"A kávé az ember tükre. De nem azt tükrözi, mennyire vagy romlott,  hanem azt, hogy mennyire vagy elveszve."

A kanapén ébredtem, valakinek a vállán és a lábán.  A váll tulajdonosát már most sajnálom. Megpróbáltam óvatosan leszedni róla az odakerült dolgokat, de amint harmadjára is hozzáértem, egyből felriadt. Éjsötét szemeit álmosan kapta felém, de amint sikerült felmérnie, hogy én ki vagyok, meg nekem is, hogy kinek a vállát sepregettem, szemünk hatalmasra tágult. Én megdermedtem arcának közelségétől. Éreztem orromon szabálytalan lehelletét, gondolom őt is ugyanúgy meglepte ez az egész, mint engem. Gyorsan hátrébb húzódtam, majd zavaromat elrejtve, egy hatalmasat ásítottam. Jungkook megvakarta az arcát, majd a fejét oldalra fordítva nézett felém.
Látom, hogy nagyon gondolkodik valamin, lába sokszor meglendül felém. Valószinűleg azon vacillál, hogy közelebb jöjjön-e. Végül nem teszi, nekem meg egy hatalmas kő esik le a szívemről.

-Jobban vagy?-kérdezi mély, rekedtes hangon. Bólintottam egy aprót, majd a fejemet a kanapé háttámlájának döntöttem és úgy meredtem a kissé kócos hajú fiúra .
-Sajnálom, hogy annyira elkényelmesedtem rajtad... Nem is emlékszem, hogy elaludtam volna. - motyogtam a szavakat a kanapéba, nehogy észrevegye kislányos zavaromat. 

-Nincs semmi baj...Olyan szépen aludtál Rajtam, nem volt kedvem felébreszteni...- halványan rámmosolygott, majd felállt és egy hatalmasat nyújtozott. - Nincs kedved meginni velem egy kávét? - nyújtotta felém hatalmas tenyerét, amit vonakodva bár, de elfogadtam. Egy kávénak 

Neki

senki sem tud ellenállni. Út közben a fali óra felé sandítottam, ami hét órát mutatott. Az időt meglátva hirtelen ásíthatnékom támadt, ezért gyorsan a szám elé téve a kezem ásítottam egy jó nagyot. Jungkook halkan felnevetett, majd a válla felett mosolyogva nézett rám. 

-Akkorára tátottad a szád, mint egy oroszlán! - felhúztam az orrom, majd az összekulcsolt kezünkre tévedt a szemem. Észre sem vettem, hogy így jövünk. A szívem hirtelen nagyon gyorsan kezdett verni, mintha megittam volna Dél-Korea összes kávé készletét. Zavaromban rángatni kezdtem a kezem, hogy engedje el, de tartása ugyanolyan erős volt.
-Miért kell tönkretenni egy ilyen szép pillanatot? -nézett szemeimbe megtörten. Kétségbeesetten kerestem a szavak mögötti értelmet, de nem tudtam rájönni, mire gondolt. Lassan engedte el a kezem, nekem meg majd megszakadt a szívem attól, ahogy teszi. Fázni kezdtem a hirtelen hiánytól, amit kezének-lelkének- eltűnésével okozott. Gyorsan megráztam a kezeim és besiettem utána a konyhába. Idegesen megálltam mögötte, majd megfogtam a karját, hogy egy kicsit magam felé tudjam fordítani.
-Még hogy én rontok el mindent??! Én?! Nem tudom kivágott a másikhoz undorító dolgokat, majd felszólította hogy tűnjön el az életéből!?! Én úgy gondolom, hogy még azok után is normálisan állok hozzátok! És neked van képed azt mondani, hogy én vagyok az, aki kurvára semmit nem csinál jól- elfordultam, majd idegesen beletéptem a hajamba. Viszketni kezdett a karom. Jungkook arcán millió érzés suhant át.  Hátrébb léptem pár lépést, majd kettőnk közé suttogtam: én vagyok a hibás, majd gyorsan megfordultam és egy szál zokniban kirohantam a lakásomból. Hallottam, hogy fut utánam, de elborult agyam nem akart megállni. Párszor megcsúsztam a koszos motel szőnyegén, de ez sem tartott vissza attól, hogy kimeneküljek innen. A motelból kiérve egyből balra vettem az irányt, be egy sikátorba. Gyorsan meghúztam magam két nagyobb doboz mögött és vártam.

A csípős hideget csak tíz perccel később kezdtem el érezni. Áthatolt a zoknimon, égette a talpamat. Betört a pólóm alá, szétszedett. 

Szétszedett, mint az emlékek. 

Már annyira viszketett a karom, hogy a pólómat feltolva kezdtem el kaparni mindkettőt. Kapartam, ahogy csak tudtam, hátha enyhül a viszketés.

A viszketést hamarosan égő fájdalom váltott fel. Jól esett. Szívemből egy újabb darab szakadt fel, egy kissé megkönnyítve lelkemet. Homályos tekintettel néztem véres kezeimre, majd halványan elmosolyodtam.

Olyan szánalmas vagyok.

Lassan elindultam vissza a motel felé, mert nem nagyon akartam hajléktalanok játékszere lenni. A motelbe érve gyorsan felrohantam a lakásomhoz, ahol nyitott ajtó fogadott. Amilyen közömbösen tudtam, úgy sétáltam be a lakásomba. Hoseok egyből észrevett, arca megnyúlt, szeme kitágult. 

-Chae... - szeme levándorolt a kezeimre. Észrevette a vért. -Chaerin...- lassan felállt, majd mellém sétált. - Üljünk le, oké? - bólintottam egyet, majd a sokkosan ülő Taehyungra néztem. Elővette a telefonját és gyorsan lepötyögött valamit, majd ugyanúgy ült tovább, mint előtte. 

Pár perccel később a többi srác is megérkezett. Hoseokék nem szóltak semmit, Namjoon egy nagy sóhaj kíséretében guggolt le mellém. Mindenki a karomat nézte, pedig a pulcsi le volt húzva. A körmeim nézték, meg az ujjaim. 

Közömbös arccal felnéztem és Jungkook tekintetét keresve  tátogtam pár szót. 

-Gyere, segítek lefertőtleníteni a sebeid.- húzott ki Jimin a bámuló tömegből. Ellenkezni sem volt erőm, ezért bánatosan tűrtem, hogy beráncigál a mosdóba és felhúzza a pólóm. Amint nyilvánosság elé tárult szörnyű tettem, még én is meglepődtem. Ennyire viszketett volna?
Az ajtóban valaki hangosan felszisszent, ezért odakaptam a fejem. Jungkook állt ott, sziklaszilárdan, hangtalanul. Mögötte a többiek, mintha egy kirakati bábú lennék, vizslattak.

Zsibbadt végtagjaim nézte, majd a szemeimbe véste sajátjait. Szeme könnyes volt, fájdalmakkal teli. Az én szemem szintén könnyes volt, a rengeteg lelki fájdalomtól, amit eddig átéltem. Lehet nem kéne élnem. Lehet pont olyan vagyok, mint egy virág. Miután letéptek, életképtelen leszek. 

-Ez fájni fog - préselte ki Jimin a szája közt a szavakat, majd egy jó adag fertőtlenítőt öntött felszakadt karomra. A fájdalomtól sikítani tudtam volna, de csak a könnyeimnek engedtem utat, számat erősen beharaptam. Jimin szépen bekötözte őket, majd visszahajtotta a pulcsim ujjait. Amint késznek éreztem munkáját, felálltam, majd meghajolva megköszöntem. Kifele indultam a fürdőből, de Jungkook utamat állta. Megtört tekintettel nézett le rám, majd óvatosan megfogta a vállam és betolt a szobámba.

-Mégis mit...- tértem magamhoz, de elhallgattatott. Mérgesen vártam, hogy mégis mit szeretne mondani, de leültetett az ágyra és csak nézett. 

-Emlékszel arra, hogy mit mondtam egy fél éve a kórházban? -suttogta halkan a szavakat. Lassan, kimérten bólintottam.-Pontosan emlékszel?- megint bólintottam, majd kicsit hátrébb csúsztam az ágyon.
-"Chaerin! Én úgy gondolom, hogy te csak bajt okozol a banda életében. Teljesen leamortizálsz minket. Chaerin... Te kevés vagy ide. Így is sok negatív pletyka terjeng veled kapcsolatban, mi lenne, ha kiderülne az igazság? Nem bírnád ki, mert gyenge vagy. És egy ilyen világban a gyengék meghalnak. Szóval én azt kérem, hogy tűnj el a Bangtan életéből, tűnj el az én életemből. "-motyogtam a végét üveges tekintettel. Jungkook fájdalmasan nézett rám, én meg legszívesebben megfulladtam volna.
-Ennyire megmaradt benned...? - mondta ki rekedtes hangon.
-Még jó. Az első olyan ember, akinek érdekelt a világa, a lelke, ilyen szavakat vágott a fejemhez. És tudod mi benne a poén?- szipogtam, miközben felnéztem az éjfekete szempárba- hogy minden igaz volt. Én egy gyenge, bolond picsa vagyok, aki nem mellesleg beteg is. Én tényleg nem vagyok idevaló. -sírtam el magam a végén -és az bánt a legjobban, hogy pont Te, Jeon JeongGuk mondtad ezeket. A szívem minden egyes pillanatban apró darabokra törik, akárhányszor visszagondolok erre, és azt kívánom, hogy a szívem többé ne dobogjon. Érted? -bőgtem. Jungkook tehetlenül ült előttem, ő is sírt. Nem akartam letörölni őket, akartam hogy lássa, mennyi és mekkorra fájdalmat okozott nekem.
Jungkook közelebb hajolt, majd megölelt. Úgy ölelt, hogy fájt a karom, de nem zavart. Most nem remegtem, nem utáltam, többé már nem bírtam. Vagy lehet, sohase utáltam őt? Mindegy is.
Én is szorosan megöleltem, féltem, hogy megint olyanokat fog mondani, amivel szanaszét tipor, de csak sírt.
-Sajnálom, Chaerin, tényleg nagyon sajnálom.

----------------
Helloo! :)
Rég nem írtam a részek alá, de szeretném megköszönni minden megmaradt olvasómnak, hogy kitartottak a könyvem mellett, és habár ritkán jön rész, mindig örülnek neki.
Elérte a blog a 28+K megtekintést, amit nagyon köszönök. :)
Remélem annyira nem halad lefele ez a tortenet, csak a számok mutatják ezt, mert én a lehető legtöbbet hozom ki magamból....

~a helyesírási hibákért elnézést~

Ha tetszett a rész akkor vote-old és /vagy kommentelj, nagyon megmelengetí a szívem ezek a kis cselekedetek :)

sziasztok, csóközön