∆ Márk szemszöge ∆

-Miért nem beszélsz hozzám? ~ kérdeztem tőle.

Épp  most értem haza a suliból és egyből föl is jöttem hozzá. Most is csak figyel. Mintha várna valamire.

Szürke szemei csak úgy csillogtak a tükrön keresztül, de arca még mindig érzelem mentes volt.

Még mindig azon a kis rozoga széken ült. És figyelt nem tett mást csak nézett.

Így neki álltam levetkőzni, de egész végig éreztem pillantását testem minden pontjába.

-Te nem is vagy igazi, igaz? Te csak a képzeletem vagy. Egyáltalán miért beszélek hozzád? Miért akarom hogy tényleg valós légy? De tudod az álmok azért vannak hogy el szakitsanak a valóságtól. De nem szabad az álmokba élni hiszen a valóság azért van hogy meg mutassa nekünk mire valók az álmok. Jó éjt! ~ Köszöntem el tőle.

Majd magamra rángatva a takarót fordultam el a tükörtől. Nem értem magam miért mondtam neki ilyeneket?

Fura bár most kisimultnak érzem magam. Lehet... Tényleg csak oda képzelem őt de.. néha tényleg szeretném hogy beszéljen hozzám.

Eltelt fél óra, nem bírtam aludni és ezt ő jól tudja. Mégsem tesz ellene semmit.

Majd hallom ahogy elhagyja régi megviselt kis ülő helyét megfogja a tükröt majd beszélni kezd mint mindig.

-Tudod hogy igazi vagyok! Miért nem beszélsz hozzám? Tudom hogy főnt vagy. Miért nem érintesz meg? Csak... Nyúlj a tükörhöz fogd meg! ~ mindig ugyan az az unalmas, mára már monoton mondat.

De most mintha valami mozdult volna bennem. És az eddigieknél sokkal nagyobb késztetést éreztem arra hogy felé forduljak.

Meg akarom érinteni! Fogni akarom a kezét. Most és mind örökre! Ezekhez hasonló mondatok jutottak eszembe mikor újra lehunytam szemeim.

-Márk. Tudom hogy figyelsz. Miért nem akarsz meg érinteni? Már három éve veled vagyok és te még a nevemet sem tudod. ~ mondta érzelem mentes hangon.

Igaza van három éve láttom mégse tudok róla semmit. De persze ő mindent tud rólam.

-Mégis mit tegyek hogy végre csak rám figyelj? ~ kérdezte újra.

Még sosem beszélgetünk eddig ilyen sokat. Soha. Majd hallottam ahogy föl adja a küszködést és vissza ül a székébe.

Tudja hogy nem alszom mégsem tesz semmit. Igaza van lehet egész életében engem kell majd néznie.

És én még csak a nevét se tudom. Szörnyű ember vagyok! Bocsánatot fogok tőle majd kérni holnap. De most nagyon álmos vagyok.

-Meg bocsátok. ~ hallottam meg hangját.

Bár nem tudtam eldönteni hogy az álmosságom, vagy az agyam űz már megint ilyen ördögi játékot velem.

De úgy éreztem magam mintha meg fogtam volna a tükröt. Álmodtam! Ritkán álmodok de az álmaim eddig mind igazak voltak.

Láttam őt. Láttam ahogy valaki más érinti, szereti, láttam ahogy valaki mást figyelt boldogan. Nem boldog velem?

Egyáltalán engem ez miért zavar? Miért érzem magam ennyire mérgesnek, de közbe mégis szomorúnak?

Mi történik velem? Úgy érzem... Mintha el lopták volna a fényemet. Ő az én fényem volt, és az is marad.

Lehet túlságosan is hozzám nőtt. Nem ez már rég nem barátság.... Inkább szerelem!?

De hiszen még a nevét sem tudom! Nem is tudtam tovább eme szörnyű álomba maradni mert kedves barátom ajtóstül jött kelteni.

-Jaj Márk miért nem vagy még kész? ~ kérdezte legjobb barátom.

Majd kirángatva engem kellemes ágyamból hozzám vágva pár ruha darabot hagyott magamra öltözni.

-Julián mit csinálsz a tükrömel? ~ kérdeztem legjobb barátom mikor megláttam hogy tükrömet vizslatja nagy szemekel.

-Márk van... Valami varázslatos ebbe a tükörbe szerintem. ~ nevetett boldogan majd tükröm oldalán végig simitva kelt fel a földről.

-Hát te mondod. De most indulni kéne suliba. ~ mondtam lustán.

Majd juliánt megse várva mentem is ki a szobából. Jó érzés volt tiszta, és friss levegőt szívni egyszerűen feltöltötte a tüdőmet.

Nem lakom messze a sulitól így nem kellett sokat sétálnunk hogy oda érjünk. Mikor be értünk a suliba ugyan az fogadott mint mindig.

A bántó megjegyzések, és a dobálások, volt aki még nekem is jött mert "ez az bántjuk Márkot" játékot játszák most.

-Jól vagy Márk? ~ kérdezte Julián.

Ő az egyetlen barátom rajta kívül. Bár már hozzá szoktam nagyjából hogy a suliba piszkálnák, és bántanak.

Néha mégis fáj.

-Köszi Julián. Jól vagyok. ~ mosolyogtam barátomra kedvesen.

Majd mentünk is be órára. Ekkor aztán be topant a terembe Julián kiszemeltje Bence.

Látszik rajtuk hogy oda vannak egymásért. Bárcsak én, és ő is így lennénk. Várjunk csak... Miket képzelek én?

Huh nyugodj le Márk inkább figyelj a fiúkra. De ahj nem megy hiszen olyan csodás szürke szemei vannak neki.

Keresnem kell egy tükröt látnom kell!

S itt indult el bennem valami iránta, amit először fölse ismertem.

°^° °^° °^°

Remélem olvasható lett ez a rész!
Sárkány-Bébi-Cápás-Dinóim
Remélem tetszik majd nektek.
Igyekszem minél előbb hozni majd a folytatást.

By. Dorcsíí~