Születése óta abban a házban lakik, ahol most is, viszont ezt a parkot, este még nem látta.

Az utat a lámpák sárgás fénye világította meg. Tőlük nem messze lampionokat raktak ki a romantikusabb hangulathoz. A park közepén egy férfi ült és lágy dallamot játszott a gitárján. Taehyung zavarban volt, hiszen ez egy olyan hely, ahova leginkább szerelenes párok jönnek ki. Körül nézve szinte csak azokat látta.

-Ez egy különleges nap. Itt minden évben, ezen a napon lampionokat raknak ki. Szeritnem nagyon szép. - mondta Yoongi, miközben a lámpásokat nézte. - Ekkor találkoztam Jungkookkal is. Egyedül ültem azon a padon. - mutatott a velük szembe lévő padra. - Ő meglátott, oda jött és ezt mondta: Ezek a fények a szerelmes lelkeknek mutatják az utat. Azt az utat, aminek a végén a lelki társad lelke áll majd. Ezután azt mondtam, hogy ez nyálas. Ő nevetett és elhívott randira, rá fél hónapra már jártunk is. Az egy igazán szép emlék.

Taehyung szomorúan hallgatta a történetet. Bár ez egy igazán szép mese volt, mégis fájt neki. Miért kell neki ilyet mondania? Eléggé rossz érzést kelt az benne, hogy látta már őket együtt. Nem akar még olyan mesét is hallgatni, ami kettejükről szól.

-Akkor nem Jungkookkal kéne itt lenned? - sóhajtotta.

Nem érezte magát oda valónak. Ez a beszélgetés máskor is ráért volna, most még pluszba bűntudata is van, amiért "elrabolta" Yoongit.

-Ez nem a mi stílusunk. Túl nyálas. - vonta meg a vállát.

-Akkor.. Mi a ti stílusotok? - nevetett Taehyung.

-Biztos elmondjam? - Taehyung azonnal elkezdte rázni a fejét. Ha már így kérdezi Yoongi, nem akarja hallani. Nem szeretne megint paradicsommá válni. - Ezt is azért mondtam el, mert ez egy emlék. Az első szerelem emléke nekem. Neked van ilyen? - fordult Taehyung felé.

-Nincs. - vágta rá egyből.

Persze elmondhatná, hogy az első szerelme nem más, mint Yoongi.. De ezek után elég kínos lett volna bevallani.

-Soha nem is tetszett még senki? - állt fel a padról és az egyik lámpás felé verre az irányt.

-Nem. - mondta Taehyung, miközben Yoongit figyelte, aki nehezen de levett egy fára akasztott lámpást és felé nyújtotta.

-Tessék. Ez segít megtalálni a lelki társad.

Taehyung mosolyogva vette ki Yoongi kezéből a lámpást. Figyelmesen megnézte. Egy egyszerű, fehér alapon fekete mintás lámpa volt de az ezüst fürtös mégis valami különlegeset látott benne.

A következő pillanatban a fejük fölötti lévő lampion Yoongi ölébe hullott.

-Azt hiszem.. Én lettem a lelki társad. - viccelődött Yoongi.

-Miért akartál velem beszélni? - próbálta terelni a témát zavarában.

-Nincs különösebb oka. Két éve vagyunk már osztálytársak. Mindnekivel beszéltem már, kivéve veled. Alig beszéltünk. Meg akarlak ismerni. - piszkálta az ölében lévő világító dolgot. - Egészen idáig észre sem vettem, hogy beszólogatnak neked.

-Tényleg nem igazán beszéltünk még. Azt a beszólogatós dolgot meg már megszoktam. Csak azért, mert nem titkolom, hogy meleg vagyok, piszkálnak. Lehetne rosszabb is. - vonta meg a vállát.

Igaz, Taehyung ezt mondta de nem így gondolta. Bármit megtett volna annak érdekében, hogy a piszkálások, rossz szavak elmúljanak. Ezt nem lehet megszokni és nem is akarta.

-A gyengébbet könnyű bántani. Szóljanak be nekem. - dobbantott a lábával.

-Tudják, hogy te megütöd őket. - nevetett Taehyung. - Én aligha fogom őket megcsapni.

-Legyél a barátom. Akkor nem fognak téged sem bántani. - boxolt finoman Taehyung vállába.

-Barátok legyünk? - csillant fel Taehyung szeme. Neki ez is már bőven elég lenne.

-Nem, nem barát. - tette le az eddig ölében heverő lámpát. - A barát.

Taehyung értetlenül meredt Yoongira. Nem értette, hogy ez a beszélgetés mire akár vezetni.

-Mint haver? Vagy, mint pasi. - rázta a fejét. A füle hegyéig vörös volt.

Yoongi mosolyogva fogta meg Taehyung kecses kezét.

-Mint pasi. - nézett mélyen az előtte lévő barna szemeibe.