Semmi sem úgy megy ahogy azt az ember eltervezi. Fōleg nem, ha az egyik napról a másikra az életed fordulatot vesz valaki miatt. Lehet, hogy nem bánod a változásokat, de a rád nehezedō tehernek nagy ereje lehet. Elég nagy ahhoz hogy elbizonytalanítson néhány dologról.

Így volt ez Taehyunggal is. Tudta, hogy a dolgok nem ugyanúgy mentek, mint mielōtt Yoongi belépett az életébe, de nem fordított olyan nagy figyelmet a negatívumokra egy ideje. A sebei begyógyultak a hátán. Ugyanakkor most az ō lelkét nyomta valami.
Elköltöznek. Yoongi beleegyezett és mindketten készen állnak, de nem hagyhatja itt Hobit. Ō mindig ott volt vele, s most ō sem hagyhatja úgy ott a barátját ennyi idō után.

-Legyen szép napod. - fetrengett Yoongi az ágyon, míg Taehyung már teljes felszereltségben az ajtóban toporgott. Egy ölelésre vágyott vagy legalább valami kedves gesztusra, de nem kapta meg azt, csupán pár szót.
Tae elmotyogott egy "neked is"-t, majd sarkon fordult és útját az iskola felé vette.

Péntek van, ami azt jelenti, hogy kezdōdik a gyakorlás az év végi zenemūvészeti bemutatóra, amin Ō is részt fog venni.
Semmi kedve sem volt ebben az évben is hosszú órákat eltölteni a szaxofon fújásával, de mivel nem akart csalódást okozni a családjának, ismét vállalta. Mint minden egyes évben eddig. Késōig elhúzódó tanulgatás az idōs énektanárral, aki buta viccekkel próbál bevágódni a pár fōs fiatal csapatnak. Soha véget nem érōnek érzōdō fárasztó órák az osztályteremben és izzasztó gyakorlatok, de mindez megéri. Büszkék lesznek rá a szülei.

A nap persze most is gyorsan eltelt, mint mindig mikor Hopi is a közelben volt. Fárasztó viccek keretezték az egész napját, amin ha akart, ha nem, úgyis nevetett.

Késōbb viszont barátjának is dolga akadt a város központjában. Jung Hoseok egy baleset helyszíne felé igyekezett, hogy ismét életet mentsen. Igaz a mentō úton volt már, de a fiú tudta, hogy túl késōn érne oda a jármū a segítséggel, ezért mindent megtett hogy  ō maga érjen elōbb a helyszínre.
Már messzirōl észrevette a torlódott autókat és azt a néhány embert, akik egy füstölgō roncs körül álldogáltak tehetetlenül. Aztán megpillantotta Min Yoongit is, aki a sarkon befordulva közeledett ugyanoda.
Tehát már ezt is megérezte.

Hoseok és Yoongi egyszerre álltak az embertömeg szélére, mintha ōk maguk is bámészkodnának, pedig arról szó sem volt. Ōk voltak abban a pillanatban a megváltás a volán mögött eszméletlenül fekvō középkorú nō számára.

-Állítsd meg az idōt. - súgta oda Hobi a másiknak, majd utat tört magának, míg Yoongi teljesítette a kérését. Körülöttük mindenki megfagyott, s a két fiú el kezdte végezni a dolgát. A fiatalabbik folyton feladattal látta el a másikat, miközben Ō maga is eléggé elfoglaltnak bizonyult.

-Sokszor csináltad már ezt? - törte meg a köztük kialakult csendet Yoongi, majd türelmesen várta a választ, amin végül össeszorult a szíve.
-Túl sokszor. De ami rosszabb, hogy nem mindig sikerül.

_ _ _

Hoseok és Yoongi szerencsésen helyrehoztak néhány súlyosabb sérülést, majd mint akik jól végezték dolgukat, elhagyták a helyszínt és az idō ment tovább.

A gyakorlás is folytatódhatott Taehyung számára, s bár már csak néhány perce volt vissza, örökkévalóságnak tūnt. Fejben már minden fennmaradó másodpercet visszafelé kezdett számolni, s mikor az órának vége lett, de a tanár még mindig magyarázott valamilyen hangokról, szemforgatva toporzékolni kezdett.

Komolyan sosem lesz vége? - döntötte hátra fejét fáradtan, s szeme sarkából a kint uralkodó sötétet figyelte az ablakon keresztül.
-Elmehettek. - csapta össze kezeit az idōs férfi, majd meghajolt és ō maga is elhagyta a termet.
A tanulók minden hangszert a helyükre tettek, s mindenki a lehetō leggyorsabban lelépett onnan, hátrahagyva az üres és magányos termet.

Végre szabadság.

Taehyung hálát adott az égnek, hogy még este nyolc elōtt hazaérhet és láthatja Yoongi gyönyörū arcát, mielōtt ō behunyja szemeit és az álmok világába kerül. Nélküle. Olykor magányosan érzi magát, mégha a fiú nem messze tōle is fekszik. Valahogy más érzés, mint mikor a sötét pupillákba tud nézni. Hiányzik neki, pedig ott van mellette.

Huh, mi volt ez? - torpant meg a fiú egy nyüszítésre hasonlító hang hallatán, aminek következtében az állatok iránt érzett önfeledt szeretete elōtörni látszott. Elōbbi gondolatai, melyek Yoongi körül forgtak mintha egy pillanat alatt szerte foszlottak volna.

Sietōsre vette lépteit és befordult a szūk utcába ahonnan a hangot hallotta. Talán valami kiskutya magányosan érzi magát, vagy elveszett.
Befogadhatná és lehetne végre egy kiskutyája. - gondolta egy óriási mosollyal az arcán, ám mikor már jó mélyen az utcában volt, csak akkor vette észre, hogy a bárokkal teli részre tévedt amitōl annyira óvakodott a lakosság nagy része.

S a kutya, melynek hangját hallotta ott feküdt az utca közepén ahol egy árva autó sem járt és fülét-farkát behúzva nyüszített, amely Tae számára a baj elōjele volt.