M I L L I E
_____

nem te voltál az első szerelmem
de te voltál az a szerelem amelyik mellett a többi jelentéktelenné vált

__________________

Az a tudat, hogy apának egy súlyos betegséggel kell megküzdenie az elkövetkezendő időkben, teljesen kikészített. Nem ettem rendesen, elhanyagoltam Melaniet, hisz nem tudtam rávenni magam, hogy beszéljek vele akár egy szót is. Tudom, hogy ezt a helyzetet együtt kéne átvészelnünk, de egyszerűen lehetetlennek tartottam azt, hogy felvegyem vele a kapcsolatot. Eltitkolta előlem édesapám betegségét, amit jogom lett volna időben megtudni. Jó pár hét telt el azután, hogy Melanie hazautazott, (én ugye Luke miatt nem mentem) ezért nagyon haragudtam rá, hogy nem avattak be a részletekbe szinte azonnal. A barátaimat sem kerestem, minden program alól valami frappáns kifogással kibújtam, ami azt eredményezte, hogy egy idő után nem is hívtak már sehova. Az egyedüli ember, akivel hajlandó voltam beszélni, az Luke volt. Az elmúlt két és fél hétben mellettem volt, bár már visszaállt az Exit ringjébe, mégis kevesebbet vállalt el a meccsekből, mint amennyit ő szeretett volna, és mindezt miattam. Végigbeszélte velem az álmatlan éjszakáimat, és ha esetleg rémálmok gyötörtek, megnyugtatott. Bár ezt már a puszta jelenlétével is megtette, de ezt szerintem ő is jól tudta.

Mivel ez a hír tényleg a lehető legrosszabbkor ért, pont az utolsó egyetemi évem befejezésénél, így tudtam, hogy nagyon ott kell lennem fejben az összes utolsó vizsgánál, aminek a letudása után az első diploma megszerzése a cél. És ha jobban belegondolunk, lassan-lassan de bekocogok a célba, ugyanis tényleg nincs sok hátra.

Mivel a gondolataim teljesen máshol járnak, így a füzeteim felett ülve, csak egy pontot bámulok, de azt is már szerintem fél órája. Luke nincs velem most, hisz az Exitben van, én pedig a biostatisztikára próbálok fókuszálni, de ehelyett a laptop felé terelődik a tekintetem. Felnyitom, és azonnal pötyögni kezdek rajta. Több oldalt megnyitva, keresgélek különféle oldalakon, a saját problémámra keresve a megoldást. A fejemben alkotott terv, amit a diploma utánra tervezek, nem teljesen tisztult még ki, arról nem is beszélve, hogy Lukeot még nem is avattam be. A körmömet rágva böngészgetek tovább, egészen addig míg meg nem csörren a telefonom. Azonnal a készülék felé kapom a tekintetem, hisz amikor Luke meccsen van, Rogertól kapom az információkat, ha épp nem tartózkodom ott. Általában olyanokat ír, hogy minden rendben, és Luke mindenkit szétver, ne aggódjak. Persze ezektől eltekintve, ugyanúgy halálra izgulom magam miatta.

De most kivételesen nem Rogertől érkezik az értesítés, ami miatt a homlokom ráncolom. Ismeretlen szám. A kíváncsiságom győz, és lehajtom a laptopot. A kezeim közé veszem a telefonom és megnyitom az olvasatlan üzeneteimet.

"Hallottam mi lett édesapáddal. Sajnálom Millie bébi. De bármikor beszélgetni van kedved, keress fel nyugodtan! Isaac"

A szemeim kikerekednek, a telefon kiesik a kezemből, és percekig csak előre fele bámulok ki a fejemből. Azon kattogok, hogy ez az idióta barom, honnan tudta meg azt, hogy apa beteg lett. Akárhogyan is próbálok rájönni, egyetlen egy darab eshetőség jut eszembe, az pedig Eric, Melanie barátja. Mivel régebben egy baráti társaságba tartoztak, ezért nem kizárt, hogy valahonnan kiszivárgott, és ő pedig kapott az alkalmon, elraktározta magában ezt a felettébb komoly, magánügyi infót, és azt gondolta, hogy jó lesz ezzel az ürüggyel rám írni. Tudja nagyon jól, hogy milyen szoros kapcsolatot ápolok édesapámmal. És azt is nagyon jól tudja, hogy milyen mélyen érint engem ez a kialakult elcseszett helyzet.

Hirtelen kattan a zár, ami miatt megrezzenek. Bár tudom, hogy Luke ért haza, így is átfut a fejemen Isaac gondolata, ami miatt megremegek. Gyorsan kiverem a fejemből a hülye feltételezéseimet, eltolom magam az asztaltól, majd felpattanva a székből, az előszobába rohanok, egyenesen Luke karjaiba.

- Na? – boldogság kúszik a belsőmbe Luke láttán, ami melegséggel tölt el, és miután megölelgettem a barátomat, ellépve tőle, alaposan szemügyre veszem az arcát. – Luke! – kiáltok fel.

- Ne mondj semmit – morogja, majd egy halovány csókot nyom az ajkaimra, ezzel elintézve engem. Felháborodok, és a boldogság helyét, amit egy perccel ezelőtt éreztem, átveszi a harag.

- Hemmings! – mondom kimérten, és követem őt a fürdőszobába. Megállok mögötte, és a csípőmre rakom a kezeimet. – Mondj már valamit! – követelőzöm. Luke a mosdónak támaszkodik, úgy néz bele a tükörbe, amiben a vérben kúszó arca tökéletesen kirajzolódik. Utálom, hogy ezt teszi magával, és egyszerűen nem fér meg a fejemben az, hogy ő ezt élvezi.

- Nyertem – vigyorodik el, és velem szembe helyezi magát. Lepillant rám, és az egyik kezemnél fogva magához húz. – Csak a szemem basz fel.

- Az engem is felbasz, hidd el – mondom mérgesen, a saját szavaival gúnyolódva. – Hadd nézzem! – nyúlok oda a bal szeméhez, ami vérben kúszik. Szinte alig lehet látni a tengerkék íriszeit. – Utálom, hogy ezt csinálod magaddal – jelentem ki, majd lehajtva a wc ülőkét, odahúzom Lukeot és leültetem.

- De legalább van egy saját nővérkém – poénkodik. Szúrós tekintettel mérem fel az arca összes szegletét a kijelentése hatására. Megfogom a fertőtlenítőt, meg a vattapamacsokat, és elvégzem a szokásos teendőket, amiket minden egyes meccse után szükségesnek érzek megcsinálni. Luke a fenekemre simítja a kezét, miközben az apróbb sebeket megtisztítom, majd hátranyúlok a hideg vizes törölközőért, és óvatosan a szemére nyomom.

- Fáj?

- Nem vészes – rázza meg a fejét. Akkor sem vallaná be a fájdalmát, ha a fél karja le lenne szakadva. – Komolyan, Mills!

- A szíved hogy van? – faggatom tovább. Ennyivel biztos, hogy nem ússza meg.

- Jól – vágja rá, talán picit túl gyorsan is. – Ne nézz rám így!

- Luke! – dobbantok egyet a lábammal, mire a barátom közelebb húz magához. – Tudom, hogy mikor nem mondasz igazat.

- Sajnos – motyogja, majd a hasamra teszi a fejét és úgy ölel át engem. – Csak a szokásos – nyögi ki végül.

- Szarul voltál?

- Csak pár perc erejéig elsötétült a kép, de Roger ott volt mellettem – válaszol végül. Na, csak ki tudtam szedni belőle. – Ne aggódj ennyit!

- Hogy ne aggódnék? – óvatosan megfogom Luke fejét, két tenyerem közé veszem az arcát, majd leguggolok hozzá, hogy szem magasságba kerüljek vele.

- Eleget aggódsz édesapád miatt, nem kell még jobban kikészítened magad miattam is – süti le a szemeit, majd amikor újra rám emeli a tekintetét, szomorúan elmosolyodok.

- Tudod, hogy erről mi a véleményem – sóhajtom, majd felállok. Szó nélkül kitárom a fürdőszoba ajtaját, és kimegyek a nappaliba. Luke szinte azonnal utánam ered.

- Most megint elkezdjük futni ugyanazokat a köröket?

- Milyen köröket, Luke? – kapom fel a fejemet a kérdésére. – Tudod, hogy utálom. Egyszerűen gyűlölöm azt a tényt, hogy ezt csinálod magaddal!

- Nekem Toby meg Zack ami számít, más lehetőségem nincs arra, hogy segítsek anyámnak – mondja. Hangja kimért, amitől kiráz a hideg. Utálom, amikor így beszél velem, pedig tudom, hogy semmi rossz nincs ebben.

- Egyáltalán beszéltél már vele?

- Még nem.

- Hát ez kész vicc – nevetem el magam.

Luke édesanyja nem régiben új munkalehetőséget kapott, egy másik cégnél, mint könyvelő. A fizetése állítólag fényévekkel több, mint az előző munkahelyénél, így nem volt kérdés, hogy átmegy-e abba az irodaházba dolgozni. Lukeot nem egyszer kérdeztem erről, hisz felmerült az a megoldás, hogy Lukenak majd nem kell már annyi pénzt utalnia a közös családi számlára, mint ahogy azt eddig tette. Hisz Sarah a több fizetés által, több mindent meg tud majd engedni maguknak, de legfőképpen a srácoknak. De mint az előbb ki is derült, Luke szarik bele ebbe az egészbe.

- Te nem csak a testvéreid miatt csinálod – csúszik ki hirtelen a számon, az a tény, ami már elég régóta nyomja a vállamat. – Te élvezed, ha szétverhetsz valakit.

- Millie, jézusom! – kap a fejéhez Luke.

- Te is tudod, hogy igazam van – vágom rá. – Minek hazudsz nekem? – vonom kérdőre. Amikor Luke felém nyúl, szinte azonnal hátrálok. Isaac érintése villan át a fejemben, amikor a szakításunk napján bántalmazott utoljára.

- Te félsz tőlem – suttogja maga elé a barátom, majd erősen az arcomat kezdi fürkészni. – Millie, nézz rám! – megteszem amit kér, és a szemeibe pillantok. – Én nem Isaac vagyok.

- Tudom, de...

- Ne! – vág közbe hirtelen. – Sosem bántanálak. Akkor sem, ha ideges vagyok. Akkor sem, ha haragszok rád. Sosem lennék rá képes. Érted? Én tényleg nagyon sajnálom, amit Isaac tett veled. Hidd el, ha tehetnék valamit annak érdekében, hogy azt örök életre elfelejtsd, akkor megtenném. De mivel erre nincs lehetőségem, csak annyit tudok felajánlani, amit én is képes vagyok nyújtani neked. Soha a büdös életben nem emelnék kezet rád, de ezt te is tudod – az utolsó mondatokat már szinte suttogja.

Nem régiben került arra sor, hogy beavattam Lukeot abba a dologba, amiről nagyon sokáig nem voltam képes senkinek sem beszélni. Az elejétől a végéig mindent elmondtam neki. A legkisebb összeveszés által okozott megszorongatástól, a padlóra lökésig, mindent. Tényleg az összes apró részletet is megosztottam vele Isaacról, hogy végre beláthassa azt, hogy miért esik ennyire nehezemre látni őt verekedni, vagy látni, ahogy véresen bevánszorog a lakásba, egy-egy meccs után, mint ahogyan most is tette.

- Millie?

- Szeretlek – mondom ki hirtelen, és a karjai közé bújok. Az ölelése biztonságot nyújt számomra, ami egy pillanat alatt le is nyugtat, és kiveri a fejemből az összes rossz gondolatot. – Isaac üzenete miatt lettem ilyen feldúlt, ne haragudj. Olyan ritkán gondolok rá, és most egy kis semmi üzenete úgy felkavart, hogy nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ő és te ugyanúgy szerettek verekedni.

- Azért a kettő teljesen különböző. Én nem a barátnőmet fenyegetem, és bántalmazom, hanem azokkal verekedem össze, akik szintén erre vállalkoztak. De várj, mit mondtál? Rád írt? – végigsimít a hátamon, majd kibújok az öleléséből és a telefonomért indulok. Egy húzással felpöccintem a képernyőt, majd Luke kezébe adom a készüléket. A barátom összeráncolt homlokkal kémleli az üzenetet, majd élesen beszívja a levegőt és visszanyomja a kezembe a telefont.

- Tudod mennyi akarat erő kell ahhoz, hogy ne hívjam fel most azonnal Rogert, hogy intézzen el egy meccset ezzel a balfasszal?

- De nem fogsz újra összeverekedni vele – jelentem ki. – Megígérted, Luke!

- Tudom – morogja, majd kikerül és a konyhában tűnik el. Követem Luke alakját, végignézem, ahogy kivesz a hűtőből egy bontatlan üveg whiskyt és kiönt magának egy pohárba.

- Gondolkodtam – szólalok meg egy kis idő után. Az utóbbi heteim csak a gondolkodásból, agyalásból álltak, kiutat keresve az elcseszett helyzetemből. Nem mintha sikerült volna annyi mindent kieszelnem, sok mindenre azért még így is kiterveltem pár dolgot. – Elmegyek apát meglátogatni. Még a nagyobb vizsgáim előtt.

- Melanieval? – kortyol bele a pohárba Luke, miközben a szemeit végig rajtam tartja. Minden egyes alkalommal úgy méreget mintha anyaszült meztelenül állnék előtte.

- Vele nem beszélek – rázom meg a fejemet dacosan. Közelebb sétálok Lukehoz, és a kezemet a mellkasára rakom. – Eljönnél velem? – nézek fel rá kiskutya szemekkel, sőt még az alsó ajkamat is lebiggyesztem kissé.

- Floridába? – húzza fel meglepetten a szemöldökeit a fiú. Végigsimítok a beforrt seben, ami pont ott ékeskedik a szemöldöke mellett. – Jó ötlet ez? Mármint ha most ismernének meg engem édesanyádék.

- Nem bírnám egyedül – motyogom. – Kell, hogy ott legyél mellettem. Amúgy meg anyáék úgyis szeretni fognak téged, ha nem sebes pofival állítasz be hozzájuk.

- Akkor elmegyek – bólint, és lerakja a pultra az időközben kiürített üvegpoharat. – Mikor? – szabad kezeit a csípőmre simítja, de aztán lejjebb csúsztatja őket a fenekemre, ahol ott is tartja a tenyereit.

- Jövő hét péntek – válaszolok azonnal. – Neked az jó lenne? Akkor megvenném ma a jegyeket, hogy el ne fogyjanak.

- Ha neked jó, akkor nekem is – suttogja vészesen közel az ajkaimhoz, majd megcsókol. Hirtelen minden problémám homályossá válik, ahogy Lukeal egy csókcsatába keveredünk. Fordít a helyzetünkön, így már engem nyom neki a pultnak, de nem sokáig, ugyanis hirtelen felemel és leültet a hideg márványlapra. Átkarolom Luke nyakát és közelebb vonom magamhoz. Az ágyékomnál érzékelem a férfiasságát, ami miatt megremegek és még közelebb akarom tudni magamhoz a fiút.

- Akarlak – nyögöm két csók közepette. Hirtelen lerántom Lukeról a pólóját, így már a csupasz felsőteste érintkezik a melleimmel. Kezeimet végigvezetem a bicepszén.

- Hidd el, én is... – morogja, és lágyan belemarkol a combomba. A feszültség csak egyre jobban nő bennem, ami lassan megőrjít. – De ma eléggé szétcincáltak, ami miatt rohadtul fájnak a bordáim – válik el tőlem, de ahogy eltávolodik egy picit is, visszahúzom magamhoz.

- Megoldjuk másképp akkor – mosolygok, miközben a formás ajkaira pillantok. Luke felnevet, majd lassan leemel a pultról, és a hálószobába indul meg velem, ahol az elkövetkezendő egy-két órában elfeledteti velem a külvilágban folyó eseményeket, ezzel levéve a vállamról azt a terhet, amit már hetek óta cipelek magammal.