Zayn szemszöge

- Nesze! - hajítottam Niall-re a tiszta ágyneműjét, aki panaszosan felnyögött.

- Na! - háborgott, mert ezzel a dobással kiütöttem a kezéből a telefonját. Még mindig az én ágyamban fetrengett, és látszólag nagyon élvezte a helyzetét. - Most ezt minek adtad nekem? Húzd fel te!

- Nem vagyok a csicskád!

- De Zaynie, ugye nem szeretnéd, ha újra vérezni kezdene az orrom, igaz? - nyávogta, bennem pedig ismét felment az a bizonyos pumpa. Odamentem hozzá és fölé hajoltam, mire ő ösztönösen belepasszírozta magát a matracba. Féljen csak tőlem, jól teszi!

- Nincs is már semmi bajod, úgyhogy ne játszd meg magadat! Nem foglak kiszolgálni, ne is álmodj erről! - lengettem meg az arca előtt fenyegetően a mutatóujjamat. - Ja, és ne merészelj még egyszer így hívni!

- Miért, mi lesz akkor, Zaynie? - vigyorgott eszelősen. Direkt provokál a kis rohadék. Anya hívott mindig így. Amióta meghalt nem engedem senkinek, hogy ezt a becenevet használja, mert mindig ő jut róla eszembe. Betty-nek is már ezerszer elmondtam, hogy fejezze ezt be, de nem hallgat rám.

- Hogy mi lesz? Megkeserítem a hátralévő életedet - kiabáltam rá indulatosan, és rácsaptam a matracra, közvetlenül mellette.

- Nyugi már, a végén még tényleg eltöröd az orromat! - ütögette meg a felkaromat, majd felállt és átment a saját ágyához.

A tekintetemmel követtem őt. Ahogy lépdelt a feneke jobbra-balra himbálózott. Nyeltem egy nagyot. Mi van ma velem? Az egyik pillanatban még szétvet az ideg és meg akarom fojtani Niall-t, a másikban pedig már keményen meg akarom dugni. Elkaptam a hátsójáról a pillantásomat és a falat kezdtem el bámulni. Sokkal érdekesebbnek bizonyult, és ez legalább nem volt kerek, mint Niall hatalmas segge.

- Segíts már! - mordult rám, mire a hirtelen hangtól összerezzentem.

- Mi van?

- Nem tudom, hogy kell ezt csinálni - dobta rá a matracra az ágyneműt. Hogy lehet valaki ennyire analfabéta?

- Istenem, miért büntetsz vele? - emeltem égnek a tekintetemet drámaian, mire Niall csak meglökött. - Add már ide, te szerencsétlen! Fogadjunk, hogy anyuci meg apuci pici fia vagy, akinek mindent a segge alá raktak.

- Hát, valahogy úgy, de mégsem - mosolyodott el halványan. Ezek szerint nála sincs minden rendben otthon. Már van egy közös vonásunk.

- Na, ide figyelj, mert csak egyszer mutatom meg! - figyelmeztettem. Bólogatott, majd kitágult pupillákkal vizslatni kezdte minden mozdulatomat. - Ráteríted így, aztán benyomkodod a széleit a matrac alá...

- Kösz - motyogta Niall, miután profin megcsináltam helyette a piszkos munkát.

- Nem szívesen - válaszoltam flegmán, majd fenyegetően felé fordultam. - Többet nem szeretnélek meglátni az ágyamban, értve vagyok?

- Hogyne - forgatta meg a szemét. Inkább nem is szóltam neki vissza semmit, hanem kivettem a táskámból a cigimet, és az ablakhoz sétáltam. Kivettem a radiátor alá gondosan elrejtett hamutálat és rágyújtottam.

- Te meg mi a szart csinálsz? Azonnal kapcsold ki! - kiáltott rám Niall és közben olyan képet vágott, mint aki mindjárt meghal. Erre csak hangosan felnevettem. Azt mondja, kapcsoljam ki, ennek meg mi baja van? Olyan hülye, hogy megkérdőjelezném, hogy a Földről van-e.

- Ha nem tetszik, akkor menj ki. Ott az ajtó! - mutattam abba az irányba.

- Jó! - mondta, majd vöröslő fejjel felpattant és kirohant.

Hát, ez se normális. Miért pont őt kellett kifognom? Gondterhelten szívtam egyet a cigarettámból. Én nem akartam vele rosszban lenni, de ő kezdett el bunkózni, aztán ebből lettek a gondok. Van így is elég bajom, nem akarok még vele is rosszban lenni. Hosszútávon ez a sok civakodás nem lesz jó egyikünknek sem. Talán kompromisszumot kéne kötnünk. Kezdhetném mondjuk én a békülést egy bocsánatkéréssel, amiért olyan durván elbántam szegénnyel. Nem szokásom verekedni, de van benne valami nagyon irritáló, és ez egyből felbassza az agyamat. Főleg a kinézete zavar nagyon, olyan tipikus jó kisfiús. Azok a kék szemek, még a hideg is kiráz tőle, amikor rám néz velük.

Sóhajtva nyomtam el a csikket, majd felálltam és lassan az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam és kilestem, itt van-e Niall. Ott állt a folyosó végén és az ablakon át bámult valamit.

- Visszajöhetsz - léptem mellé halkan. Felkapta a fejét, a tekintete mintha egy kicsit szomorkás lett volna.

- Kiszellőztettél? - kérdezte erőtlenül. Mi lett vele, hol van az az idegesítő éne, amit annyira rühellek? Most leginkább egy kisfiúra emlékeztet, aki elveszett a hatalmas bevásárlóközpontban.

- Éppen szellőzik - mutattam a nyitott ajtóra. Csak reménykedni tudtam, hogy nem pont most jön egy felügyelőtanár. Az egész kollégium területén tilos a dohányzás, főként a szobákra vonatkozik ez.

- Utálom a cigi füstöt. Hányingerem lesz tőle és megfájdul a fejem.

- Oké, akkor ezentúl megpróbálok a közeledben nem rágyújtani - mosolyodtam el kedvesen. Niall csak egy aprót bólintott, majd újra a tájat kezdte el pásztázni. Mintha valami nyomná a lelkét. Kinyitotta a száját, mint aki mondani akar valamit, de nem jött ki egy hang sem az ajkai közül. Úgy tűnik, jobbnak látta, ha inkább magában tartja.

- Menjünk be - szólalt meg végül pár perccel később.

- Oké - bólintottam, és követtem őt vissza a szobánkba. Niall lefeküdt a frissen bevetett ágyába, de pár másodperc múlva fészkelődni kezdett. Ugyan mi nem tetszik már neki megint?

- Olyan kényelmetlen, a tiéd sokkal puhább! - nyöszörgött keservesen. Úgy vergődött, mintha éppen haláltusát vívna egy kobrával. Aztán hirtelen rám nézett a hatalmas, kék boci szemeivel.

- Nem akarsz cserélni?

- Eltaláltad: nem! Egyébként meg mit vártál? Ez egy kibaszott kollégium - ráztam a fejemet. Még csak az kéne, hogy elfoglalja a jó kis ágyikómat. Tisztában vagyok vele, hogy milyen szar azon feküdni, de kúrásra pont megfelelő volt. Úgysem én voltam alul, nem az én hátamat törte.

- Lehetnél tekintettel rám, ugyanis emlékeztetnélek, hogy...

- Hogy majdnem eltörte az orrodat, igen, tudjuk - forgattam meg a szememet, majd leültem vele szemben. - Megtörtént, oké, de nem zsarolhatsz ezzel! Tudtommal nem az orrodon alszol, szóval maradj veszteg!

- Olyan szívtelen vagy! De ezen nem fogom tudni kialudni magamat - nyivákolt tovább, de engem már nem érdekelt. Oldja meg a gondját, és lehetőleg csendben. Egy ideig még fetrengett - biztosan azt hitte, hogy ez majd meghat; tévedett -, majd hirtelen felpattant, az emeletes ágy létrájához állt, és feltette rá a jobb lábát.

- Ne mássz fel, mert fel fog dőlni! - figyelmeztettem még időben, de ő úgy csinált, mintha meg sem hallotta volna. Ebből baj lesz... Tavaly én is fel akartam menni, de az ágy megbillent velem, és majdnem rám dőlt.

Már a harmadik fokra akart fellépni, ekkor viszont megindult az egész, Niall-lel együtt. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogy a súlyos bútor maga alá gyűri őt.

Basszus, ne!