Taehyung már szinte az összes körmét lerágta, amíg Yoongira várt. Egy örökké valóságnak tűnt az a pár óra, amíg meg nem érkezett.

-Én kiszökök az egyik ablakon. - kacsintott Jimin és az ajtó felé kezdte el lökni Taehyungot, ami mögött már Yoongi várta.

Ahogy Jimin mondta neki, nem is vehette le magáról azt az inget. Legjobb barátja szerint mindennek meg kell adni a módját.

"Könnyű ezt mondnai neked." mondta akkor Taehyung.

Egy nagy levegővel nyitotta ki az ajtót és köszönt osztálytársának.

-Gyere be, fent van a pulcsid. - mosolygott Taehyung és próbált természetesen viselkedni, pedig majd' felrobbant a szíve, olyan gyorsan vert.

-Azt hittem nem szereted ezt a ruhát. - nézett körbe Taehyung szobájába Yoongi.

-Nem is. - kereste a ruhadarabot Taehyung. - Jimin volt itt és nem hagyta, hogy levegyem. Ő túl kitartó ilyen téren, szóval hagytam magam. - csapta meg combját, mikor már a szobát is végigtúrta de nem találta meg a keresett tárgyat.

-Jól tetted, hogy nem vetted le. Jól áll.

-Köszi. - mosolygott Taehyung. - Esküszöm, hogy ide tettem a pulcsidat. - sóhajtotta.

-Nem lényeges annyira. Az csak egy pulóver. Úgyse csak azért jöttem. - ült le az ágy szélére.

-Nem? - kérdezte értetlenül Taehyung.

-Nem. Az egyik feladatban közösen kell megcsinálni valami feladatot. Nem tudtam, hogy mennyire tudod és jobb személyesen elkérni ezért a számod. - nyújtotta Taehyung felé a telefonját Yoongi. - Megadod a számod?

Taehyung halvány pírral az arcán pötyögte be az egymás lt követő számokat, majd vissza is nyújtotta a készüléket. Pár pillanat múlva az ő telefonja rezegni kezdett és egy ismeretlen szám villant fel rajta.

-Ez lesz az én számom. - mosolygott Yoongi. - Ha valami gond lenne a feladattal vagy össze kéne futnunk majd hívj vagy én hívlak téged. - indult kifelé a szobából.

Taehyung bólogatva ment utána.

-A pulcsit meg tartsd meg. Neked jobban áll. - kacsintott Yoongi és el is tűnt Taehyung elől.

Amint becsukta az bejárati ajtót Taehyungból egy boldog kiáltás szabadult fel. Felrohant a szobába, ahol már Jimin fogadta. Ahogy meglátta a kezében a szürke felsőt, szúrós tekintettel nézett a nála alacsonyabbra.

-Egy, azt mondtad egy ablakon fogsz kimászni. Kettő, ezt kerestem mindenhol! Miért vetted el? - kapta ki a kezéből.

-Ki is másztam. Nem mondtam, hogy nem fogok visszajönni rajta. És örülj neki, hogy nálam van! Haver, a tiéd lett a pulcsija.

-Azért, mert nem találtam meg.

-És ehhez mit szólsz? Yoongi nem egy olyan ember, aki csak úgy oda adja másnak a pulcsiját. - pattant fel az ágyról Jimin. - És ez mit jelent? Bejössz neki.

-És, ha nem? Szimplán csak kedves volt. - kezdte el levenni a ruháját Taehyung. Minél előbb fel akart venni egy sokkal kényelmesebb ruhát.

-Azt tudtad, hogy nincs semmilyen házi feladatos cucc? - húzta féloldalas mosolyra a száját Jimin.

Taehyung természetesen nem hitt neki és utána is járt. Mint mindig Jiminnek lett igaza, valóban nem volt semmilyen feladat.

-Akkor miért mondta? Meg.. Meg miért hallgattad ki, hogy mit beszélünk? - rázta a fejét Taehyung.

-Úgy csinálsz, mintha nem ismernél. - forgatta a szemét Jimin. - Azért mondta, hogy meglegyen a számod neki. Mondom, hogy tetszel neki... - sóhajtotta.

Taehyung arca felragyogott. Hitt legjobb barátjának. Még azt is, higy akár valóban felkeltette Yoongi figyelmét.

Alvás helyett is ezen gondolkodott. Akaratlanul is folyton mosolygott a sötétben és örült magának. Yoongi végre észrevette.