Másnap Olívia ébresztett.

-Kíra ébredj! Reggel van.-Húzta el a függönyt és így a napsugarai utat nyertek a szobámba. Morogva a fal felé fordultam és fejemre húztam a takarót. De Olívia lerántotta.-Na gyere reggelizzünk!-Fogta meg a bokám és lehúzott az ágyról.

-Aludni akarooook!-Dünnyögtem miközben arccal a földnek a bokámnál foga húzott ki Olívia.

Végül elérkeztünk a lépcsőhöz ezért inkább felálltam és a 2 lábamon sétáltam le. Majd a konyhába értünk ahol tele volt minden kajával. Leültem és elkezdtem enni.

Miután megreggeliztünk el is indultunk vásárolni.

-Már alig várom!-Szólalt meg a kocsiban Olívia. Jobban örül mint én.

-Én is.-Mosolyogtam rá. Amint meg is lepődött.

Végre lehet normális életem? Végre lehetek egy átlagos lány akit nem akarnak kihasználnak? Végre élhetek?

Végül egy hatalmas plázánál álltunk meg.Kiszálltunk.

-Jó akkor a mai program...-Gondolkodott Olívia.- Vásárlás, Vásárlás, evés és még több vásárlás!-Karolt belém és elindultunk a pláza bejáratához.

És az előző kérdéseimre megkaptam a választ...IGEN!

Bementünk minden ruhaüzletbe és ruhákat kezdtem válogatni voltak nagyon jók és úgy a ruhák amiket választottam 90%-a fekete volt. Amit Olívia is megemlített.

-Kiraa...ne csak feketét válasz!-Mondta. Én csak tovább nézegettem. Aztán fel is próbáltam őket. Szerencsére mind jó lett így a pénztár felé indultunk. Még egy két cipőt, táskát és sapkát is vettünk. Ezeket a ruhadarabokat és kiegészítőket vettük.

Itt a szörnyű kabát és cipőkön kívül megvettünk mindent. És a sapkát imádom. Végül hatalmas szatyrokkal távoztunk a boltból. Aztán beültünk egy étterembe. Megnéztük az étlapot. Olívia valami salátát rendelt én pedig Lasagne-t. Miután végeztünk Olívia fizetett és kimentünk az étteremből.

-És most mit csinálunk?-Kérdeztem.

-Meg egy kicsit körbenézünk aztán haza megyünk.-Mondta és elkezdtünk sétálni a plázában.

-Tudod Olívia...arra gondoltam ha majd haza megyünk nem mehetnék meglátogatni az árvaházat? De holnap vissza jönnék...

-Hm...ha majd végeztünk mehetsz...-Mosolygott rám.

-Oké.-Mosolyogtam vissza.

Már 20 perce sétáltunk a plázába és mindenhova bementünk. És aztán elsétáltunk a világ legjobb boltja előtt. Egy fegyverből előtt. Megálltam a kirakat előtt és csak néztem a fegyvereket. Voltak katanák, sima kardok, pengék, tőrök és lövő fegyverek. És ekkor megláttam egy gyönyörű kardot.

Gyönyörű volt és éles. Éppen sétáltam volna be a boltba de Olívia megfogta a kezem.

-Ne is álmodozz...van elég.-Húzott el.

-De..De..-Nyújtottam ki a kezem az egyre távolodó bolt felé...mintha elérném.

-Van elég fegyvered.

-Jól van...-Sóhajtottam.

Végül kisétáltunk a plázából. Megkerestük a kocsit a cuccokat pedig hátraraktuk. Majd elindultunk. Mikor haza értünk a megvett ruhákat beraktam a szekrénybe majd az egyiket felvettem és rendbe tettem magam majd elindultam. Lementem a lépcsőn és Olíviától elköszöntem.

-Szia!Holnap jövök!-Köszöntem be a konyhába ahol tartózkodott.

-Várj elviszlek!-Jött oda hozzám.

-Nem kell majd sétálok.

-De messze van.

-Nem baj...még úgy is be akarok ugrani egy helyre.

-Oké..-Ölelt át szorosan. Majdnem megfojtott.-Vigyáz magadra!Fegyvert viszel?-Kérdezte.Én csak felemeltem a pólóm így láthatta az övet amin a pisztolyok vannak de szerencsére a póló eltakarja. De a katanámat nem nagyon takarja el de a kabát megoldja.

-Fegyver nélkül nem megyek sehova.-Mosolyogtam és kiléptem a házból és elindultam az utamon.

Régen sétáltam egyedül...már el is felejtettem hogy milyen.

Felnéztem az égre amit szürke felhők borítottak. ÉS ekkor megláttam az első hópehelyt ahogy száll felém. Megálltam és a kezeimet kinyujtottam így a hópehely rájuk tudott szállni. Csak néztem ahogy elolvadt majd kezeimet a kabátzsebbe csúsztattam és tovább mentem.

Hirtelen egy kocsi állt meg mellettem. Lehúzódott az egyik ablaka és megláttam Olíviát.

-Szállj be!-Mosolygott. Én csak nevetve megráztam a fejem és végül beszálltam.

-Mondtam hogy nem kell...-Jegyeztem meg.

-De az anyád vagyok és nem akarom hogy megfázz...-Lefagytam...anya?

Ha meghallom ezt a szót rossz emlékek jutnak eszembe de ha Olíviára nézek akkor csak jó...őt sosem tudnám anyának szólítani...

-Olívia...én...sosem tudnálak anyának szólítani.-Mondtam és lefele kezdtem nézni.

-Tudom...biztos nehéz hogy egy idegen..

-NEM ERRŐL VAN SZÓ!-Kiabáltam rá.-Úgy értem nekem az anyámmal kapcsolatban csak rossz emlékeim vannak.-Amik eszembe is jutottak de próbáltam kirázni a fejemből.- És én ezért szeretnélek továbbra is Olíviának hívni.

-Megértem.-Fogta meg a kezem.-Nekem ez is sokat jelent.-Mosolygott rám.

Ez a nő...tényleg egy angyal.