Anya találkozni akart velem, nem mondott konkrétumot csak küldött egy üzenetet, hogy menjek haza. Hétvége volt, te teljesen transzba estél a tanulástól és nem akartalak megzavarni viszont egyedül sem akartam menni így felhívtam Changbint ráér-e eljönni velem. Belement a dologba, megígérte, hogy értem jön tehát elkezdtem készülődni. Te ebből semmit nem érzékeltél pedig körülötted mozgolódtam - még csókot is leheltem arcodra, de csak hümmögtél és tovább szuggeráltad a jegyzeteidet. Idegesen szálltam be Changbin kocsijába, erős remény lobbant fel bennem, hogy anyáéknak sikerült elfogadniuk a dolgot és újra a régi lesz minden. Egész úton alig szólaltam meg, gombóc nőtt a torkomban amikor pedig odaértünk azt hittem elhányom magam. Changbin kint maradt a kocsiban amíg én bementem, nem akart olyanba avatkozni, amihez semmi köze nincs. Szédülten sétáltam fel a felhajtón majd, amikor anya ajtót nyitott, elmosolyodtam. Ő csak unottan végig mért, hátat fordított majd egy dobozt nyomott a kezembe - az ott maradt dolgaim maradéka. Mondani akartam valamit, bármit, de a szavak a torkomra fagytak így anya fintorogva csapta rám az ajtót. Képtelen voltam mozdulni, Changbin odajött hozzám, gyengéd törődéssel a hangjában beszélt hozzám és visszaterelt a kocsihoz. A dobozt berakta a hátsó ülésre, engem pedig beültetett maga mellé. Amint becsukta mögöttem az ajtót, eltört a mécses, vállaim megremegtek és zokogni kezdem - fájt minden porcikám attól, ami akkor lejátszódott.