✓ Kristóf szemszöge ✓

-Anya ez mégis micsoda? Minek neked ennyi gyógyszer? Egyáltalán minek neked gyógyszer? ~ kérdeztem értetlenül anyától.

Mire ő csak szorosabban bújik hozzám. Nem szól egy szót sem csak sír. És ez most nagyon, is megrémit.

-Anya... Kérlek mond el! ~ kérdte bátyám anyától.

Majd le gugolt hozzánk és elkezdte óvatosan simogatni anya hátát, ki csak fejet rázva sírt tovább.

-Miért nem? ~ kérdeztem el keseredve.

Mire anya csak újra fel sírt, S szemei nem tükrözték a régi boldogságot. A szemeiben csak mérhetetlen ürességet, és magányt véltem föl fedezni.

Pont olyanok mint mikor el mentem. Akkor is pont ugyan így nézett rám, tudom hogy fájt neki mégis mosolygott mintha minden rendben lenne.

Anya sose változik. Nagy szíve van, ezért is nem szeretne "untni" minket a fájdalmaival.

^ William szemszöge ^

Nem bírtam látni! Egyszerűen képtelen vagyok nézni ahogy szegények ott szenvednek.

Láttam. Láttam Alex anyukájának a szemébe azt amit régen én is mikor tükörbe néztem.

Így óvatosan oda sétáltam hozzájuk és le ültem, közvetlen Alex mellé. Ki csak pár döbbent pillantásnál többre nem is méltatt.

-Tudom hogy érzed magad! Magányos, és elveszett vagy! Régen én is így éreztem magam. Miután Alex el ment... Minden meg változott.

Mélyen magamba zuhantam és depressziós lettem. Egy ideig vágdostam magam.

Mindig azt gondoltam nincs más út. De... Miután legelőször kézbe fogtam a kis öcsémet, úgy, éreztem nem lehetek önző a családommal szemben.

Így mindent elmondtam az apukámnak, nehezen de le szoktam. És most itt vagyok boldogan.

Egy idő után sokkal könnyebb lesz neked is és nekik is. ~ mondtam biztatóan.

Majd óvatosan nyúltam arcához hogy le tudjam törölni könnyeit.

∆ Márk szemszöge ∆

-Magad hibáztatod mert úgy érzed rossz élete van a gyerekeidnek? ~ kérdeztem halkan.

Nem tudom mit csinálok. Csak csinálom, mintha a belső hangom azt súgná jól cselekszem.

-Uhum. ~ humogott könnyeit törölgetve Kristóf anyukája.

De még mindig szorosan kapaszkodót Kristófba. Szegény biztos nagy űrt hagyhatott a szívébe fia távolléte.

Bele se merek gondolni mennyi kint át élt a fiaiért. És még ő mondja magára hogy rossz anya?

-Miért gondolod ezt magadról? ~ kérdeztem.

-Nem tudom. De talán ott kezdődött minden... Mikor Alex még kicsi volt. Pont ugyan így kint játszottunk a kertbe majd be mentünk.

Aztán elmentem lefektetni Alex-ot. Utána.... Minden olyan gyorsan történt. Én nem szeretem volna! De annyira féltem, azt mondta el viszi a fiam.

Az én pici fiam! El akarta vinni a fiam! Annyira de annyira féltem hogy... Nem láthatom őt többet. Aztán terhes lettem Kristófal.

Addig míg meg nem szültem nem volt olyan erőszakos, és kegyetlen. De volt benne kedveség... Hiszen nem a picik előtt bántott.

Aztán miután legelőször tartotta Kristóf a karjába, állandóan azt vágta hozzám hogy Alex-ot jobban szeretem mint Kristófót.

El vette tőlem a picikém! Egy idegen nő kezébe, adta hogy ő nevelje fel! Pedig ő is a fiam! Az én kicsi fiam.

Csak az én pici fiam! ~ üvöltőt Kristóf anyukája sírva.

-Aztán hat évesen vissza hozta. Az egész gyerekkorából csak két évet tölthettem vele. Kettőt!

Aztán újra el akarta tőlem venni. De én nem akartam, egyszerűen nem akartam. Aztán.... Mégis elvitte.

Azt mondta az én hibám, és hogy rossz anya vagyok. Tisztán emlékszem arra a napra.

Kristóf azt mondta nem szeret itt lenni. Hogy itt nem szereti senki, és vissza akar menni anyához. Az a mondat.

Jobban fájt mint akár melyik pofon mit kaptam. Úgy éreztem... Ott szakad ki a szívem a helyéről. Bennem volt... Bennem volt kilenc hónapig.

Mégis mást nevezett anyának. Jobban fájt mint bármi más! Nem rá haragudtam hanem magamra.

Minden szét eset. Az egész életem! A kicsike fiamat el vették tőlem, az apjuk itt hagyott, és még a másik fiam esküvőjét is tönkre tetem.

Hiába van itt mellettem ha a szeme már nem tükrözi azt a régi boldogságot mit régen, vagy azt mikor a szerelméről beszél.

Nekem... Ez már túl sok! Túl sok! Minden hol csak őt láttom! Én annyira sajnálom. Sajnálom!

Minden miattam van! A világ legrosszabb anyukája vagyok! A gyógyszerekkel meg csak el hittetem magamal hogy én is lehetek, boldog és még mindig érek valamit.

Nem akartam ennél is rosszabb anyuka lenni! ~ kiabálta Kristóf anyukája.

Majd ruhájába mart pont ott ahol a szíve van. És úgy dőlt el a füvön sírva.

✓ Kristóf szemszöge ✓

Mi, mi, mi? Ezt anya mind magába tartotta? És ráadásul ilyen hosszú ideig? És én.... Ilyeneket tettem régen?

-Anya... ~ mondtam.

Mire anya könnyei csak újból meg indultak.

-Anya. Ezek miatt nem kellett volna gyógyszerekhez fordulni. Meg tudtuk volna beszélni. ~ mondta halkan Alex.

-Én is csak egy ember vagyok kicsim. Bele fáradtam abba hogy csak én próbálkozak.

Fáradt vagyok, a lelkem fáradt el. Ezek miatt én is boldognak éreztem magam mint régen. ~ mondta sírva anya.

-El vagy veszve igaz? Szereted de egyben félsz is tőle. ~ mondta William.

-Az a baj hogy igen, hiába tett amit tett. ~ mondta anya már már suttogva.

° Alex szemszöge °

Ez most komoly? Anya komolyan mondja?  Hiszen... Apa bántotta éveken keresztül. És ő még ezek után is képes szeretni!?

-Anya mond hogy csak viccelsz! ~ jelentettem ki.

-Sajnálom.

-De apa bántott. Évekig, de te még ezek után is képes vagy szeretni!? ~ kiabáltam rá.

-De ő akkor is az apád! ~ kiabált vissza anya.

-Pont az a baj. ~ mondtam haragosan.

Majd be indultam befelé.

-Ne, ne! Sajnálom kicsim sajnálom. Csak... Ne menj el! ~ kiabált utánam kétségbeesetten anya.

Mire meg fordultam és vissza mentem hozzájuk, majd meg öleltem anyát.

-Sajnálom anya. Gyere menjünk be. ~ mondtam kedvesen.

-R-Rendben. Nagyon sajnálom hogy újra csalódnotok kellett bennem. ~ mondta anya remegő hangon.

Majd be mentünk a kastélyba. De egy nagyon zavaró érzés kerített hatalmába. Mintha nem csak mi lennénk itt.

De nem foglalkoztam vele nagyon. Nagyon rosszul is tettem!

°^° °^° °^°

Sziasztok! Sárkány-Bébi-Cápás-Dinóim!
Sajnálom a csúszást! ><
A rész remélem azért tetszik.
A következő részt megpróbálom még ma be másolni! °^°
Hibákért elnézést!

By. Dorcsíí~