Meghoztam az új részt! 1 hét betegség után...de itt van :D

Már egy ideje utaztunk Olíviával amikor ismerős terepre érkeztünk.

-Itt balra!-Mutattam az útra és Olívia befordult.-Oké megállhatsz.-Mondtam és Olívia megállt egy parkoló szerűségnél.

-Biztos?-Nézett rám.-Nem valami jó környék...-Aggódott.

-Ne aggódj ismerem ezt a helyet.

-Hát oké..-Sóhajtott és megvárta hogy kiszálljak.-Vigyázz magadra!-És elhajtott.

Körbenéztem mert úgy éreztem hogy figyelnek...de nem láttam senkit. Fura.

Végül egy jól ismert koszos, rozsdás vas ajtóhoz sétáltam. Nem kopogtam csak benyitottam. A bent lévő emberek egyből rákapták a tekintetüket. Mikor eszükbe jutott az utolsó találkozásunk sok arckifejezést láttam...ijedség, düh ez a kettő volt a leggyakoribb.

-Kiraa!-Köszönt Mark aki éppen a pult mögött mosogatott.

-Mark.-Biccentettem felé.

-Fiúk most nincs nála fegyver! Öljük meg!-Mondta az egyik és kardját előrántotta és felém kezdett futni.-Mark és én egyszerre sóhajtottunk. Előrántottam a katanámat és a tokkal fejbe vágtam... Déjà vu érzésem van. Miután láttam hogy a többi nem mer támadni leültem a pulthoz és már a kávém előttem is volt. Elmosolyodtam.

-Hallom megszöktél.-Mosolygott rám Mark.

-Ennyire híres lennék?

-Hát Rob téged keres mindenhol...

-Jobb ha nem teszi mert ha találkozunk tuti kinyírom.-Kortyoltam bele a kávéba.

-És mit csináltál ennyi ideig nézett rám Mark.

-Bedugtak egy árvaházba és ott éltem  sok gyerekkel megismerkedtem de aztán jött egy nő és örökbe fogadott...de a legrosszabb már teljesen érzek.-Erre a mondatomra Mark elejtette az üveg poharat ami darabokra tört és megfagyott a levegő a teremben.- És tudod rohadtul fáj a sok emlék.-Mosolyogtam rá becsukot szemmel de inkább egy szenvedő mosolynak nevezném.

-De  nem eshetsz szét hisz te vagy titánia...ne hozz szégyent a nevedre.-Mikor meghallottam ezt a mondatot...nem is tudom mit éreztem...talán boldogságot mert tudom hogy Mark ezt vigasztalásnak szánta. És igaza van. Ha érzek is nem eshetek szét.

-És CJ hol van?-Néztem körbe.

-Egy munkán.-Mondta Mark.

-Értem.-Ekkor hallottam ahogy az ajtó nyílik. Mindenki odakapta a fejét de én nem én csak nyugodtan ittam a kávém. De végül csak megszólaltam.

-Tudtam hogy téged éreztelek.-Mondtam de még mindig a kávémat néztem.

-Tudod hogy megérzem hogy ha a közelemben vagy.

-Igen tudom, Davis.-Megittam az utolsó csepp kávémat.-De nekem mennem kell még meglátogatni az árvaházat.-Álltam fel.-Lehet majd még jövök valamikor. Ja és Davis.

-Hmm?

-Nesze.-Nyomtam a kezébe egy hajgumit. Felcsillant a szeme.

-Nagy becsben fogom tartani!-Mondta és össze is fogta a haját.

-Jó, jó.-Azzal kiléptem az épületből.

És folytattam a vándorlásom.

Miközben sétáltam lenéztem a pólómra és észrevettem azt a nyakláncot amit Thomas adott.

Remélem figyel fentről haver...mert ha nem én felugrok hozzád és kiheréllek.-Ezt a pár szót intéztem Thomashoz és visszaraktam a nyakláncot a póló alá. Körbe néztem. Sehol senki.

Fogtam magam és kiabáltam egy hatalmasat még a madarak is felreppentek. De nem érdekelt csak kiabáltam. Az összes érzésemet kiadtam. Majd sóhajtottam egyet és mintha semmi sem történt volna tovább sétáltam.

---

Az árvaház előtt állok. Kezem a kilincs felett remeg. 

Bemenjek? Vagy ne?

Látni akarnak egyáltalán?

Lehet megutáltak mert elmentem...

Elvettem a kezem a kilincs felől és megfordultam hogy elmenjek ekkor Charlest láttam meg. Karjai keresztezik egymást a mellkasa előtt, szemei csukva, feje egy kicsit le van hajtva és csak rázza.

-Ennyi idő után is kételkedsz?-Kérdezte és rám nézett. Majd felém indult. Elment mellettem és kinyitotta az ajtót.-MEGJÖTT KÍRA!-Üvöltötte el magát. Dübörgő hangot hallottam és meg is láttam a gyermekhadat mindenki egyszer ugrott a nyakamba.

-Ez az!

-Kíra megjött! 

Láttam hogy Zane az ajtóban áll miközben én a földön fekszek rajtam hatszáz gyerekkel és csak nevet. Nagy nehezen felálltam  és adtunk egymásnak egy ökölpacsit. Lehetett hallani ahogy a gyűrűink összeérnek. Majd összeborzoltam a haját.

-Mondtam már hogy hagyd abba! Én vagyok a bátyád csak én csinálhatom ezt!-Morgott Zane.

-Persze, persze.-Legyintettem. És elindultam az emeletre. Zane mellém jött és összeborzolta a hajam. Majd kezeit zsebre dugta. Én csak ránéztem és mérgesen elfújtam az arcomból az egyik tincset ami az arcomba lógott. Zanenel egészen délutánik a kicsikkel játszottunk aztán kinéztünk az ablakon és láttuk hogy már rengeteg hó leesett. Így kimentünk.

Elkezdtünk hóembert építeni. Izis hóembere nagyon aranyos lett.

Aztán én fogtam magam és beledőltem a friss hóba és csak feküdtem ekkor Izis mellém feküdt és elkezdte kezét, lábát fel le mozgatni majd felállt.

-Kész! Gyönyörű hóangyal!- Nézte elégedetten a művét. Végül én is követtem a mozdulatait majd mellé álltam.

-Ahh...a te angyalod szebb.-Vágott durcás képet.

Angyal, mi? 

Egész nap a hóban fetrengtünk. Estére visszamentünk a házba. Amint betettük a lábunkat rajtam kívül mindenki tüsszenteni és köhögni kezdett. És ekkor Emily is kijött.

-Gyerekek...szóltam hogy gyertek be mert megfáztok..-Nézett ránk.-Na gyorsan mindenki öltözzön át és be az ágyba! Mindjárt viszem a gyógyszereket.-Mondta és a konyha felé ment.

-Segítek!-Rám nézett és bólintott.

-Én is!-Szólalt meg Zane aztán tüsszentett is egyet.

-Nem vagy jól menj az ágyba!-Néztem rá szigorúan.

-Nem vagy az anyám...-Morogta. Ekkor megfordítottam a fejénél fogva és löktem rajta egyet.

-Majd viszem a gyógyszered!-Mondtam ő pedig morogva elindult.