Hülye buzi, meleg, kurva.. Sorolhatná még milyen jelzőkkel illetik nap, mint nap az emberek őt. Sose értette miért baj az, ha saját nemét szereti? Elvégre nem előttük csinálja, amit mások.

Elkényeztetett patkányok.

-Bocsánat. - mondta egyik osztálytársa, aki neki ütközött a folyosón.

Neki elnézi. Neki mindent megbocsájt. Ő az a fiú, aki miatt rájött, hogy nem a lányokat szereti.

-Semmi baj. Jól vagy? - nézett a nála alacsonyabb fiúra.

-Persze Tae. És te? Sápadt vagy.

Taehyung sóhajtva ült le a földre. Nem volt jól. Sose volt még jól. Egy egész évet még ki kell itt bírnia, a sok bántó szó, amit hall. Kikészíti.

-Nem igazán. - figyelte társa menta színű haját. Tetszett neki ez a szín. Nyugtató volt. - De már megszoktam, hogy bántanak.

A másik fiú dühösen nézett körül. Aki eddig figyelte őket, hirtelen kapta el a fejét a gyilkos pillantások elől. Dühösen állt fel és hangosan megkérdezte:

-Ki szólt be neki?

Semmi válasz.

-Yoongi, mit csinálsz? Kérlek ne. Csak rosszabb lesz. - esett kétségbe Taehyung.

-Én voltam. Te is a buzik közé tartozol, hogy ennyire véded őt? - kérdezte egy idegen fiú.

Yoongi hirtelen haragú volt és, ha dühös nem áll le. Egy jól irányzott mozdulattal húzott be egyet a magasabbak fiú szeme alá, aki hátra lépett párat a hirtelen ütés miatt. Nem is amiatt ütötte a fiút, mert Taehyungot bántották, egy kicsit azért is de sokkal inkább azért, mert beszóltak neki. Fölötte tornyosult és folyamatosan ököllel ütötte a földön fekvő fiút, amikor valaki hátra húzta és lefogta.

A menta hajú lihegve próbált kiszabadulni az erős karok szorításából. Hiába.

-De harciasak vagyunk. - suttogta a fülébe. Az ismerős hangra Yoongi valamennyire lenyugodott. - Miért vered azt a szerencsétlent?

-Mert nem szeretem az erőszakot. - vonta meg a vállát.

Taehyung nem hitt a fülének. Az előbb verte meg a szeme láttára a bántalmazóját és most azt mondja nem szereti az erőszakot? Kicsit ellent mond magának, nem? - gondolta Taehyung.

-Jajj, te szegény. - nyomott egy lágy puszit Yoongi szájára.

-Jeon én komolyan mondom.. Megütlek. - morogta morcos Yoongi.

-Komolyan már egy éve járunk és még mindig nem viseled el? - nevetett. - Kit bántott ez a fiú? Mert biztos nem téged... Vagy igen? - kérdezte idegesen a barna hajú fiú.

-Taehyungot bántották.

-Kit? - nézett oldalra, ekkor látta meg a fiút, aki őzike szemekkel bámult vissza rájuk. - Istenem. Ha egy kiskutya lenne könyörgnék, hogy fogadjuk be. Nézd meg, mennyire aranyos. - mutatott a még mindig földön ülő fiúra.

Ez egy álom. Biztosan. Nem lehet, hogy tegnap még a kutya sem nézett felé és most az a személy védi meg, akit kedvel és neki a barátja meg le is aranyosozza.

-Nem. - rázta a fejét sértődötten Yoongi.

-Ne legyél ilyen. - fogta két keze közé Yoongi arcát Jungkook. - Te aranyosabb vagy és már be vagy fogadva. - csókolta meg hosszan barátját.

Taehyungnak a jelenetre megfájdult a szíve. Bár tudta, hogy Yoongi már rég nem szabad és számára soha nem is lesz, azért a remény egy halvány szikrája élt benne, ami most ki is aludt. Szép párt alkottak. Be kell vallani.

Sóhajtva nézte, ahogy a vérző orrú fiú a mosdóba siet, hogy elrendezze magát.

Bámulásából a csengő fülsüketító hangja hozta vissza. A gerlepár elszakadt egymástól, Jungkook ment a saját osztályába, Yoongi pedig - Taehyung meglepetésére átkarolta a vállát és ketten mentek az órára.