L U K E

_____

nem akarok a barátod lenni,
mindenestől akarlak

__________________

Rogernek két telefonszáma van, egy, amit hétköznapokra használ, és a másik pedig ha vészhelyzet van. A második telefonszámát eddig csak egyszer kellett hívnom, amikor összetűzésbe keveredtem az egyik ellenfelemmel az Exiten kívül, mert nem vette fel az otthoni számát, ezért kénytelen voltam a másikon hívni. Ez most sincsen másképp, hisz itt ülök a lakásomban és Rogert hívogatom. Semelyik telefonját nem hajlandó felvenni, emiatt felugrok a kanapéról és járkálni kezdek fel-alá. Már dél múlt, és fogalmam sincs, hogy mi a franc van Rogerrel. Bevágom a telefonomat a nadrág zsebembe, és kiviharzok a lakásomból. Az utam az Exithez vezet, hátha ott találom Rogert. Nagyon felidegesít a tény, hogy a vészhelyzetes számán sem tudom elérni, pedig fontos lenne a dolog. Amint odaérek az épülethez, kipattanok az autómból és nagy lépésekkel haladok a bejárathoz. Belépek a helyiségbe, ahol alig tűnik fel néhány ember. Benyitok az öltöző melletti irodába, ahol Roger általában lenni szokott. A sejtésem, hogy itt tartózkodik, bebizonyosodik, hisz Roger a fejét fogva, üldögél az egyik forgós széken.

- Roger! – kiáltok rá, mire hirtelen felém kapja a fejét. – Mi a fasz van? – káromkodok. Tudom, rossz szokás, de az évek alatt rám ragadtak ezek a dolgok.

- Veled mi van? – kérdez vissza, és a kezében lévő tollat, leteszi a lap tornyosulatra. – Ma nincs meccsed, akkor mit keresel itt?

- Épp ez az! – lépkedek be, és levágom magam a másik székbe. – Hívtalak. Mindkét számodon – teszem hozzá.

- Bazd, volt valami baj? – nyúl a telefonjáért és megnézi a nem fogadott hívásokat, majd ugyanezt teszi a másik telefonjával is. Ott éktelenkedik a nevem, mindkettő képernyőn, legalább tízszer, ha nem hússzor. De lehet így is keveset mondok.

- Keresd meg nekem Millie exét! – térek rá rögtön a lényegre. Minek kerteljek, ha teljesen egyértelmű, hogy mit akarok megtudni.

- Ezért hívtál, hogy a bigéd ex pasiját nyomozzam le? – vonja fel a szemöldökét. Azt hiszi, hogy viccelek, de amikor rájön, hogy teljesen komolyan gondolom, elröhögi magát.

- Állj le – közlöm. – Komolyan mondtam. Keresd meg, és nézd meg mi az egész neve, hogy néz ki, és mit csinál – sorolom azokat a dolgokat, amiket arról a féregről megakarok tudni.

- Minek?

- Ne kérdezősködj! – erősködöm. – Millie azért nem akar semmit tőlem, mert az a fasz mély nyomot hagyott benne.

- Valószínüleg nagyon szerették egymást – von vállat Roger és újra a papírok felé hajol. – Miért gondolod, hogy valami más van a dolog mögött?

- Mert fél tőlem – mondom ki végre hangosan, ami már a Millievel való találkozásom óta foglalkoztat. A lány fél tőlem. Lehet, hogy próbálja elnyomni magában az érzést, és nem gondolni rá, nem foglalkozni vele, de én látom. Látom a tekintetében ahogyan rám néz, és amikor tegnap, – az az ma hajnalban –, megérintettem a nyakát, megremegett az érintésemtől.

- Tőled még én is félek – röhög fel, mire egy szúrós pillantással jutalmazom meg. – Nem csodálom, hogy így érez.

- Ez rohadtul nem vicces! Hogy fogok így bármit is csinálni vele, ha nem tudom, hogy miért ilyen félős? – teszem fel a nagy kérdést.

- Verekedsz, haver. A lányok többsége fosos az ilyen dolgoktól. Fogadd el – firkant valamit a papírlap tetejére.

- De nem tőlem! Hát nézz már rám! – háborodok fel. – Nem félt még senki tőlem, és biztos vagyok benne, hogy Millie amiatt az idióta miatt ilyen.

- Miből vonod le ezt a következtetést?

- Azt mondta, hogy nem volt olyan zökkenőmentes a kapcsolatuk vége – idézem vissza Millie szavait a fejemben, és megosztom Rogerrel a hallottakat.

- Lehet megcsalta – gondolkodik hangosan Roger. – Mármint a pali Milliet, és emiatt nem ápol jó kapcsolatot a férfiakkal.

- Nem. Keresd meg, hogy ki az exe – kérem meg újra, ma már harmadjára.

Roger nagyon jó az ilyenekben, ezért nem volt kérdéses, hogy kit kérek meg erre a feladatra. Múltkor fél óra alatt kiderítette nekem egy csaj telefonszámát, aki egy hónappal ezelőtt nem akarta meg adni nekem az elérhetőségét, mert hogy neki olyan pasi kell aki megküzd érte. Nesze megküzdöttem, Roger megszerezte a számát, én pedig lenyúltam tőle. Nagy küzdés volt, mit ne mondjak, de a sztori vége ugyanaz lett mint a többi csajjal. Mi, ketten, az ágyban.

- Jó, legyen – sóhajtja, és maga elé húzza a laptopját. – Mi az egész neve Millienek?

- Millie Tisdale, de nézd meg a húgát is, Melanie Tisdale, lehet, hogy tőle könnyebben odatalálsz.

- Semmi infód nincs a csávóról? – kérdi, és felpillant rám a gépből. Megrázom a fejemet, tudatva vele azt, hogy tényleg semmit sem tudok róla. – Jó, megkeresem, csak menj innen. Nehogy a főnök bevonjon téged a mai meccsre.

- Miért? Kik játszanak ma? – ráncolom a homlokomat érdeklődve.

- Aaron és valami pali – válaszol. – Na menj. Majd elküldöm amit megtudtam.

- Kösz – mondom, majd felállok és kilépek az irodából, magam mögött bezárva az ajtót.

Végigsietek a folyosón, és kimegyek a nagy ajtón. Amint beülök a kocsimba, a zsebemben lévő telefonomból felriaszt a hangosan megszólaló csengőhangom. Morogva kiveszem a készüléket, és megnézem, hogy ki hív. Anya, villog fel a neve a képernyőn. Felsóhajtok és a fülemhez tartva a telefont, rányomok a zöld körre, miközben elindulok a kocsival a parkolóból. Édesanyám hangja, csilingelve szólalkozik fel, ami miatt elmosolyodom. Rég láttam már őket, szerintem körül-belül két hónapja voltam ott náluk. Minden hónap tizedike körül, négyszáz-ötven dollárt küldök nekik, mivel édesanyám munkája nem fizet valami jól, és nem szeretném ha Tobynak és Zacknek valamiben nélkülözniük kéne. Még kicsik, és megérdemelnek mindent, amit csak szeretnének. Az apámat egyáltalán nem érdekli ez a "családja", így már lassan négy éve, hogy nem számítunk semmilyen segítségre ami tőle származna. Talált egy huszonéves szukát, akit kedvére döngethet, miközben úszkálnak a pénzben. Még ha küldene édesanyámnak pénzt, szerintem még akkor sem fogadná el, de sajnos nem azért mert haragszik rá, – hisz anyám szerint a harag befeketíti az ember életét –, hanem mert túl nagy a büszkesége ahhoz, hogy ezek után bármit is elfogadjon, az apámnak nevezett senkitől. Elhagyta a családját, egy fiatalabb kurváért, és az sem érdekelte, hogy mi lesz a két kisebb fiával, így egyértelmű, hogy utálom. Sőt kifejezetten gyűlölöm, és nem érdekel a haragról szóló mondás. Húsz éves voltam, amikor elhagyta anyámékat, már akkor Portlandben laktam és már egy éve együtt nyomtuk az ipart Rogerrel, de akkor még csak hobbiból. Ám amikor láttam anyámékon, hogy nem tudnak normálisan megélni, elkezdtem pénzért dolgozni az Exitben. Huszonnégy éves létemre, annyi pénzt keresek, amennyi elég nekem, az anyámnak és a testvéreimnek, hogy normálisan megélhessünk.

Édesanyám hangja tovább csilingel a fülembe, én pedig amikor kérdez, válaszolgatok neki. Mesélek neki, hogy mostanában miújság velem, majd engedem, hogy tovább mondja nekem Tobyról és Zackről az információkat. Tudom, hogy meg kéne látogatnom őket, de a szezon alatt nagyon nehéz lenne úgy elmenni oda, hogy nincs szétverve az arcom.

- Tobynak és Zacknek iskolai fellépésük lesz. Remélem tudod, hogy itt a helyed – közli velem anya, azt a programot amit semmikép sem szabad elfelejtenem, pedig már két hete is emlékeztetett rá, de megint kiment a fejemből. Kihangosítom a telefont és elveszem a fülem mellől, majd belépek a jegyzetekbe és felírom miközben megállok a piros lámpánal, a főúton.

ZACK, TOBY FELLÉPÉS

- Mikor is lesz?

- Most a héten, szombaton – válaszol, és felírom a fellépés dátumát is. Úgy látszik tényleg nem úszom meg, hogy addig ne menjek hozzájuk míg vége nem lesz a szezonnak. – Fél négykor kezdenek, de már beengednek minket három órakkor.

- Rendben, ott leszek – visszaveszem a telefont a fülemhez, eközben észreveszem, hogy van egy bejövő hívásom, Rogertől. Zöldre vált a lámpa, ezért elindulok. – Most le kell tennem anya, Roger hív –  mondom gyorsan. Édesanyám úgy tudja, hogy Roger a munkatársam, – ami valamilyen szinten igaz –, csak azt nem, hogy milyen fajta munkásságban.

- Hívd el őt is! – hallom a hangján, ahogy felvidul. Anya bírja Rogert, az öcséimről nem is beszélve. Tudom, hogy hülyeséget követtem el, amikor odavittem magunkhoz a haverom, hisz tudhattam volna, hogy az egész család majd a szívébe zárja az edzőm, de most nem hiszem, hogy Roger el fog jönni.

- Oké – sóhajtom, majd miután elköszöntem, kinyomom édesanyámat, és érdeklődve fogadom Roger hívását. – Na?

- Meg van – szól bele ő is a telefonba, köszönés nélkül. – Isaac Brooks.

- Hogyan néz ki? – lerakom a telefonom a műszerfalra, így már kihangosítva hallgatom Rogert. – Ha haza érek megnézem, de addig mondd el amit tudsz.

- Tele van tetoválással. Hidrogén szőke, és elégge rossz kinézetű – körül írja nekem Isaac kinézetét, mire felnevetek a felsorolása hallatán. – Kuss! Tényleg így néz ki.

- Rendben, elhiszem. Egyetemista? – kérdem érdeklődve.

- Főiskolára jár, és egyszer verekedett az Exitben, de még mielőtt te odajöttél volna, azaz öt évvel ezelőtt – hallom, ahogy kattintgat a laptopon. – Nagyjából ennyi, a telefonszáma is meg lett, ha esetleg kell.

- Nem, de azért kösz – morgom. – Hány éves?

- Huszonhárom, egy évvel fiatalabb nálad – válaszol a kérdésemre, miközben én leparkolok a lakásom előtti helyre. – Most látom, hogy volt pár rendőrségi ügye... Az szép, mindet megúszta – tűnödik el a telefonba, és szinte elképzelem, ahogy Roger valahonnan nézegeti ezeket az információkat és nagyokat derül rajtuk. – Ha van még valami akkor elküldöm, de most lépnem kell.

- Jól van, kösz mégegyszer! – hálálkodom, ezután kinyomom a hívást, és kiszállok az autóból. A lakásom felé veszek az irányt, és elgondolkodom a mai napom elkövetkezendő részén.

Mivel ma nem lesz semmi programom, se meccs, se más, tényleg semmi, ezért az egész napot végig alszom a terveim szerint, aztán talán elcsalom valamelyik haveromat az éjszakába, inni egyet, vagy többet. Részlet kérdés.