Carolina Witte

Remegő térdekkel vágódok be az autómba és hirtelen nem érzem úgy, hogy képes lennék biztonságosan vezetni ezt a járgányt, mégis beindítom a motort, mert rettegek attól, hogy Nico kilép az ajtón, idejön és hozzám szól és aztán valamilyen módon ismét megcsókol. Bármennyire is jó érzés volt, nem lett volna szabad megtörténnie... ráadásul másodszorra. Én pedig amilyen idióta vagyok még egy búcsúcsókot is adtam neki. Elfojtott nyögéssel hajtom a fejem a kormányra egy pillanatra, majd megemberelve magam, erőszakosan rántom a biztonsági övet magam elé és csatolom be. Kicsit rendezem a gondolataim, majd kitolatok. Útközben eszembe jut, hogy Marco családja megette az összes kaját amit főztem, így vagy főznöm kell vagy pedig szereznem valamit, ha nem akarunk megint mirelit dínócskákat enni.

Ezen a gondolaton aztán majdnem elbőgöm magam, mert mégiscsak otthon van a sérült férjem, én pedig a 22 éves csapattársával csókolóztam, mert idegileg labilis vagyok.

Mivel ez az állapot most aztán különösen erősen fennáll, ezért inkább a McDrive felé indulok és beállok a sorba, ami szokásosan hosszú, de legalább van alkalmam egy kicsit reflektálni a történtekre. Nico fura kérdései meg hogy azt mondta, milyen sokat jelent neki az hogy nem tudok szabadulni attól hogy mi történt köztünk. Olyan abszurd. Az is abszurd, hogy vágytam a közelségére és bármennyire is tudtam, hogy nem helyes annyira jó volt.

Rendelek pár dolgot, majd mikor megkapom az egészségtelen kajákat, végre elindulok haza, s közben próbálom összeszedni magam és felkészülni arra, hogy normálisan viselkedjek.

- Sziaaa. - Marco felcsillanó tekintettel néz rám, amint belépek a nappaliba.

- Szia. - varázsolok egy mosolyt magamra. - Nekem örülsz ennyire vagy a mekis kajának? - pillantok lopva a kezembe tartott zacskóra.

- Jelen pillanatban neked. Bocs, hogy mindenki becsődült ide. - ráncolja a szemöldökét.

- Már megszoktam. - vonok vállat, majd lassan hozzá sétálva foglalok helyet mellette, miután a kaját egyelőre a dohányzóasztalra tettem.

Marco rögtön magához húz és hosszú csókot nyom az ajkaimra. A gyomrom körülbelül akkora bukfencet vet, mint 10 évvel ezelőtt, ezúttal azonban ez most fájdalmas és bűntudattal teli.

- Csak nem hiányoztam? Azt hittem jól lefoglaltak a többiek. - kérdezem rosszallóan.

- Őket nem szeretem úgy, mint téged. - húz magához, én pedig apró sóhajjal hajtom a fejem a vállára.

- Nem fáj a lábad? - kérdezem végül.

- Kicsit, de semmi olyan ami nem normális. - mondja halkan.

- Az jó. És... éhes vagy? - húzódok el tétován.

- Nagyon. - néz rám drámaian hatalmas szemekkel.

- Nézd meg mit hoztam neked. Addig hozok be tányért. - állok fel és sietek el a konyhába.

Sosem éreztem még ennyire furán magam. Ennyire mocsok szemétnek és ugyanakkor vakmerőnek.

Marco számára egyértelműen a trash kaja jelentette a fénypontot a sérülései alkalmával. Jól esett, hogy legalább ennyi öröme volt a dologban, bár tudtam jól, hogy nem szabad túlzásba vinnem, és lassan ideje valami egészségeset is főznöm.

- Figyi... nagyon gáz lenne ha holnap bemennék az irodába? - kérdezem.

Szükségem van egy kis egyedüllétre, hogy befoglaljak egy meeting roomot magamnak és onnan telefonáljak néhány partnernek.

- Van valami sürgős? - lepődik meg.

Elengedek egy gondterhelt sóhajt.

- Csak valami, amit szeretnék letudni. Gondoltam kora délután bemegyek. Te pedig tudnál kicsit nyugiban pihenni. Aztán jövök és ígérem, hogy kitalálok valami normális kaját holnap vacsira. - lököm meg játékosan.

- Ahogy akarod. - egyezik bele végül. - De ugye tudod, hogy nem zavarsz.

De te engem igen.

- Tényleg nem tart sokáig. Pár aláírást kell összegyűjtenem egy megrendeléshez. - találom ki a semmiből.

Régebben elgondolkodtam rajta, hogy azok akik megcsalják a partnerüket vajon sokat gondolkodnak azon hogy mit mondanak a másiknak? Nehéz hazudni? Jelenleg gyerekjátéknak tűnik.

Az este további része eseménytelenül telik. Netflix, néhány jelentéktelen párbeszéd zajlik le köztünk, aztán segítek Marco-nak összekészülni fürdéshez, majd én magam is lezuhanyzok. Épp szeretném megkérdezni a férjemet, hogy szeretné-e ha ma is idelent aludnék vele, mikor megelőz.

- Menjünk fel. Egy éjszaka elég volt a nappaliban. - jelenti ki.

- Oh, oké... segítsek vagy fel tudsz jönni egyedül?

- Mivel kétlem, hogy fel tudsz emelni, felmegyek egyedül. - kacsint rám.

- Szemtelen kis pöcs vagy. - nevetek fel.

A lépcső alján Marco mellé lépek és mielőtt kielőzném, rácsapok a fenekére, majd ezek után tényleg felmegyek és hagyom neki, hadd szenvedje fel magát a saját maga tempójában.

A hálóba lépve kissé kétségbeesve érzem magam, mert attól kezdek félni, hogy a ma elkövetett hülyeségeim majd egész éjszaka lefoglalják a gondolataimat. Ezenkívül még mindig férjnél voltam és hirtelen el sem tudtam hinni, hogy komolyan megtörténik ez az egész velem.

- Lehet, hogy szemtelen vagyok, de nem kis pöcs. - szólal meg Marco, amint belép a szobába.

Érdekes pillantással fordulok felé és nevetek fel önkéntelenül.

- Jobban tetszene ha mondjuk hatalmas farok jelzővel illetnélek? - kérdezem és kicsivel közelebb sétálok hozzá.

A férjem állapotát meghazudtolva vágja el a köztünk lévő távolságot és hirtelen mozdulattal húz magához.

- Óvatosabbnak kellene lenned, Reus. - lehelem halkan, miközben lábujjhegyre emelkedem és orromat finoman az övéhez érintem.

Szemeimet lehunyom egy pillanatra, hogy fejben összeszedjem magam, és ne gondoljak Nico-ra egy pillanatig sem. A gyomrom idegesen remegni kezd, ugyanis Marco úgy néz rám, mint aki épp azon agyal, hogy kérdezze meg, hogy szexelnék-e vele. Én pedig nem tudom, hogyan kellene visszautasítani. Szerettem volna, ha van valami aminek örülhet ebben a szerencsétlen helyzetben, ugyanakkor annyira elcseszett volt ez az egész, pár órával azután, hogy valaki mást csókoltam meg, hogy egyszerűen muszáj volt innen elszabadulnom.

- Ahm, Marco... - hátrálok el egy gondterhelt sóhajjal és kezemet a hasamra teszem. - Lehet, hogy a mekis kaja nem volt a legjobb ötlet számomra. - ráncolom a szemöldököm fájdalmasan.

Előfordult néha, hogy a gyomrom nem jött ki túlságosan jól a gyors kajával, és most hiába nem ez volt a helyzet, muszáj volt szimulálnom, mint egy idióta tinédzser.

- Feküdj csak le. - mondom sietősen a ledöbbent Marco-nak, majd a telefonom magamhoz véve indulok a mosdóba és zárkózom be.

Ideges sóhajjal ülök le a lehajtott WC-re és nyitom fel a telefon képernyőjét.

Nico küldött egy üzenetet pár perce, én pedig meg sem próbálom palástolni a kíváncsiságom, azonnal rányomok és megnyitom.

Nico Schlotterbeck Jude és Mats szeretnék meglátogatni Marco-t holnap... velem együtt. Egyelőre még nem biztos, csak... remélem nem gáz neked?

Ismét elengedek egy sóhajt és lassan hátradőlök.

Carolina Witte Ha Marco-nak oké, gyertek nyugodtan. Pár órára bemegyek dolgozni, de utána itthon leszek.

Rögtön el is küldöm az üzenetet, majd a telefont lenémítom és lezárom a képernyőt. Pár hosszú másodpercig csak ücsörgök, és próbálok nem arra gondolni, hogy mibe keveredtem. Végül lehúzom a WC-t, kezet mosok és visszamegyek a hálóba.

- Schlotti, Bellingham és Hummels beugranak holnap a délutáni edzés után. - közli velem Marco, miközben elfoglalom a helyem az ágyban mellette.

- Oké. - vonok vállat. - Sietek majd haza és csinálok nekik kávét vagy valami.

- Bizti nem baj? Hogy vagy? - fordul felém érdeklődve.

- Jól vagyok, semmi gáz. - kapcsolom le az éjjeli lámpát. - Jó éjt, Marco.

Nico Schlotterbeck

- Gyere már ember, csak nem Reus-nak cicomázod magad még mindig? Kurvára nem érdekli hogy nézel ki. - vág hátba Hummels, mielőtt elhagyná az öltözőt.

- Megyek már. - nyögök fel, és végre ellépek a tükörtől és felkapom az edzős táskámat.

- És még azt mondják a németek pontosak. - forgatja a szemeit Bellingham, mikor hozzájuk lépek. - Wow, micsoda illattal vagy, Schlotti.

- Akadjatok már le rólam! - méltatlankodom és rájuk sem nézve indulok a parkoló felé.

Kicsit ideges voltam amiatt, hogy ismét találkozni fogok Linával azok után, ami előző nap történt köztünk. Alig aludtam, és habár tudtam jól, hogy érdemben nem fogok tudni beszélni most vele, vártam, hogy ismét láthassam.

Nem tudtam, hogy mi a helyzet köztünk és azt sem, hogy mi lesz ebből. Ő vajon hogy érzett? Rohadt szívesen megkérdeztem volna tőle mindezt.

Mats önkényesen eldönti, hogy majd ő vezet aztán a látogatás végével visszahoz minket a saját autóinkhoz, én pedig nem ellenkezem. Be is vágódom a hátsó ülésre és csak csendben nézelődök. A délutáni forgalomban kicsit lassan haladunk, de amikor végre leparkolunk Reus-ék háza előtt, megkönnyebbülten sóhajtok fel, holott a gyomrom görcsben áll, ha arra gondolok, hogy mi történt, amikor legutóbb itt jártam. Ezúttal valószínűleg Lina nem fog hasonlóképpen elzavarni.

Ő nyit ajtót. Mosolyog és mindegyikünket egy rövid öleléssel üdvözöl és bármennyire is szeretném, inkább nem élvezem a szükségesnél tovább.

A nappaliban Marco vár minket és a körülményekhez képest elég jól néz ki és még jó kedve is van. A dohányzóasztalra víz és rágcsálnivaló van odakészítve, amiből most legszívesebben jól beennék, de inkább úgy döntök, hogy várok egy kicsit.

Lina helyet foglal Marco mellett, a kapitány pedig elsőkörben minket kezd faggatni az edzésről meg arról, hogy mizu a csapatban, szóval meglepően könnyen indul az egész beszélgetés. Ezután Reus mesél a műtétjéről, na meg arról, hogy Lina milyen hősiesen mellette volt egész végig, én pedig rohadtul szégyellem magam.

- Csinálok kávét. - jelenti ki Lina és azzal a mozdulattal fel is áll.

Mindenki más csak hálás mosollyal bólint, én pedig nem igazán gondolkodom, mikor a következő mondat kiszalad a számon.

- Segítek neked.

Lina kissé riadtan, míg a többiek csodálkozva kapják felém a fejüket. A nappaliban lévő egyetlen nő nagyot nyel, végül hihetetlen sebességgel szedi össze magát.

- Oké. Segíts nekem valami szép porcelánt választani. - ránt vállat egy játékos mosollyal.

Ezek után némán követem Linát a konyhába, aki mély sóhajjal kapcsolja be a kávéfőzőt, majd hirtelen mozdulattal fordul felém.

- Abban a szekrényben vannak a kávés és teázós szettek, válassz egy számodra szimpit. - jelenti ki.

- Lina. - lépek hozzá közelebb. - Ne haragudj, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. - mondom halkan.

- Akkor legközelebb ne légy ilyen lovagias velem. - forgatja meg a szemeit. - És ne is fújj annyi parfümöt magadra, mint a helyi menő csávók. - nevet fel halkan.

- Sorry, én csak... idióta vagyok és tetszeni akartam neked. - vallom be, mire Lina orcáit elönti a vér.

- Parfüm nélkül is tetszel. - leheli alig hallhatóan, miközben egy lépéssel közelebb kerül hozzám, szinte teljesen elvágva a köztünk lévő távolságot.

Szemeit kíváncsian rám emeli, én pedig nem is tudom, mit válaszolhatnék, annyira letaglóz az előbbi mondata.

- Még mindig lógsz nekem egy vacsival meg egy kávézással. - mondom fojtott hangon.

- Még mindig nem hívtál el hivatalosan egyikre sem, úgy ahogy azt illene. - kötözködik.

- Lina? - csendül Bellingham hangja túlságosan is közelről, a konyha bejárata felől.

Az említett élesen szívja be a levegőt és kukucskál ki oldalra a testem mögül, én pedig ösztönösen elhátrálok tőle és megfordulok.

- Igen? - kérdezi elhalóan az angolt.

Jude furán járatja tekintetét köztünk, ami mindössze pár rövid másodpercig tart, mégis végtelenségnek érződik.

- Csinálnál nekem egy teát? Olyan undorítóan, tejjel? - kérdezi apró mosollyal végül.

- Persze. - bólint Lina.

Bellingham szerencsére ezek után vissza is megy a nappaliba, én pedig Linával szinkronban engedek ki egy nagy sóhajt.

- Tényleg foglalkozz a porcelánokkal. - mondja gondterhelten, miközben a konyhaszekrényre mutat.

- Ebédelj velem holnap. - kérem, miközben kinyitom a szekrényajtót és szemügyre veszem a csészéket.

Nekem végülis tökmindegy miből isszuk a kávét, ezért kiveszek az első sorban lévő egyforma csészék közül ötöt.

- Nem érek rá. - válaszol egyszerűen, rám sem nézve.

Legszívesebben megkérdezném, hogy ugyan mi dolga van, de nem akarok összeveszni vele és túlságosan nyomulni sem, meg nyilván nem voltam tisztában a kötelezettségeivel, de szükségem volt valami helyzetre, ahol kettesben lehetünk és nyugodtan beszélhetek vele.

- Valamikor máskor esetleg? - kérdezem türelmesen.

Lina végre felém fordul és ideges sóhajjal emeli tekintetét rám.

- Nico... - próbál nyugalmat erőltetni a hangjára.

- Lina, kérlek.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha együtt látnak minket. - motyogja zavartan.

Ezt csak paranoiából mondja, amit valahol megértek, de ettől függetlenül még mindig ő képzel többet a szituba, mint ami. Amikor a spanyol helyen együtt ettünk, rohadtul nem zavarta a dolog egyikünket sem. Elvégre most sem nyilvánosan csókolózni akartam vele.

- Figyelj... akkor gyere át hozzám valamikor. Majd főzök valamit. De nagyon szeretnék veled nyugodtan beszélni. - ajánlom, holott tényleg nem igazán tudok főzni és ötletem sincs, hogy fogom ezt ebédidőben megvalósítani.

- Majd meglátjuk. - von vállat. - Még nem tudom, mikor és hogy lesznek Marco vizsgálatai meg fizioterápiája.

- Lina... - lépek hozzá közelebb, s kicsit keményebb hangsúllyal szólítom meg, mint ezelőtt.

- Nico, menj most vissza a többiekhez, kérlek. Nem tudom kezelni ezt a helyzetet így. - rázza meg a fejét segélykérően. - Beszélünk majd kettesben, ne aggódj, csak... egy picit légy még türelmes. - nyugtat meg. - Most pedig tényleg menj és vidd azokat a hülye virágos csészéket amiket kiválasztottál.

- Hihetetlen vagy. - dörmögöm, miközben az összes kérését teljesítem és inkább nem kommentálom tovább a dolgot.

Időközben a téma valahogy megint Mats exe, Cathy felé terelődött, így csak csendben hallgatom az egészet, mert semmi értelmeset nem tudok hozzáfűzni, főleg hogy úgy érzem, soha ezelőtt nem voltam még ennyire összezavarodva a nőkkel kapcsolatban.

- Ez szörnyű. - reagál együttérzően Reus arra a topikra, hogy Cathy valami valóságshow-t akar indítani az életéről, ami a válásukat dolgozná fel és amiben persze Hummels kisfia is szerepelne. - Egy önző, egoista ribanc ez a nő. - csóválja meg a fejét.

- Csak nem rólam van szó? - csendül Lina felettébb könnyed és játékos hangja, amint visszatér az elkészült kávéval és Jude ténylegesen undorító tejes teájával.

- Rólad sosem beszélnénk így. - jelenti ki Hummels.

- Oh, erre ne vegyél mérget. - kacsint rá Lina mindenttudóan, Marco pedig megköszörüli a torkát, mint aki kész témát váltani.

Legszívesebben megütném, ha most kiderülne, hogy valaha ilyesmi jelzőkkel illette Linát.

- Na és Marco tudsz már valamit a fizióról? - szólalok meg, miközben magamhoz veszek egy csésze kávét.

- Még semmi konkrétat. Erling-gel beszéltem délelőtt és nagyon kampányolt valami központ mellett, Salzburgtól nem messze. Ő meg a lipcsei kis haverja járnak oda, ha kínjuk van és elvileg nagyon profik.

Helyes, menj csak el Salzburgba, lehetőleg egyedül.

- Oh... és beszéltél már velük? - fordul felé Lina érdeklődve.

- Majd holnap. - sóhajt Reus. - Hogy őszinte legyek, nem szívesen mennék el itthonról, de ha ez azt jelenti, hogy januárban pályára léphetek, akkor nincs túl sok érvem ellene.

Ezután szerencsére a fizioterápia kerül középpontba, és mindegyikünk elmeséli a jó, a rossz és a felettébb kínos és vicces élményeit ezzel kapcsolatban.

Amikor ismét kilépünk, már sötétedni kezd, mikor pedig végre kinyitom a saját autómat az edzőközpontnál megkönnyebbülten sóhajtok fel és alig várom, hogy végre egyedül legyek és meghaljak a kanapén.

- Nem akarsz átjönni? - kérdezi Bellingham, miután elköszöntünk Hummels-től.

- Ehm...

- Rendelünk vacsit... dumálunk, ilyenek. -noszogat.

- Figyi, ma rohadtul nem vagyok a top-on. - fintorodom el.

Elvégre miről beszélhettem volna vele?

- Mi van veled meg Linával? - kérdezi halkan, ugyanakkor eléggé komolyan, én pedig egy pillanatra úgy érzem, hogy eltűnik az aszfalt a lábaim alól; pontosan ugyanolyan szívroham közeli hangulat kerülget, mint a múltkor a Cocaine-ban.

- Mi lenne? - kérdezem végül értetlenül.

- Schlotti, nem vagyok hülye. Lehet, hogy nem értettem, mit beszéltetek, de láttalak titeket ma a konyhában. - mondja türelmesen.

- Csak beszéltünk? - tárom szét a kezeimet.

Jude lemondóan csóválja meg a fejét, majd hátrál egy lépést.

- Jó, majd ha úgy érzed, akkor elmondod. - sóhajt drámaian és hátat fordítva lép a közvetlenül mellettem parkoló autójához.

Én pedig tizedmásodpercek alatt gondolom végig ezt a szitut. Ez a srác tényleg nem hülye... mi a legrosszabb ami történhet, ha elmondom neki?

- Csókolóztunk párszor. - nyögöm ki. - Fogalmam sincs, hogy mi van.

Bellingham meglepő sebességgel fordul vissza.

- Ember, te normális vagy? - kérdezi, s bár hangja zaklatott mégsem kiabál. - Minden 3. csajt megkaphatsz ebben az országban, te meg pont a csapatkapitány feleségével kezdesz ki?

- Nem kezdtem ki vele! - védekezem, Bellingham pedig értetlenül felhúzza a szemöldökét. - Csak úgy megtörtént. Reus tökre faszként viselkedik vele.

- De nem neked kell őt megvigasztalni és nem így! - méltatlankodik.

- Mit tudsz te erről? - kérem számon én is végül.

- Semmit, de nem is ez a lényeg! Hanem egy olyan nő, mint ő nem fogja elhagyni kibaszott Marco Reus-t érted. - akad ki.

Bármennyire is szeretnék valami értelmeset mondani nem tudok, mert ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom, sőt soha nem is gondoltam ilyesmire, hogy Lina vajon képes lenne-e ilyesmire. Mármint alapból biztosan képes lenne rá, hiszen azok alapján amiket tegnap mondott, úgy hangzott, mintha az egész kapcsolatuk alatt készenlétben lett volna arra, hogy ez megtörténhet.

- Jude, ne csinálj már drámát ebből. - sóhajtok. - Ez semmi komoly, csak mindketten szomorúak és magányosak voltunk. - mondom végül, pedig emögött aztán jóval több van.

Lina pedig felnőtt és majd eldönti, hogy mi a fenét akar.

- Te nem vagy normális. - dörmögi miközben megcsóválja a fejét. - A legjobb, ha minél hamarabb véget vetsz ennek. Holnap pedig jó lenne, ha végre oda tennéd magad az edzésen.

- Ki vagy te, az újdonsült csapatkapitány, hogy ilyen tanácsokat osztogatsz hirtelen? - forgatom a szemeim fáradtan.

- Képzeld igen, Terzic engem választott kapitánynak a következő meccsre, szóval szedd össze magad, mert figyellek. - feleli tőle nem ismert sértődöttséggel, majd meg sem várva a reakciómat ül be a kocsijába és indítja be, majd hajt el.

*****

Sziasztok!

Olyan érzésem van, hogy olyan sokat változott a világ mióta elkezdtem ezen a történeten dolgozni, hogy teljesen outdatednek találom most. VISZONT. Úgy éreztem, hogy muszáj elhoznom egy új részt, azok után, hogy a héten a BVB a BL döntőbe jutott... azok után meg főleg, hogy bejelentették Marco távozását a csapatból. Ezen még mindig nem sikerült teljesen napirendre térnem, de hát ez van... 

Remélem a rész tetszik nektek, most is nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Puszii.