-Én...nem tudom mit tegyek. Azt hiszem meghalt.

Taehyung szíve kihagyott egy ütemet.
-Nem. Az nem lehet. NEM HALT MEG! NÉZZ RÁ! CSAK ALSZIK! NE HAZUDJ HOBI, TUDOD HOGY BÍZOK BENNED! - ordította a rózsaszín hajú magából kikelve. Nem hitt sem a fülének, sem pedig a szemének. Egyszerūen nem lehet igaz.

-Tae, nyugodj le kérlek. - próbálta nyugtatni, többnyire kevesebb sikerrel az ingerült fiút. Még sosem látta ilyennek, pedig több mint tíz éve ismerték egymást.
-Istenem. Mondtam, hogy bármit megteszek! - rogyott a földre, s tört ki zokogásban a fiatal - Bármit...

Taehyung tényleg bármit oda adott volna. Talán még a saját életét is feláldozta volna, pedig erre semmi szükség nem volt. Mégis...valaki az égiek közül úgy döntött elfogadja az ajánlatot, ugyanis kevés esélye volt Yoonginak a túlélésre.

A változás mellékhatásai minden erejét felemésztették, sōt még a Hoseoktól szerzett energiákat is magába szippantotta. Bár a szívének leállása nem halált jelentett, mégsem volt sok hátra neki.

Az az égi tehát cselekedett. Ha Taehyung ennyire szeretné a fiút, hát legyen. Megadhatja neki. De mindennek ára van.

Kim Taehyung. Ez a név, s személy többet rejtett mint azt bárki is gondolta volna.

Ritka eset volt, az biztos. Nem csoda, hogy még maga Jung Hoseok is felnézett rá. Egykōjük sem tudta, de a csodás emberi énje nem volt teljesen természetes forrású. Ō is egy volt azok közül, kik természet feletti képességekkel rendelkezdtek a tudtuk nélkül.

Kim Taehyung ōrangyal volt, de embernek született. Ō is különleges volt, mint Min Yoongi, de kicsit másképpen.

A rendes angyaloknak nem voltak szárnyaik, s talán úgy tūnt az ōrangyaloknak sem. Pedig volt nekik. Nem igazi szárny, mint ahogy azt oly sok évig kōbe faragták a szobrászok. Sokkal inkáb egy energia-szárny, ami a hátukhoz kapcsolódott, viszont ha ezt a szárnyat átruházták, az láthatóvá vált az ōrangyal és az összes többi természet felett álló személy számára. Valami hasonló volt azokhoz a bizonyos tollszárnyakhoz.

-Kérlek... - sírta a fiú a szōnyegen ülve. Nem lehet vége így, ilyen hamar.
"Ha minden rosszul is megy, drágám, csak tarts ki" - emlékezett az inspiráló szavakra.
Úgy érezte a szirt szélén állt, s közel volt ahhoz a bizonyos billenési ponthoz, ami örökre megpecsételte volna életét. Ám abban a pillanatban, ahogy eldöntötte: erōs marad, a teste rácáfolt.

Fájdalmasan ordított fel, míg Yoongi teste felemelkedett majdnem egy méterre az ágy fölött.
Elkezdōdött.
Taehyung hátába mintha két nagy kést állítottak volna, olyan kínokat élt át. Ordított, kapálózott és a szōnyegbe kapaszkodott, Hoseok pedig ijedten próbált segíteni rajta, de nem maradt elég ereje. Ō maga is gyenge volt, mozdulni is alig bírt.

Bárcsak csillapíthatta volna barátja fájdalmát.

A fiú ordítása végül enyhült, mikor megpillantotta a lebegō testet, amely mintha egy tenger lenne, hullámzott. Tae mindent megtett, hogy visszafojtsa a sikolyokat, de ez lehetetlennek bizonyult. A kést ezúttal mintha forgatták volna a háta két pontján, mígnem egy hatalmas csapás után minden megszūnt.

Ugyanabban a pillanatban Yoongi teste megállt, majd két nagy szárny csapott fel mögötte és a csillár csörömpölve landolt a földön. Déjá vu.

Min Yoongi angyallá vált.

Kim Taehyung pedig szenvedett.

A sötét szemek kipattantak és rögtön az összegömbölyödött Taehyungra tévedtek. Talpai a szōnyeget érték és amilyen gyorsan csak lehetséges volt, Taehyung elé térdelt. Megölelte a gyenge testet, amely jópár felszisszenéssel járt, majd az újonnan kapott szárnyait maguk köré zárta, így a meglepōdött Hoseoknak akadályozva útját.

-Tae. - nyögte Yoongi, ahogy a könnyes szemekbe nézett - Tae, mi történik veled? Mi a baj? Ne csukd le a szemeid, kérlek.

Hideg kezével végigsimított a forró arcon. Láza volt, amelyet az örjöngés, sírás és fájdalmak hada okozott.
-Yoongi - erōltetett mosolyt arcára a fiatalabbik. Örült, hogy végül Yoonginak nem lett baja. Sōt! Ugyanolyan lett, mint legjobb barátja. Angyal.

-Igen? - fūrkészte az ártatlan szemeket az isōsebbik. Egyikük se értette a helyzetet, mégis azon voltak hogy a másiknak jobb legyen.
-Örülök, hogy nem haltál meg. - döntötte oldalra fejét és laposakat pislogva pillantott Yoongira, aki ismét csak arra tudott gondolni, hogy milyen szép is Taehyung.
-Meghalni? - hökkent meg. Miért halt volna meg?

Tae aprót bólintott, de ez nem tūnt a legjobb mozdulatnak jelenleg. Ismét felszisszent és hátához kapott, amennyire csak tudott.
-M-mi a baj? - ismételte meg egy elōbbi kérdését Yoongi, majd óvatosan megfordította a gyengévé vált testet és feljebb húzta a szürke anyagot amely a felsōtestét fedte.
-Mi az? - érdeklōdött Taehyung miután hosszú másodpercek után se kapott semmi reakciót.

Yoongi megrökönyödve futtata végig szemeit újra és újra a Taehyung hátán lévō két nagy seben.
Mi a rohadt élet ez? - képtelen volt másik irányba nézni. Teljesen lefoglalta a két mély vágás szerū seb amely a puha bōrt rondította. Vér ugyan nem folyt egyikbōl sem, mégis fájdalmasnak tūnt mindkettō.

S azok is voltak.
-Taehyung, mondd csak mit ajánlottál fel azért hogy ne haljak meg?