∆ Márk szemszöge ∆

Miután föl ébredtem, és meg találtam a kedves üzenetet nagyon boldog lettem.

De sajnos ez a boldogságom nem tarthatott sokáig mert ugyan is Julián meg érkezett.

-Szia Márk. Rég beszéltünk már. ~ köszönt nekem boldogan barátom.

-Szia Julián. Mi van veled mostanában? ~ kérdeztem aggódva Juliántól hiszen tényleg rég beszélgetünk egy jót.

Mire jó barátom csak zavartan, le sütötte szemeit és úgy kezdett bele a mesélésbe.

-Figyelj Márk... Én láttok valakit a tükörbe. És én... Lehet kedvelem. ~ halkult el a végére Julián.

Megdöbbentem Julián is látt valakit a tükörbe mégse szólt nekem. És még ráadásul tetszik is neki az illető!?

Akkor vele is az van mint velem. Juliánt is elérte ez az ördögi játék ami engemet is!

-Márk miért nem szólalsz meg? Te is őrültnek nevezel igaz? Én nem... Hazudok tényleg létezik. ~ nézett rám kétségbeesetten Julián.

-Nyugodj meg kérlek Julián. Nem nézlek őrültnek! És tudom hogy nem hazudsz én is láttom a fiút. ~ mondtam kedvesen.

Majd Juliánt közelebb húztam magamhoz és úgy próbáltam meg nyugtatni.

-Márk neked is háttal ül? Sohasem láttam még az arcát mégis úgy érzem... Fontos nekem. Még csak egy halk sóhajt sem halat nekem. ~ mondta keserves hangon Julián.

Majd újra rá pillantot a tükörre. Ahj szegény Julián! Mit tegyek hogy ne lássalak így szenvedni?

-Sajnálom Jul de én nem őt láttom. Nekem egy régi rozoga bársony széken ül, csak bámul.. bámul rám mintha nem is élne. ~ mondtam szomorúan.

Majd Julián fejét kezdtem kis kezeimel simogatni hogy meg nyugodjon.
De ahogy én is rá pillanatok a tüköre valami szokatlant láttam.

Most nem csak Kristófót láttam a széken ülve, hanem azt a titokzatos fiút is akiről Julián beszélt.

Tényleg háttal volt nekünk és nem csinált semmit csak ült, és hallgatott. Majd szememet el vezetem róla és a mellette lévőre néztem.

Megint azt a fura fényt véltem föl fedezni szemeibe. De már be tudom azonosítani mik azok az érzések.

Sajnálat, fájdalom, és harag. Tisztán látszottak az érzések szemeibe. Tudom hogy halottak minket.

Minden egyes betűt, és mondatot halottak, és tisztán értettek. Mégse tesznek semmit.

-És Bencével mi van? ~ kérdeztem mikor éreztem hogy Julián nagyjából már nyugodt.

-Túl erőszakos velem szembe. Tegnap majdnem megütöt mert nem engedtem neki hogy megcsókoljon. De... Utána történt valami. ~ mesélte félve Julián.

De szemeit még mindig nem bírta elszakítani a titokzatos fiúról. Én meg ezen a napon vagy már századjára lepődtem meg.

De hiszen suliba úgy össze mosolyogtak. Vagy lehet Julián azért csinálta hogy ne higgyem azt hogy baj van?

-Julián drágám én miért nem tudok ilyen fontos dolgokról? ~ kérdeztem, mérgesen, de egybe aggódva is.

Miket nem tudok még itt? Juliánt terorizálja egy fiú akibe régen szerelmes volt, ő is látt a tükörbe egy fiút és lehet szerelmes belé.

Mibe keveredtünk mi bele?

-Te tudtad hogy ez történt ugye? Szólalj meg! Miért nem teszel ellene hogy ne fájjon neki? Ott voltál mikor erőszakoskodott vele Bence mégse tettél ellene semmit igaz? Miért nem beszélsz? Fordulj meg! Fordulj meg vagy betörőm ezt a semmirekellő tükröt! ~ üvöltötem az előttem ülő fiúra.

De mintha nem is neki beszélnék. Csak ült tovább és hallgatott. Mire bennem valami mélyen azt sugallta hogy.

"Törd szét, törd darabokra, törd ripityára!
Pusztitsd el!
Semmire nem jó! Szabadulj meg tőle!"

Így nagy hévvel kirohantam a szobámból, és egy nagyobb darab kővel tértem vissza a szobámba a tükör elé.

-Márk mégis mit akarsz te azzal a kővel? ~ kérdezte rémülten Julián.

Sajnálom Julián de most nem tudsz erről a tetemről lebeszélni. Meg kell tennem így könnyebb lesz mind a kettőnknek!

-Ugye nem akarod vele széttörni a tükröt? ~ kérdezte Julián miután mellém állt hogy nézze mit csinálok.

-De. ~ feleltem egyszerűen.

Majd lendítetem a kezem hogy neki vágjam a nehéz tárgyat a tükörnek. Ám ekkor szembe találtam magam Kristófal.

És nem bírtam meg tenni, nem vitt rá a lélek. Olyan gondolatok furakodtak a fejembe hogy ha most össze töröm a tükröt akkor többé nem láthatom Kristófót.

Azt nem élném túl hogyha nem látnám többet. Lehet, nem biztos menthetetlenül beleszeretem Kristófba.

Kezeimet csak magatehetetlenül engedtem le magam mellé. Majd a nagyobb darab kő csak úgy hullott ki kezeim közül.

És gurult el egészen a tükör elé.

-Mi volt ez a nagy hangzavar? ~ rontott be anyukám aggódva a szobámba.

-Semmi csak meg botlottam. ~ mondtam kedvesen anyukámnak.

Majd újra magunkra is hagyott bennünket. Mi meg csak vissza fészkeltűk magunkat a tükör elé.

°^° °^° °^°

Remélem ez a rész is tetszik majd nektek
S.B.C.D.-im.
Hibákért bocsánat!

By. Dorcsíí~