Zayn szemszöge

Hajnalban furcsa zajra ébredtem. Olyan volt, mintha valamilyen állat szörcsögne.

Félve ültem fel és néztem körbe a már világosodó szobában. Sehol semmi, de még mindig hallottam azt a hangot. Mi lehet az? Meg kell néznem, így nem merek visszaaludni, még a végén megöl álmomban.

Felkeltem az ágyból, de ekkor ráléptem valami puha, hideg és nedves dologra. Halálra rémülve felsikoltottam és arrébb ugrottam. Még a szememet is behunytam, hogy ne lássam a förtelmes szörnyeteget. De amint meghallottam a jajgatást, odakaptam a fejem.

Niall összegömbölyödve feküdt az ágyam mellett és keservesen nyöszörgött. Szóval ő volt a „fenevad".

- Megőrültél, miért kiabálsz? - nézett rám homályos tekintettel.

- Te meg mi a faszt művelsz éjnek évadján, huh? Olyan hangokat adtál ki, mint egy fuldokló bálna!

- Ugye tudod, hogy a bálnák tudnak lélegezni a víz alatt?

- Az nem számít, de nagyon para voltál! - igazából nem is rá voltam mérges, hanem magamra, amiért ennyire betojtam tőle.

- Most mi bajod van? - motyogta fájdalmasan. - Én nem is csináltam semmit, csak aludtam!

- Na, de hogyan! Nem lehet megmaradni veled egy légtérben!

- Hagyjál már! - morogta, miközben a hátát simogatta.

- Fáj valamid? - néztem rá aggódva.

- Szerinted? Teljes erőből rátapostál a derekamra, te állat! - mondta felháborodottan.

- Bocsánat, nem láttam, hogy ott vagy - léptem oda házzá sajnálkozva, majd leguggoltam hozzá.

- Meg fogok halni! - hajtogatta szakadatlanul. Egy idő után már felettébb idegesített, ezért a tenyeremet a szájára tapasztottam, hogy végre elhallgasson.

- Ha nem fejezed ezt be, akkor tényleg kinyírlak! - fenyegettem meg, mire Niall sunyi megnyalta a kezemet. - Fuj, ne gusztustalankodj! - töröltem a nyálát a pólójába, ami fel volt csúszva egészen a háta közepéig.

- Eltörted a gerincemet!

- Ha el lenne törve, akkor hangosan üvöltenél. Ne dramatizáld túl, Niall! - csóváltam a fejemet, majd felálltam mellőle.

- De attól még kurvára fáj, szóval segíts felkelni! - kérte, majd sok nyögés közepette nagy nehezen sikerült ülőhelyzetbe tornáznia magát. Tényleg fájhat neki, vagy csak nagyon jól színészkedik. Kinyújtotta felém a karját, én meg felhúztam.

- Feküdj az ágyamra, törpe - sóhajtottam. Csak azért engedtem meg neki, mert hadirokkant lett, ráadásul miattam.

- Oh, nagyon rossz! Mintha kilapítottak volna egy úthengerrel - motyogta keservesen. Végighasalt a matracon, a fejét a párnámba fúrta.

- Ne haragudj, véletlen volt - simítottam végig a most már pólóval takart derekán. Az érintésemre felszisszent.

- Biztos vagyok benne, hogy meg akartál gyilkolni. Csak nem jött össze a terved, mert én egy kibaszott túlélő vagyok - kuncogott, de a röhögése egyből nyöszörgésre váltott. - Jajaj, fáj, ha nevetek. Jaj, Zayn!

- Jaj, Niall! - utánoztam őt.

Szegény, azért sajnálom őt. Először érzek valaki iránt empátiát, és ez nagy dolog. Bár lehet, hogy Niall nem is ember, hanem egy vadállát. Igen, minden bizonnyal.

Késztetést éreztem, hogy megsimogassam a háta többi részét is, de még időben visszahúztam a kezemet. Nem is tudom, hogy mit gondoltam...

- Hány óra van? - kérdezte egy kis idő múlva. A gondolataimból kizökkenve nyúltam a telefonomért.

- Mindjárt öt - feleltem.

- Még korán van.

- Igen, úgyhogy aludjunk. Csusszanj arrébb! - lökdöstem meg finoman az oldalát. Szenvedve kúszott be a falhoz. Mellé feküdtem, majd magunkra húztam a takarót. Reggelre eléggé lehűlt már a levegő.

- Nem kell, vedd le rólam!

- Hogy neked mennyi problémád van - jegyeztem meg szórakozottan, mire Niall halkan felkuncogott.

- Azért tudsz te kedves is lenni - hümmögte.

- De csak, ha nagyon akarok.

***

- Ebből házasság lesz! - kacsintott rám Louis. Amint reggel beértem a suliba, egyből elmeséltem neki a tegnap történteket.

- Az már, persze - csaptam nyakon.

- Beengedted az ágyadba, és együtt aludtatok. Ezt eddig senkivel sem csináltad! - bólogatott, mire csak hanyagul legyintettem.

- Azért, hogy végre elhallgasson. El sem tudod képzelni, hogy mennyire lehozós ez a gyerek! Még nálad is idegesítőbb, pedig azt nehéz túlszárnyalni - panaszkodtam neki.

- Azt mondtad, hogy jó a segge.

- Csak megemlítettem - jöttem egy kicsit zavarba. Mi van velem? Eddig tök nyíltan beszéltünk a punci kinyalásától kezdve a szopásig, most meg ettől kínosan érzem magamat. Niall az oka mindennek, felforgatja az eddig nyugodt kis életemet.

- Óra után megmutatod nekem és, ha jó bőr, akkor lehet, hogy elviszem egy körre - vont vállat.

- Na, azt már nem! - tiltakoztam hevesen. - Nem dughatod meg a szobatársamat!

- Most miért? - nézett rám ártatlanul Tommo.

- Mert nem akarom, hogy miután kidobtad, ott rinyáljon nekem - adtam logikus választ a kérdésére. Louis csak ravaszul elvigyorodott. Jaj, már kombinál, ebből nem fog semmi jó kisülni.

- Tudom én, hogy magadnak akarod!

- Hagyjál már! - fújtattam hitetlenkedve. - Nem vagyok buzi! Most komolyan, el tudsz engem képzelni, ahogy egy szőrös, szaros seggben turkálok?

- Nagyon is!

A következő szünetben Niall keresésére indultunk. Bejártuk már az egész folyosót, még a termükbe is bementünk, de találtuk meg. Hova tűnhetett? Olyan, mintha elnyelte volna a föld.

- Menjünk le a büfébe, éhes vagyok! - javasolta Louis, mire én helyeslően bólogatni kezdtem. Ma még nem is ettem semmit, így hát lebaktattunk a földszintre, és elindultunk mindenki kedvenc helye felé.

Amikor odaértünk, egyből megpillantottam Niall kócos fejét. Épp akkor fizetett, és távozni készült. A járása inkább bicegés volt, a felsőteste teljesen előregörnyedt. Szegénynek jól elintéztem a hátát, úgy megy, mint akit jó keményen seggbe kúrtak.

- Ő az - biccentettem a szőke srác irányába. Louis arra felé fordította a fejét, majd elismerően bólintott.

- Tetszik. Megdugom.

- Niall! - kiáltottam utána. Megállt, majd vontatottan hátrafordult. Amikor meglátott, eltorzult az arckifejezése. Mindketten odasétáltunk hozzá.

- Menj a közelemből, te vadállat! - nézett rám szúrós tekintettel.

- Látom, megtaláltátok a közös hangot - kuncogott a legjobb barátom, majd a kezét nyújtotta a kobold felé. - Louis vagyok, de gondolom, ismersz.

- Niall - mosolygott rá szívélyesen, de amint rám tévedt a tekintete, egyből abbahagyta a vigyorgást. - Mit akarsz, seggfej? Nem volt elég a reggeli?

- Ohohó, mikről maradtam le? - csillant fel Louis szeme, majd számon kérően felém fordult. - Volt egy kis affér, ahogy hallom. Erről miért nem tájékoztattál engem, Zaynie? Most már értem, hogy miért mész úgy, Niall, mint akit jól megdöngettek.

- Igen, a te drágalátos Zayn-ed szépen ellátta a bajomat - húzta fel az orrát mérgesen. Én homlokon csaptam magamat, Louis meg akkorát nyerített, hogy mindenki minket nézett az egész aulában. - Most mi van? Nem értem - bámult rám értetlenül. Most komolyan nem tudja, hogy miről van szó és, hogy milyen félreérthetően fogalmazott?

- Dugtatok vagy nem?

- Hogy én ezzel a suttyóval lefeküdjek? Még a feltételezés is sértő! - kérte ki magának fennhangon, de azért láttam én, hogy elpirult egy picit. - Hagyjatok békén mindketten, perverz mocskok!