lakásodat.

Továbbra is megjátszva magam, apró mosollyal bólintok Marco-ra. Igazából kissé összetörte a lelkivilágomat, mert egész végig az volt az érzésem, hogy Lina annak köszönhetően lett jókedvű tegnap, mert velem lehetett és mert velem beszélgetett és vacsorázott. Jobban belegondolva ez tényleg gyerekes és nevetséges volt részemről. Miért is gondoltam, hogy egy 30 éves, házas nő majd attól derül jobb kedvre, mert velem tölthet időt?

Mély sóhajjal és fejemet a saját hülyeségemen csóválva indulok végül az öltözőbe az edzés végén, ezek után pedig indokolatlanul hosszú ideig állok a zuhany alatt. Mire végzek, már csak Adeyemi-t és Bellingham-et találom az öltözőben, de szerencsére egyikük sem talál be, így nyugodtan öltözhetek át. Telefonomat magamhoz véve gyorsan csekkolom az üzeneteket, az ajkaim pedig rögtön mosolyra húzódnak, amint látom, hogy Linától is fogad értesítés.

Carolina Witte Szia Nico 😊 Annyi mindent kitaláltam, hogy legszívesebben most azonnal elmesélném, és a jóváhagyásodat kérném mindenre, de megpróbálok professzionális maradni. Küldök pár nappaliba való bútort, ha majd időd engedi nézz rájuk. 😉

Ezek után fogad pár link, majd néhány újabb üzenet.

Carolina Witte Btw, hogy állsz a dekortapéta témához?

Carolina Witte Remélem jó volt az edzésetek, pihenj sokat és ahogy ígértem, nagggyon szurkolok majd.

Hirtelen nevetnem kell a random csaponságain a témák között, mégis valamiért annyira örülök minden egyes leírt mondatnak, hogy kedvem lenne ugrálni egy sort.

Nico Schlotterbeck Szia Lina 😊 Alig várom, hogy hallhassam miket találtál ki. Legkésőbb holnap útközben belevetem magam a bútorok világába 🤗 Nem igazán volt még eddig dekortapétám, de bízom benned, nyitott vagyok a témára. - írom a szemöldökeim ráncolva, s közben azon gondolkodom, hogy ez mennyire megfelelő stílus és válasz.

Nico Schlotterbeck Az edzés nem volt valami nagy szám ma, de a meccset nagyon várom 😉 Mikor érsz rá legközelebb találkozni? - amint ezt a kérdést leírom, meg is állok és pár hosszú pillanatig csak agyalok, hogy vajon elküldhetem-e ezt neki ebben a formában.

Végül, mivel semmi jobb nem jut eszembe, és főként mivel nem tervezem ismét Jude segítségét kérni, így rányomok a küldésre. Kicsit megnyugszom attól, hogy nem válnak rögtön olvasottá az üzeneteim, így nyugiban szedem össze a cuccaim, majd hagyom el a centrumot, miután mindenkitől elköszöntem.

Amikor hazaérek, kissé már elszomorít, hogy Lina még akkor sem válaszolt az üzenetemre, sőt olvasottá sem vált, így mély sóhajjal vetődöm le a kanapéra és elsőkörben jó gyerekhez híven felhívom a szüleimet és elmesélem nekik a hét történéseit. Természetesen kérdeznek az új lakásról is, így elkerülhetetlenül szóba kerül Reus felesége, anyám pedig csak drámai sóhajjal jegyzi meg, hogy igazán nem kellene fancy lakberendezőkre pénzt költenem, ő is szívesen segített volna ebben. Na, persze. Ugyanakkor... sosem beszéltünk Linával arról, hogy mégis mennyibe fog ez az egész fájni nekem. Nem mintha aggódtam volna a pénzügyek miatt, mégis ez olyan kérdés volt, amit szerettem volna tisztázni. Épp ezért a hívás befejeztével, megtoldom az üzeneteim hadát még eggyel.

Nico Schlotterbeck Btw, azt is meg kell beszélnünk, hogy mennyivel tartozom a szolgálataidért, és hogy mikor szeretnéd ezt megkapni. - remélem nincs ennek az egésznek szexuális áthallása, mert az eléggé fura lenne.

Bár biztos voltam benne, hogy Lina már így is elég furának tart engem, szóval végül tényleg ebben a formában küldöm el az üzenetet. Ezután szemeimet lehunyva dőlök hátra a kanapén, és azon gondolkodom, hogy rohadtul össze kellene pakolnom néhány cuccot a holnapi utazásra. Ezenkívül még vacsit is kellene rendelnem, de hirtelen semmi kedvem nem volt megmozdulni sem. Körülbelül 5 perce szenvedek már így, amikor a telefonom megrezzen, én pedig sebesen kapok utána, hogy megnézzem ki írt.

Carolina Witte 😊 😊 😊 Hétfő délután, szokásosan 4-kor? Az utolsó kérdésedet pedig meg sem hallottam, el sem olvastam. Nem tartozol semmivel; barátok vagyunk, nem?

Oh, Istenem. Persze, barátok.

******

Sziasztok!

Először is köszönöm nagyon a csillagokat és hozzászólásaitokat, imádom olvansi őket :))

És mivel tegnap MR11 megmutatta, hogy azért még mindig elég jó megmozdulásai vannak, úgy döntöttem, hogy elhozom nektek a 3. részt, ahol Marco végre elég pozitív szerepben tűnik fel, és még az is kiderül, hogy ő és Lina hogyan ismerkedtek meg.

Írjátok meg, hogy mit gondoltok róla. :)

Puszii.