M I L L I E

_____

minden forradalom az ő ajkán
kezdődik és végződik

__________________

A Lukeal megtörtént incidens után, erőmön felett azon voltam, hogy mihamarabb kiverjem a fejemből a történéseket, és tovább tudjak lépni. Vagy ott volt az a lépés is, hogy visszatáncolok Lukehoz, hisz lehet én reagáltam túl. Lehet, hogy Luke leállította volna Pandorát. Vagy lehet, hogy nem. Viszont semmiképp sem akartam a szobatársamat hibáztatni, hisz voltaképp én hazudtam neki Lukeról és ő nem tudhatta, hogy köztünk már alakulóban van valami. Vagyis volt. Az pedig, hogy előttem már összezavarták a vizet, az már nem rám tartozik. Viszont mivel tényleg nem táncolhattam vissza, és a hülye fejem már nem Isaacon gyötrődött hanem idióta Hemmingsen, ezért Melanie közbe lépett. Ahogyan szokta. És most ki kell mondjam, hogy jókor lépett közbe. Melanie és én egy gimnáziumba jártunk, csak két különböző szakon. Itt ismerte meg Ericet, aki eggyel felettünk járt, neki pedig volt egy osztálytársa aki akkoriban elég sokat érdeklődött irántam. De mivel Isaac akkor már rég a képben volt, nem érdekelt más srác és szegény a padlón maradt. Most viszont Melanie újra előkapta a kioffolt fiút, Eric segítségével. Nagy hálával tartozok neki, hisz két nappal azután, hogy Lukeal összevitatkoztunk, elmentem moziba. Tulajdonképpen egy négyes randinak szánták, csak akkor én még magasról tettem az egészre. Azóta már lassan két hét is eltelt, és egyre jobban megismertem a srácot, nevén szólítva Damient. Jó fej, humoros, sármos, tetovált férfiú, és teljesen el vagyok a társaságában. Egyetlen egy baj van vele, az pedig az, hogy ő nem Luke Hemmings. Melanie szerint el kéne engednem, hisz úgysem fog írni, amiben én is biztos vagyok.

Mivel ma Melanie barátjának a szülinapját ünnepeljük, Eric albérletében egy kisebb összejövetelt rendeznek a húgomék. Semmi buli, csak egy kis iszogatás. Körül-belül tízen leszünk, ami tényleg nem egy nagy létszám. A telefonomat a kezembe véve, megnyitom a Damiennel váltott üzeneteinket, és elkezdek neki írni.

"Dam"

A válasz azonnal érkezik. Elmosolyodom.

"Mondjad, Millie"

"Mikor végzel ma?"

Valamiért nem érzem tisztának a lelkiismeretem. Nem tud teljesen megfogni Damien, amin nem is csodálkozok hisz Isaac után sosem gondoltam volna, hogy majd Luke jön és felbolygatja az érzelmeim. De most Damien nem tudta ezt megcsinálni velem, a Lukeal megtörtént dolgok után és ez zavar. Nagyon zavar.

"Hajnali egykor végzek a szalonban, egy teljes kart kell kivarrnom" – jön meg a válasz.

Valamiért megkönnyebbülök, hogy nem lesz ott Eric szülinapján, viszont közben sajnálom is érte.

"Oh"

"Óvatosan a piával!! Majd azért felhívlak"

Egy őszinte mosoly kúszik az ajkaimra, majd elrakom a telefonomat, és újra a füzetbe írt jegyzeteimre szegezem a tekintetem. Hamarosan vizsgázok, de még mindig vannak hiányosságaim. Így hát a készülődés előtti óráimat tanulással töltöm el. Egy huzamban lenyomok három órát, ami igazából meg sem kottyan, hisz már megszoktam, hogy az orvosi egyetemen ennyit kell tanulni. Nem véletlenül választottam ezt a hivatást. Előhúzom a telefonomat, tárcsázom Melanie számát, majd kihangosítva a telefonomat, a szekrényhez lépve valami ruha után kezdek kutakodni. Három csöngés után Mel beleszól a telefonba.

- Remélem azért hívsz, hogy elindultál.

- Persze – nevetek fel és kihúzok egy fekete felsőt az egyik vállfáról. – Most készülődök. Kell valamit vinnem?

- Magadat, meg egy kis jó kedvet – poénkodik a húgom amire csak a szemeimet forgatom.

- Haha, azt hiszed, hogy Luke nélkül nem tudok boldog lenni? – cinikusan kérdezek, majd kihajítok egy sötétkék farmert is az egyik polcról.

- Igen, pont úgy ahogy mondod. Damien tényleg nem jön? – vált témát. Okos döntés.

- Beszéltem vele, egy palinak fog tetkót csinálni, hajnali egykor végez – miközben válaszolok, felveszem a kedvenc fekete melltartómat majd rákapom a kiválasztott felsőmet.

- Mit tetovál annak? Az egész hátát?

- Az egészet karját – vágom rá. Damien egy elég ismert tetoválóművésznek számít, itt, Portlandben, így sok vendég megfordul nála.

- Neked is kéne már egy picike tetkó, Mills – suttog bele a mikrofonba a húgom.

- Hülye – mondom. – Valami csodának kéne történnie, hogy nekem tetoválásom legyen, húgi.

- Persze-persze – hallom ahogy a háttérben Eric nevetése is felcseng, ezért úgy látom jónak, ha mostmár nem zaklatom tovább a testvérem.

- Na, – kezdem. – Hamarosan ott vagyok – ezzel pedig be is fejezem a hívást. Miután felöltöztem, kiengedem az eddig fejem tetején összefogott kontyot, így a hajam hullámokban omlik le a vállamra. Igazítok egy kicsit a sminkemen, majd miután úgy érzem, hogy teljes mértékben készen állok az estére, elindulok Eric lakására. Nem tudom, hogy hogyan fog alakulni az este, de egy biztos. Jobb ha nem kocsival indulok el oda.

Három liter vodka az asztalon, azért mégis csak három liter. De hogy két óra leforgása alatt végül tizenkét ember lenyomta azt az alkohol mennyiséget, felfogni nem bírom. Nem vagyok egy olyan típus sajnos, aki annyira bírja az alkoholt, így négy feles után már bőven éreztem a hatást. Melanie mellettem foglal helyet, a másik oldalán a szülinapos ül. A hangulat az kellőképpen jó, a zene mozgásra kényszerít mindenkit. Igaz, nem sok a létszám de ennyien azért már lehet egy jót bulizni. Zsibbadnak a szemeim, amikor előkapom a telefonomat alig bírom feloldani a képernyőt. Jaj, ezek az egyetemi évek... még hogy a gimnazistáknak az élete csak a bulizásból áll. Akkor az egyetemistáknak miből?

- Mi van, Mill? – fordul felém Melanie, amikor véletlen a google kereső helyett a galériámat nyomom meg.

- Francba – sziszegem, amikor megint teljesen máshova nyomok mint kéne. – Ennyi feles után még bőven tudnom kéne kezelni a telefonom.

És ekkor rányomok arra a képre amire nagyon nem kellett volna rányomnom. Az egyetlen közös képem Lukeal, ami még a Rockaway beachen készült. Luke egy fürdőgatyában áll mellettem, míg én bebugyolálva egy törölközőben, és úgy nézek fel rá. Pillanat kép, nem is számítottunk rá, hogy fotóznak, hanem egyszer csak be küldtek minket is a csoportba. Nyílván lementettem. Talán nem kellett volna.

- Millie! – kapja ki a kezemből a cuki képpel betöltött telefonomat és helyette egy poharat nyom a kezembe. A lötty már majdnem a fekete színt veszi fel. – Igyál!

- Mivel akarsz te leitatni? – ráncolom a szemöldökömet, de meg sem várva a válaszát, egészében lehúzom a pohártartalmát.

- Menjünk el bulizni! – visítja az egyik szőke alacsony csajszi a szoba legvégéből. Melanie rám néz, szinte rögtön tudom, hogy mire készül.

- Menjünk – kiáltja vissza Mel, mire mindenki egyszerre pattan fel a helyéről. – Már lassan éjfél, elmehetünk Damienért is. Mit szólsz, nővérkém?

- Úgy viselkedsz mintha én lennék a húgod. Ez nem fair – biggyesztem le az alsó ajkam. – Menjünk.

- Hát most mit tegyek ha jobb társasági életet élek mint te?

Az egész csapat összeszedi magát, és szédelegve elindulunk az éjszakában. Összehúzom magamon a dzsekimet, de az alkohol miatt nem igazán fázok. Gaby mellett sétálok középtájon, mögöttünk Melaniék zárkóznak fel, aki nem sokkal később mellém pattan.

- Ericcel meg veled elmegyünk a tetováló szalonhoz, a többiek addig elmennek keresni valami szórakozóhelyet és majd csatlakozunk hozzájuk – mondja bele a fülembe.

- Hallod, mit itattál meg velem? – érzem, hogy egy maratont lebírnék futni most, és teljesen felbuzdultam annak hallatán, hogy Damient hamarosan láthatom. Melanie csak nevet egyet és kihúz az utcán vonuló tömegünkből.

A szalonhoz körül belül tíz perc alatt érünk oda. Eric az egész úton azon volt, hogy ne hányjon be de amikor odérünk az üzlethez, Melanie megállít.

- Itt maradok Ericcel, nehogy behányjon Damienhez – simogatja meg a barátja hátát aki csak bólogatni tud, majd elindul az egyik irányba. Valószínüleg hányni. Nem irigylem. – Siess, csald el magaddal a srácot – kacsint a húgom és elindul Eric után.

Egy nagy mosollyal az arcomon rontok be a szalonba. Látom Damien arcát, hisz velem szemben van. Leghátul ül és erősen koncentrál miközben tényleg egy kart varrat éppen. Halkan köszönök a többi bent lévőnek és odafutok Damienhez. A fiú ahogy meglát, lerakja ami a kezében van, és nagy mosollyal az arcán áll fel. Hirtelen felindulásból véletlen az arcra puszi helyett, a szájára sikerül puszit adnom, de ahogy feleszmelek a szám elé téve a kezemet elnevetem magam. Damien elvigyorodik és magához ölel engem.

- Na te mi járatban vagy itt? – simítja a derekamra a kezét. Miután jól megölelgettem elválok tőle, és mosolyogva pillantok fel rá. Nem vagyok felhőtlenül boldog. Még az alkohol hatása alatt sem.

- Gondoltam elrángatlak ahogyan kész leszel – pillantok a támaszkodó vendégére aki folyamatosan engem néz, majd visszatekintek Damienre. – Elszaladok gyorsan mosdóba ha nem baj.

Ám amikor ezt kimondom, azonnal visszapillantok az előbb szemügyre vett arcra. Egy eléggé ismerős arcra.

- Roger?

- Nocsak Millie, mennyit ittál, hogy nem ismered fel a jó öreg Rogert? – Roger érdes nevetése mosolygásra késztet.

- Nem is ittam – hazudok és kihúzom magam.

- Persze, látom – mutat rám, majd visszahúzza a már majdnem kitetovált karját.

- Haha – forgatom meg a szemeimet, majd megfordulva ott hagyom őket, hogy megkeressem a mosdót.

- A folyosó végén balra! – szól utánam Dam, mire egy fordulatot veszek és elindulok a mosdóhoz.

Mikor a vége felé járok, kinyílik az ajtó, én pedig majdnem bele rohanok az előttem kisétáló emberbe. Odébb állok, hogy kimehessen, én pedig végre elmehessek pisilni, mert mindjárt szétpukkadok. Felpillantok az illetőre, és a tekintetem ott is marad. Egy jéghideg kék szempár vésődik be az én barnás zöld íriszeimbe. Élesen beszívom a levegőt, nem tudom, hogy mit kéne csinálnom. Luke is csak áll előttem, nem mond semmit. A szemei az egész arcomat feltérképezi. Tudja, hogy be vagyok rúgva. Tudom, hogy tudja. És azt is tudja, hogy most bármire kapható lennék a komolyabb természetem ellenére. Elegem van az alkoholból. Viszont a semmittevést is megelégelem amit az előttem álló szőke fiúval leművelek, ezért kikerülöm és befurakodok mellette. Ahogy beérek a mosdóba, elkapja a csuklóm, beljebb tol a helyiségbe.

- Nem – jelentem ki, úgy, hogy még semmit sem csinált azon kívül, hogy megfogta a csuklóm. Megőrjítenek az ujjai. – Nem, nem, nem és nem. Uh, hallottad? Nem. Lebetűzzem Luke? N, E, M – tagolom el neki a betűket. Még hogy nem ittam sokat. Nevetséges vagyok.

- Millie – kezdi, és lassan az arcom felé nyúl. Oldalra fordítom a fejemet, így egyenesen a tükörbe nézek. Szörnyen szexi ahogy Luke ennyire közel van hozzám és ezt oldalról nézem végig. De nem sokáig, hisz hirtelen felindulásból, az arcába tolom magam és idegesen hadoválni kezdek neki.

- Mit nem értesz azon, hogy nem? Luke az Isten szerelmére, hadd felejtselek el! Isaacot nagy nehezen sikerült kihevernem erre bele pofátlankodsz az életembe! Még ő fizikailag bántalmazott, addig te a lelkembe taposol bele! Nem látod, hogy ez nek... – nem engedi, hogy befejezem.

Luke az ajkait az enyémekre nyomja. Amikor megérzem a tökéletes ajkai puhaságát, a lábaim elgyengülnek, és ha Luke nem fonná két kezét a derekamra, akkor tuti elesnék. Próbálom nem viszonozni a csókját, hátha észhez tér és leszáll rólam, de olyan rég ízleltem meg ezeket a csodákat, hogy végül csak viszonzom. Amint bejutást engedek neki, a nyelve átcsúszik a számba, én pedig beleremegek. A lábaimat felhúzza magához, így már nem is kell azok aggódnom, hogy összecsúszok az élvezettől. Neki nyom a falnak, én pedig belevezetem az ujjaimat a hajába. Ezzel egy időben belemorog a csókba, ami mosolygásra késztet, ezért elválunk egymástól.

- Mostmár tudom, hogy miért is hiányzott ez ennyire – dönti nekem a homlokát, és lehunyja a szemeit. – Hiányoztál, Millie. Nagyon – suttogja az ajkaimra.

- Hazudsz, Luke – szemeimben könnyek gyűlnek. Tudom, hogy hazudik. Luke nem játszik tisztán, ezt már észre kellett volna vennem hamarabb. – Nekem ne hazudj kérlek!

- Millie, nem hazudok, sosem tudnék neked – elhajol tőlem, és lerak a padlóra. Nevetve rázom meg a fejemet és egy konkrét bohócként trappolok ki a mosdóból, átsietve a szalon többi részét. Damien felkapja a fejét, látom oldalról ahogyan rám néz, de nem érdekelve, kirontok az üzletből. Utánam Luke, Damien és még Roger is, akinek ki tudja, mikor lesz kész az a rohadt tetoválása.

- Millie – suttogja nekem Luke és próbálna egy lépést tenni felém de megállítom.

- Ne! – Damien ezzel egy időben lép a hátam mögé és húz oda magához. Luke Hemmingsnek és annak a cseppnyi idegrendszerének ennyi kell, ahhoz, hogy elszakítsa a fiút mellőlem és kapásból egy öklöst bevigyen a semmiről nem tudó Damiennek. Felsikítok, mert Damien értetlenkedve néz elsőnek Lukera, de szinte azonnal neki esik a szőke fiúnak. Roger felnevet, mire szikrákat szóró szemekkel pillantok rá.

- Miért nem állítod le az idióta haverod? – ordítom Rogernek.

- Nem hallgat rám, Millie. Nekem is be fog ütni, vagy kimarja a friss tetkómat, ha most beavatkozok – vonja meg a vállát, mire hitetlenkedve megrázom a fejemet.

- Luke! Állj le! – kiáltom a fiúnak.

Az agyam ezer fele van. Roger nem segít, mert egy barom. Luke nem fog leállni. Damien nem fogja hagyni magát. Melanie és Eric eltűnt. Én pedig itt vagyok mint egy idióta aki nem tudja, hogy mit csináljon. Az utcán egyetlen egy kocsi tűnik fel, az is akkor amikor már elfajulni kezd a helyzet. Egy rendőrségi kocsi hajt végig az úton. Ez nem lehet igaz. Roger is észreveszi, és közelebb merészkedik Lukehoz.

- Haver, hagyd abba – ordítja mostmár ő is.

Innentől kezdve, összeesve hullok le a betonra, nem tudva, hogy mit kezdjek a helyzettel amikor a rendőrség megáll mellettünk. Zokogok, mint egy öt éves kislány. Nem is nézek oda, amikor az egyik nagy darab pali szétszedi Lukeékat. Az egyik rendőr társa, leguggol mellém, mire felnézek rá.

- Kis asszony... Be kéne jönnie velünk az örsre – szólít meg.

Mindenki aki a helyszínen tartózkodott, pontosabban Luke, Damien, Roger és én be kell, hogy menjünk a rendőrségre. Nevetséges szituáció, hogy ennyi miatt, engem is be kell ráncigálniuk. Hallom ahogy az út közben Roger, szitkozódva dumál Lukenak, arról, hogy ezzel akár az Exitet is bajba sodorhatja, ha mindenről kihallgatják ezt a barmot. Mikor végre megérkezünk, vacogva indulok be a meleget nyújtó helyiségbe. Az egyik rendőr szól nekünk, hogy foglaljunk helyet, mi pedig ígyis teszünk.

- Nem hiszem el – motyogom és leülök az egyik székbe. Luke szinte azonnal mellettem foglal helyet, Roger a másik oldalamra ül, Roger mellé pedig Damien jó távol a szöszi idegbetegtől. Érzem ahogyan Luke néz, és eszméletlenül idegesítő.

- Mills, haragszol, mi?

- Igen – pillantok rá. A tekintetünk erősen kapcsolódik össze. Már a nézésétől megenyhülök, ezért inkább mégis elfordítom az arcom, hogy ne kelljen a szemeibe néznem.

Innentől kezdve, csak arra várok, hogy végre elmehessünk innen. Röpke másfél óra ez az egész. A telefonomat elvették, ezért, csak azután tudok Melanienak üzenni amint visszakaptam. Amikor ez megtörténik, azonnal tárcsázom is a számát. Szó nélkül indulok el balra. Nem érdekel se Luke, se Damien, se senki. Melanie telefonja kisípol, így megnyitom az üzeneteim és bepötyögöm neki, hogy a kollégiumban vagyok már, – bár ez nem igaz –, és hogy reggel felhívom. Ismerős környéknek tűnik ez a hely, így amikor lépteket hallok a hátam mögött, nem félek annyira, mintha egy ismeretlen helyen lennék. Bár még ígysem tudom pontosan, hogy hol vagyok. Megállok egy ház előtt, és megnyitom a Google Maps alkamazásom. Ezzel egy időben áll meg mellettem... Luke. Ilyen nincs.

- Te ideáig követtél? – akadok ki felháborodva. Luke elneveti magát és a következő háztömbre mutat.

- Ott lakok, szivi!

- Te csak ne szivizzél! – vágom rá. Akkor ezért volt ismerős a hely. Mintha egy klisés romantikus regénybe csöppentem volna.

- Nem jössz fel? Meg kéne beszélnünk pár dolgot, szerintem – nevet fel kínosan Luke, és elindul a kapucsengőjéhez. Látom ahogy beüti a kódot és kinyitja az ajtót.

- Én csak aludni akarok, Luke.

- Alszol itt, és akkor reggel beszélünk.

Baromira fáradt vagyok. Valószínű, hogy még háromnegyed óra lenne mire visszaérnék a koliba, akár taxival számítva is. Luke nem egy idegen, nem lesz bajom. Maximum mielőtt felkel, elhúzok innen és ezáltal megúszom a beszélgetést. Igen, így jó lesz.

- Jó.