***

Szerencsére a duzzanat reggelre eltűnt, annyira pedig már nem fájt, hogy ne tudjak ráállni. Iskolába menet összefutottam Jue-val, aki nagyban integetett, és mellém szegődött. Itt volt a remek alkalom, mielőtt Mia megjött volna.

- Kérdezhetnék valamit? - némán bólintott. - JiSoo említett egy Írót. Honnan veszitek, hogy ő tényleg létezik?

- Pár hónapja cserediákok jöttek a suliba, és ők mondták. Annyira hihetőnek tűnt, ráadásul némely dolog be is jött, amit mondtak. Mondhatni jósoltak. Ezért elkezdtünk hinni az Íróban. Bár sose láttuk - gondolkodott el. Ezek szerint itt máshogy megy az idő. Nem említette az Író, hogy hónapok teltek el azóta.

Jue felém fordult, úgy éreztem engem bámul, amiért kérdeztem valamit de elnémultam. Megálltam, és megragadtam a vállát, majd magam felé fordítottam. Két ujjammal elválasztottam a haját, és oldalra húztam, hogy láthassam az arcát.

Jue-nak hatalmas barna szemei voltak, szeplői, és rózsaszín ajkai. Nem is értem, miért takargatja az arcát. Porcelánhoz hasonló a bőre, de nem lehet olyan érzékeny.

- Mit csinálsz? - kérdezte, de nem húzta el a kezem.

- Csak nem értem, miért nem hagyod másoknak látni az arcodat. Hisz gyönyörű vagy.

- Kösz, hogy te így hiszed. Jól esik. De már annyira megszoktam, hogy nem is tudnám máshogy elképzelni magam - félrelépett, és visszaigazította a haját. El tudom képzelni, mennyien bánthatták ez miatt. Ő mégse változtat. Pedig megnézném rövid hajjal. Biztos jól állna neki. Fel se ismernék az osztályban.

A kapu előtt Mia várt minket. Ma is ugyan olyan heves és energetikus volt, mint tegnap. Ugrálva köszöntött, én pedig kíváncsi lettem, vajon mennyi kávét iszik reggelente, hogy egész nap ilyen kirobbanó formában van. Szinte levakarhatatlan az a mosoly, amit az arcára hegesztett.

- Miko! - hallottam meg a nevem amitől rögtön megálltam. Wonho sietett mellém, és végigsimított a hátamon, mielőtt elém állt volna. - Látom jobban van a lábad. Ennek örülök.

- Egy kis borsó kellett neki - válaszoltam.

- Lejöhetnél egyszer megnézni egy edzésünket. Ilyen combokkal biztos jó vagy az erőnléti dolgokban.

Otthagyott minket a gondolattal, én pedig úgy éreztem magam, mint egy birka, két éhes farkas között. Mia úgy nézett rám, majd kiugrottak a szemei, és Jue is elég érdekes testtartásban közeledett felém.

- Mi van?

- Wonho meghívott a sport klubba. Pedig oda nem lehet meghívással bejutni, csak a felvételi követelmények elvégzésével. Mi történt itt tegnap? - nézett rám gyanús tekintettel. Megköszörültem a torkom, és felnéztem az égre.

- JiSoo fellökött a lépcsőn, és kiment a bokám, Wonho meg segített nekem hazajutni. Ennyi.

- Beszarok - csapott a combjára Mia. - Nekem hat hetembe telt, mire hozzá mertem szólni Jungkookhoz, neki meg az első napján beüt a sport klub elnöke.

- Nem ütött be, csak segített. Menjünk már - nevettem fel, és indultam be az épületbe.

Úgy döntöttem, először rájuk fogok koncentrálni. Ha őket meggyőztem arról, hogy az Író nem fog segíteni nekik, akkor ők továbbíthatják ezt a suliban. Mivel ez egy iskola központú sztorinak látszódott, nem nekem kell felvilágosítanom az egész világot. Legalább is remélem. Még sose csinált olyat, hogy a történet közepén stílust vált. Meglepődnék, ha az iskolás történetből hirtelen fantasy lenne, és ellepnének minket a vámpírok.

A folyosóra hatalmas tömeg zúdult ki a termekből. Mindenki a falhoz állt, füzetekkel és lapokkal a kezükben sikoltoztak. Mia és Jue megálltak mellettem, de nem mondtak semmit, én pedig nem értettem, miért vannak úgy oda a lányok. Meg pár fiú, akik elég érdekesen néztek ki.

A lépcső felől zaj ütötte meg a fülem, majd megláttam négy pirosba öltözött férfit, nyitott köpennyel, és persze takaratlan felsőtesttel. Oldalukon boksz kesztyű lengett, arcukon beképzelt mosoly virított. Az első srác nem nézett senkire, csak tette-vette magát a lányoknak, itt-ott befeszítette nekik a bicepszét. A másik három viszont kapva kapott a lehetőségen, és aláírták a füzeteiket. A sikongás nem lett halkabb, még akkor sem, mikor a férfi elért hozzánk. Mia félrehúzta Jue-t, aki el akart kapni engem, de nem ért el, ezért én a folyosó közepén maradtam.

- Hát te? Újabb rajongó? - nézett le rám. Öregem, még ha jól néznél ki azt mondom talán, de így... - Sajnos nincs időm, rád - felemelte a kezét, szinte láttam, amint félre akar tolni, ezért erősen rácsaptam. Akkorát csattant, mintha egy pofont adtam volna neki. A lányok mind felém fordultak, a három srác pedig beérte a ,,főnököt". - Menj az útból.

- Én voltam itt először. Nem tanultál illemet? A nőket nem félrelökni, hanem kikerülni kell te bunkó. Nem tudom miért istenítenek a lányok - köptem felé a szavaimat. Mia a szájára tapasztotta a kezét, szemei a kétszeresükre tágultak. Jue pont úgy állt, hogy a haja középen szétnyíljon, biztos azért, hogy mindent láthasson.

- Mégis kinek képzeled te magad? - horkantotta harsányan.

- És te ki vagy, ha már itt tartunk? - biccentettem oldalra a fejem.

- Engem maga az Író tett a boksz klub elnökévé. Azért, mert én vagyok a legjobb.

- Na ne röhögtess - nevettem fel gúnyosan, mire az erek a nyakán kidudorodtak, és tett felém egy lépést. Nem hátráltam, bár igaz, zavart, hogy ennyire magasabb nálam. - Az Írónak ehhez semmi köze. Nem tudom mit tettél azért, hogy téged nevezzenek ki, de azt csak magadnak köszönheted. Ne hencegj olyannal, amihez fingod sincs, mert a végén visszaüt.

- Na jó, ebből elég! - kiáltott fel. Megragadta a nyakam, és a falhoz szorítva felemelt. A csuklójára fogtam, de tudtam, ha kapálózok, csak magamnak ártok, ezért nyugton maradtam. Igyekeztem a számon venni a levegőt, és körmeimet a bőrébe vájni.

Senki se moccant meg. A folyosón néma csend uralkodott. Még Mia és Jue is csak nézték, mi fog történni. Ha más lenne a markában, én már tuti ráugrottam volna. Ezek mégis mire várnak? Milyen csodára?

- Idióták - suttogtam, amennyire az erőm engedte. Hirtelen elengedett, én pedig a földre zuhantam hevesen köhögve. Hunyorítva felpillantottam és megláttam Wonho-t, ahogy meglendíti a kezét, a férfi pedig az ütéstől oldalra esett. Fújtatva állt fel, és indult meg a férfi felé, de a három társa lefogták őt, és visszarántották.

- Nem ér ennyit. Gondolj a kinevezésedre - suttogták neki.

- Ez még megbánod - fenyegette meg Wonho-t, akit ez látszólag cseppet sem rémített meg. Felálltam, és a férfi mellé sétáltam.

- Hé paraszt! - kiáltottam el magam, hogy biztosan meghallja. Lenézett rám, én pedig ezt kihasználva felpofoztam. Olyan jól esett az a bizsergő érzés, és a csattanás hangja, rögtön elmosolyodtam. Persze ez nem volt elmondható a sértett bokszolóról, aki újra nekem akart rontani, ám ezúttal a tanár állította le, aki mindezt végignézte a kamerán. Azt mondta, ha én nem lettem volna a képben, engedélyezné, hogy Wonho szétverje a képét, de ez esetben közbe kellett lépnie. Jue és Mia rögtön odafutottak hozzám, és két oldalról közrefogtak, amíg a férfit el nem vezették.

Wonho is maradt, míg a tömeg lassan oszolni kezdett. Megragadta az állam, és lágyan felemelte a fejem.

- Ez meg fog látszani - simított végig ujjával a nyakamon, ahol még mindig éreztem annak a szerencsétlennek a szorítását.

- Annyi baj legyen. A pofonja is - kacsintottam. Végre felkúszott arcára egy halvány mosoly, de boldogsága nem volt felhőtlen. A csengő vetett véget a pillanatnak, a lányok húzni kezdtek, mivel máris elkéstünk. Az órán volt időm lenyugodni, és átgondolni a dolgokat. Tudtam, hogy a szünetben Mia körbe fog rajongani, és ezt most talán ki is tudnám használni.

- Te aztán nem vagy semmi - ült elém, és fogta meg a kezem.

- Biztos megijedtetek - biccentettem oldalra a fejem. - Senki se csinált semmit, mikor felkent a falra. Ez mindennapos nálatok?

- Mármint micsoda? - kérdezte vissza bizonytalanul. Én pedig kertelés nélkül kimondtam.

- Hogy semmit se csináltok magatoktól, csak vártok a csodára - vontam vállat, mintha ez nem lenne nagy dolog.

- Az Író megoldotta. Azért küldte Wonho-t, hogy segítsen neked.

- Nem, Mia. Nem az Író küldte, Wonho jött magától. Igazán példát vehetnétek róla. Ő azt csinál, amit akar, és nem vár a csodára. Ti meg csak álltok megszeppenve, ahogy az a nagy könyvben írva van.

- Mégis mit tehettünk volna? - kérdezte Jue, Mia viszont huncut mosolyra húzta a száját, és bökdösni kezdte a karom.

- Megint csak Wonho. Tényleg nagyon bejöhet neked.

- Hagyjál már te nő! - feleltem felszegett fejjel. Hogy vegyem rá őket arra, hogy ne másra várjanak?