L U K E
_____

egy ponton túl nem szabad a
miérteket keresned
hagynod kell az egészet

__________________

- Haver, Millie nagyon meg fog ölni, ha megtudja ezt az egészet – dörzsöli meg a homlokát Roger, miközben a csuklóimmal körzök párat az Exit öltözőjében.

- Mindenképp meg fogja tudni, mert te erre a napra rakattad ezt a szaros meccset – morgom. A fejemet is körbejáratom, kiroppantom a nyakamat, majd lerázom a kezeimet. Tíz perc és kezdünk, bennem pedig teng az adrenalin.

- Mondom, hogy nem tudtam máskorra – vág vissza azonnal a haverom. – Isaacot visszaráncigálni erre a helyre, ráadásul, úgy, hogy ne tudja meg, hogy veled áll össze a ringbe, nem volt egy könnyű feladat!

- Mindegy, végzek vele, aztán rohanok haza, hogy indulhassak Millievel a reptérre. Nem kell megtudnia, hogy kivel meccseztem – mondogatom, inkább saját magam megnyugtatása miatt, hisz Millie tényleg nagyom pipa lenne, ha rájönne, hogy azért meccsezek még az utazás előtt, hogy Isaac fejét szétverhessem.

Az utóbbi pár napban Isaac üzenetei megsokszorozódtak, még úgyis hogy Millie egyiket sem méltatta válaszra. Szó volt bennük az apjáról, Millie kinézetéről, a régi kapcsolatukról, na meg persze arról is, hogy én nem érdemlem meg a lányt. Aztán két napja teljesen betelt a pohár. Isaac a piszkos semmirekellő gondolatait osztotta meg Milleivel, ami után le is tiltottuk a számot. Talán tényleg az lehetett az utolsó csepp, mert utána ahogy tudtam, felhívtam Rogert, hogy még az utazás előtt szervezzen le vele valamit, mert ha nem teszi, akkor a ringen kívül fogom addig verni ezt a seggfejet, ameddig mozog és lélegzik. Tény és való, hogy nem volt könnyű Rogernek két és fél nap alatt megváltani a világot, de sikerült neki. Sokkal jövök még neki ezért.

- Jó, induljunk, a nép már meg van kergülve – int Roger, és kiindul az öltözőből, én pedig követem és továbbra is csuklókörzéseket végzek. Végigmegyünk a kis folyosón, ki az emberek elé, akik már őrjöngve állják körbe a küzdőteret. Mikor felállok a lépcsőkre, amik a ringhez vezetnek, megpillantom a másik oldalt Isaacot. Ő még nem vett észre, de jobb is így, hisz nagyobb lesz majd a meglepetés.

- Úgy lesz, ahogy megbeszéltük? – ordítom Rogernek, aki a tömeget pásztázza.

- A főnök azonnal beleegyezett, ne aggódj már ennyit – förmed rám idegesen a férfi, és mérgesen kémleli a vigyorgó arcom. – Kíváncsi leszek arra, hogy mennyire fogsz vigyorogni miután lejössz a ringből.

- Ennél is jobban – jelentem ki magabiztosan, aztán hirtelen lekapcsolódnak a fények. A mosolyom még szélesebbre húzódik, ahogy vak sötétség terül közénk és az emberek sokasága egyszerre ordít fel. Fellépek az utolsó lépcsőn, majd megszokott mozdulattal átbújok a kötél alatt. Annyira berögzült cselekvés, hogy még sötétben sem jelent gondot tájékozódni. A hangfalakból felszólal a visszaszámlálás, innen tudom, hogy már Isaac is itt van velem szemben. Három, kettő... egy. Újra világosság teríti be az egész épületet, én pedig felröhögve nyújtom Isaacnak a kezem, egy kézrázásra. A srác fején a meglepődöttség ezer árnyalata suhan át, de ő is csak biccentve egyet, felém nyújtja a kezét. Nagy hiba. Rászorítok a kézfejére, majd közel húzva magamhoz, lerántom a földre. Mielőtt belekapaszkodhatna a lábamba, eltávolodok és oldalról nézem végig, ahogy feltápászkodik.

- Jó érzés Millienek írogatni? Élvezed? – ordítom neki. Szinte érzem, ahogy az erek kitüremkednek a nyakamon. Szétvet az ideg.

- Jó érzés, de az még jobb lesz, ha majd megkúrom, amint rájön, hogy te egyáltalán nem illesz hozzá – fröcsögi a szavakat a szemembe, miközben egyre közelebb jön. Mivel Millie felvilágosított Isaacról, le kell nyugtatnom magam, hogy még ne rontsak neki egyből. Kikerülöm, de a szemeivel követi a mozgásom. Támadj már, az ég szerelmére!

- Párszor mégis úgy vettem le Millie szavaiból, hogy én több mindent meg tudok adni neki az ágyban, mint te – nevetem el magam. – A sok drogtól merevedési problémák akadtak, Isaac?

- Rohadék – sziszegi, de folytatom tovább.

- Nem érzed magad gáznak, hogy félt tőled és minden mozzanatodtól? – szegezem neki a kérdésem. A srác megfeszül és ökölbe szorulnak a kezei. Állkapcsa folyamatos mozgásban van, ütésre készül.

- Ugyanolyan vagy mint én.

- Ne vegyél egy kalap alá magaddal, tőlem nem fél a csajom – vágom vissza. – Még kúrópajtit sem sikerül ilyen dühkezelési problémákkal találnod? Nem csodálom – csettintek a nyelvemmel, mire nekem ront és egy óvatlan pillanatba a földre taszít. Egy ütést kapok egyenest a bal szememhez, ami nem egy kellemes érzés, de az adrenalin hatására nem érzem annyira fájdalmasnak. Isaac egyik kezét, egyik figyelmetlen pillanatában le tudom fogni, még a másikkal gyomorszájon vágom. Fordítok a helyzetünkön és az arcát kezdem püfölni, olyan erősen, ahogy eddig talán még soha. A bíró sípja szólal fel, én pedig felemelve a kezeimet lepattanok a srác testéről. Lerázom a végtagjaimat, és várom, hogy Isaac lábra álljon. Az egész arca vérben kúszik, de ahogy felállt, egy felütéssel próbálkozik be, sajnos sikeresen. Az államhoz kapom az egyik kezem, de közben kikerülöm a közelgő újonnan érkező horgost.

Az első menet keménynek bizonyul, így amikor annak vége, a ring széléhez lépkedek Rogerhez, aki egy vizes palackot nyom a kezeimbe. Nagyokat kortyolok a jéghideg folyadékból, majd egy két perces szünet után, visszahívnak minket a kör közepére. A második, egyben utolsó menet veszi kezdetét, amit én indítok egy egyszerű jobb egyenessel. Sikeresen betalál Isaac undorító pofájába, de egy pillanat leforgása alatt közelharcba kerülök a sráccal, amit azonnal egy klincseléssel hárítok. Erősen szorítom Isaac nyakát, de ő is ugyanolyan erővel teszi ugyanezt velem.

- Millie tudja, hogy meccsezel ahelyett, hogy pakolnál a Floridába való nyaralásra? – sziszegi az arcomba. Honnan tudja, hogy megyünk Millievel?

- Tudja – köpöm a szavakat felé. Próbálom a földre rántani, de nagy erővel szorít engem is.

- Azt is tudja, hogy velem? – hirtelen egy vigyor kúszik az arcára és ezzel együtt pedig meg is világosodom.

Írt Millienek.

Mélyen beszívom a levegőt, szó nélkül hagyva a kérdését, és hagyom, hogy kiszabaduljon a szorításomtól. A nagy lendülettől saját maga esik hátra, anélkül, hogy hozzáértem volna egy ujjal is. Kapok az alkalmon, rárontok és a nyakára szorítom a kezem. A sípszó állítja meg a terveim megvalósítását, így inkább megállás nélküli öklözésbe kezdek. Teljesen eltorzul a fiú arca, már nem is ellenkezik, én még akkor is folytatom az ütlegelést. Hirtelen Roger ordítása üti meg a füleimet, hogy most már álljak le, és ne csináljam tovább. Lepattanok a szétvert arcú fiúról, lerázom a kézfejemről a vért és a magasba emelem a karjaimat. Az emberek egyszerre ordítják a vezetéknevem, majd miután a bíró kihirdette a nyertest, szó nélkül kirohanok a ringből. A telefonomat elkérve Rogertől, az öltözőhöz indulva, tárcsázom Millie számát.

Kinyom.

Mélyen beszívom a levegőt, majd berontok a helyiségbe, bedobálom a cuccaimat a táskámba. Roger utánam érkezik meg nem sokkal az öltözőbe, és teljesen értelmetlenül számon kér.

- Neked mégis mi bajod?

- Isaac üzentetett Millinek. Tudja, hogy hazudtam neki – válaszolom, majd a vállamra kapom a táskát. – Talán még ki tudom magyarázni a helyzetet – ezzel pedig ott is hagyom Rogert a szobában. Gyors léptekkel, feltűnésmentesen kiiszkolok az Exitből és a kocsimba beülve, a lakásom felé veszem az irányt. Körülbelül az összes piros lámpán áthajtok, hogy mikor haza érek, Milliet még otthon találjam. Most nagyon elcsesztem a dolgokat, és előre félek Millie reakciójától. Ez a rohadt eső is akkor kezd el esni, amikor leparkolok a lakástömb előtt. Kipattanok az ülésről, majd lezárva a kocsit, felrohanok a lépcsőkön. Amikor felérek az adott emeletre, Millie épp a bőröndjét húzza ki a küszöbön.

- Millie! – szólok hozzá lágyan, megkönnyebbülve, hogy még itthon van. – Hadd segítsek!

- Ne érj hozzám! – kapja rám a tekintetét sértődötten. – Ne mondj semmit, Luke.

- Mills! – suttogom halkan, és a vállára simítom a kezemet, elseperve onnan a barna tincseit. Megremeg és elhúzódik tőlem. – Lefürdök és indulhatunk!

- Maradj itthon – emeli rám a tekintetét. Zöldes szemei a lelkembe hatolnak, amint észreveszem az apróbb könnycseppeket a szeme sarkába. – Ne gyere velem!

- Millie, hadd magyarázzam meg!

- Mit, Luke? Mit? Mit akarsz megmagyarázni? – emeli fel a hangját, de a könnyek sorjában folydogálnak le az arcán. – Hogy hazudtál nekem? Hogy mióta megsérültél azzal hitegetsz, hogy hamarosan abbahagyod ezt az egészet? – tárja szét a karjait. – Nézz már magadra megint! – mutat rám. – És komolyan, Luke? Isaac? Szétvered a tudtom nélkül, úgy hogy megbeszéltük, hogy békén hagyod, és nem adod meg neki azt az örömöt, amire vágyik? Aztán hazudsz a szemeimbe, hogy csak egy egyszerű meccs lesz, amit gyorsan még lerendezel az utazás előtt. Fontosabb volt neked ez, mint én! Elegem van, Luke. Elegem van belőled!

- Kérlek, Millie! – nyúlok a keze felé, de elrántja tőlem, így ezzel már nem próbálkozok tovább.

- Én most... én most szeretném, ha kicsit békén hagynánk egymást.

- Mi? Millie, ezt nem csinálhatod velem! – kerekednek ki a szemeim, és lefagyva végignézem, ahogy a lány a nagy bőrönddel elmegy mellettem és elkezdi leráncigálni a lépcsőkön.

Az arcom felforrósodik, és berontok a lakásba. Bevágom erősen az ajtót, és a nappaliba érkezve, a komódon lévő lámpát megfogva, nekidobom a falnak erőből. Megdörzsölöm az arcomat, ami miatt felszisszenek. Ismét a szemeim sérültek a legjobban, így a fürdőszobába rontok, ahol kinyitom az egyik felső szekrényt. Kiveszek egy kis gyógyszeres dobozkát, amiből kettő kis tabletta morfiumot kihalászok és bedobom a számba, víz segítségével lesegítve őket a torkomon. Remegek az idegtől és fogalmam sincs, hogy mitévő legyek. Fel-alá járkálok a házba, majd megelégelve a semmittevést és az agyalást, elhagyom a lakást, tárva-nyitva hagyva az ajtómat és lefutok a lépcsőkön. Millie a szemerkélő esőben áll az épület előtt, vár és... sír? Átszelem a köztünk lévő távolságot, majd a vállára simítom a kezeimet. Azonnal hátrálni kezd, mintha nem is ismerne meg engem.

- Menj vissza!

- Nem megyek – rázom a fejemet azonnal, az ellenkezésemet ezzel mutatva – Légy szíves, beszéljük meg! Nagyon sajnálom, hogy hazudtam.

- Luke, egy kis időt kérek! Én nekem ez túl sok volt most – szipogja. Haja hullámokban tapad az arcához, és a könnyes szemeivel pillant fel rám.

- Mills...

- Ha szeretsz, most hagysz elmenni – biccent az idő közben megérkezett taxis felé.

- Abbahagyom – jelentem ki nemes egyszerűséggel, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. – Abbahagyom az Exitet. Felhagyok vele, ha nem mész most el és megbeszélünk mindent! Ígérem.

- Luke! Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani – mosolyodik el keserűen és a bőröndjét maga után rántva, a sofőr segítségével, berakja azt a csomagtartóba.

- Millie, esküszöm, hogy befejeztem! Ez volt az utolsó – követem a lányt. Háttal áll nekem, de a kérlelésemre, újra felém fordul és rám néz.

- Nem kérheted, hogy ne menjek el édesapámhoz.

- Akkor hadd menjek veled! – folytatom tovább.

- Nem tehetem – rázza meg a fejét, és kinyitja a hátsó kocsiajtót. – Te is tudod, hogy nem hagynád ott miattam az Exitet és Rogert. Nem hagynád el azt az érzést, amit akkor érzel, amikor megnyersz egy meccset, ami csak annyiból állt, hogy szétverted valakinek a fejét. Te ezt élvezed, Luke. Téged ez éltet!

- Élvezem, de téged jobban szeretlek annál!

- Akkor már rég befejezted volna – sóhajt fel és semmi köszönés nélkül, beül a kocsiba. Hátrálok pár lépést, és az esőben állva nézem végig, ahogy Millie elhajt az utcából, egyenesen a repülőtér felé.

Még pár percig szótlanul, ledermedve, de annál inkább tanácstalanul álldogálok az egyre jobban zuhogó esőben, mint valami szerencsétlen. A telefonom rezegni kezd a zsebembe, ezzel jelezve, hogy üzenetem érkezett. Lassan kihalászom a készüléket a helyről, és megnyitom a Rogertől kapott sms-t.

"Na mi van?"

"Elment" – pötyögöm vissza, majd lezárom a képernyőt, és szótlanul visszaindulok az épületbe. Asszem' most kelleni fog egy ital.