M I L L I E
_____

a szerelemtől úgy tűnt a veszély
ami vagy igazából biztonság

__________________

Másnap reggel apró puszikra kelek fel, amik az arcomat támadják be. Elsőként a homlokomra kapok hármat, majd az orromra egyet, végül pedig az ajkaimra kettőt. Elmosolyodom és kinyitom a szemeimet. Luke borostás arca jelenik meg előttem, ami még szélesebb mosolygásra késztet. Kiveszem az egyik kezemet a takaró alól és végigsimítok arcának élén. Lehunyja a szemeit és a kezét az én kézfejemre rakja.

- Jó reggelt – suttogom. – Hogy aludtál?

- Reggelt' – suttogja vissza, majd kinyitja a szemeit mire kék íriszei belefúródnak a tekintetembe. – Jól, csak rohadtul fáj a fejem – morogja. Elnevetem magam, és felülök, hogy kiszálljak az ágyból és keressek Lukenak egy fejfájás csillapítót. Ám ezt a cselekedeteimet Luke állítja meg, akinek az egyik keze ráfonódik a csuklómra és visszaránt az ágyba, egyenesen magára. Így már nem oldalról, hanem fentről nézek rá, egyenesen lefele.

- Nem akarom, hogy elmenj mellőlem.

- Csak fájdalom csillapítot akartam hozni neked – magyarázkodom. – Másnapos vagy, vizet is kéne innod. Hogy fog így menni a ma esti meccs?

- Simán mint ahogy általában – mosolyodik el, ezzel felfedve az aranyos gödröcskéit amik előbukkannak egy-egy mosolygás során. – Na elengedlek, de azonnal visszajössz ide. Mellém – nyomatékosítva az utolsó szavát, elenged, ezzel pedig felülök majd elindulok valami gyógyszer keresésére. Keresés során kezembe akad a fésűm, a táskám, tankönyvek, repjegy, cukorka, kis lámpa amit nem tudok mire vélni, majd végre előkaparom a gyógyszert. Mikor megfordulok, egyenesen Luke mellkasába ütközök. Jesszus, de halkan settenkedett ide!

- Megijesztesz! Már megint – nyomom a kezébe az aprócska életmentő golyócskát. – Vedd be, és igyál sok vizet!

- Mi az a repjegy? – óvatosan arrébb tol és a hátam mögül megkaparintja a lapot, amin a repjegy adatai szerepelnek. Utazás időpontja, meg egyéb dolgok. – Pár nap is utazol? – vonja fel a szemöldökét kérdően.

- Igen, Melanieval meglátogatjuk anyáékat – nem tudom miért de idegesnek érzem magam, mintha eltitkoltam Luke elől ezt az egészet, de szimplán csak nem jutott eszembe. Már három hónapja meg van a jegy, néha teljesen elfelejtkezem róla. – Pont ekkor kezdődik a szünet. Mármint csak egy hetes, mert a tanárainknak dolga lesz az egyetemen.

- Ühm.. és nem akartál beavatni, hogy egy teljes hétig nem foglak látni?

- Nem egy teljes hét, öt napról van szó – jelentem ki. – Te sem avatsz be a betegségedről.

- Betegségem? – kérdez vissza azonnal. Figyelve várakozik a válaszomra, miközben bedobja a szájába a gyógyszert és a mellettem lévő literes vizet megfogva, rásegít a gyógyszer legurulására.

- Szerinted hülye vagyok, Luke? Kardiológiára járkálsz, féléves kontrollokra ráadásul – szorítom össze az ajkaim.

- Igen, az Exit miatt Millie – nevet fel halkan. Nem mondanám őszinte nevetésnek, inkább frusztráltnak.

- Ne hazudj kérlek! Szerinted az első találkozásunkon nem vettem észre, hogy furán válaszolsz, nem egyenletes a légzésed...

- Egy vereséges meccs után felmerülnek ilyen problémák mindenkivel – vágja rá. Bárcsak ne akarná ennyire eltitkolni előlem a dolgokat!

- A pulzusod sem volt normális.

- Egyértelmű szerintem – mondja majd két keze közé veszi az arcomat. – Hidd el Millie, hogyha nagy gond lenne velem, akkor elmondanám.

- Jó – suttogom, és közben azzal nyugtatom magam, hogy ha Luke súlyosnak vélné a szívritmuszavarát akkor tényleg elmondaná. Vagy nem. Nem tudom.

- Na, mikor akartad elmondani, hogy... – ránéz a lapra, majd vissza rám, – Floridába mész? Melanie is megy veled?

- Igen, négy nap múlva indulunk – válaszolom. – Ne haragudj, hogy nem szóltam, de nekem is mindig kimegy a fejemből.

- Anyudék tuti örülni fognak nektek – simít végig az arcomon, miközben a szemei ide-oda cikáznak az arcom egyes szegletein.

- Hát remélem – nevetem el magam halkan. Eszembe jut, hogy minden egyes alkalommal, amikor a húgommal visszamegyünk Floridába pár napra, akkor anya mindig süt valami sütit, kitakarítja az egész házat, míg apa megjavítja az év közben elromlott háztartási gépeket, hogyha netalántán használni kéne míg ott vagyunk a szülőházunkba, ne merüljön fel semmi probléma. – Ha pedig legközelebb megyek, akkor jöhetsz velem – jut eszembe hirtelen, de azonnal meg is bánom ahogy kimondtam. Luke felvonja a szemöldökeit mintha nem értené azt amit az előbb mondtam neki. – Mármint... Jézusom! Ezt korai volt felajánlanom nem? Jesszus, ne haragudj.

- Látnád a fejedet – nevet fel jókedvűen az előttem álló fiú, majd a két kezével összenyomja az arcom, ezzel halacska pofit csinálva nekem. – Szívesen elmennék veled legközelebb a szüleidhez, Millie!

- Azt hittem, hogy neked az túl gyors.

- Az gyors, ha látni szeretném azt, hogy a pici Millie hol nőtt fel? Vagy éppen hallgatni azt a sok gáz sztorit rólad? Alig várom – vigyorodik el.

- De gonosz vagy! – csapom meg a vállát, majd kikerülöm és visszavetem magam az ágyba. Luke követ, és bemászik az ágyba. Felém hajol, két kezével a fejem mellett támaszkodik meg, és úgy néz lefele rám. Hirtelen egy éles visító hang csap bele a levegőbe, ami által azonnal kikerekednek a szemeim, és letolom magamról Lukeot. – Vegyed a gatyádat! – utasítom azonnal.

- Millie Tisdale, nincs kulcsom! – sikítja a hang újra, ami történetesen Pandorához tartozik. Luke gyorsan felrángatja magára a fekete farmerját, ami szorosan tapad az izmos combjaihoz. Teljesen elkalandoznak a gondolataim miközben végignézem ahogy felöltözik.

- Ne szólj hozzá, légyszi! – kérem kiskutya szemekkel Lukeot, aki egyértelmű bólintással jelzi, hogy nem fog Pandorához szólni, remélhetőleg egy szót sem.

- Tisdale! – újabb vonyítás érkezik a szobatársamtól aki az ajtó másik oldalán tartózkodik.

- Este gyere – mondja búcsúzásul, majd még egy csókot nyom az ajkaimra, mielőtt kinyitná a szoba ajtaját. Amint ez megtörténik Pandora elhallgat, végignéz Lukeon, mire a fiú egy biccentés kíséretével kikerüli a lányt, és ki megy a szobából.

- Látom összejöttetek – jön be az ajtón Pan, és elmenve mellettem, lehuppan az ágyára. – Vigyázz vele, Mills!

- Nem hiszem, hogy vigyáznom kéne. Luke nem egy rossz ember – rázom meg a fejemet, és gyorsan összekapkodom a széthagyott dolgaimat, amit a gyógyszer keresésével össze-vissza dobáltam.

- Aaronnal miatta szakítottunk. Emlékszel mennyire ki voltam lelkileg?

- És? Ha volt valami köztetek abban te is benne voltál, nem csak ő – vonom meg a vállaimat. Azt eddig is tudtam, hogy Aaron és Pandora azért szakítottak mert Pan megcsalta a srácot, és most már egészen biztos, hogy Lukeal. Mindegy, meg sem lepődök már. De azért kicsit rosszul esik, pedig tudom, hogy Lukenak semmit sem jelent a szobatársam. Csak egy a sok közül. Lehet te is csak egy vagy a sok közül; suttogja egy belső hang de azonnal elhessegetem a hülye mélyről jövő gondolataimat.

- Mindegy, te tudod Millie.

Még szerencse, hogy én tudom azt ami a jó nekem.

Este hét órakor, egy kicsit megkésve lépek ki a kollégium épületéből. Kocsival indulok el az Exit felé, ahol fél nyolckor már elkezdődik Luke meccse. Kicsit ideges vagyok, de tudom, hogy lassan meg kéne már szoknom ezt az érzést. Remélem Luke ma jól fog teljesíteni, és azt is nagyon remélem, hogy nem kések el. Mert akkor Rogernek nehezebb dolga lesz átrángatnia a tömegen.

Amikor odaérek alig tudok egy normális parkolóhelyet találni. Nagy nehezen sikerül levadásznom egyet, de elég távol a helyszíntől, így el kezdek futni amikor kiszállok a kocsiból. Tíz perc van a meccs kezdetéig, így még reménykedek, hogy Luke fel fogja venni a telefonját. Kicsörgetem tízszer de amikor beállok a kígyózó sorba, ami igazából nem is nevezhető normális sornak, inkább egy nagy ember tömegnek, akkor rájövök, hogy ez nem lesz így jó. Kinyomom Luke számát és inkább Rogert kezdem el csörgetni. Pár csengés után fel is veszi.

- Millie, kurva nagy gáz van amit meg kell oldanom, mondd meg, hogy ismersz és valahogy nyomulj be! Leraklak – hadarja és rám is nyomja a telefont. A szívem azonnal szaporábban kezd el verni amikor tudatosul bennem az amit az előbb Roger mondott. Kurva nagy gáz van, ami őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit jelent. Viszont abban biztos vagyok, hogy ez a háborgó tömeg nem fog előre engedni, ezért idegesen várom végig a soromat. Közben írok Lukenak, hogy mi a franc van, de nyilván nem kapok választ. Nagyon félek, de közben valahol reménykedem, hogy Roger megoldja a rejtélyes dolgot. Hogy el vonjam a figyelmem, és hogy ne gyártsak különböző rémtörténeteket Lukeról, külsős beszélgetésekre kezdek figyelni.

- Hemmings lesz a nyerő, mint ahogy általában – hangoskodik az egyik előttem álló fickó, aki összepacsizik a barátjával.

- Haver, nem ismered az új gyereket. Ismerősöm azt mondta, hogy egy halál az a pali. Hemmingsnek fel kell kötnie a gatyáját! – röhög fel a harmadik.

Ezek hülyék.

- Az összes újoncot elverte H, egyedül Aaronnal nem tudott másodjára sem meg birkózni. Ryannel sem lesz másképp, száz hogy ki fog kapni az újonc.

Oh, hát az Aaronos esetre én is emlékszem.

- Istenkém, remélem rám néz Luke mint a múltkor – visít fel az egyik cicababa aki közvetlen mögöttem áll. Ha hátrakönyökölnék véletlenül, akkor mit szólna hozzá?

A sor hála az égnek, egyre gyorsabban halad, így amikor odaérek a kasszához, megveszem a sima jegyem, és amint megkaparintom a papirkát, az embereket kerülgetve rohanok be az épületbe, ahol már legalább nyolc perce folyik a meccs. Haragszok magamra, hogy elkéstem. Haragszok magamra, hogy nem lehet jó helyem emiatt, és azért is haragszok magamra, hogy nem születtem egy erősebb embernek. Egyszerűen lehetetlen úgy végig menni a tömegen, hogy ne lökjenek fel percenként. A nagy darab fickók miatt semmit sem látok, és a tömeg ordításától pedig megőrülök.

Felhívom Rogert, aki későn, de legalább felveszi a telefont.

- Roger, nem tudnék odamenni hozzátok? Összenyom a tömeg – ordítom a telefonba. Luke már említette nekem, hogy a meccseit Roger mellett is végignézhetem, így nagyon remélem, hogy Luke edzője tud valami kezdeni a helyzetemmel és megszabadít a nyomorgásból.

- Millie, ide ne gyere! Maradj takarásban – kapom vissza a választ, ami után ismét kisípol a telefonom. Kinyomott, ezt nem hiszem el. Minek maradjak takarásban?

Az emberek ordítoznak, füttyögnek, tapsolnak és a ringben lévő emberek nevét kántálják. Muszáj lesz kinyomnom magam ebből a tömegből, és olyan helyre mennem ahol legalább látom is Lukeot. Sűrű bocsánatkérések közepette, a kezem segítségével áttolom magam egyes embereken, minél előrébb. Ez sikerül is, ugyanis amikor megpillantom a ringet, megkönnyebbülök, hogy legalább közelebb jutottam. Aztán mégis bennem marad az összes levegő és nem tudok normálisan lélegezni. Lefehéredek, az lábaim zsibbadni kezdenek amikor meglátom Luke arcát. Nem sebes az arca, egy csepp vér nincs rajta, inkább a kezén amin az ellenfele vére ékeskedik. Az ellenfele pedig nem más mint Isaac. Rogert kiszúrom a ring mellől aki Lukenak ordibál. Próbálja segíteni, de a nagy hangzavartól nem hiszem, hogy ez sikerül. Hamarosan szünet következik, ami nem jelent jót. Ismerem Isaacot, túl jól és most az első menetben direkt kijátssza Lukeot. Elhiteti vele, hogy milyen gyenge és sebezhető, felhergeli szavakkal, ezzel kifárasztva Lukeot. Aztán pedig a pihenő után, rendesen neki fog menni Lukenak. Későn érkeztem, és esélyem sincs elmondani Rogernek Isaac tipikus taktikáját, ugyanis amikor újra megcsörgetem a számát, kinyom. Üzenetet is írok, de ez már reményvesztett helyzet. Luke ki van fáradva, látszik, de emellett a harag és düh is észlelhető rajta. Megfordulnak, látom ahogy Isaac szája mozog, majd egy sejtelmes vigyort villant. Nem tudom, mint mondogathat Lukenak, de az ütéseiből ítélve nem szépeket. Isaac nagyon ügyesen kivédi őket, de néhányat azért mégsem olyan könnyű neki. A tömeg felmorajlik amikor vége az első körnek. Luke Rogerhez megy, aki vízzel itatja a barátomat, és valamit mond neki. Újra előveszem a telefonomat és megpróbálom felhívni újra Rogert. Már nem is veszi fel, észre sem veszi, hogy hívom. Mérgelődve vágom zsebre a készüléket és idegesen nézem ahogy Luke és Isaac a pár perces pihenőből visszamennek a ring közepére. A második kör hivatalosan is elkezdődik, Isaac pedig azonnal a földre teríti a szőke fiút és az arcát kezdi ütni. Lukenak esélye sincs védekezni, de próbálkozik, hogy kitérjen az ütések elől. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, menjek közelebb, vagy próbáljak átjutni az esélytelenek nyugalmával a tömegen, egyenesen a másik oldalra és bejutni arra a részre ahol csak az Exit dolgozók tartózkodnak. Az utóbbi opciót választom, de még egy utolsó pillantást vetek a verekedő párosra. Hevesen dobogó szívvel fordítom vissza a fejem és elindulok. Az emberek káromkodva lökdösnek, és nem értik minek próbálok átjutni megint rajtuk de őszintén szólva nem is érdekel. Valaki még le is önt sörrel, ami a legkevesebb gondot jelenti a jelenlegi pillanataimban.

- HEMMINGS ELÁJULT! – ordítja közvetlen a fülembe valaki. Azonnal a ring felé kapom a fejem de megint semmit nem látok az előttem tornyosuló emberek miatt. Egy rossz érzés fut végig rajtam és még erősebben próbálom átnyomni magam az embereken. Mikor odaérek a mosdókhoz, jobbra fordulok és szaladva indulok el Rogerék felé. Itt már tisztább a levegő, így könnyen haladhatok. Vagyis haladhatnék ha egy fekete ruhás vézna pali nem állná el az utam.

- Ide nem jöhet be!

- Leszarom magasról hova mehetek be és hova nem! Oda kell mennem Lukehoz! Most azonnal! Felfogta? – lépek oldalra, hogy kikerüljem de a férfi velem együtt állja el továbbra is az utam.

- Kisasszony, külsős emberek nem jöhetnek be erre a területre.

- Nem érdekel! – kiáltom el magam és ezzel együtt a legkeservesebb sírás is kiszakad belőlem. – Oda kell mennem a barátomhoz!

- Meg kell értenie, hogy... – kezdi, de Roger éles hangja szakítja meg a mondandójában az ismeretlen fickót.

- Millie!

- Kapja be! – vetem oda az embernek majd kikerülve ezt a seggfejet, Rogerhez rohanok. – Roger! Mi van Lukeal? Jól van? Azt mondták, hogy elájult. Hol van most? ISAAC HOGY KERÜLT IDE?

- Bent van az öltözőben az Exites orvossal. Kihívtuk a mentőket, beviszik a kórházba. Nem reagál semmire, eszméletét vesztett.

- Bemegyek hozzá – jelentem ki és azonnal nekiindulok az öltözők felé.

- Nem. Most inkább ne – állít meg mindkét kezével Roger, a vállaimnál fogva, és visszahúz maga elé.

- Mit csinált vele? – zokogok fel. – Miért nem láthatom?

- Nagyon erős ütést kapott a jobb oldali koponya részre. Millie, nyugi, minden rendben lesz! – ölel magához Roger hirtelen. – Ne sírj!

- Nem vetted fel azt a kurva telefont! – ordítom. – Figyelmeztetni akartalak titeket de te szartál rám! – ütlegelem idegesen Roger mellkasát, aki keményen állja az ütéseimet, mintha mi sem történne.

- Nem tudtam rád figyelni Millie, értsd meg! Azt sem tudom, hogy történt! Isaac, Ryan Lewis néven jelentkezett be a meccsre, minden adata rendben volt, fogalmam sem volt, hogy Luke ezzel a fasszal fog meccsezni – hadarja. Abbahagyom az ütlegelést és könnyes szemekkel pillantok fel Rogerre. – Figyelj, Millie. Figyelj rám most!

- Figyelek – nyelek egy nagyot és megpróbálok levegőt venni a bedugult orromon.

- Menj innen ki, és meg ne állj a kocsidig. Lukeot ki kell vinnünk az Exit elé, nem lenne jó ötlet ha a mentősök bejönnének ide. Szállj be a kocsidba és gyere a kórházba. Majd ha mi is ott vagyunk, akkor felhívlak – néz mélyen a szemembe. Egy aprót bólintok, és Roger kérését teljesítve, futólépésekbe elindulok kifele. A szívem nagyokat dobban, ideges vagyok és még a sminkemet is lesírtam, szóval teljesen biztos, hogy úgy nézek ki mint egy pszichopata. Kilépek a friss levegőre, és balra fordulva elindulok a kocsimhoz. Sietősen veszem a lépteimet, amikor hirtelen valaki a csuklómnál fogva megállít és megfordít. Isaac arca kerül elém, én pedig automatikusan lendítem a szabad kezem és egy jókorát ütök a volt barátom arcára.

- Hozzám ne érj!

- Na mi az Millie baba? Az a gond, hogy elvertem a pasidat? Nem volt nehéz – vigyorodik el, és a csuklómra tekeredett ujjaival erősebbre fogja az említett testrészem. Annyi harag kering bennem, hogy jelenleg semmi más fájdalmat nem érzek, a lelkemben tombolón kívül. – Na mi az még egyszer megpofozol? Ezt mindig is szerettem benned, olyan kis harcias vagy.

- Nem, elég szenvedés az neked, hogy életben vagy – fröcsögöm a szemeibe és kitépem a szorítása közül a kezemet. Ezzel egy időben érkezik meg a szirénázó mentőautó az Exit elé, mire minden járókelő egyszerre kezd el érdeklődni az épület előtt, hogy mi történt.

- Mégsem engem visz el a mentő – kiáltja utánam amikor már félúton járok az autóm felé.

- Látod! Ez itt a gond! – ordítom vissza, majd a kocsimba beszállva, azonnal gyújtást adva a motorra, kisorolok a főútra. Még oldalról látom ahogy Isaac ugyanott áll ahol ott hagytam, de utána már a maradék figyelmemet az útnak szentelem. A berögzült lerövidített szakaszon megyek, miközben a bal csuklómmal körzök párat. Isaac eszméletlen erős tud lenni, és nem elsőnek tapasztalom már. A szemeimet könnyek kezdik marni, miközben az aggodalom belülről széjjelcincál. Ahogy behajtok a kórház parkolójába, megpillantom a mentős kocsit ami már jóval előttem megérkezett. Amint leparkolok, pattanok is ki az ajtóból és rohanok a recepcióhoz, egyenesen Mrs. Trevorhoz.

- Millie, drága! Te hogy-hogy itt vagy? Nem pihenned kéne? – köszönt Mrs. Trevor egy nagy mosollyal az arcán, aztán észreveszi a kisírt szemeimet. – Úristen! Mi történt?

- Megmondaná nekem, merre vitték Luke Hemmings-et? – kérdezem azonnal.

- Persze, már is – mondja és valamit beütöget a billentyűzeten. – A CT-ben van.

- CT? – akad meg a hang a torkomon. – Okés, köszönöm – mondom és már szaladok is a lifthez. Hála az égnek a földszinten van a lift, így azonnal be tudok szállni. Rögtön meg is nyomom a négyes gombot, hisz a negyedik emeletre szokták vinni a koponya sérüléses betegeket. Ott található a CT is, így szinte biztos, hogy ott fogom megtalálni Lukeot. A lift megáll az adott emeleten, én pedig ki is futok belőle. Jobbra kapom a fejemet, ahol Roger álldogál egyedül. Sietősen lépkedek oda hozzá, és köszönés nélkül kezdem el faggatni.

- Na? Mi volt? A CT meg volt már? Mi van most?

- Most van bent – sóhajt fel aggodalmasan. – Millie, mennyire lehet súlyos egy ilyen ütődés?

- Attól függ, hogy pontosan melyik részre kapta az ütést és hogyan. Ha szerencsés részre kapta azt az erőkifejtést akkor nem lesz komolyabb szövődménye a dolognak – hadarom. – De ez a CT-ből úgyis kiderül.

- A földön volt amikor behúzott neki egy jobbost – mondja. – Nem lehetett kellemes neki. Ugye jól lesz?

- Neked kéne engem nyugtatni, én nem láttam semmit!

- Te vagy az orvos!

- Nem vagyok orvos! – vágom rá hisztérikusan. – Nagyon félek, Roger.

- Gyere ide – húz oda magához, én pedig elfogadva az ölelését, viszonzom a gesztust.

- Elmondod, hogy mi történt? – suttogom, miközben Roger szürke pólóját a könnyeimmel eláztatom.

- Úgy tudta mindenki, hogy valami újonc kis senkivel fog összebunyózni Luke. Át is néztem a gyerek papírját, minden rendben volt. Aztán amikor felhívtál, hogy vigyelek be akkor azelőtt három perccel derült ki, hogy az a bizonyos Ryan Lewis nem is Ryan, hanem Isaac. Azonnal felismertem, de Luke még akkor nem látta. Felállt a ring szélére, és akkor vette ő is észre azt a faszfejet. Nyilván ő örült a helyzetnek, csak azt nem értette, hogy miért nem tájékoztattam.

- Isaac tudta, hogy Lukeal fog megmérkőzni?

- Minden versenyző tudja az ellenfelét, így igen. Arra tudok tippelni, hogy ismer valaki befolyásost az Exitben és így össze tudta rakni magát Lukeal. Csak azt nem értem, hogy miért.

- Azért valami bekattant nála és szerintem a Rockaway beach-nek köze lehet hozzá. Nem volt normális gyerekkora, az apja mindennap szíjjal verte, az anyja meg nem tett ellene semmit. Ezért lett ilyen. Amint tudott elköltözött tőlük majd tizennyolc évesen visszament az apjához, és eszméletlen állapotra verte a férfit – mesélem halkan. – Régebben sajnáltam emiatt, de most már csak szánalmat érzek iránta.

- Oh, Millie – húz magához szorosabban Roger. – Viszont teljesen megdöbbentő taktikát alkalmaz, és sajnos semmibe sem lehet belekötni amit a ringben csinált. Nem tudjuk elintézni, hogy megüsse a bokáját emiatt.

- Luke nem fogja szó nélkül hagyni, ha felépül – suttogom magam elé, elgondolkodva.

- Maximum miattad hagyná szó nélkül.

Így telik el egy teljes óra. Várakozással, idegeskedéssel és beszélgetéssel. A sírástól bedagadt szemeim már alig bírják, hogy nyitva maradjanak, de amikor kinyílik a CT ajtaja, azonnal felfigyelek és felpattanok. Az egyik főorvos, azt hiszem Mr. Smith, lép ki az ajtón. Azonnal észrevesz, és egy apró mosollyal az arcán idelép hozzám.

- Tisdale kisasszony, magának ma nem kéne bent lennie.

- Luke miatt vagyok itt.

- Ön is? – fordul Rogerhez aki határozottan bólint. – Mr. Hemmings hozzátartozója?

- Nem, én csak egy közeli családi barát vagyok.

- Rendben – bólint kimérten Mr. Smith. – Nos, nem találtunk semmi elváltozást Mr. Hemmings agyában, viszont a szívritmuszavara miatt annál inkább aggódhatunk. Bent tartanánk pár napig, míg nem javul az állapota, illetve ameddig fel nem kel.

- Fel nem kel? – kerekednek ki a szemeim. – Mármint, még nincs eszméleténél?

- Nem, még nincs, viszont egy ilyen súlyosabb agyrázkódásnál ez sokszor megtörténik. Kell egy-két nap mire magához tér, de azt is megkockáztatom, hogyha elég erős akkor még ma hajnalban fel fog kelni. Viszont ennél többet most még nem mondhatok.

- Rendben, köszönjük – bólintok. – Azt lehet tudni, hogy melyik szobába fogják szállítani?

- Majd értesítem, Tisdale kisasszony – ezzel pedig egyedül hagy engem és Rogert. Nézem az orvos távolodó alakját, amikor Roger hirtelen a vállamra teszi a kezét.

- Millie, nekem el kell intéznem pár dolgot a verekedéssel kapcsolatban. Az egyik mentős nem tudta felvenni normálisan Luke adatait, illetve a balesetet sem tudta feljegyezni, vele még beszélnem kéne – áll fel lassan, majd felém fordul. – Azonnal jövök vissza ahogy szabadulok.

- Az Exittel mi lesz?

- Az csak papírmunka. Azt el lehet simítani, főleg a főgóré miatt, mert imádja Lukeot. Azt is megjósolom neked, hogy be fog jönni a kórházba hozzá. Sietek, ígérem. Mire Luke fel kel, én is itt leszek már – egy halvány félmosolyt ejt, majd összeborzolva a hajamat, elköszön tőlem, ezzel egyedül hagyva engem a kényelmetlen széken, a kihűlt kórházi folyosón, ahol pedig másodpercek alatt szakad ki belőlem egy keserves sírógörcs. Reggel amikor Luke mellett ébredeztem, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy csodás nap kezdete, így fog végződni. Így, bedagadt, kisírt szemekkel és azon agonizálva, hogy Luke vajon mikor fog újra rám nézni azokkal a gyönyörű, óceán kék szemeivel, ahogy azt reggel is tette.