M I L L I E

_____

összerezzenek az érintésedtől,
félek hogy ő az

__________________

Hallom Luke lépteit a hátam mögött. Az üresedő folyosón, csak néhol, elvetve egy-két orvos bukkan fel, akik szintén éjszakai műszakon vannak. A közlekedőt csak az apró, halk beszélgetés foszlányok töltik be, amik a szobákból hallatszódnak ki az előtérbe. A kórház betegei még nyüzsgésben vannak, attól függetlenül, hogy hamarosan nyolc óra lesz. Befordulok egy szobába, ahol az iratokat, különféle gyógyszereket és elsősegély dobozokat tárolunk. A helyiségben megfordul egy-két tolószék, ami javítattásra vár, pár meghibásodás miatt, de ezeket leszámítva minden szép, rendben pihen az egész szobában. Kihúzom az egyik széket és biccentek Lukenak, hogy foglaljon helyet. A pulton, a papírok rendezetten fekszenek egymáson, amik mellett üres kávés bögrék foglalnak helyet. Kihúzom az egyik fiókot, fertőtlenítőt keresek ki belőle, ami után megkaparintom a vattapamacsokat is. Mivel géz is a kezeim közé akad, ezért azt is kiveszem a fiókból, majd visszacsukom azt. Luke feléfordulok, aki szótlanul nézi végig minden egyes mozdulatomat. Nem tudom miért, de ettől a szívverésem szaporább lesz, és szerintem a pulzusom valahol az egekben lehet. Próbálok lenyugodni, majd kihúzok én is egy széket, és a szőke férfi elé helyezem magam. Kinyújtom a kezemet, hogy adja ide a sebes kezét, amiből még mindig szivárog a vér.

- Nem szoktatok valamilyen kesztyűt viselni, miközben szétveritek egymást? – a szobában a hangom esetlennek hat, Luke arcát fürkészem érdeklődve.

- Nem – válaszol szűkszavúan, és lepillant az ajkaimra. A szívem kihagy, az arcomba vér tódul és semmi elképzelésem sincs arról, hogy miért csinálja ezt velem. – Nem egy legális hely az Exit, de ezt nyilván észrevetted, amikor elsőnek jártál ott. Nem kell semmilyen védőfelszerelést viselnünk, mert a tömegnek így még izgalmasabb a meccs. Vajon kinek repül ki a foga, vajon kinek törik el szilánkosra az ökle? Meg megannyi ehhez hasonló kérdés...

- Értem – bólintok, és a vattapamacsra öntöm a folyékony fertőtlenítőt. – Honnan veszed, hogy elsőnek jártam ott? – kérdem, miközben lassan rányomom a sérült területre a pamacsot. Luke felszisszen, de jól tűri a fájdamat. Ez egy semmi, ahhoz képest amennyit már átélt az elmúlt éveiben.

- Nem láttalak ott azelőtt... Innen gondolom – szólal meg, miután elvettem onnan a vérrel átitatott anyagot. Újabbat veszek a kezemben, és megismétlem az előző cselekedeteimet.

- Lehet a tömeg elnyomott. Annyian voltak ott, hogy lehet nem is találkozunk ha nem mentem volna a segítségedre. – Kétlem, hogy kiszúrt volna a nagy ember seregből. Ahhoz túlságosan egy átlagos kinézettel rendelkező lány vagyok.

- Pedig már azelőtt észrevettelek, ezért gondolom, hogyha máskor ott lettél volna, ugyanúgy megtalálnak a szemeim.

- Luke, ne legyél ilyen – dorgálom le, és a fehér gézzel elkezdem betekerni a lefertőtlenített területet. Csontos ujjai remegnek az érintéseim alatt. Néhány ér a kelleténél jobban kitülemkedik a bőre alatt, ami miatt még fájdalmasabban szexinek gondolom ezt a testrészét. Úgy látszik ez már egy berögzült lányos dolog marad.

- Milyen ne legyek? Őszinte? – vonja fel a szemöldökét.

Elnevetem magam, és a két mancsom közé fogva, leteszem a bekötött kezét a combjára. Amikor elvenném onnan a karomat, a tulajdonába kerít, ezzel megakadályozva azt, hogy elvegyem onnan a kezeimet. A tenyere sokkal nagyobb mint az enyém. Visszapillantok a szöszi arcára aki ugyanúgy kémlel mint eddig.

- Mire gondolsz? – a szavak meggondolatlanul hagyják el az ajkaimat. Gondolatban ötször homlokon csapom magam, amiért ezt megmertem kérdezni.

- Rád.

- Rám? – hallom ahogy a fülemben hangosan zubog a vér. Ilyet utoljára Isaacnél éreztem, mielőtt beütött volna a kapcsolatunkba a baj. Több mint egy hónap telt el azóta, hogy véget vetettem annak a mérgező kapcsolatnak, de még mindig fájdalmasan él az emlékeimben. Azt hittem, hogy rosszabb lesz a helyzet, de úgy látszik, tudat alatt már rég éreztem, hogy ez be fog következni, hisz három hónapig játszadoztunk még egymással, de leginkább ő velem.

- Észveszejtő ajkaid vannak – ahogy ezt kimondja, kirántom a kezeimet a markából, és kitolom a széket, magammal együtt.

Hirtelen felállok és szó nélkül kezdem el a kipakolt dolgok, visszarendezését. Hallom ahogy Luke is feláll, visszatolja a széket és a hátam mögé jön. Összeszorítom a szemeimet és megpróbálom rendezni az érzéseimet. Nem szabadna ilyen érzelmeket táplálnom, főleg úgy, hogy Isaac még mindig mélyen az emlékeimben él. Egyszerűen nem tudom felfogni azt, hogy egy másfél hetes ismertséggel rendelkező férfi, történetesen Luke Hemmings, ezt váltja ki belőlem. Felbosszant, megőrjít de legfőképpen összezavar.

Luke hirtelen a nyakamhoz nyúl, és az odahulló hajzuhatagomat, a szabad ujjaival elsepri onnan a másik oldalra. Lecsapom az eddig kezemben szorongatott tollat, és egy hirtelen mozdulattal megfordulok, így egyenesen Luke vészesen közel lévő arca előtt találom magam. Vajon mindent lányt így elszédít? Ezen gondolkodom, amikor végre szólásra bírom magam.

- Másfél hónapja, hogy vége lett vége az előző kapcsolatomnak. – Csak sikerült kinyögnöm. Luke arcán semmilyen érzelmet nem látok, így folytatom az őszinteségi rohamomat. – Nem tudom, hogy miért mondom el neked, de úgy érzem, ha így közeledsz felém, tudnod kell, hogy még mindig egy vérző seb ez a dolog bennem. Nem egy zökkenő mentes kapcsolat volt, az elválásról nem is beszélve.

Luke még ezek után sem szól semmit, ami miatt kényelmetlenül érzem magam. Ejt egy halvány féloldalas mosolyt, amitől egy picit megnyugszok. Ellép tőlem, majd a kezén lévő kötést nézegetve, végre hozzám szól.

- Sejtettem, hogy valami ilyesmi van a háttérben – aztán újra rám vezeti jéghideg kék szemeit. Nyelek egyet, majd kiviharzok a szobából. Tudom, hogy követ, hisz hallom és érzem is a jelenlétét a hátam mögött. 015-ös szobához sietek és benyitok a villannyal megvilágított szobába. A három hölgy, Mrs. Lawrence, Mrs. Gilbert és Mrs. Collins azonnal rám kapják a fejüket, aztán a hátam mögött lévő Lukera. Besietek a szobába és ellenőrzöm az infúziót, a csöveket, majd miután a segítség hívó gombokat is átnéztem, a halkan sutymorgó nénikre nézek.

- Lekapcsolom a nagy villanyt! – mondom, és az ajtókerethez megyek, ahol Luke támaszkodik, pedig megmondtam neki, hogy kint kell várnia. De míg elintéztem a dolgokat a szobában, ő vígan cseverészett Dr. Peterson betegeivel. Lekapcsolom a villanyt, és elköszönök tőlük. Luke is így tesz, majd kitolva őt az ajtón, bezárom azt. Mérges pillantással jutalmazom meg.

- Most mi az? Semmit sem csináltam – neveti el magát.

Az egész túl órákkal megtöltött műszakom így telik. Nevetséges dolgokat művel, amikkel az agyamra megy, de közben legmélyen örülök, hogy itt van. Amikor nincs semmi dolgom, hülye kiscicás videókat tol az arcom elé, és a reakciómon szórakozik. Ki kell mondjam, hogy Luke Hemmings miatt hamarabb telik el a műszakom, így miután hajnali kettőkör összepakolok, szomorúan veszem észre, hogy letelt az együtt töltött időm Lukeal. A kórház előtt esetlenül elköszönök tőle, amit egy halk nevetéssel díjjaz. A kocsimba beülve a fejemet a kormánynak támasztva gondolom át az elmúlt órákat. Élveztem, de valahol belül a lelkem még mindig az Isaaccal való közös emlékeket emészti.