Yoongi a visszamaradt időben egész végig azon izgult, hogy Taehyung még véletlenül se felejtse el a délutáni találkozójukat. Idegességében már a lábár rázta és folyamatosan az órát nézte, az idő épp azért sem akart hamarabb eltelni számára. Már a létező összes pozícióban ült, nem is érdekelte, hogy kik bámulják meg a furcsa viselkedés miatt.

-Úgy látom, hogy Yoongi nagyon izgul. - mondta Jimin hangosabban a kelleténél.

Yoongi ezt hallva a tarkóját kezdte el vakarni. Az izgulására most már az is rá tett egy lapáttal, hogy tudta, Taehyungék őt nézik.

-Legyen is. - vette halkabbra magát Taehyung. - Nem fogom megkönnyíteni a dolgát.

-Persze, higgyem is el? - vonta fel a szemöldökét. - Nem lesz két perc és már sajnálni fogod.

-Az lehet. - sóhajtotta. - De neki ezt nem kell tudni. Tényleg nem akarom megkönnyíteni a dolgát. Nem érdemli meg, hogy olyan gyorsan elnézzem ezt neki, mint, ahogy ő azt hiszi.

A menta hajú nagyjából hallotta a beszélgetést és cseppet sem nyugodott meg. A légyszívesebben haza szaladt volna és soha ki nem jönni a szobájából. Zavarta és nyugtalanította ez az érzés, sose izgult még ennyire egy egyszerűnek tűnő beszélgetés miatt. Taehyung sem volt a nyugodtság mintaképe, amíg közeledett Yoongi felé csomószor meggondolta magát és már kész volt, hogy kifut a teremből és meg sem várja osztálytársát.

-Én léptem, mert megjött Jungkook. - veregette meg Jimin Taehyung vállát és kisietett a teremből, el Jungkook előtt. Ahogy Taehyung látta, Jungkooknak sem lesz egyszerű dolga.

-Mehetünk? - állt meg Yoongi előtt, miután sikerült összeszedni minden bátorságát.

Osztálytársaik és még azok is, akik nem ismerték őket, megbámulták a két fiút. Hamar elterjett a hír, hogy már nem járnak és most arról folyt a beszélgetés, hogy mi lehet kettejük közt. Az utuk elég csöndben telt, kínos csendben. Yoongi nem tudott mit mondani, Taehyung meg megmakacsolta magát és nem akarta ő kezdeményezni a beszélgetést, elvégre Yoongi hívta el őt és nem fordítva.

-Amire megszólalsz Európában leszünk. - adta fel Taehyung a magában vívott harcot.

-Igazából csak nem rudom, hogy hogyan kéne elkezdenem. - figyelte a földet Yoongi, miközben egy parkba vették az irányt.

-Segítsek? Mondjuk ott, hogy elmondod miért voltatok akkora szemetek, hogy ezt csináltátok velünk. Vagy mondjuk kezd ott, ahol elmondod, hogy mégis mennyi ideje basztál át vagy, hogy mennyire élvezted az elmúlt másfél hónapot, amíg titokban nevettek rajtam, amiért akkora hülye voltam, hogy bíztam benned, pedig te ezt meg sem érdemelted volna. Szerintem ez jó kiindulópont lenne.

-Sz.. Szeritnem nem kell a segítséged. - motyogta Yoongi.

-Elkezded? Vagy elmehetek haza?

-Elkezdem. - vágta rá Yoongi, mert Taehyung valóban elindult vissza. - Hogy miért csináltam? Őszintén én sem tudom, jó bulinak hangzott és tudom, hogy ez nem nyugtat meg de, ha valamilyen szinten nem jöttél volna be.. Nem is téged akartalak volna hülyíteni.

-Hát rohadtul nem nyugtat meg...

-Tudom, de elhiheted, hogy megbántam, amit csináltam veled. Beszélni is akartam erről Jungkookkal, aznap a mosdóban. Én ezt az egészet hagyni akartam, mert egy idő után tényleg megkedveltelek téged.

-Egy idő után... - ismételte meg Taehyung halkabban. - Mégis mennyi idő után?

-Pontosan nem tudom, hogy mikor kezdtelek igazán megkedvelni téged.

-Amikor összejöttünk... Akkor is csak átbasztál? - kérdezte meg félve.

-Igen. Utána kezdtem azt érezni, hogy én nem fogadásból akarok veled lenni. - mondta ki halkan. Ez az egész beszélgetés közben szörnyű bűntudat marcangolta Yoongi.

-Csak azért kérdezem, mert én már rég kedveltelek. Sőt szerintem amióta megláttalak kedvellek téged. - ezt Taehyung a lehető legnyugodtabban próbálta kimondani és nem elsírni magát.

Ha lehet Yoongi még pocsékabbul érezte magát ezután. Viszont egy kis megnyugvást is kapott, amiért Taehyung nem múlt időben beszélt is kimondta, hogy még mindig kedveli.

-Tae, én tényleg nagyon sajnálom, amit tettem veled.

-Mégis miben fogadtatok még? - a szíve hangosan zakatolt. Azt mondogatta magában, hogy legalább az ne fogadásból történjen, ami Taehyung számára fontos volt.

-Az nem fogadásból történt, hogy lefeküdtem veled. - mondta ki Yoongi, ami miatt Taehyung kissé megnyugodott.

-És azért feküdtél le velem, mert akartad is vagy csak azért, mert rohadtul szükséged volt rá és leszartad, hogy ki fekszik alattad?

-Ha leszartam volna, nem vigyáztam volna rád annyira. Akkor már tudtam, hogy szeretlek téged és, hogy akarlak.

-Értem. - bólogatott.

Megpróbált nem mosolyogni azon, hogy Yoongi figyelem kívül kimondta, hogy szereti őt. Sok sikerrel nem járt ez ügyben és még egy halvány pír is felkúszott az arcára.

-Sajnálom. - kezdte újból Yoongi.

-Mit? - húzta az agyát Taehyung. - Azt, hogy szemét voltál vagy, hogy átvertél? Várj.. Kitalálom.. Azt, hogy egész végig hülyítettél és nem volt annyi benned, hogy ezt a végén elmondd és egy mosdóban kellett ezt megtudnom! Eltaláltam?

-Mindent sajnálok. Azt, hogy már első pillanattól kezdve megvezettelek, azt, hogy nem olyan barátod voltam, amit te meg is érdemelnél. És nem tudom elégszer elmondani, hogy sajnálom. - huppant le a padra.

-Nem haragszom. - bökte ki Taehyung, amire Yoongi felkapta a fejét. - Először haragudtam rád, utáltalak is elhiheted..de inkább vagyok csalódott. Meg veled szemben bizalmatlan. - fordult felé és egy halvány mosoly is megjelent az arcán.

Yoongi nem értette, hogy ezek után miért nem haragszik rá, utálnia kéne igazából de ezt nem fogja tovább firtatni. A végén még tényleg megutálja Taehyung.

-Valahogy helyre tudom hozni? - tévedt Yoongi tekintete Taehyung szemeiről szájára.

Taehyungban egy pillanatra megfordult, hogy mi lenne, ha megcsókolná Yoongi de gyorsan elvetette az ötletet, amikor a másik közeledni kezdett felé.

-Egy újabb esélyt adok. - kapta el a fejét. - Érd el, hogy újra megbízzak benned.

-Nem fogod megkönnyíteni, igaz?

-De még mennyire, hogy nem. - nevetett Taehyung és hagyta, hogy Yoongi haza kísérje.