# Dorján szemszöge #

Már megint! Csak úgy itthagyott. Már kezdem azt hinni hogy Márk többet ér neki mint a szerelmünk.

Tudom nem kellene féltékenynek lennem Márkra... De valahogy mégis az vagyok. Jaj Dorján miket gondolsz te?

Gyerekkörük óta ismerik egymást, hát persze hogy, aggódnak egymásért. Így szomorúan sétáltam le a lépcsőn a többiekhez.

-Jaj de jó hogy itt vagytok! Bár Márk most nincs itt. ~ hallottam meg Julián kedves hangját.

-Össze vesztetek Dorjánal? ~ kérdezte Louis.

Ennyire látszik? Pedig... Én boldog vagyok.

-Itt vagyok. ~ mondtam.

Mire mindenki rám nézett.

-Ki a vendégünk? ~ kérdeztem unottan.

-Márk anyukája! ~ válaszolt rögtön vissza Julián.

Már csak ez hiányzott. Még több Márk az életembe! Lassan már azon se lepődnék meg ha Márk nevét mondaná álmába.

✓ Kristóf szemszöge ✓

-Márk... Én. ~ nem tudtam hirtelen mit mondani.

-Nem érdekel! Nem érdekel hogy mit mondanak mások. Én csak is kizárólag téged szeretlek! És nem foglak el engedni mert a bátyám fia vagy. ~ mondta sírva Márk.

-Shh... Nyugi nem hagylak el. ~ mondtam.

Majd magamhoz öleltem Márk remegő testét.

-Biztos? Mert... Én nem szeretnék úgy járni mint anyukád. ~ sírta Márk.

-Én se! ~ jelentettem ki.

-El szeretnék menni! ~ jelentette ki Márk.

-Mégis hova? ~ kérdeztem vissza riadtan.

Mi van ha el akkar hagyni? Abba biztosan hogy bele halnék.

-Haza. Mármint.. beszertnék mutatni anyáéknak. ~ mondta boldogan Márk.

Mire kicsikét le sokoltam. Miért szeretne bemutatni Márk a a családjának ha már ismerem őket?

-Minek? Hiszen már ismerem őket. ~ mondtam zavart hangon.

-Ez kicsit bonyolult. De szeretnél velük találkozni? ~ kérdezte kíváncsian Márk.

-Hát..... Miért is ne? ~ kérdeztem vissza kínosan.

-Ez csodás! Anyu biztosan odáig lesz érted, és apu is imádni fog! ~ mondta vidáman Márk.

Majd kezemre fogott és úgy vezetett vissza a többiekhez.

\ Liam szemszöge \

Elhiszem hogy egy szörnyű apa, és férj vagyok. De mégis.... jóvá szeretném tenni a hibáimat. Mert... Én tényleg szeretem Noah-t.

Egyrészt boldogsággal tölt el hogy a fiaim boldogak, de az egy kicsit meg döbbentett hogy Kristóf, és Márk együtt vannak.

Így miután Márk, és Kristóf ki mentek csönd telepedett ránk. De még mindig nem engedtem el magamtól Noah-t.

Életem legnagyobb hibája volt hogy itthagytam őket. De egyszerűen annyira de annyira szeretem Noah-t hogy arra szavak nincsenek.

-Apa... Mostmár el engedheted anyát. ~ mondta halkan Alex.

-Az most mér baj hogy szeretem anyádat? ~ kérdeztem vissza fiamtól.

-De te őt sohase szereted! ~ jelentette ki idegesen Alex.

-Mert te azt tudod fiam.

-Hogy lehet úgy szeretni valakit hogy retegésbe tartod? ~ kérdezte üvöltve Alex.

-Hányszor emeltem kezet anyádra? És mégis mivel tartottam ennyire retegésbe? ~ kérdeztem vissza már én is idegesen.

-Még képes vagy ilyeneket kérdezni? Te vagy a világ legrosszabb apja! Minek jöttél vissza? ~ üvöltőt nekem Alex.

-Igazad van mindenben, de addig nem megyek el míg anyád nem kér meg rá. ~ mondtam.

Tudom szörnyű dolgokat tettem de mindenkinek jár egy második esély. És én még azt is el szúrtam.

Nem hiába mondta az Alex hogy " Te vagy a világ legrosszabb apja! " És még anyám szerint is egy szörny vagyok.

-Én.. ~ szólalt meg halkan Noah.

Majd el lökött magától. Mire mind a hárman rá kaptuk a tekintetünket.

-S-Sose... Szeretelek! És... Menj el. Menj már el! Nem szeretnélek többet látni. Tűnj már el!

Sose tudnék egy ilyen szörnyet szeretni mint te! ~ kiabált rám Noah.

Szóval ennyi volt? Nincs több " mi? " Bár megértem.

-Vigyázz anyádra, és az öcsédre. ~ mondtam Alex-nak.

Majd vállát megfogva mentem ki az ajtón. Hát ezt is le tudtuk nem? Már nincs több esélyem. Már sose kapom vissza a családom.

Mindenkinek igaza volt. Egyedül fogok belehalni a magányba.

° Alex szemszöge °

Ez most mégis mi a jó isten volt? Apa... Most végleg elhagyott minket? Pedig én nem ezt akartam...

-Anya.. ~ mondtam halkan.

-Én már nem szeretem őt! ~ kiabált rám anya sírva.

-Mi történt? ~ jött be riadtan Kristóf.

-Apa elment. ~ válaszoltam sírva.

-Dehogy ment el. Az előbb láttuk és azt mondta nemsokára visszajön. ~ mondta kedvesen Márk.

-Azt mondta nekem... Hogy vigyázzak rátok. ~ mondtam sírva Kristófnak.

-Akkor el halasztjuk a haza utat! ~ jelentette ki szomorúan Márk.

Mire rá néztem William-re, aki nagyon gondolkodott valamin. Min gondolkodsz kincsem?

-Mi lenne... Ha vissza mennénk a többiekhez? ~ kérdezte bizonytalanul William.

-Rendben. ~ vágta rá rögtön a választ anya.

Majd már rohant is le az ajtóhoz. Mire én csak annyit éreztem hogy William, össze kulcsolt a kezünket. És mosolyogva fut anya után.

Anyát gyorsan utol is értük, és addigra már Kristófék is elő kerültek. Így alkalmam volt kicsit beszélgetni anyával.

-Anya... Tudod amit apának mondtál. ~ dadogtam össze vissza zavartan.

-Lehet igazatók van. És nélküle is boldog lehetek. ~ mondta mosolyogva anya.

Miért hazudik még mindig magának? Tudjuk hogy apa nélkül már sose lesz olyan boldog mint régen.

-Alex az apukád beteg? ~ kérdezte pár perc csönd után William.

-Nem. Miért? ~ kérdeztem vissza kíváncsian.

-Semmi, semmi. ~ mondta William.

Majd ugyan úgy csöndbe sétáltunk kézen fogva egymás mellett. Remélem nekünk nem lesznek ilyen veszekedéseink.

°^° °^° °^°

Sziasztok! Sárkány-Bébi-Cápás-Dinóim!
Remélem ez a rész tetszik már nektek!
A késésért bocsi! ><
Amúgy vagy én írok nagyon béna részeket, vagy nektek nem tetszik már a könyv? T.T
Na mindegy is.
Igyekszem élmény "dúsabb " részeket írni! :D
A késői részért is bocsánat, de már a 25.-dik rész is meg van már csak a bemásolásra vár!
Szóval ha nem leszek lusta igyelszemm előbb hozni!

By. Dorcsíí~