- Jó napot – hajoltam meg Songmin doktor előtt, miután az egyik asszisztense beengedett az irodájába.

- Park Jimin, igaz? – kelt fel az asztalától, majd ő is meghajolt előttem. – Örülök a találkozásnak, már nagyon vártam, hogy beszélhessünk.

Az interneten talált képek alapján pontosan ilyesmi megjelenésre számítottam tőle. Úgy az ötvenes évei körül járhatott, sötétbarna haja és borostája fiatalított rajta jó pár évet, ahogyan öltözködése sem egy idősebb férfiéhez passzolt. A kisugárzása azonnal megfogott, egyáltalán nem izgultam és féltem. Már az e-mailes beszélgetéseink közben is szimpatikusnak találtam, ami most az első találkozásunk alkalmával sem változott. Remélem, hogy nem kell benne csalódjak a továbbiakban sem.

- Én is nagyon vártam. Köszönöm szépen, hogy ilyen hamar időt szakított rám.

- Nem mindennap kapok ilyen kétségbeesett e-maileket, mint amilyet tőled kaptam – mondta, majd mutatta, hogy üljek le az asztalával szemben lévő székre.

- Elnézést kérek, amiért így letámadtam, csak muszáj volt szakszerű segítséget kérjek, mert úgy érzem, hogy nem sokáig bírom még ki a rosszulléteimmel.

- Mikor kezdődött az egész? Összefoglalod pár mondatban? – vett maga elé egy jegyzetfüzetet, mire természetesen bólintottam egyet és már neki is láttam a mesélésnek.

Elmeséltem neki, hogy minden akkor kezdődött, amikor megismertem Jungkookot. Arról is beszámoltam neki, hogy eleinte csak pár virágszirmot hánytam, aztán ahogyan egyre biztosabb lettem az érzéseimben, minden rosszabb lett. Nem csak a virágszirmok mennyisége nőtt, hanem a fájdalom és az időtartam is. Meséltem neki a tévéműsorról is, aminek köszönhetően összetettem a képet, hogy mi is van velem valójában. Aztán végül azt is megemlítettem, hogy nem csak akkor vagyok rosszul, ha Jungkook közelében vagyok és esetleg valami olyat mond, hanem elég az is, ha csak rajta gondolkozom. Miután a rövid összefoglalóval ellentétben kissé sikerült elhúzzam a mesélést Songmin doktor vette át a szót.

- Szóval, azt tudom mondani neked, hogyha komolyan gondolod a műtétet, akkor felesleges tovább húzni az időt. Az állapotod és a rosszulléteid egyre csak rosszabbak lesznek, illetve az is elképzelhető, hogy nem csak negyedórákat fogsz szenvedni. Volt már olyan betegem, aki egy órán keresztül folyamatosan virágszirmokat hányt, mert egyszerűen nem bírt leállni. Nem szeretném, és szerintem te sem, hogy ilyen mélyre süllyedj. – mondta, mire biccentettem egyet, mert tényleg nem volt a terveim között, hogy órákat öklendezzek és bőgjek a vécé fölé hajolva. – A műtét hosszas folyamat, és nem csak egyszeri alkalom. Ha most belemész, akkor csak egy hónap múlva érzékelheted a változásokat.

- Fájdalmas? – kérdeztem, mire eleresztett egy szomorú mosolyt.

- Fájdalmas, de azt tudom mondani, hogyha a rosszulléteidet kibírtad, akkor ez sem okozna különösebb fájdalmat.

Bólintottam egyet, majd beharaptam alsó ajkamat. Most kell döntenem, nem húzhatom tovább az időt. Songmin megbízhatónak tűnt, így egy másodpercre sem kételkedtem abban, hogy esetleg nem lesznek hatásosak a műtétek. Az interneten egyébként is csak pozitív visszajelzések voltak vele kapcsolatban, így kicsit sem tartottam attól, hogy valami nem jól sül el, és nem múlnak el a szenvedéseim.

Itt most arról volt szó, hogy akarom-e. Valóban el akarom veszíteni Jungkookot örökre? Még csak el sem búcsúzhattam tőle. Lehetőségem sem volt vele rendesen beszélni vele, mióta megcsókoltam azon a pénteken. Lehet, hogy nem is kellene tovább egymás ideét rabolnunk. Jungkook boldog azzal a fekete hajú lánnyal, és nemsokára én is az leszek, ha minden jól alakul.

- A műtét után az emlékeimet is elveszítem? – kérdeztem Songmin doktortól, mire megrázta a fejét.

- Nem vagyok varázsló, így az emlékeidet nem tudom megvonni tőled. Én csak a szenvedéseidtől szabadítalak meg, hogy ne hányj és öklendezz tovább véres virágszirmokat. Viszont a Jungkook iránti érzéseid egytől egyig megszűnnek. Semleges lesz számodra, mintha sosem szeretted volna, mindig is csak egy barátként tekintettél volna rá. Illetve nem újulhatnak ki soha sem az iránta érzett érzelmeid, szóval, ha attól tartasz, hogy esetleg újra beleszeretsz, akkor ez nem lehetséges. Az emlékeid megmaradnak, de a Jungkookhoz kapcsolatosak felszívódnak, nem fogsz egyetlen szép és rossz pillanatra sem elékezni. Tudni fogod, hogy megtörtént, de még sem fogod tudni felidézni azokat. Tudom, ez most nehezen érthető, de ha esetleg az mellett döntesz, hogy a műtétet választod, akkor hamarosan megtapasztalod, hogy miről is beszélek pontosan. – mosolyodott el biztatóan a velem szemben ülő doktor, mire bólintottam egy aprót.

Ismét azon gondolkoztam, hogy mondjak-e igent a műtétre. Nagyon jó lenne végre gyomorgörcs nélkül Jungkook közelében lenni. Jó lenne, ha nem kellene attól tartanom, hogy mikor rohanhatok a mosdóba, hogy hosszú perceket végigszenvedjek. Jó lenne, ha nem kellene zokognom minden egyes alkalomkor, amikor virágszirmokat hányok. Jó lenne, ha nem sérteném fel a torkomat és a számat, illetve, hanem nem kellene azt éreznem, mintha belülről szétszakadnék. Jó lenne, ha végre újra a régi Jimin lennék, aki nevet mások viccein és nem kerüli a barátai társaságát. Jó lenne végre gondtalannak és felszabadultnak lenni...

- Tegyük fel, hogy Jungkook viszonozza az érzéseimet. Miért nem múlnak el a rosszulléteim? – kérdeztem, ugyanis Dawonnak köszönhetően egyre többet agyaltam azon, hogy talán Jungkook is többként tekint rám, mint legjobb barát.

- Amíg nem árulja el neked az érzéseit, addig sajnos nem múlnak el a rosszulléteid.

- Mennyibe kerülnének a műtétek? – kérdeztem Songmin doktortól, miközben megköszörültem a torkomat.

- Hatvanezer won, de fizetheted részletekben is, ha neked úgy kényelmesebb.

- Nem okozna gondot a hatvanezer won – mondtam, hiszen az elmúlt években autóra gyűjtöttem. Azt hiszem, hogyha kiveszek egy kicsit, az nem akkora világvége, majd visszapótlom, ha már minden rendben lesz velem, és a régi leszek.

- Akkor ezt vegyem egy igennek a műtétekkel kapcsolatban? – kérdezte, mire bólintottam egyet.

Többször is átgondoltam, hogy mi lenne a helyes megoldás és arra jutottam, hogy most az egyszer az eszemre kell hallgassak, nem a szívemre. Sajnálom, amiért elveszítem Jungkookot, és megszűnnek az iránta érzett érzéseim, de nem kockáztathatom az életemet. A doki szerint sem bírnám tovább, illetve az állapotom nem javulna, sőt... Minden csak még rosszabb lenne. Már csak a tudattól is rosszul voltam, ha belegondoltam abba, hogy a mostani fájdalmaim akár kétszeresét érezhetem, hogyha most nem megyek bele a műtétbe. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ekkora fájdalmat elviseljek. Hiába mondja Dawon, hogy erős vagyok nem, ez kicsit sincs így. Gyenge vagyok, megtörtem, és most már tényleg csak a leejtőn zuhanok egy ideje. Szerintem most érkeztem el ahhoz a pillanathoz, amikor már leértem a szakadék mélyére, ahonnan már nincsen tovább.

- Mielőtt aláírnánk a papírokat, szeretnék tisztázni pár dolgot. Mivel ez a fajta műtét illegális, így titoktartási szerződést is alá kell, majd írj. Nem beszélhetsz senkinek a részletekről, mert akkor nem csak én kerülök óriási nagy bajba, hanem te is. Ha ma aláírjuk a papírokat, akkor az első beavatkozáson négy nap múlva esnél túl. Nem ehetsz semmi zsírosat, jobb lenne ha csak zöldségeket és gyümölcsöket ennél, de ha ezt nem bírod betartani, akkor próbálj meg vajas vagy margarinos kenyeret enni. Rengeteg folyadékot kell bevinni a szervezetedbe, ez nagyon fontos. Nem erőltetheted meg magad, nem sportolhatsz, illetve sokat kell pihenj. Nem lesz elég, ha naponta csak öt-hat órákat alszol, itt most sokkal többre lesz szükség. A legfontosabb az, hogy Jungkookot el kell kerülnöd, mert az első műtét után egyetlen egyszer sem lehetsz újra rosszúl, mert az mindent elront, akkor kezdhetünk újra mindent. Esetleg megoldható, hogy az elkövetkezendő hetekben ne járj be az óráidra? Ha kell, akkor írok kikérőt, vagy igazolást, nehogy túl sok legyen a hiányzásod. – kérdezte, miközben valami után szorgosan kutatott a fiókjaiban.

- Megoldható, mert úgyis lesz most egy hét szünetünk, meg egy hetes kirándulást szerveznek a szakomon. Nem kell szerintem igazolás, nem lesz probléma a hiányzásokból, és lemaradni sem fogok, mert majd elkérem másoknak a jegyzeteit. – mondta, mire Songmin doktor csak bólintott egyet.

- Ezen a papíron megtalálod a feltételeket, amikre oda kell figyelned. Azért hadartam most el neked, mert szeretném, ha tudnád, hogy nagyjából mire számíthatsz. Ha az általam mondottakra odafigyelsz, akkor nem lesz semmi probléma, és egy hónap múlva minden visszaáll az eredeti kerékvágásba.

- Rendben – eresztettem el egy apró mosolyt. – Köszönöm szépen, tényleg. Nagyon sokat számít nagylelkűsége.

- Én is átéltem már azt, amit te, ezért pontosan tudom, hogy milyen érzés. Nem szabad húzni az időt, mert itt most nem arról van szó, hogy az idő majd mindent meggyógyít. Nem, itt csak mindent még jobban elront. Addig kell megoldást találni, amíg még menthető az állapotod. Te pedig egy olyan szakaszában vagy még a betegségnek, ahol minden helyrehozható még károk nélkül. Ezért is ajánlottam fel, hogy minél hamarabb találkozzunk és beszéljük meg a részleteket. – mondta, mire ismét csak bólogatni tudtam.

Már az első benyomáson pozitív volt Songmin doktorral kapcsolatban, a személyes beszélgetünk viszont rávilágított arra, hogy vannak még normális és jóindulatú emberek, csak keresni kell őket. Nem ismerjük egymást, még csak alig egy órája találkoztunk, még is úgy kezel, mintha a fia lennék. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kedves és megértő lesz velem, de nem panaszkodom, mert pont erre volt most szükségem. Őszinteségre, biztatásra és útmutatásra. Songmin doktor tapasztalt, és ezek szerint a hanahaki disease sem áll távol tőle, hanem személyes tapasztalattal is rendelkezik.

- Akkor írjuk alá a szükséges papírokat – mondtam neki, mire bólintott egyet és már elő is vett egy rakat lapot az egyik fiókjából.

Nagyjából tíz hivatalos dokumentumot kellett aláírjak, de nem bántam. Ha ezeknek köszönhetően újra normális életem lehet, akkor nem bánom. Meg kell próbálni, amíg még nem késő. Szerencsére még időben találtunk rá Songmin doktorra Dawonnal, mert most még tud segíteni nekem. Azt mondta, hogy szerinte egy hónappal később már olyan rossz lett volna az állapotom, hogy nem tudott volna segíteni nekem.

Még mindig úgy vagyok vele, hogy minden okkal történik. Okkal tudta meg Dawon, amint virágszirmokat hányok a biciklitároló mögött. Ahogyan az is biztosan okkal történt, hogy megláttam Jungkookot és a fekete hajú barátnőjét csókolózni. Okkal találtunk rá Songmin doktorra, és okkal fogom most elkezdeni a műtétet. Most kell cselekedjek, amikor még rendbe lehet hozni az életemet.

Hálás vagyok Jungkooknak, mert úgy érzem, hogy miatta sikerült végre rendesen felnőjek. Olyan akadály elé állított, amit csak is felnőttes gondolkozással lehet megoldani. Magabiztosnak, elszántnak, ugyanakkor megfontoltnak kell legyek, csak így kaphatom vissza a régi életemet. Azért is hálás vagyok Jungkooknak, mert bebizonyította azt, hogy a másik iránt érzett érzelmeink hiába szikla erősek, attól még nem fontosabbak, mint a saját magunk egészsége. Én beleestem abba a hibába, hogy őt helyeztem magam elé, és nem törődtem azzal, hogy az állapotom egyre csak rosszabbodik. De ha nem szenvedek ennyit, akkor nem élhettem volna át gyönyörű és vidám pillanatokat Jungkookkal. Hiába lesz szomorú a mi kettőnk történetének vége, egyetlen percét sem bántam meg. Örülök, hogy volt alkalmam megölelni őt, hozzábújni, elmondani neki, hogy mennyire fontos nekem, illetve, hogy még egy csókot is sikerült lopnom tőle.

Innentől kezdve viszont nem gondolhatok rá, mert akkor nem lesznek sikeresek a műtéteim. Nem gondolhatok a vidám és boldog emlékeinkre, ahogyan a szomorú és szenvedésekkel telikre sem. Innentől kezdve teljesen ki kell zárnom Jungkookot és tényleg el kell felejtenem. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogyha sikerülnek a műtétek, akkor egy hónap múlva már gondtalanul lehetek a közelében, és olyan barátja lehetek, aki mindig is akartam lenni. Egy olyan barát lehetek majd, aki nem rohan el csak úgy szótlanul előle, aki nem kerüli napokig, aki nem veszekszik vele azért, mert kettesben akar velem lenni. Csupán annyi fog változni, hogy nem lesznek viszonzatlan érzéseim iránta, és nem kell, együtt éljek a fájdalommal, amit akkor éreznék, ha azzal a fekete hajú lánnyal látnám.

Miután aláírtam a létező összes hivatalos papírt, megkönnyebbülve dőltem hátra a széken. Megtettem a második lépést afelé, hogy helyrehozzam az életem. Büszke vagyok magamra, amiért az agyamra hallgattam, és nem hagytam a szívemnek, hogy ismét becsapjon. Már csak azt sajnálom, hogy a Jungkook iránti érzéseim hamarosan semmissé válnak és örökké felszívódnak.